A játékmagazinok

Magazinok, újságok (és könyvek) a számítógépek világából

Bevezető

Hosszas fontolgatás után beláttam, kénytelen leszek külön sorozatot indítani a meglévők mellé, hiszen a korábbi visszaemlékezések folyamába csak hullámrugdaló módon fért bele egy fontos téma tárgyalása, mégpedig egy olyan, ma már szinte egyáltalán nem létező: a számítógépes témájú nyomtatott sajtóé, amely az internetkorszak beköszönte után szépen, csendben, fokozatosan érvényét vesztve megszűnt.

Na jó, ez így ebben a formában persze nem igaz (hiszen magazinok és főleg hobbimagazinok ma is vannak), inkább csak azt mondanám, hogy létjogosultsága vált okafogyottá, hiszen a technikai fejlődés ütemét csak az online formájú tájékoztatás tudja manapság követni (vagy már az sem). Nehéz lenne elképzelni, hogy egy reggel megjelent szoftverfrissítésről hetek múlva értesülünk, mikor majd az adott újság következő havi száma megjelenik... Nyilván környezetvédelmi szempontból is sokkal hatékonyabb már az online forma, de attól még nem tekinthetünk el a ténytől, hogy (a nem is olyan távoli) múltban a számtech újság, magazin volt szinte az egyetlen komoly információforrás a téma iránt érdeklődők számára.

Egy komoly érdeklődő 1992-ből, valamit nagyon gépelek

Az is nyilvánvaló, hogy nálunk (szépen fogalmazva) nem egészen úgy működtek a dolgok, mint nyugaton, hiszen ott kereskedelmi indíttatásból nagyon sok médium futott párhuzamosan (nem beszélve a szoftvercégek sokaságáról), itthon meg állami felügyelet és monopólium alatt állt minden tevékenység, erős ellenőrzés (korlátozás) alatt tartva. Ilyen feltételek mellett kész csodának számít, hogy egyáltalán sikerült valamit összehozni, és a magamfajta rajongó lelkületű, infóra éhes srácokat (meg persze szakembereket) sikerült ellátni mindenféle írásos (képes) kiadványokkal. Egy biztos: a magazin, újság formátum egészen az ezredfordulóig fontos szerepet töltött be a számítógépesek életében. Ennek a ténynek kívánok emléket állítani ezzel a cikksorozattal.

1. rész

Szerencsére nekem több könyv is rongyolódhatott kezemben kezdetekben (az első gép megvételével), például az 100+ könyvek, amelyekben fekete-fehér fényképek feszültek C16/PLUS4 játékokról, mai napig is szeretem nézegetni őket (online formában, persze). Ezeket a képeket még úgy gyártották, hogy egyszerűen lefényképezték a klasszikus, képcsöves CRT tévé képernyőjét, majd előhívták, és beszerkesztették a könyvbe (nem meglepő, de akkor nem volt más lehetőség). Így viszont túlexponált, kontrasztos képeket kaptunk, ezért valamelyik játékból szinte semmi sem látszik, a fantázia beindítására viszont kiválóak voltak: néhány játékról hajlamos voltam többet képzelni, mint amennyit valójában tartalmazott. Ezek a könyvek nem számítanak újságnak, nekem mégis az első nyomtatott formájú, témabeli olvasmányok voltak, és mint írtam a Kompjuter Otthon cikksorozatban, évekig el lehetett lenni a belőlük nyert infókkal, hiszen úgysem nagyon volt más rajtuk kívül... A POKE kódok segítségével megtapasztalhattuk életünk első hekkeléseit, az örök élet / energia / muníció jótékony hatását az eredményre, de kártékony hatását az élményre.

Ezek még nem 1001, csak 100+ könyvek voltak

Fanatikus módon viszont a (csempész magánimporter hajlamú) Nagymama Ausztriából hozott Quelle katalógusát is rendszeresen átböngésztem, hiszen volt benne konzol reklámoldal, ott pedig legalább 50 játékot mutattak be képekkel, micsoda kincs volt!

Egymás kezéből tépkedtük ki a brutál vastag katalógust az ilyen oldalak láttán

Első és legfontosabb újság élményem a Mikrovilág magazin és a Mikromagazin voltak, amelyek Sziszüphosz-i feladatra vállalkoztak: minden, hazánkban fellelhető személyi számítógép tulajdonosának akartak kedvezni programlistákkal (is). Ez persze csak mostani kutatótevékenységem után vált világossá számomra, akkoriban csak egy halom papír volt az egész, amelyekben kutattam a fekete Commodore 16 csík-jelzést, ez mutatta, hogy a lista gépemhez való. Érdekes belegondolni, hogy egy olyan korszakban mennyire szükségszerű volt minden géptipushoz írni valamennyi anyagot, miközben eleget kellett tenni a szakma igényeinek is, úgy, hogy ne maradjon ki azért a játék sem, amely minden számítógéptulajdonos kedvenc szabadidős tevékenysége volt.

Nem lettem volna a főszerkesztő és a többi szerkesztő helyébe, mikor össze kellett tartalmilag állítani egy lapszámot - ennyi témának, ennyi követelménynek (felfelé is), ennyiféle igénynek megfelelni egyidejűleg a zsúfolt oldalakon, ahol reklámoknak is kell a hely (mert azért valamiből el is kell tartani a lapot). Mondhatnánk persze, hogy egy alapvetően szakmai, oktatási céllal létrejött újság biztos nagyobb létjogosultságot is élvezett (és valószínűleg támogatást is az állam részéről), mint mondjuk egy, a nyugat új mániáját majmoló magazin, de mégis, (hamár görögösen kezdtem) sikerült Szkülla és Kharübdisz között lavírozva lefedni az igények nagy részét.

Az újság egy oldalának részlete, oldalt a géptípus jelző-csíkkal

Jópár szám megvolt belőle, ezeket lefűztük egy iratgyűjtőbe, mármint a programlistás oldalakat, és egészen a C16-os eladásáig így használtuk. Később sajnáltuk, hogy odaadtuk, hiszen C64-hez is voltak benne bőségesen programok, de mivel Z. unokatesóm vette meg a gépet, így még elérhető maradt, ha eszünkbe jutott kölcsönkérni. Nagyon szerettük begépelni a friss játékélménnyel kecsegtető, hosszú programlistákat, a reggel induló munkát az ebédidő törte csak meg, az ebéd utáni hibajavító tevékenység után (hiszen elgépelések mindig voltak) általában estig nyúztuk a "játékot", és másnap reggel nem volt kérdés, mit töltünk be elsőnek. A minijátékok is hatalmas játékélményt nyújtottak, hát egyik kedvenc időtöltésünk volt bogarászni ilyen programlisták után. A következő képen egy programlista - részletet, mutatok be, apám jött rá arra, hogy a francia-kockás füzet négyzetei használhatók a nyomtatás miatt összefolyt, alig kivehető inverz jelek megszámlálására!

Néha képtelenség volt megszámolni, hány "inverz jobbra" karakter kellett

A két magazin mellett indult a Commodore Egyesületi Lap, amelyet mi csak nemes egyszerűséggel "komoddorújságnak" hívtunk. Azok számára, akik hozzám hasonló screenshot - éhséggel jöttek a világra, egy valóságos kincsesláda volt még egy ilyen fekete-fehér újság is (valóságban három színű volt, de a fénymásolót kékkelb*szó nem számít plusz színnek, ugye). Ebben már jóval több programlista zsúfolódott, valamelyiket folytatásokban is közölték, és persze olyan képek is, amelyekre már lehetett szemet gúvasztani.

A Grand Monster Slam címképernyő az újságban, '89-ben

Az említetteken kívül persze léteztek más ujságok már korábban is, például a Spektrum Világ, amelyről akkor én akkor nem hallottam, és az ismertekből is csak ritkán, zsebpénzből, vagy ajándékba kaptam egy-egy példányt. A Commodore Újság számaiból viszonylag sok megvolt, bár ezekben igen kevés játékleírást lehetett találni, hiszen a fő profil a számítógép széleskörű felhasználása volt (később kénytelenek voltak oldalakat áldozni játékoknak is). A fekete-fehér újságok világából a '90-es évek eleje emelt át a színes magazinok világába, legalábbis számítástechnika terén - mert tény, hogy a Fürge ujjak, vagy a Popcorn magazinok már a '80-as években is színesek voltak, igaz, ezek olyan széles közönségnek készültek, amely el tudott tartani egy csupa színes (fényes) oldalból álló kiadványt - míg a számítógépeseknél az információátadás volt a lényeges, nem az énekes frizurája, így színes képről csak reklámok esetében lehetett főleg szó. Igen, sajnos a játék, mint olyan, gyakorlatilag csak mellékes tevékenység volt elkönyvelve a számítógépek világában (főleg nálunk), elsőrendű feladat mindenképp az üzleti világ / oktatás kiszolgálása volt.

Ez a helyzet változott meg a '90 környékén, amikor már szabadon lehetett publikálni, pusztán profitorientált céllal: ekkor hirtelen fontos lett a játékpiac, mint potenciális bevételi forrás. Nem tudom, hogy Magyarország ebben az esetben milyen lehetőségeket jelentett, az viszont biztos, hogy ekkor már több próbálkozás is született (jórészt) színes, kizárólag főleg számítógépes (és konzol-) játékokkal foglalkozó magazinok beindítására. Ilyen volt a Computer Mánia című, rövid életű magazin, amely minden oldalon színes volt, viszont én akkor csak az újságárus berácsozott üvege mögött láttam néhány borítót, mert az ára eléggé magas volt: 98 Ft-ért adták. A (körülbelüli infláció) 20-as szorzóval számolva ez ugye ~2000 Ft, ami nem tűnik annyira soknak ma, de azért egy 9 éves gyerek (még nem létező) pénztárcájához mérve...

Ott a Computer Mánia a trafikban!!

A C64-es vásárlása után nem sokkal valahogyan hozzánk került egy újabb 1001 könyv, a másikat pedig én vettem a könyvtárban, a leárazott könyvek között.

Az 1989-es kiadású 1001/3 sorszámú könyv viszonylag frissen, úgy '91-'92 környékén került hozzánk. Ebben a kötetben hosszan írtak az Infiltrator-ról, a Desert Fox-ról (mikor apám meglátta, egyből meg akarta szerezni), és az Időrégész-ről, ez utóbbit valószínűleg nem kell bemutatnom - elég az hozzá, hogy apám egy másik kollégájának (aki ráadásul két lépcsőházzal arrébb lakott) megvolt, csak ugye nekünk sokáig nem volt floppy meghajtónk...

A leírások olvasgatása itt is felért egy játékélménnyel, a térképeknek külön örültünk, például a Cauldron 2. esetében is, bár végigjátszani így se tudtuk...

Desert Fox a könyvben ...és kábé az eredeti

A könyvben helyet kapott még néhány gigantikus méretű végigjátszás, pl. a Tir Na Nog című, igen hosszú és tekervényes játéké, valamint komplett felhasználói szoftverek kezelési útmutatója is. Nem gondoltam volna akkor, hogy a Shoot'em Up Construction Kit program (engine) ekkora sikert fut be, mert akkor maximum 5-10 játék készült vele hivatalosan (nem hivatalosan úgy 200), manapság meg évente kiírnak játékgyártó versenyeket lelkes SEUCK rajongók. Én annak idején próbáltam vele szórakozni, de szerintem inkább SUCK kategória... Mindenesetre a leírás hasznos lehetett volna, ha komolyan akartam volna foglalkozni vele.

A másik könyvet én vettem a könyvtárban egy kellemes nyári délutánon. A könyv egyik leghasznosabb leírása a Zak McKracken and the Alien Mindbenders volt számomra, de akkor a játék még nem volt meg nekem, később, az egyik cikkben már említett számtech retróboltban turkálóztam kilós áron, mikor floppy meghajtóm lett. (A könyv nagy szolgálatot tett később, mikor végigjátszottam a játékot, de arról inkább ott írok.)

A könyvgyűjtögetés itt megállt, bár az új barátoknál is akadtak még Évkönyvek, vagy kölcsönben, vagy ottmaradtak valakiktől - ezek azonban már nem estek akkora tanulmányozás alá, mint az előzőek, hiszen akkor már másra is kellett idő, azaz nagyjából úgy fogalmazhatnék, az ilyen hosszú lélegzetvételű játékleírások már csak a friss 576 KByte, esetleg az újabb CoV oldalain érdekeltek...