Best of '80's
2010-2020-ből

A '10-es évek '80-as évekes dalai

A hülye cím miatt kénytelen vagyok magyarázkodni, de előtte mjúzik kámingáutolnom kell. Mielőtt azt hinné valaki, hogy mindenki a diszkó és popzenét szereti, én sűrű tiltakozást (és szolid lóf*szozást) engedek meg magamnak: zenerajongó vagyok, nálam a popzenében a '80-as évek a meghatározó (nyilván a gyermekkor miatt), ugyanakkor viszont tinédzser korom óta szeretem a metalt és a progresszív zenéket, komolyzenét, 20 éves koromtól pedig az internetnek köszönhetően felszorzódott, kibővült kedvenc előadóim és zenei műfajaim száma is. Tehát összefoglalhatom, hogy kedvencem a zenei ötlet, amit zenészek találnak ki és adnak elő hangszerekkel (igen, bármilyen hangszerrel, lehetnek ezek elektronikusak is). Ezzel szemben utálom a 'telepi veretést', a fantáziátlan tuccogásokat, és a pillanatnyi májerkodást, tehát azt, ami simán szar.

Miután ezt tisztáztuk, jöhet a hülye cím miatti magyarázkodás. Tévéműsorok kedvelésének hiányában az utóbbi 10 évben csak az egyik külföldi zenetévé ment a háttérben nálunk, és néha ráeszméltem, hogy sok év zenei zárkózottság (illetve célirányos zenevadászat a neten) után a hétköznapi slágerek között is találok olyat, ami felfelé lóg ki az aktuális bénaságok tengeréből. Sőt, valójában arra akartam ráterelni a figyelmet, hogy az utóbbi tíz évben sikerült némely zenészeknek '80-as évekes dalokat írni - szerintem. Hogy mit jelent ez és miért érdekes?

You play the guitar on the MTV

Elsőként azt jelenti, hogy a dal hangzása, vagy a hangulata miatt akár szerintem a '80-as években is megjelenhetett volna. Nem tudni, hogy ez szándékos művelet volt-e az adott szerző (előadó, producer) részéről, lehet hogy véletlen - pár esetben tényleg eléggé gyanúsnak tűnik nekem az ihlet forrása. A másodszor azt, hogy lehetséges, a dallal kapcsolatban csak én érzek valamiféle indokolatlan nosztalgiát, miközben eredetileg nincs is benne ilyesmi. A harmadik az, hogy a videóklip ad valami olyan plusszt, amiért szerettük nézni a zenei tévét a '80-as években, és emiatt bennem ez a hatás aktiválódik. Ezen a listán olyan dalok szerepelnek tehát, amelyeket simán oda tudok képzelni a gyermekkorom hétköznapjaiban bekapcsolt tévé képernyőjére (esetleg közben a másik tévén játszom a Commodore 16-ossal).

És hogy miért is fontos hogy nyolcvanasévekes legyen egy dal? Azért, mert a '60-as évek zenei forradalma után, és a '70-es évek útkeresése után a '80-as években végleg kialakult a populáris zene (sok technikai cucc is addigra kiforrta magát pl. szintetizátorok, samplerek), és akkor még túlnyomó többségben voltak azok a jó zenészek is, akik egyedi zenét akartak csinálni (csak így lehetett fennmaradni a hatalmas hömpölyben tisztelet a bevételnek modern talking). Ennek a konstellációnak köszönhetően a '80-as évek annyira jó volt popzeneileg, hogy a '90-es évek tulajdonképpen a '80-asból élt, ami jó volt a '90-esben, azt vissza lehet vezetni a '80-asra. A dupla nullás évek ('00) esetében populáris zenében a nomen est omen uralkodott (le a vécén), a gyanú már ott is felmerült, hogy újat nem nagyon lehet, azok jönnek be a legjobban, amik a gyökerekhez nyúlnak vissza - ma ez már szinte kizárólagosan igaz.

És akkor ott tartunk, most a '10-es évek végén, hogy kénytelen voltam kitalálni ezt a válogatást, mert az nem lehet, hogy a popzene halott legyen, és úgy érzem, mivel populáris, mindenkinek szól, ha mindenkinek szól, akkor mindenki úgy értelmezi és éli meg, ahogy akarja, ezért figyeltem azokat a dalokat, amelyek szerintem elérik a '80-as évek nívóját. Igen, ez egy elismerés, úgy állunk szerintem, hogy minnél nyolcvanasévekesebb valami, annál nagyobb esélye van, hogy érjen is valamit.

Akik kimaradtak

Személyes kedvencem egy különleges okból nem került fel egyetlen dallal sem, ő pedig Lana Del Rey - mentségére legyen mondva, hogy ő külön írás témáját képezi lemezestül, videóklippestül (egyszer), de egyébként mindenképpen itt volna a helye, sőt kacagva lenyomná a mezőnyt. Jennifer Lopez szánalmas Lambada összeizzadása viszont azért sem kap helyet (hiába '80-as éveket zaklatja vele), szegény Bruno Mars hiába mondható relatíve viszonylag igényesebbnek és retrósabbnak, számomra olyan hatást kelt, mintha az új Michael Jackson akarna lenni, úgyhogy ezért nem nyert, és hát a magyar zenei életből úgy senki se, hagyjuk már. Elnézést, ha útközben leszedték volna a youtube videókat, igyekeztem a "hivatalos" videók linkjét megosztani (piros youtube ikon). Kellemes nosztalgiázós valamit kívánok!

"Wonderful Life" hurts (2010)

Youtube Ez a szám már megjelenésekor fennakadt a hálómon, ugyanis mint azt a müvvettebbje tuggya (vagy inkább idősebbje...), ilyen címmel futott már egy dal, a '80-as évek egyik ikonikus slágere a (néhai) Black művésznevű előadó által elkövetett örökérvényű Wonderful Life. Ez a szerzemény csak címében egyezik meg azzal, nem feldolgozás, csak a gyanú merül fel diszkrét 90%-ban, hogy mi volt a címválasztó ihletforrás. A hangzás, a dalszerkezet, a dallamvilág (és a videoklip) olyannyira '80-as évekes, hogy ha valaki bekeverné egy korabeli válogatásba, fel sem tűnne.

Már a sötét, borongós hangulat miatt is kilóg az amúgy mai, életellenes popzenei hullámtengerből, hiszen egy komoly, emberi érzésekkel és érzésekről szóló dal csak arra emlékeztet mindenkit, hogy az élet múlandó, de ez adja az értékét is - ennek kimondása pedig a kamerába riszáló, a szexet kizárólagos lényegi válasznak tekintő előadók tömege által diktált szellemi ellenáramlatban nemcsak kerülendő, veszélyes, de főleg bevételrottyasztó tényezőnek számít. A klip remekül illik a dalhoz, bár az már biztos, hogy ezt csak én képzelem bele, de az egésznek van egy általános iskolás, első osztályban kezdő hangulata, a valami elkezdődik, amiről nem tudom mi, elsőre eléggé sötétnek és ijesztőnek tűnik, de majd lesz valahogy érzés. Aki szerette a szintipop zenéket anno, nem csalódhat.

"Called Out
In The Dark"
snow patrol (2011)

Youtube Az együttest nem ismertem se előtte, se utána, de az nyomban kiderült, hogy vágják, mi van. Fülbemászó nóta, nyilván ezért is esett áldozatul a nyilvánosságnak, de egyébként a fülbemásszóság ténye mellett ez a dal is rávilágít (vagy inkább rádallamít) arra az igazságra, hogy ez a mi életünk, ez a mi időnk, csináljuk.

Körülbelül ugyanazt tudom elmondani, mint az előzőekben ismertetett Hurts dalról, csak itt azért nem annyira sötét a hangulat, de kellően borongós, aminek élét a vicces videóklip alaposan ki is veszi - egyidejűleg megmutatja azt is, hogy a kirakat-világ nem működik, akármennyire is erőltetik.

"Madness" MUSE (2012)

Youtube Nem akarom bántani az együttest, de a zenei önmeghatározatlanság nem csak jó irányba tud elsülni, az, hogy egy együttes többféle stílusban játszik (és keveri őket), még nem jelenti automatikus azt, hogy széles a zenei palettája (mint ahogy a sár sem vegyület, csak keverék). Ez a dal viszont nagyot üt a Muse együttestől, kiválóan megírt, jól felvezetett, egyszerű szerzemény. Nyilván mindenkinek a '80-as évek végi U2 jut róla eszébe, nekem is, ugyanis ha nem tudtam volna, hogy nem ők, akkor azt hittem volna, hogy de.

Ez a hasonlítgatás persze nem az eredetisége ellen szól, csak tudomásul kell venni, a listámra viszont éppen tök jól illeszkedik: nincs benne semmi modern dolog, teljesen '80-as évekes, tradicionális, populáris rock, a jó fajtából! A videóklipet nem értem, nagyon villog, metróbaleset van benne, szerelmi szállal - én nem tudom, milyen klip kellett volna ehhez, a dal viszont e nélkül is jó.

"Hideaway" KIESZA (2014)

Youtube Nem mentegetőzök, fogalmam se volt, ki ez a Kiesza, és ha a rádióban hallom, valószínű elmegy a fülem mellett ez a dal. A tévében látva azonban teljesen más helyzet alakult ki! A videóklip ugyanis egyetlen vágás nélküli (!), 1 szuszra felvett, komplett tánckoreográfiával, csapattal előadott kisfilm, amelyet egy külvárosi, félreeső utcában forgattak. A kamera megáll pihenni is, majd a szkéna lejátszása után továbbhalad, azaz minden másodpercre ki van számolva, a beállítások, képek, minden - igazi remekmű. Elámultam, hogy a milliárdos költségvetéssel készült, effektekkel teli villogós, 1200 fps-el változó vágóképekkel teleerőszakolt led-tüzijátékok világában egyáltalán életben maradhat egy művészi alkotás, amely ráadásul valószínűleg nagyon olcsón is készült: de nem is a sikere a lényeg, hanem az, hogy egy elismerhetően jó alkotás született.

A zene egyébként önmagában (annyira) nem rossz, valami pattogós klubzene (tánczene, tudja a tököm), hangzásvilága viszont simán betolható a '80-as évek klasszikusai közé (de állítólag a '90-es évek zenéje ihlette). A külvárosi utcák mutogatása miatt van egy Massive Attack - Unfinished Sympathy hangulata (jó, tudom, az 1991-es), de ha hangulatilag nem is, abban feltétlenül rokonok, hogy nem éppen a legszebb képét mutatják Amerikának - (mellesleg azt a klipet is vágás nélkül vették fel, így belekerült sok utcai perpatvar is), itt meg maximum a járókelők kameráznak a telefonjukkal, de mondom, annyira jó az egész, hogy még semmi sem rontja az élményt. A videóklip nézése közben többször eszembe jutottak a régi C16-os játékok, amit én egy elismerésnek veszek, hiszen elvileg semmi közük hozzá, bennem mégis sikeresen aktiválta gyermeki rácsodálkozási képességemet, szóval jár a különdíj.

"Shape Of You" ED SHEERAN (2017)

Youtube Ahol az ember zene közben hallja a Gameboy kattogását, ott nem lehet gond, bár lehet hogy halucinál, nem érdekli, ha jó a zene. Valószínűleg a csőhangszernek és az egyszerű hangszerelésnek köszönhetően van olyan érzésem, hogy a régi idők picit visszajöttek, mellesleg hasonlóan a következő dalhoz a listában: ennek is jó videóklipje van. Egyszerű, érthető történet egy egyszerű dalhoz, ami teljesen hihető minden megközelítésben, a végén pedig egy csattanó is akad, mert azért van dráma, de nem akarták tragikusra hangolni az egészet.

Tényleg egy kicsit "utcazenei" hatást kelt - a szerző/előadó már a '90-es évek szülötte (egészen pontosan '91-es évjárat), mégis nagyon érzi, mitől volt születése előtti évtizedben a popzene. Nem meglepő, hogy még egy szerzeménnyel szerepel ezen a listán, az előadók közül neki sikerült egyedül dupláznia.

"Perfect" ED SHEERAN (2017)

Youtube Hát az úgy volt, kérem, egyszer egy Karácsonyhoz közeledve megjelent ez a dal attól a fickótól, akit már ismerhettünk több másik dal előadójaként is (főleg az előző esetében is). A klip többszöri megnézése amiatt történhetett meg, mert tetszett a keringőütemre írott kellemes zene, hallható volt, hogy ez a srác tényleg tud zenélni - a rövidfilm viszont nagyon gyanússá kezdett válni többedjére, amellett, hogy kábé 10 másodpercből le lehet vágni, miről fog szólni. És akkor leesett. Nem akarok bántani se rendezőt, se a szerzőt, se forgatókönyvírót, és nem tudom mennyire szándékos volt ez, ami történt. Annyit még elöljáróban, hogy lehetséges, csak én vagyok hibbant (sőt, inkább ez az esélyes), és csak én látom bele ezt a párhuzamot. Igen, a dal zeneileg teljesen időtlen, akár a '80-as években is mehetett volna, de nem ez az, amiért a válogatásomba került. Ez ugyanis a Last Christmas videóklipje, a Wham! együttestől. Erre hagyok időt.

Oké, lehet hogy kicsit túlzok, de a történet vezetése nagyjából ugyanaz: van a srác, aki még/már nem van összejőve a lánnyal járásügyben, de tolná, mint a lopott biciklit, a csajnak meg van palija, és hát a közös baráti karácsonyolás a letagadott érzések tükrében eléggé kínos - viszont most kell bepróbálkozni, mert mi van, ha sikerül? (És itt sikerül.) Szóval a sztori szinte teljesen ugyanaz, megvan a hóban lubickolás is, ahogy kell, ha nem is történt tudatos 1:1 átvétel, akkor nagyon tudathatári felböffenésnek lehetünk szemtanúi. A dolog viszont nem hagyott nyugodni engem (mert ugye azt a lehetőséget még mindig nem vetjük el, hogy én vagyok a hibbant), és kíváncsiságból rákevertem vica-verza a videóklipeket, és működik: mindkét dal teljesen illeszkedik a másik videóhoz, főleg érdekes emez a Last Christmas zenéjével - de hogyha valakit nem győzött volna meg, és bűvészkedésnek tartaná, akkor elmondom, hogy a dalok hosszúsága között KÉT MÁSODPERC különbség van!!! A Last Christmas 4:37, a Perfect 4:39, köszönöm a figyelmet, Boldog Karácsonyt Kívánok!

"Something Just Like This" THE CHAINSMOKERS & COLDPLAY (2017)

Youtube Mint azt a bevezetőben is említettem, csodálkozásra ad okot némely előadó, hiszen dalaikkal (és a videóval) szeretnének mindenkihez szóló zenét adni, ellentétben a világban uralkodó, közönséges magamutogatás trendjének lármájában. A két együttes közös dala egy páratlanul ártatlan és szép szerzemény, olyan videoklippel, amely tényleg teljesen a '80-as éveket idézi számomra.

A szöveg különböző feliratozása amúgy is nagy divat volt akkortájt - mi meg örültünk, hogy végre értünk a szövegből legalább szavakat... A rajzok kisgyermekek ábráira emlékeztetnek, remekül illenek ehhez a kellemes, megnyugtató zenéhez és szerintem mindenkinek visszaidéz valamit a gyermekkorából - azoknál főleg, akik a '80-asban voltak azok.

"Flames" David Guetta & Sia (2017)

Youtube Na, ez egy ökörködés, ami legalább vicces, nem akarja magát komolyan venni. A koncepció az lehetett, hogy egy eleve '80-as évek hangzású dance zene egyben filmzene is legyen egy olyan videóhoz, ami a korszak nindzsás zsánerének karikírozását tűzi ki célul. A videóklip remek túljátsszásokkal, képi világgal van megsózva (a zene elmegy), az egész együtt viszont tényleg bekívánkozik ebbe a felsorolásba.

Szerintem sokkal nagyobb tisztelgés így egy korszak előtt, mintha mondjuk valami béna remixxel. Ilyen az, amikor valaminek van koncepciója, örülök, hogy az általam egyébként csúnyán lenézett diszkós zeneipar ilyen komplex produkciókat is képes felvillantani.

"Juice" LIZZO (2019)

Youtube Bevallom, kicsit aggódtam, hogy az általam nagyon kedvelt '80-as évekbeli színesbőrű (vagy hogy kell írni) dalszerzők, előadók híresen ötletes stílusát senki sem viszi már tovább - de azért mégis vannak közöttük, akikkel nem csak gengszterreppet hallgattatott otthon a motha', hanem Aretha Franklin, Tina Turner, Billy Ocean, Stevie Wonder, vagy Lionel Richie lemezeit is. Szóval nem kell aggódni, Lizzo jól nyomja - legalábbis ebből a dalból száz százalékig kiderül, hogy mennyire képben van a '80-as évekkel (pedig a végén született).

Ezt pedig nem csak a zenével éri el, hanem a videóklippel is sikerül megtámogatnia: egy minden tekintetben pimasz, pofátlan, ál-naív, pökhendi rövidfilm ez - amely egyaránt le kívánja rántani a leplet a kirakat-világ álságairól, ugyanakkor kiváló érzékkel parodizálja ki a '80-as évek manírjait is. A zene pattogós funky alapú (mi más?), sok nyolcvanasévek hangszermintával töltve, a hölgy énektechnikája pedig a legnagyobbakéra emlékeztet, karcos, ahogy kell, és amiért jó volt a tévé elé ülni és hallgatni a zenét. Remélem, a következő évtizedben is akad még olyan képviselője ennek a vonalnak, aki így tudja, mi a szitu.

"Higher Love" Kygo & Whitney Houston (2019)

Youtube Na jó, egy feldolgozás mégiscsak bemászott a listára, de nem is akármilyen, mert ez a posztumusz feldolgozás valójában egy feldolgozás feldolgozása! Steve Winwood, az eredeti dal szerzője még a '60-asban kezdte az ipart, de igazán nagy sikereket szólóban ért el, és főleg a '80-as években. Az viszont biztos, hogy nem volt akkora ismertségű sztár, mint kortársai, egyik legismertebb nótáját is inkább Whitney Houston dalolgatta, bár neki sem ez volt a legnagyobb durrantása.

Mégis úgy gondolta néhány lelkes ember, hogy összeproducerkedik még egy feldolgozást is belőle, hátha a mai suhancok ráharapnak. A videóklip teljesen a retró élményre lett dörzsölve, a ruhák, a táncstílus "flesdenszes" - a táncteremben működő tévében még pár másodpercre maga Whitney Houston is felvillan (az I Wanna Dance With Somebody klipből, szóval a feldolgozó énekesnő másik klipjéből...). Na de félretéve a süketelést, ne legyenek illúzióink, itt bizony a videóklip, a látvány az, ami az egész produkciót elviszi a hátán - ennyiben teljesen mainak mondható, szoft-nudizás, rázás, idétlenkedés. De azért meg lehet nézni.

Remélem a fenti, komolyan gondolt agymenésem elérte a célját, és innentől mindenki megtanulta ebből a szem- (illetve fül-) pontból nézni (illetve hallgatni) a modern zeneipar produktumait. Ajánlanám rendszeres alkalmazását, már csak a modern popzene érdekében is, mert szegény önmagában már nem biztos, hogy értelmezhető, sőt, már az is lehet, hogy egyáltalán nem is értelmezendő valamivé változott. Ha pedig ez így van, nekünk kell művészetté emelnünk, tehát kérem a hallgatóságot, a popzene múltjára való tekintettel legyen szíves így hozzáállni a hallgatáshoz. Köszönöm a mai popzenészek nevében!