Voga-Turnovszky

avagy a paródia-duó a '80-as évekből

Talán furán hangozhat a tény, de az első zenei élményeim egyike a Voga-Turnovszky együttes munkássága volt, mégpedig egy válogatáslemezük, a "Popparódiák" című LP. Ezen a lemezen főleg az aktuális évtized magyar slágerei szerepeltek mintegy zenei montázsként (vicces szöveggel), én az eredeti dalok nagy részét viszont nem is ismertem, így azt hittem, ez egy ilyen stílus, ennyiféle, változatos zenével! De ugye ez megbocsátható egy éppen a kinyíló fülű gyermektől.

Mielőtt teljesen szakmaiatlan élménymesélésbe kezdenék, elárulom, gondolkodtam azon, hogy inkább az együttes időrendi ismertetésébe bocsátkozzam-e, vagy pedig a személyes élmények oldaláról közelítsek, de mivel ez egy teljesen szubjektív honlap (akar lenni), így az utóbbi mellett döntöttem, ráadásul tartozom is azzal, hogy ne legyek száraz és komoly egy ilyen egyedülálló és meghatározó emlékkel teli szatyorral, amelyet azóta cipelek.

A név?

Kezdjük talán az együttes nevével: a világban (és nálunk is) már az a trend uralkodott, hogy profi, közönségnek szánt produkciót nem lehet anyakönyvezett névvel fémjelezni, de nem csak zenei, hanem akármilyen más művészeti területen sem. Ki tudja, az emberek valamiért nem voltak kiváncsiak olyan sztárokra, akiket ugyanúgy hívnak, mint a szomszédot, Jeszenszky Béla Tibor vagy Patkó Béla névvel fellépni ciki volt, de a Flipper Öcsi és a Kiki nevek már jobban néztek ki a zenei magazinok borítóin. Egy alapvetően humoros duótól ezért külön poén volt, hogy kozmetikázás nélkül vállalták polgári nevüket, így aztán - szerintem - egészen eredeti módon sikerült a legközvetlenebb hatást is kelteniük a nagy magyar (és külföldi) imédzsépítősdi közepén. Egyébként mi hétköznapi emberek vagyunk, a János meg a Tamás, és ti meg hiába akartok nagyon komolyak lenni, mi röhögünk rajtatok. Egy ilyen belépővel csak szimpatizálni lehet.

Popparódiák (1983-1987)

Az említett lemez 'A' oldalán a 1983-tól 1987-ig készített paródia­egyvelegek sorakoznak (a 'B' oldal végén a 1987-es évé), egyelőre csak magyar előadóktól válogatva, de azokból nagyon. Meg kell itt jegyezni, hogy 'paródiáik' nem minden esetben feleltek meg a paródia kötött szabályainak, sokszor inkább előadótól független poénkodás volt inkább, politikai és közéleti utalásokkal (de ez semmit nem vont le értékéből, sőt). A paródiák egyébként többrétegűek: elsősorban utazások az akkori zenei palettán, másodsorban kíméletlen beszólás-sorozat, egyébként pedig ötletes zenei kombinálások is, így aki nem ismeri ezen évek magyar könnyűzenei kínálatát, az furcsa kotyvaléknak tarthatja, nem értve a zenei poénokat sem. (Érdemes utánanézni ezeknek.)

Az önmagáért beszélő lemezborító

Nem szabad elfeledkezni azonban arról, hogy a Voga-Turnovszky nem pusztán 'paródiákra szakosodott' zenei társulat volt, hanem két, zenélni akaró és tudó ember közös projektje, saját dalokat is írtak, sőt, tulajdonképpen így indultak: 1986-ban jelent meg első nagylemezük, az "Egy fejjel kisebb vagyok" című, gitárközpontú, blues-os alaptémájú lemez (erről később még szó lesz).

A lemez 'B' oldalán kaptak helyet a saját szerzemények, a "Hű, de kínos" például egyes vélekedések szerint az első magyar rap szám, de ez valószínűleg nem állja meg a helyét, mert az a Neurotic együttestől a "Brék". Ám ha úgy vesszük, a Voga-Turnovszky nem volt underground zenekar, ráadásul a "Hű, de kínos" megjelent lemezen is, akkor viszont igen (szövegileg persze populárisabb is, mint Pajor Tamás éles beszólásokkal teli szótekervénye). A duó művészeti hozzáállását dícséri, hogy a nem-paródia dalok mindegyike pontos társadalmi lenyomatot tartalmaz a rendszerváltás előtti (és közbeni és utáni) évekről, a kisemberek komoly problémáiról, illetve kőkemény kritikával illeti a zeneileg 'írástudatlan' átlagembereket, akik megesznek minden populáris maszlagot, amit eléjük raknak, csak mert fülbemászóságukat gusztusosnak találják. A "Tingli-tangli music" például egy ilyen kritika, a "Nehéz a szívem" című szívbemarkolóan cinikus, de annál hangulatosabb dal a fűtési gondokról szól (erről a témáról addig talál sosem írtak dalt!). Egyike azoknak a szerzeményeknek, amelyek gyerekkoromban legjobban megrázták zsenge lelkemet (és azóta is), ráadásul eleddig csak egyetlen esetben dolgozták fel (illetve szerencsétlenül borzalmasra butították, említésre sem érdemes, sajnos). A "Jó vagyok" már-már vallásos, de gúnyos filozófia az ideális emberi viselkedéssel szemben támasztott követelményekről, a "Vegetatív lány" a primitív, értéktelen nőkről mondja el az igazságot ("egy zacskó cukrot érsz!"), a "Csujjogató" pedig a hétköznapi ember őszinte mérgéből fakadó, cinikus, de kultúrált dühöngés. A 'B' oldal dalai egyébként a brilliáns szövegektől elvonatkoztatva, önmagukban is jól megkomponált alapokkal rendelkeznek, bár nem választhatók el szöveg adta koncepcijuktól, de harmóniavezetésük árulkodik a szerzőpáros zenei képzettségéről. (A dalok többségéhez videóklip is készült, ezekről később szintén szó lesz még.)

Erről a lemezről azért írtam ennyit, mert tényleg meghatározó volt számomra, és még ma is évente legalább egy alkalommal előfordul, hogy előveszem (csak most már mp3-ban), és mint gyermekkoromban, hallgatása közben kvarcjátékozom (csak most már Gameboy Advance-on). A lemez érdekessége, hogy Galla Miklós szintetizátorozik az egyik paródia-egyvelegben, aki akkor még csak zenei babérokra tört (egyik másik paródia-mixben hallható a 'Lopott Robot' című GM49 dal paródiája is). A másik érdekesség, hogy Boros Lajos is vendégszerepel hangjával, aki igen jóban volt a duó tagjaival (a hosszú, tévés interjúban is ő kérdezgeti őket), ugyanakkor a Hungaroton főszerkesztője volt 1985-től 1990-ig. Az olvasóra bízom, hogy ez mit jelenthetett, de annyit megengednék magamnak, hogy szerintem a Voga-Turnovszky esetében nem volt szükség erős hátszélre, ez azt hiszem, érezhető a minőségen is. Ráadásul az említett úrral közös projektjük volt a 'Sakálok', amely egy fiktív rockzenekar történetét mondja el könyvben (írója Boros Lajos), a zenei anyag pedig tulajdonképpen a duó első kislemeze.

Nem csoda hát, hogy később, ha úgy 1989 környékén valaki megkérdezi, ki az, akit a magyar előadók közül a legjobban szeretek, azt válaszolom: a Voga-Turnovszky. Szinte vártam a tévében a videóklippeket, örültem, ha az újságokban megláttam valamelyiküket egy fotón, és mikor elsétáltunk egy közeli sétálóutca boltja mellett, a kirakatban a legújabb nagylemezük borítóját mindíg sóvárogva néztem, míg nem apám egy nap megvette.

Pop+Paródia

Az elsősegélynyújtásra utaló lemezborítójú album, hasonlóan az előzőhöz, szintén beépült mindennapjaimba, a rajta található (néha a korhatárosságot súroló) dalok általános iskolás első éveim főcímzenéjévé léptek elő. Annak ellenére, hogy a lemez hangszerelése egy jól belőtt hangzású dobgépből, és tulajdonképpen midi-sávokból áll (plusz gitár), mégis, talán a megkomponáltság és eredetiség miatt nagyon hangulatos és változatos. Itt is a blues-os, autentikus popzenei felfogás fültanúi lehetünk, amelyet a '80-as években még sikerült csinálni azoknak a zenészeknek, akik tényleg azok voltak. (A legközelebbi cikkemben felsorolást is teszek, kikre gondolok, ígérem.)

Humorizálni csak komolyan illik

Az 'A' oldal induló tétele a szokásosnak mondható paródia-mix magyar előadókból, mellesleg az egyetlen ilyen a lemezen, de ez nem baj, hiszen az említésre érdemes előadók itt meg is kapják a magukét. Ha jellemezni kellene, csak annyit mondanék, hogy a közelgő rendszerváltás hangulata szinte tapintható, a Napoleon Boulevard együttes paródiáját például oroszul éneklik, utalva az együttes nemzetközi babérokra való törekvésére. Mint tudjuk, a keleti blokkban a 'nemzetközi' nyelvet az orosz jelentette, amelynek nem tanulása egyet jelentett a lázadással, tanulása pedig a rendszerrel való kollaborációval, de egy intelligens paródia­szerzőpárostól (akik mellesleg civilben pedagógusok és valószínűleg oroszul is jobban tudnak az átlagnál) egy ilyen 'gesztus' vesébeszúróan gúnyos megnyilvánulás lehetett.

A duó már említett életszerű művészetlátásáról győződhetünk meg a "Schulz Gizi II." című szerzemény kapcsán, zseniális összegzést kaphatunk a szüzesség elvesztésének körülményeiről, mindezt kultúrált, humoros, (politikától sem mentes) költői hangon tálalva, elkerülve a közönségesség és sekélyesség buktatóit. A "Csu-csu" egy életigenlő dal, amely a blues hagyományokból építkezik, mégsem hat anakronisztikusan, teljesen illeszkedik a korszak hangulatába. Nem túlzok, ha azt mondom, a "Ping-Pong" című szerzeményt tanítani kellene mindenkinek, aki valaha zenélni szeretne. Tulajdonképpen popzene, tulajdonképpen szinti-pop, de ezek csak cimkék, ez egy humoros, de zeneileg humoros mix, amelyben a zenei ütemeket az asztalitenisz közben hallható zörejek adják. Így ábrázolni egy sportágat csak a költők tudnak, ez esetben tehát egy vicces zenei verset hallhatunk a ping-pongról, amely kicsit paródiának is mondható (belekeverve a ping-pong sikerekről elhíresült kínaiakat, a refrén természetesen ázsiai nyelvű halandzsa). Erről szól a zene, a festészet, az összes művészet, hogy ábrázolni valamit, ami máshol van, átemelni azt onnan ide, mihozzánk. (Talán az sem véletlen, hogy kedvenc sportágaim egyike a tenisz lett később, még ha csak számítógépen is). A "Kürtöskalács" egy hamisítatlan blues szerzemény. Erről nem tudok írni, ezt hallani kell, aki meg akarja ismerni a blues zenét és a magyar átlag életérzés találkozását, annak semmi mást nem kell csinálnia, csak ezt a dalt meghallgatni. A zene, a szöveg egyszerre fenomenális, megszorozva a két beszélgető részeg munkással, életfilozófiával, szóviccel, kocsmai füstös hangulattal. Ez nem a HOBO féle kívülállós blues, ez a 'beleállós' blues. És ezzel véget is ér az 'A' oldal.

A 'B' oldalt tekintve sincs könnyebb dolgom, ha jelzőket keresek. A "Schulz Gizi III." című dal egy feldolgozás, mégpedig az 1986-os Cameo sláger, a "Word Up" című slágere, ezzel gyakorlatilag az első ilyen az együttes részéről, hiszen külföldi. Bár egyáltalán nem paródia, inkább egy átértelmezés, mégpedig az AIDS körüli világbotrány ihlette szöveggel. A dal konkrétan a szexről szól, de még ezt is izléses és humoros formában teszi, és még tanító jellegű sorokkal is megspékelték a gumióvszer használatának fontosságát illetően. Nyilván a '80-as években már sok merészebb dalszöveg született (a szexről), de főleg underground zenekaroktól, akik a szélesebb közönségtől elzárva működtek, így a duó - bizonyságot téve a pedagógiai hivatásáról is - úgy érezhette, szükség van a téma tárgyalására, amely szélesebb közönséghez is eljut és közben nem lesz közönséges, hanem megmarad a laza, humoros imázs keretein belül. (Állítólag a tanár urak által adott tanórák is ilyen röhögős hangulatúak voltak.) A "Látlak-e még?" egy teljesen komoly szerelmes élet-dal, fájdalmasan szép akkordmenettel, hétköznapi valóságról szóló szöveggel. A katartikus érzést megsokszorozza, hogy ezt a dalt egy olyan duó követte el, amely alapvetően humorosan látja és akarja láttatni az élet dolgait, ezúttal azonban halálos komolysággal szerepeltet egy dalt az évtized egyik legviccesebb magyar lemezén. A "Fehérvár" című dal Székesfehérvárról szól és érezhetően nem túl jó vélemény tükröződik benne a városról, ugyanakkor a tény, hogy dalt írtak róla, elárulja javító szándékukat a várossal kapcsolatban, mivel az fontos volt számukra. (Egy kis kitérő: a várost a duó 'székhelyének' is nevezhetnénk, egyrészt mert Turnovszky Tamás fehérvári születésű, másrészt mindketten ott (is) voltak tanárok (a cikk születésekor tudtam meg, hogy Turnovszky úr nyugdíjas lett 2018 júniusban), és ott jött létre az együttes is.)

A lemez egyik legparázslóbb dala a "Népszabadság", amelynek utalásait gyerekoromban nem értettem. Azóta tudjuk, hogy a duó teljes életművét tekintve talán a legszélesebb körben ismert szerzeményüknek számít ez, nem csak a dallamossága miatt, hanem mint a rendszerváltás korszakának csípős hangú, merész véleménnyilvánítása. Nekem, az általános iskolát éppenhogy megkezdő kisgyereknek teljesen máshogy jött át ez a dal: egy vidám, vicces kórusokkal teli, kiválóan megkomponált dal, fülbemászó vokálokkal. Ha ma meghallgatom, ugyanaz az általános iskolai időszak ugrik be róla, nem tudom tehát abba a politikai kontextusba helyezni, ahová a szerzők irányították - ez azonban már az én hiányosságomnak tudható be (és nem is szeretnék változtatni ezen). A lemez záródala, a "Csórók vagyunk" szintén blues szerzemény, ugyanakkor kabaré, lényegében a Kürtöskalács folytatásának is tekinthető, persze csak témabeli értelemben: itt (talán ugyanaz a) két részeges ember arról beszél, hogy mit kéne csinálniuk az életükkel, de a nincstelenség miatt egyúttal a lehetőségeiket is korlátozottnak érzik, és legalább annyira fontos cselekedetnek az egymással történő kiszúrást... A nóta, miközben pontosan illeszkedik a lemez változatos folyamába, keserűségével helyenként egyáltalán nem kelt humoros hatást - talán pont ezért került éppen a lemez végére.

Basicrazy

Azt hiszem, nagyon csúnyán leégetném magamat, ha nem tennék említést arról a dalról, amely szerintem a 'magyar, '80-as években kezdett számítógépezők himnusza' titulust is viselhetné. Ez a szerzemény nem más, mint a 'Basicrazy', egy szójáték a BASIC és a CRAZY szavakból. Ilyen dalt egyedül a Voga-Turnovszky volt képes összehozni, bár ez zeneileg inkább egy '70-es évek végi szintipop techno (és a későbbi 8-bites zenék keveréke), szövegileg pedig tulajdonképpen a Basic operációs rendszerű számítógépek parancsaiból áll. Nem is ők lettek volna, ha a számítógépes témát zseniális zenei látásukon nem eresztik át, hiteles korrajzot készítve, kitekintve a techno műfajába is. Mivel ez nem szerepelt a lemezeken, ezért talán csak egyszer hallottam, csalóka emlékeim szerint indultunk valami családlátogatásra szombat délelőtt, és előtte lement a tévében ez a havas tájon ökörködős videóklipp. A felvétel egyébként időrendben jóval előbb készült, mint a két, már tárgyalásra került nagylemez, sorrendben az együttes harmadik kislemeze (nagylemezen nem jelent meg). Örömteli, amikor az ember ilyen művészeti gócpontokkal találkozhat, ahol a számítógépek világa és a kedvenc együttes kapcsolatba kerül.

"Videó" "klippek"

Többször említést tettem már az alacsony költségvetéssel készült vizuális művekről, melyeket a zenekar készített. Mint ebben a témában is, tény, a magyar videóklippek minőségben, változatosságban messze elmaradtak a külföldi rövidfilm-szerű zenei videóktól, amelyeket a sztárzenekarok készíttettek óriási összegekből (profi rendezőkkel), ám ugyanakkor a magyar produkciókban még többször sikerült a ló innenső oldalán maradni: a Voga-Turnovszky esetében is a zenéről és a humorról volt szó, ha ezt alá lehetett támasztani képi humorral, az pluszt jelentett.

A duó

Végeredményben megállapítható, hogy ehhez a produkcióhoz a képanyag nem sokat tudott hozzátenni, maximum csak tévében játszhatóvá változtatta a hangfelvételt. Nem mondom, hogy nem voltak komolyabb próbálkozások, hiszen később a külföldi sztárok paródiájánál alkalmaztak jelmezeket, és az eredeti videóklipek képi világának rekonstruálására is tettek próbálkozást - mégsem hiszem, hogy ez annyira hiányzott volna a zenekar életművéből, inkább csak a tévés zenehallgatás szélesedő kívánalma erőltette az ilyen irányú törekvéseket. Népszerű videómegosztó csatornákon ezeket ma már könnyen meg lehet találni, reméljük, a Magyar Televízió nem lesz annyira fukar, és jószándékból jó minőségű anyagokat is kapunk majd egyszer, nem csak VHS kazettákról, rajongók által behúzott (benyúzott), agyonkódolt felvételeket.

Egy fejjel kisebb vagyok

Az "Egy fejjel kisebb vagyok" lemezzel később, lemezgyűjtögetős időszakomban találkoztam, sikerült is megvennem, és meglepődtem, mennyire jó gitáros-blues lemez. Akkortájt már máshogyan is tudtam értékelni, hiszen már én is gitároztam. A lemezen található alaptémák hasonlóak voltak a későbbi lemezeken szereplő dalokéhoz, de például megtalálható a "Vegetatív lány" egyik első verziója is, valamint többek között a "Vásárló" című dal, amelyet az eladói munkám során sikerült naponta átélni. Mint írtam, talán azért találkoztam később e lemezükkel, mert már megfelelően tudtam értékelni, ez az album egy zeneileg teljesen műveletlen kisgyereknek nem biztos, hogy sokat mondott volna. Szerintem a magyar blues lemezek között toplistás helyet foglal el, az akkori (és mostani) popzenei kínálatból teljesen ki is lóg.

További lemezek

Időrendben folytatva, a '89-es külföldi előadók paródiája nagyon jól sikerült, a hozzá tartozó videóklip méltán nevezhető az együttes legjobbjának (vendégként feltűnnek az akkor még szárnyaikat próbálgató Padödő együttes hölgytagjai). Nem tudom, az eredeti előadók mennyire járultak hozzá, illetve értesültek erről a műveletről, mindenesetre hamisítatlan Voga-Turnovszky paródia lett ez, amely egyáltalán nem sértő az előadókra nézve. A két utolsó lemezt csak a kezdődő mp3 korszakban sikerült megszereznem, a '90-es (ma már vállalhatalan című) 'Néger a jégen' válogatáslemez után az 1991-es 'Ez az ötödik nagylemez!' című, már kifejezetten csalódás volt számomra. A lemezen szereplő dalok ugyan nem rosszak, de egyáltalán nem hozzák azt a szinvonalat, amelyet a korábbi lemezeken hallani lehet.

Az aktuális paródiamixek végülis jól sikerültek, nyilván folytatható lett volna a közös munka, Turnovszky úr mégis inkább úgy döntött, hogy abbahagyja, és ez a tíz éve tartó sikersorozatnak is véget vetett. A magyar könnyűzenei élet teljesen nyugati rendszer szerint kezdett működni, a paródia-űrt betölteni érkezett évek múlva az Irigy Hónaljmirigy, egyelőre csak rockzenei paródiákkal (bár ebben sem ők voltak az elsők, csak a harmadikok!). Nem őket nevezném 'a méltó utódnak', a Voga-Turnovszky stafétabotját talán inkább a MyCream együttes vette át, bár ők nem készítettek jó paródiákat, inkább csak ráökörködtek slágerek zenei alapjára (mint azt ahogy azt a duó tette meg sokszor paródia helyett), de voltak olyan egyvelegeik, amelyek hangulatukban és szerkezetükben hasonlítottak a Voga-Turnovszky által kifaragott mintára - még ha ezek nem is voltak annyira velősek.

Bár nem kötelező az újságírói alaposság számomra (mert csak egy egyszerű gamer vagyok), annyit még megemlítek, hogy Voga János egy évtizeddel később rádiós műsorvezetőként is elismert közéleti szereplő lett (sőt, sokan csak innen ismerték), továbbra is ír dalokat és zenél, munkájával segíti tehetséges lányát, a remek énekhanggal megáldott Voga Vikit énekesi pályájának kibontakozásában (talán pár országgal arrébb már nagyon befutott volna). Nem hiszem, hogy évtizedek elteltével előfordulhat-e egy esetleges közös munka a duó neve alatt, a reunijon-osdi manapság nagyon divatos - de nem kívánok tőlük ilyesmit, inkább szimplán hálás vagyok, hogy gyerekkoromat (és egész életemet) megajándékozták műveikkel, humorukkal. Remélem ezzel a hosszabb lélegzetvételű irománnyal némiképp sikerült hozzájárulom a vitathatatlanul 'legendás' státuszuk ápolásához, ráadásul úgy nézem, mintha kicsit hiánypótló is lennék ezzel (hiszen nem találtam róluk komolyabb összefoglaló témájú cikket). Remélhetőleg a jövőben egy másik cikkben sikerül majd említést tennem még róluk, egy készülő számítógépes játék kapcsán (erre még várni kell azért) - de ha ez nem következne be, csak annyit ajánlok mindenkinek, hogy hallgassák meg az általam említett lemezeiket, csalódni biztosan nem fognak, esetleg nagyon meglepődni!