Commodore 64 Játékok8.rész
Nem tudom, hogy igaz-e az-e, hogy a (nem kimondottan gamer) emberek többsége tényleg az ugrálós platformereket szereti / szerette a legjobban (en bloc az egész világon), de nyilván
bagitman
A
de az enyém a lánya
Grafikailag eléggé ataris, elnagyolt (mondjuk konverzió, csak játéktermiből), igazából a '80-as évek terméke, de ez inkább kezdetlegességében látszik rajta, mintsem ötletességben. Na, de akkor a játékról: egy rosszarcú bűnözővel kell összegyűjteni a pénzes zsákokat, azokat pedig betehetjük egy talicskába, amit tologathatunk. Felvehető fegyverünk a csákány, amellyel automatikusan hadonászni kezd a főhős (bűnöző), és ezzel a fura, idős embernek látszó ellenfeleket le lehet csapni. Addig, amíg a csákány nálunk van, nem cipelhetünk pénzes zsákot.
Nem mondom, hogy nem volt szórakoztató, elvoltunk vele, de mivel a létrákhoz PONT oda kell állnunk a járat fölé, ez egy kicsit játszhatatlanná teszi, emiatt nem is játszom vele. Remélem, valamelyik jókedvű krekker megigazítja!
bomb jack
Namost kérem, engem ezzel
A játék lényege, hogy különböző rajzolatú, szintezésű pályákon, nyakunkban egy nagy lepedős repülő alkalmatosság segítségével felugorjunk a plafonig, majd leesve összeszedjük a bombákat, leginkább azt, amelyik villog - azért kapjuk a legtöbb pontot. Persze ezt meg akarják akadályozni különböző kreatúrák, akiket bónuszok összeszedésével ki lehet iktatni egy rövid időre.
Zenéje lopott,
Cauldron 2
Mi ezt a játékot előbb ismertük, mint az első részt. Egy rohadtul idegesítő mozgású főhős (tökkel) amolyan 8-bitesen rémisztő játék volt, szorgalmasan nyúztuk, persze örökélettel - ami nem oldott meg semmit, mert úgy is nehéz volt. És az
Egyedi játékötlet, azért a korabeli fizix lehetőségeket rendesen kimaxolja, például nagyon tetszett nekünk a mélybe zuhanás a kastély (merthogy abban kell kóricálnunk) egyik magaslati pereméről.
A játékot még egy későbbi, nálam 10 évvel idősebb kollégám is emlegette, hogy végigjátszotta, mikor volt C64-ese - egyébként nagy sikernek is számított. Aki nem ismeri, az nem is volt túl nagy commodore-os.
Hexenküchecauldron
A játék, ami a számunkra nagyon vicces
A közlekedés természetesen söprűvel zajlik főleg, de persze ennek számtalan hátránya is van, például az éjszaka egét mindenféle rémisztő szellem (...sprite...) teríti be, közöttük lavírozva, vagy drága varázserővel likvidálva tehetjük könnyebbé a messzi utazásunkat a kulcsok érdekében, hogy aztán a vele azonos színű barlangba le tudjunk menni.
A játék ott pedig egy ugrálós szisztematikára vált, azaz a játék felvonultatja a platform játékok lényegében összes elemét, ami már akkor is nagyon menővé tette - és ma sem kell szégyenkeznie, a műfaj egyik legjobbja, ez kétségtelen. A boszorkányok gonosz kárörvendő röhögése pedig 8-bit hangeffekt iskolapélda!
CJ in USA
A "céjé in usa" egy kellemesen igényes, jól kitalált, (amúgy tömeg) platformer, viszont a C64 grafikai képességeihez van igazítva, és szerintem még bőven rá is ver a NES játékokra, ha már 8-bit!
Főhősünk egy elefánt, aki tud az orrmányával lőni, bombát dobni is tud, egy esernyő segítségével aláereszkedni a magasból. (És nem mellesleg ráadásul egy csinos pajtásnője is akad, ha kétjátékos módban nyomatjuk vele.) A játék során a legkülönbözőbb ellenfelek jönnek szembe, amelyek egytől egyig ötletesen, jól vannak megrajzolva (oké, kicsit gyermekesre). A pályák végén jó nagy főellenségek is várnak ránk, a helyszínek grafikája is részletes. Volt még két epizód, az egyik
Úgy mondanám, "remek belépő" az ugrálós játékok világába, korhatár nélküli, és mint írtam, sokkal jobb némelyik NES klasszikusnál, még ha nincs is annyira bejáratott díznis neve.
exile
Minden válogatásba jut egy olyan játék, ami magasan kilóg az egészből, de még a géptípus kínálatából is. Nem biztos, hogy az
Az
A főhős animációja kimagaslóan jó, a 360 fokos körbefordulás aprólékosan meg van rajzolva fázisról fázisra, és ehhez pedig egy kiváló és élethű irányítás párosul. Ha van olyan, hogy 8-bit fizix, akkor ez az: a különböző gravitáció, az űrruhával lebegés, a tárgyak súlya - szinte hihetetlen, hogy milyen jól sikerült lemodellezni ezt 1 MHz-en, már megint az ötletességet kell dícsérnem, amire a kis gép tanította meg a fejlesztőket.
Hogy pontosan mit kell csinálni, az sosem volt világos - de a játék olyan hangulatot áraszt, olyan fizikai, valódi űrruhában közlekedős élményt nyújt, hogy ez nekem nem is hiányzott. Egyszerűen csak jó volt ott lenni, röpködni a térben, ismeretlen környezeti tényezőkkel találkozni, föld alatti járatokba merülve kutatni talán egy idegen civilizáció romjai között. (Vagy hol, de mindegy is.) Ettől volt olyan szép ez a korszak, hogy a saját fantáziának legalább akkora szerepe volt a játékélményben, mint mondjuk legózás közben. De azért ez a játék enélkül az adalék nélkül is kiváló. Ja, és kazettás...
ghost 'n' goblins
Na, a
A játék lényege, hogy szerencsétlen lovagunkkal egy nagyon rémisztő helyzetbe kerültünk, egy elhagyatott temetőben mindenféle szörnyűség jön felénk, főleg halottak a földből másznak elő, mi pedig kétségbeesve próbáljuk őket kiiktatni, vagy átugrani őket legalább. És akkor meg kéne menteni valami hercegnőt is.
Grafikailag egyébként igényes, méltó a játéktermi elődjéhez, és azt hiszem, itt is hatalmas siker volt, mint ahogy a többi rokon Commodore gépen (meg a 16-bites konzolokon is). Sikerekről viszont nem nagyon tudok beszámolni, mert olyan nehéz volt, hogy fél óra játék után szédelegve támolyogtunk ki a konyhába limonádéért és nápolyiért, hogy erőre kapjunk.
Myth
A
mi ez a lény
Nemcsak az animációk, a pályák is szépek, vannak főellenségek, sok fegyver van, az egész amolyan nagyon fantasy beütésű
Fura, mert egy egészen jó és szép játéknak tűnik, mégsem fogott meg. Van ilyen.
time fighter
Ismét egy nagyon szépen animált, de ugyanakkor bizarr sci-fi akciójáték, amely több idősíkban játszódik. (Lehet hogy valami filmfeldolgozás?)
Külön érdemes tényleg kiemelni, hogy a végülis sima lövöldözés sem lenne ennyire érdekes, ha nem lenne ilyen szépen animálva az egész. A sprite-ok standardok, egyszínű sziluettek, ugyanakkor látszik, hogy komoly munkát fordítottak a részletgazdag fázisokra, mert a mozgások - nem csak C64-es viszonylatban - remekül néznek ki.
Igazi, művészi munka, ez tény, bár mint játék, nem üt akkorát - ezért nem is tartozott a kedvenceim közé. Örökélettel jól el lehetett vele szórakozni, de összességében elég nyomasztó (főleg a jelenkori (?) időszak mad-max szerű pályája). Azért kipróbálni érdemes.
impossamole
A végére hagytam egy történetet. Mint azt ahogy a Játékmagazinok 1. cikkben írtam (de rég volt), az
Ott már meséltem, hogy egy-két évig nézegettem (többek közt ezt) a magazint is, sóvárogva a benne lévő játékok után és a véletlen folytán egyszercsak kölcsönbe kaptunk egy floppy meghajtót (apám munkatársától) - ez úgy 1993 tájékán lehetett (talán).
A floppy meghajtó-kölcsönadás intézménye azért jött létre, hogy kapcsolati tőkénket használva a meghajtó tulajdonosa újabb játékokkal gazdagodjon, mi pedig cserébe egy ideig floppys játékokkal játszhassunk (barter). Ilyenkor tudtam elkérni a lemezes meghajtóval rendelkező haveroktól a játékokat, későbbi birtoklás reményében.
Az iskolában egy közös, összevont tanóra-sorozat révén ismertem meg jobban egy évfolyamtársamat, G.-t, el is vittem a magazinokat az iskolába és együtt nézegettük szünetben, aztán ő felkapta a fejét, hogy ez a játék nekem megvan. Én pedig azonnal elkezdtem neki fenyegetően siránkozni, hogy márpedig hozza el de rögtön, amikor az lehetséges.
Ő megígérte, hogy miközben megy a nagymamához csütörtökön, iskola után felhozza a lemezt. És akkor én aznap délután, iskola után az ablakban álltam, és kémleltem a messzi utcát, amely az iskolához vezetett - és még pont látszott az ablakból. Tudtam, hogy valamerre arrafelé lakik, tehát az az egyetlen rövid út, amelyen érkezhet. Hosszas várakozás után megláttam G.-t fekete sapkában, csuklójára akasztott szatyorral, amelyben vélhetően a játékot tartalmazó floppylemezek egyike volt! Ennyi várakozás, ennyi véletlen egybeesés után végre közelített felém fehér reklámszatyorban az egyik játék, amivel annyira szerettem volna játszani már évek óta...
Az évfolyamtárs, G. jött is serényen, de mindez télen volt, egy olyan napon, amikor a hó egy kicsit megolvad és másnapra megfagy - ezért az utak extrém csúszósak lesznek. Ráadásul amerre ő jött, ott még út sem volt igazán, csak fagyott, kavicsos föld, befagyott, vastag jegű tócsákkal. Egy pillanat múlva megcsúszott a jégen és egy piruett mozdulatot láttam tőle - és egy hatalmas ívet írt le a szatyor a levegőben...! Szerencséjére meg tudott állni, igaz, hogy csak egy instabil spárgában támaszkodott meg (csúszkálva), de a szatyorból kihullottak valamik... Ő pedig összeszedte azokat a jeges, vizes földről, és visszatette őket a szatyorba...
Én falfehér arccal néztem végig ezt a jelenetet, és önző módon nem G. testi épségéért aggódtam, hanem értelemszerűen a floppylemezekért... És hát nagyon szégyelltem magam emiatt, amikor erre rádöbbentem. Éppen ezért talán, amikor a játékot megkaptam, egy kis bűntudattal ültem le a géphez, aztán mikor át akartam másolni a floppy tulajdonosának (hogy majd esetleg nekem is meglegyen egyszer, ha lesz floppym), apám közölte, hogy hát elfogytak az üres floppy lemezek, úgyhogy játsszak a játékkal, és vigyem is vissza annak, akitől kaptam. Szóval megérdemeltem. A játék késő esti betöltése egyben azt jelentette, hogy a lefekvés időpontjáig éppen csak kipróbálni tudom ezt a régóta várt játékot, és aztán többé nem látom... Ma már talán komikusnak hat ez a helyzet, de akkor nem volt az: a játék valamiért később sem került elém, aztán pedig el is feledkeztem róla, egészen ezen játéklista összeállításáig. Azaz hogy ezzel a visszaemlékezéssel egy körülbelül 27 éves történeti szálat varrok el.
Akkor lássuk... Az
Külön öröm volt annak idején rádöbbenni, hogy az 5 pálya tetszőleges sorrendben teljesíthető, és ezek mind igényesen meg vannak rajzolva, meglepően változatosan (illetve az 5.-et csak akkor, ha az első 4 megvan). Az egész játék mindenestül körülbelül a
