Zetawing

(Commodore 64)

Mein Damen Und Herren, bemutatom a Zetawing című vertical shoot em up-ot (továbbiakban a rendes nevén: SHMUP), ami nálam leverte az 1942 című SHMUP kábé 30 éve viselt Commodore 64-es koronáját.

A C64-hez méltó töltőképernyő

Nagyon-­nagyon nagyon-­nagyon ritkán fordult elő, hogy én Commodore 64 játékot vettem, olyannyira ritkán történt ez meg, mint gene­rációmból bárki másnak: körülbelül általában soha, tehát leszámítva a kalóz, mátrixnyomtatóval készült játéklistás borítójú trafikos kazettákat (bár itt ugye a pénzt nem a játék alkotói kapták), csak a BOOM című borzalomba adtam bele pénzt a havernak (mivel simán át lehetett másolni nyibblekopival, ezért csak fél árat fizettem érte), valamint a már egyszer valahol említett Street Fighter EREDETI játékkazettáért az 576 KByte bolt disztribúciójában, még a '90-es évek elején. Persze ennél jóval (azaz egyel) több eredeti játékom volt, hiszen a Solo Flight című kazettát valahonnan megkaptam ingyen, és szerettem is. Na de azt nem gondoltam volna, hogy valaha még fogok játékot vásárolni, hiszen már minden ingyenesen elérhető a géptípusra, ha várunk egy kicsit, törések, feltöltések, tudjátok, mint régen, csak már nem megyek át üres floppylemezekkel senkihez.

A rovaroknak sem felhőtlen az élet

A Zetawing megvásárlása azonban nem volt előzmények nélküli, már korábban is láttam egy ex-SEGA fejlesztő hölgy, Sarah Jane Avory egyedi próbálkozásait a műfajban. Mondhatni biztosra ment, ismerve az átlag gamer izlését, és elkezdett mindenféle SMHUP-pal kísérletezni, mígnem boszorkánykonyhájában (bocs, nem bírtam kihagyni) kikeverte a lényegében Commodore 64-re a létező legtökéletesebb vertikál SHMUP-ot. (Egyébként a cikk születésének idejében egy boszorkányos JRPG játék fejlesztésébe is belebonyolódott főhősnőnk.)

Midway szigetek

Sokaknak a River Raid volt a vertikál SHMUP műfajjal történő első találkozása Commodore 64-esen, nekem is, amúgy valószínűleg az első ilyen stílusú játék volt a géptípusra, ráadásul Atari konverzió - annak egyszerű- és újszerűsége természetesen vitathatatlanul sikeres volt. Ugyanakkor az egy 100%-os konverzió, a C64 viszont jóval többet tud annál az Atari konzolnál - és a Zetawing esetében ez nagyon durván meg is mutatkozik. Hiába, láttam már mindent, SEUCK és nem-­SEUCK csinálmányt is, amit lehetett csinálmányozni C64-en, jómagam is fan developer-nek számítok a géptípuson, így ha én hasraesek, akkor úgy vélem, az objektíve "hasraesésnek" számít. A Zetawing személyében pedig az utóbbi 10 év legjobb vertikál SHMUP-ját tisztelhetjük, és küldeném mindenkinek, aki szereti.

A rózsaszín felhő

Bár a bogaras téma sem új, főleg nem shmupok terén, a bogár- és rovarvilág egyedeinek videójátékba castingolása már korábban is egy megúszós politikailag korrekt ötletnek számított - hiszen nem embercsoportok, vagy nemzetek képzelt, illetve valós harcát képezték le pixeldimenziókban, hanem biológiai hierarchiában létező élőlények (igaz, kissé szürrealizált) világát.

Óriási terror szitakötő BOSS

A shmupok esetében egy igen szemét dolog, ha egy szénné tunningolt fegyverzetet elvesztünk egyetlen ütközés (és halál) miatt. A probléma itt végleg megoldódni látszik a feltöltődő fejlesztés esetében, azaz 1 fajta power-up létezik, mégpedig a P nevű. Ha ezeket szorgal­masan begyűjtjük, feltöl­tődik a csík és máris fejlett­ebb fegyvert kapunk (12 darabot kell 1 szinthez gyűjteni). Ha meghalunk - és ez a lényeg - akkor sem nullázott tűzerővel folytatjuk a kaszálást, hanem az egyel korábbi fejlett­ségi szintű ágyúval!

Sárkánytigrishernyó BOSS

A szétlőhető bónuszok növelik a pont­számunkat - igaz, ez sem új dolog, viszont ezáltal nyerhetünk extra életeket, amelyekre igencsak nagy szükségünk lesz, mert a játék normal szinten is elég nehéz. Ez egyébként klasszikus léptékben állítható, a könnyebb fokozaton kevesebb és gyengébb ellenfelek (ill. boss-ok) törnek ránk, a nehezebb fokozaton többen vannak és erőssebbek. Egyébként a pályák betanul­hatóak, elvileg nincs semmi kiszámít­hatatlan esemény - de még így is elég nehéz dolgunk lesz.

1942, ja nem

A játék grafikája csúcs. Mind az ellen­felek animációja, mind a robbanások remekül sikerültek, a tájakról nem is beszélve - a pályák rajzolata változatos, a negyedik, parallax scrollozású köves-földes felszín pedig elképesztően jól néz ki: amikor első alkalommal eljutottam ide, nem is tudtam a játékra koncentrálni, mert annyira magával ragadó 8-bites látvány volt - nem is láttam sokat belőle a hirtelen elhalálozás miatt. Az irányításban sincs semmi kivetnivaló, a megjelenés után nem sokkal készült egy patcholt verzió, ami a PAUSE gombot is tartalmazza - bár emulátorban értelemszerűen ez nem okozott problémát, ugye. A hangeffektek is jók, a zene a pályákon más, mint a boss-ok esetében (amelyek egyébként szintén szépen meg vannak rajzolva, és elég hatalmasak) - hiába szeretik annyira a SEUCK-ot, az igazság az, hogy egy szerkesztőben készült játék sosem lehet annyira kiforrott, mint egy egyedileg fejlesztett enginnel futó játék.

A Zetawing pedig ilyen és abból is az egyik legjobb. Készítőjének nem az első lövöldözős játéka, az utóbbi időszakban több ilyen játék is született a keze nyomán, de én úgy érzem, a Zetawing bőven megérte a körülbelül 1500 Ft-ot - kicsit úgy éreztem magam, mintha újra hetedikes lennék általános iskolában, és a zsebpénzzel mentem volna megvenni egy számítógépes üzletben, amiből 1 db van a városban... És akkor betöltöttem - igazi 'hétvégi játék' hangulatot hozott. Ahogy a bevezetőben írtam, a shmup kategóriából nekem a legjobban az 1942 című arcade játék (lehetőségekhez képest tökéletes) konverziója tetszett C64-en, nehézsége ellenére kitartottam mellette, de a Zetawing gördülékenyebb élmény, és az állítható nehézségi szintek miatt folyamatos és élvezhető kihívást biztosít. Remélem, hogy - mostmár jegyezzük meg a nevét - Sarah Jane Avory-ról hallunk még, hasonló jó alkotások esetében, más műfajokban is: én pedig megyek, mert a negyedik pálya nem hagy nyugodni...