Szegasztok! Így köszönt a tévében a '90-es évek elején Martin, az
Annyit máris érdemes megjegyeznem, hogy a Sega Megadrive konzol megjelenése időben megelőzte a Super Nintendo-t, technikailag komoly versenyben is álltak (sőt, állnak), valamiben az egyik durván jobb, mint a másik: így a korszak két meghatározó konzolja lettek. A SNES megjelenésekor a Sega Megadrive már igen sok címet tudhatott magáénak, de ez önmagában nem jelent még semmit - remélem, a sorozatomból kiderül. Igyekszem két szempontot követni: egy játék abban az esetben szerepelhet a felsorolásban, ha exkluzív, azaz CSAK Sega Megadrive-ra jelent meg, VAGY annyira jól sikerült ez a konverzió, hogy említésre érdemes. Adás indul!
Sonic The Hedgehog
Sokszor kezdem azzal, hogy egy kultikus játékot nem kell bemutatnom, mert mindenki ismerheti, de Sonic-al tényleg ez a helyzet. A kis kék sündisznó iszonyatos sebességgel képes száguldani a pályákon (hozzá képest Mario nyugdíjas sebességű), ezáltal hatalmasakat ugrani is, gyűjteni a gyűrűket, összetekeredve súlyosakat tud rásózni az ellenfelekre. Ráadásul Sonic kalandjai nem is 16-biten indultak, hanem már a Sega ezt megelőző konzolján, a Master System-en is az első játékok egyike volt: azonban itt sokkal színesebb és pörgősebbek lett.
Nem csoda, hogy sokakat rabul ejtett ez az akció, mely - mint említettem - Mario kalandjainál sokkal gyorsabbnak bizonyult (arról persze lehet vitatkozni, hogy vajon érdekesebbnek is?). A játékmenet azonban itt is hasonló volt, mint Master System gépen, a pályákon néhol nagyon gyorsan kellett szaladni, néhol taktikusan ugrálni - a pályák minden platformból jól ismert elemet tartalmaztak már, mozgó talaj, hinta, dobbantó, nem is beszélve a különböző szétverhető extra (átlátszó) ládákról, amikből pajzsok, vagy futócipők nyerhetők.
A bónuszpályák is átkerültek, amelyeken még több gyűrűt - így extra életeket is szerezhetünk. Ezekre nagy szükség is lesz, hiszen még itt sem lehetett menteni - azaz a játékot egy szuszra kell végigjátszanunk. Annak idején Martin is ezt tette, azaz sejthetően az adás felvétele előtt el kellett vinnie a játékot a harmadik pályára, hogy azt a tévében be tudja mutatni... (Ha csak nem tudott valami pályakódot, erre nem emlékszem pontosan.) Ma már sokkal egyszerűbb dolgunk van, ugyanis az emulátor kínál lehetőséget a mentésre, de azért hardcore arcoknak ajánlom, mert nem teljesíthetetlen.
A játék ellen szól egy kicsit az, hogy sajnos a Master System verziótól alig tér el valamicskét, bár nem teljesen azok a pályák vannak és leginkább grafikailag újult meg, játékmenetben nem igazán - de persze akkoriban természetesen nyikkanás nélkül elfogadtam volna a géppel együtt.
Fontos még megjegyezni, hogy ebben az epizódban még szintén nem szerepel a "begyorsulás", azaz amikor a lefelé irányt tartva megnyomjuk az akciógombot, és Sonic hatalmas sebességgel kirobbanva rohanni kezd - ugyanis ezt a játékmechanikai elemet csak a második résznél találták fel. De ennek ellenére, érdemes tenni vele egy próbát, már csak a történelmi jelentősége méltán is. A zenéje pedig azóta egy igazi klasszikus.
Sonic The Hedgehog 2
Minden géptípusra létezik csúcskategóriás játék, és a
Az első rész sikere után nem volt kérdés, hogy a 16-bites konzolon folytatódnak a kalandok - de már a címképernyő is nagy meglepetést tartogat: felbukkan ugyanis Tails, aki egy új szereplő, és ráadásul játszható karakter, egy repülni tudó kétfarkú róka. Egy kicsit ugyan körülményes módon az OPTIONS menüpontban állíthatjuk, hogy kivel szeretnénk játszani: választhatjuk Sonic-ot vagy Tails-t akár egyedül is, de létezik egy olyan mód, ahol Tails követi Sonic-ot, ha a másik kontroller be van dugva, akkor lehet irányítani is, csak korlátozottan. Tails egyébként képes repülni úgy, hogy propellerként használja két farkát, tehát felmerül a gyanú, hogy esetleg olyan helyekre is fel tud így jutni, ahova sündisznó barátja már nem tud felugrani...
A játékmódok között szerepel két játékos, VS mód is, ahol osztott képernyőn játszhatunk, mintegy versenyszerűen, melyik játékos teljesíti hamarabb a pályát (ennek létjogosultságát nem igazán értem, de mindegy). Még egy újdonsággal találkozhatunk, mégpedig a bónuszpálya esetében: itt debütált a valódi 3D-s "árok", amelyben futás közben kell összeszedni a gyűrűket. A pályák hatalmasak, sokkal nagyobbak, mint az első részben - ráadásul már itt is lehetőség van a Super Sonic-á átalakulásra, de mivel akkor én ezt nem láttam a tévéműsorban, fogalmam se volt róla.
Emlékezetem szerint Martin ezzel a játékkal igen sokáig játszott, talán nem túlzok, hogy akár 7-8 adás is születhetett belőle - mindenesetre jó választás volt, mert a játék tényleg a géptípus azóta is legjobb játékai közé tartozik (állítólag a legtöbbet eladott játék a gépre!), és ezt akkor, élőben látni hatalmas élmény volt - ugyanúgy, mint amikor emulátorban végre kipróbálhattam. Ugyanazt tudom mondani, mint az első résznél, hogy érdemes kipróbálni: pár éve volt a jubileuma, ahol egy ideig ingyenesen hozzá lehetett férni, de amúgy eléggé oda kell figyelnünk, ha az interneten el akarjuk kerülni a ROM-ot egy esetleges Sega Megadrive oldalra elkalandozás esetén...
Ecco the dolphin
Martin természetesen nem hagyta, hogy a magyar gyártmányú
Éppen ezért a játék kezeléséről és mikéntjéről nem is írok, inkább csak annyit, hogy egy egyedi ötleten alapuló, látványos vízi világban játszódó 16-bites delfinszimulátor delfinkaland ez, amely hamar belopta magát minden fiatal gamer szívébe. Főleg mert magyarok fejlesztették - de nyilvánvalóan nem csak ezért. Emlékszem, még szüleim is meglepetten vették tudomásul ezt a tényt, de persze nagy bánatomra még ez is kevés volt, hogy összekuporgatott pénzüket felmarkolva azonnal siessenek a legközelebbi
Persze a játékot nézve is ámulatba estem, a grafika és a hangeffektek, a víz alatti útvesztők, félelmetes, rejtélyes lények hada - mind arról tettek tanúbizonyságot, hogy itt a jelenlegi legjobb magyar fejlesztésű játékkal van dolgunk. Később, az emulátorban történő kipróbálás után rádöbbentem, Martin-nak igencsak kemény dolga lehetett, ugyanis a játék enyhén szólva piszok nehéz, és egyre jobban nehezedik - az utolsó pályán például a földönkívűli polipokhoz érve instant megdöglünk...
A játék irányítása, a delfin mozgása és animációja remekül sikerült, a kiváló alapötlet mérnöki pontossággal került kidolgozásra - még ma is élmény vele játszani, csak azt tudom elmondani, amit a
Egészen biztos vagyok benne, hogy (hasonlatosan a mesztelen nős kártyanaptárokhoz) kései gyermekkorom sokkal szegényebb lett volna eme remekmű megismerése nélkül, úgyhogy ezúton is szeretném hálámat kifejezni a játék készítőinek irányában (külön öröm volt, amikor kedvenc podcastomban, a égette le csúnyán próbálta ki, csakhogy mi, fiatal srácok megismerjük ezt a játékot is. Köszönet érte!
Garfieldcaught in the act
Az is igaz, hogy azért amikor 1995-ben az
Az igazsághoz persze szorosan hozzátartozik, hogy ezt az élményt már korábban sikerült átélnem, hiszen Commodore 64-en létezett már egy
Ez a probléma egyébként nem állt fenn a Sega Megadrive (emulált) verzióval, ám a két játék között van egy lényeges különbség: a C64-es játék tényleg Garfield életét dolgozza fel, a Sega Megadrive játék esetében viszont ezt nem találták elegendőnek, úgyhogy egy eléggé cinematikus történetet körékanyarintásával adták közre, nyilván a költségvetés is nagyobb volt, ugye...
A játék története a képregény intróból kiderül, (anti)főhős-macskánk félálomban, lustán bámulja a tévét, valami baj lesz, a tévé törik, Garfield összerakja, bekapcsolja, aztán a tévé berántja őt, és ő máris a tévéműsorban találja magát. Innentől kezdve a távirányítók megszerzésével tud szabadulni az aktuális pályától / műsorokban való részvételektől, míg nem végül sikerülhet kijutni magából a tévéből is. Mivel véleményem szerint
Félreértés ne essék, a játék nem rossz, sőt, valójában egy igen ötletes és szépen animált platform játékról van szó - éppen ezért talán az ésszerű magyarázat az lehet, hogy a Sega Megadrive képességei ilyen remekbeszabott animációk megjelenítésére is képesek, azazhogy biztosan nem az történt, hogy egy megvásárolt játék-enginet töltöttek fel a liszenszelt animációkkal, grafikákkal, hanem - látva a játékkörnyezet garfieldos jellegét, nagyot álmodtak, és elkészítették azt (siker reményében), vagy legalább abban hittek, hogy ez majd kiemeli a rengeteg - mellesleg szintén szép - platform játék közül.
Az is nyilvánvaló bizonyíték, hogy a műsorok, helyszínek tulajdonképpen követik a '80-as években megjelent
A pályák eszméletlenül hangulatosak, a drakulás, a kalózos, őskori, gengszeres film-noir, egyiptomi témák nagyot ütnek, szinte külön játékként is megállnák a helyüket (például a drakulás lényegében a
sensible soccer
Mint mindenből, a focijátékból is kétfajta létezik a világon: az egyik a szimuláció, a másik a szórakozás. Persze eleve elhibázott elképzelés szimulálni egy sportot, de kétségtelen, hogy ezt a hipotézist a
Kicsit ellentmondásba is kerülnék, hogyha hosszas és komoly elemzést kellene írnom erről a játékról, ugyanis tényleg a világ legegyszerűbb focijai közé tartozik. A játék design-ja tulajdonképpen a
Annak ellenére, hogy a játék mennyire egyszerű, rengeteg lehetőséget tartogat: játszhatunk klubcsapatokkal, nemzeti válogatottakkal, vagy akár szerkeszthetünk is saját csapatot magunknak (ez azért nem túl kényelmes dolog billentyűzet nélkül, de a kártya menteni tud!). Mindezek mellett barátságos mérkőzést is játszhatunk, vagy akár csoportmérkőzéssel kezdődő, végül kieséses rendszerbe kifutó egyéni kupasorozatot is indíthatunk, nem beszélve a saját, többfordulós bajnokságokról. Sőt, külön is beállíthatjuk, hogy a hosszabbítás után büntetőpárbaj döntse el a mérkőzést. Az OPTIONS menüben időjárást, mérkőzés hosszúságot is állíthatunk, tehát változatosságra abszolút nem lehet panasz.
A játék egymás ellen is remek szórakozás, tényleg hasonlítható a Commodore 64-en megélt focis játékélményekhez - grafikai egyszerűsége miatt még olyan hatást is kelt. Az irányítás szintén nagyon egyszerű, bár használja az alap kontroller 3 gombját - az edzői utasítások előhívásához kell használni a SELECT és START gombokat is (játékos csere, taktika, minden adott). A lövések között passzolás, nagy rúgás és hatalmas (ívelt) lövés is szerepel, becsúszva szerelni és fejelni is tudunk, azazhogy a különböző gombok labda és labda nélküli esetben külön funkciókkal bírnak.
A labdát olyan piszok egyszerűen szerezhetjük meg, hogy a labdát birtokló ellenfélnek nekiszaladunk - azazhogy tényleg könnyen megtanulható és játszható focis játékkal van dolgunk, ami a változatos játékmódok miatt szinte megunhatatlan. Az pedig csak hab a tortán, hogy (az International Edition) tartalmaz egy régebbi magyar válogatottat, és több magyar klubcsapatot is...
