Régi magyar filmek

Értekezés világok találkozásáról

A nyolcvanas évek kultúrájára már vitathatatlanul rányomta bélyegét a világban zajló technikai fejlődés, az évtized kérgét felrepesztve vékony sávban hömpölygött a forró ötletektől fortyogó láva, elválasztva a rádiótól sercegő múlt szigetét a ledfénytől villogó jövő nagyvárosi látképes partjaitól.

A két világ éles találkozásának ezen gőzölgő repedése fölött integettek egymásnak a videó és a XX. század 1930-as éveinek filmjei - legalábbis nálunk otthon. Nem titok persze, hogy második és harmadik videokazettánkon a klasszikus Csillagok Háborúja trilógia terpeszkedett (másik cikkben lesz szó erről), ezen kívül azonban legalább 30-ra rúgott a régi (egyes elnevezések szerint békebeli) magyar filmek száma. Ebben a cikkben azonban most nem a videó-korszakról, hanem a videókorszakot érintő régi magyar filmekről és azok hangulatáról szeretnék megemlékezni. (Alcím is lehetne az is, hogy "miként kerülhetett egy videokazettára a '80-as években a "Predator" és a "Nászút féláron" című film", de amúgy nem volt ilyen, csak viccnek szántam.)

A 'videó', kluttyogó gombok, csattogó ajtó, berregő motor A kezdetek kezdete

A nyolcvanas évek végén a Magyar Televízió leadta a Hyppolit, a lakáj című filmet, amely egyben a második magyar hangosfilm is volt, és nem mellesleg Kabos Gyula első hangosfilmje. Ez talán az egyik legismertebb régi magyar film, amely a műfaj 'védjegyévé' vált, (és majd 80 évvel később egy remake-t is gerjesztett, amelyről bővebben ennyit szeretnék elmondani, hogy volt, hagyjuk is.) A filmről először nem is apámtól hallottam, hanem unokatestvéremtől, akik már jóval előttünk rendelkeztek videóval és több száz filmmel (és általában az újabbakat vadászták, vagy a nagyon híreseket) - valamiért arra emlékszem, hogy éppen az általános iskolám aulájában vagyunk és megyünk haza velük - de hogy mit kerestek ott ők hétköznap, arról halvány fogalmam sincs, de az emlékek már csak ilyenek. Viszont se a "hippolit" szónak, se a "lakáj" szónak a jelentését nem ismertem, először azt hittem, valami lakberendező műsor... "hipolitalakáj"?

A Goldstar videó csoda, rokonoké

Gyűjtővé váltunk, régi magyar filmek sokaságát vettük fel lelkesen a tévéből - sok jó percet és kellemes hétvégéket okozva ezzel később a családnak. A rendszerváltás utáni, friss magánvállalkozások, így például a Szív TV is úgy döntött, jó üzlet ötlet lenne reklámokkal tarkítva leadni ezeket a régi magyar filmeket, amelyeket 1989 előtti "átkosban" általában mellőztek a tévéből, mivel a Horthy korszak kultúrproduktumai voltak - és aztán a rendszerváltás után jöttek rá, hogy ezek végül is kincsek, ráadásul az emberek szeretik őket. Persze akkoriban csak 1 (max. 2) reklám volt csak filmenként, nem 5 percenként 10, így az élmény nem vált töredezetté, és néha még hálát is adtunk érte, mert legalább ki tudtunk szaladni a konyhába újratölteni a tányért.

A videofelvételnél sem volt gond, néha benne maradt a filmben a reklám, vagy csak egy részlete. (A felvételkor a reklám alatt PAUSE gombot kellett csak nyomni a JVC videón, és csak a PLAY gombot, ha véget ért a reklám (a RECORD gomb tehát folyamatosan aktív volt). Néha nem sikerült visszaérni időben a (konyhából) a szobába a reklámblokk végén, és megnyomni, de így is lehetett örülni, hogy végre meglesz a hónapok óta várt film. Nagy élmény volt, amikor az ember könnyelműen azt mondhatta, hogy "most csinálok valami mást, mert úgyis felveszi a filmet a videó" - ez az érzés korábbi generációknak nem adatott meg!

Generációk találkozása

A kisebb filmgyűjteménynek leginkább azonban a Nagymama örült, aki a fővárosból utazott le péntekenként hozzánk, és gondolom, hogy számára nagy boldogság volt a gyerekkorában nagy ritkán moziban látott filmek 50 év utáni (korlátlan) újranézése - de gyanítom azt is, hogy a filmek túlnyomó részét nem is láthatta, mert a mozi még nem sima hétvégi program volt, hanem inkább félévente megtörténő ünnepi alkalom, rendes, ünnepi ruhában.

A vonatállomás felé vezető út az iskola ablakából (kábé)

Pénteken, az aznapi utolsó tanórán, egy földszinti osztályterem fehér fakeretes, kopott ablakán kinéztem, távolban látszott a járda, amely az állomás felé vezetett. Ekkor már éreztem a hétvége jó hangulatát, amelyhez a régi magyar filmek is nagyban hozzájárultak. Kicsengettek, mi hazamentünk a testvéreimmel, letettük gyorsan a táskát, és elindultunk az 5 perc sétára lévő állomás felé, hogy bevárjuk a Nagymama érkezését.

Várunk

A vonat meg is érkezett, leszállt a Nagymama, mi pedig őt kísérve folyamatosan híreket adtunk neki, melyik régi magyar filmet sikerült felvenni a videóval a héten. Számára ezek a péntek délutánok általában a szüleimmel folytatott beszélgetésekkel teltek a közbenső időszakban történt dolgokról (nekem gyorsan ki kellett játszanom magam a C64-el ezalatt, ugyanis az én szobámba kapott szállást a Nagymama). A szombat délelőtti főzés viszont régi magyar filmek maratonjával telt, miközben a kétnapi ebéd-adag elkészült - ki, be járkáltunk a krumplipucolás kellékeivel, nézni a filmet, majd újra ki a konyhába, ahol anyánk tartotta a főzési frontot. Előfordult az is, hogy a filmekből sok hosszabb részletet nem láttam, hiszen közben a boltba kellett leszaladni tejfölért a káposztához, ezeket a részleteket pedig későbbi hétvégéken sikerült bepótolni, vagy nem.

A szombat délelőtti boltbamenés

Leküldtek a boltba.

Odakint hűvös van, októberi hideg. Lecserélem az otthoni rövidnadrágot a farmernadrágra, és felhúzom a cipőmet, a kabátot. Pulóvert nem veszek, mert a bolt itt van nem messze, addig úgysem fogok fázni! Különben, a pulóver a szobában van, és ha bemegyek, értékes perceket veszítek el az eseménydús hétvégéből. Ezért felkapom gyorsan a műanyag szatyrot, és zsebre vágom, aztán sietek is le a lépcsőn. A korlátba kapaszkodva kapkodom a lában, a lépcsőház halkan reng, ahogy a cipőm találkozik a betonlépcsőkkel - de úgy tűnik, ez a tettem nem töri meg a szombat déltáji, tespedni vágyó lakótömb bágyadt közömbösségét. A vasajtót diszkréten kivágom, és kisietek. Elindulok, hogy megkerüljem a lakótömböt - jól sejtettem, tényleg hűvös van - a szél az arcomba csap... Csak tejföl kell két dobozzal, és még egy kiló kenyér...meg még valami, na majd eszembe jut.

Sietek az ABC felé vezető úton, amely előtt az újságosbódé áll már emberemlékezet óta. Ha nem sietnék nagyon, most megnézném, van-e új 576 KByte! Vagy esetleg más magazin? Á, majd kifele jövet úgyis megnézem... Bemegyek a boltba, ahol égnek a lámpák és viszonylag meleg van. Mi is kell? Két tejfölt mondtak... Á, igen, a kenyér is. Alig van ember a boltban, de aki ott van, nézi, miért sietek ennyire. Fiatalok, mindig sietnek... Meg valami levestészta is kell, igen, tényleg most ahogy odanézek. Lekapom a polcról és a pénztárhoz megyek. A néni nagyon lassan pakolgat a kosárból. Odaadom a pénzt, közben kipillantok az újságosbódéra. Ittvan a pénz, köszönöm. Már megyek is, bevágom a szatyorba a cuccokat, és kisietek. A hideg ismét arcon csap, de még testem emlékeiben él az ABC fűtésének hatása. Az újságosbódé... Körbeugrálom sietve, és megpillantok egy számítógépes újságot. Valami nyomtatóreklám van az elején... Játék.. játékról sehol egy kép sem... Na jó, mennem kell. A lépcsőházig szinte futólépés, közben a kabátom alá makacsul becsiklandoz a hideg. A lépcsőház végre megint jó meleg, fellélegzek. Most fel kell mászni magasra, négy emelet... A lakásba lépve még jobb a klíma, leveszem a cipőt és a nagyszobába nézek: javában megy a film már, éppen utaznak a vonaton a szereplők. Nagymama meséli, hogy most szállt fel a kabos és idegesíti a nőt... Jót nevet, anyám kérdezi, hoztál-e tesztát is. Leteszem a konyhába a szatyrot, és megyek a nagyszobába, hogy bekapcsolódjak a film sodrásába...

A szombat (és még a vasárnap) délelőttök hangulatát is általában ezen fekete - fehér (vagy inkább fekete - sötétsárga) filmek határozták meg. A hangulathoz az is hozzátartozott, hogy előfordult olyan felvétel, amely hiányos volt, ki voltak vágva belőle hosszú (gondolom, használhatatlan) részek, a hang nagyon halk volt, vagy torz, és néhol német (és egyéb) felirat is díszelgett a képen - ezek azonban nem rontottak az összhatáson, ma pedig már azt mondom: növelték a hangulatot!

Kabos Gyuláról

Annak ellenére, hogy a filmek története jobb esetben is csak két (maximum három) szálon futó, egyszerű sablonra épülnek - általában tehetős és kevésbé tehetős polgárok életében előforduló félreértések okozta felfordulások, ügyefogyott szereplők tevékenységükkel bonyolítják a helyzetet - mégis szerethető filmek ezek, és ami a legfontosabb, a maguk módján bájosak és nevettetőek.

Kabos Gyula és Rajnai Gábor a "Három Sárkány" című filmben

Nem csoda, hogy vártuk az újabb felvételeket, amelyekben jórészt Kabos Gyula volt főszereplő, vagy mellékszereplő, de karakterével általában elvitte az egész filmet. Később megtudtam, hogy bár széles ismertségét ezeknek a filmeknek köszönheti, ő csak megélhetésből komédiázott - ráadásul sok forgatókönyvíró és rendező számított improvizációjára, olykor meg sem írtak előre jelenteket, poénokat, tőle várták ezeket.

A korszak

A filmek számunkra már egy teljesen elmúlt világot mutattak be. Az iskolában még nem nagyon tanultuk a XX. századot történelem órán, de halvány sejtésünk volt már arról a korszakról - a filmekből csak egy bágyadt, komikus, de szinte alvó világ rajzolódott ki, amely azért nem teljesen fedte a valóságot, inkább csak karikírozta. Nagyanyám megjegyezte, hogy amikor férfiak jöttek a házukba, mindíg kezet csókoltak neki és nővérének - ezt mi inkább viccesnek találtuk, a filmekben viszont ez a komolyság még a legviccesebb vígjátékokban is megmaradt. Érdekes látni például, hogy az emberek hogyan vesztik el a türelmüket - mert még ennek is megvolt az etikettje, hogyan haragszanak egymásra, mind a férfiak, mind a nők - van egyfajta viselkedési stílus, amely teljesen jellemző a korszakra. A kínos helyzetek sokszor ettől lesznek nagyon mulatságosak, hogy a szereplők végletekig fokozzák az udvariaskodást, de sosem lépnek át egy határt, amely viszont ma már sajnos egyáltalán nem jellemző az általános emberi viselkedésre.

Kellemetlen félreértés, kérem!

Amikor ezek a filmek készültek, még nem voltak technikai trükkök sem - de azért akadtak próbálkozások, személyes kedvencem a "Dunaparti randevú" 35. percénél kezdődő stop-motion 'animáció', amikor a könyvek 'randevúznak' - igazából ha valaki sikerfilmet akart, csak a történetre, poénokra tudott támaszkodni, ezekből pedig volt bőségesen, és ezek közül némelyik visszatérő családi idézetté is változott.

Mégis inkább a régiek

Talán furcsa lehet, hogy a '90-es évek elején, bár videotékába is jártunk rendszeresen új filmekért, de sokszor mégis a '30-as évek alkotásaiból válogattunk, amelyeket a már említett kereskedelmi csatornák, vagy a Duna TV egyedüliként sugárzott. Nem mondom, hogy nem voltak eléggé szórakoztatóak az új filmek, csak a régiek valahogy mégis egy egyszerűbb világban játszódtak, a maguk módján sokkal viccesebben, mint a modern vígjátékok. Előfordult, egy aktuális új filmmel a Nagymamát is próbáltuk 'modernizálni', néha tetszett is neki (Eddie Murphy akkori sikerfilmjeivel például sikerült megnevettetni), de vitathatatlanul jobban érezte magát, ha egy régi magyar alkotás került műsorra. Ugyanez nem volt másképp ünnepekkor sem, emlékeim között szerepel több olyan Karácsony este, amikor a nagyszoba - kisszoba - konyha háromszögben történő cirkálásom alatt a nagyszobában, félhomályban valami régi magyar film megy. Ezek után nem csoda, ha arra a kérdésre, hogy mikor gyártották a legjobb magyar filmeket, akkor 1936-ot mondok (illetve azidőtájt). Persze, gyártottak máskor is jókat, de most akkor melyek a kedvenc filmjeink? Amik jók, vagy amiket sokszor megnézünk? Évtizedek rádöbbentettek, hogy azok a poénok és nevettető művészek számítanak jónak, akik később is eszembe jutnak életem során.

Az (első rész) végére pedig egy lista, melyek a kedvenceim az említett korszakból, és műfajból - de megjegyzem, ez nem toplista, és simán bővülhet a későbbiekben, ha sikerül rátalálnom olyanra, amit nem láttam még (esetleg előkerül egy elveszett darab, mint ahogy történt is ilyen!)

A lista!

▪ Az uj rokon (1934)
▪ Címzett ismeretlen (1935)
▪ Budai cukrászda (1935)
▪ Ez a villa eladó (1935)
▪ Dunaparti randevú (1936)
▪ A három sárkány (1936)
▪ Pesti mese (1937)
▪ Az én lányom nem olyan! (1937)
▪ Úrilány szobát keres (1937)
▪ Lovagias Ügy (1937)
▪ A kölcsönkért kastély (1937)

A lehetséges folytatásokban külön szeretnék foglalkozni a színészekkel, és talán leghíresebb filmjeikkel is.