Powerglove
(C64 játékismertető)
Lassan már unalomig ismételt bevezetőm, hogy a mostohagyerekként kezelt kis Cé64-es sosem kapott nagy játéksiker konverziókat, a Nagy Szoftvercégek nem számoltak vele, mint bevételi forrással - így ezeket a játékokat maguknak a játékosoknak, a rajongóknak kellett megvalósítaniuk. Nem is lehetne felsorolni, mennyi minden jelent meg immár C64-re így, vagy úgy - a folyamat valahol a 2010-es év tájékán kezdett komolyan észrevehetővé válni, onnantól özönlöttek a jobbnál jobb produkciók - 2013-ban már nem is ért meglepetésként, hogy a sok új között még egy, önálló játék kipattant C64-re egy
Azzal kezdeném, hogy szerintem a science-fiction témájú játékoknak van egy egyedi hangulatuk C64-en. Mintha valami scifi hangulat eleve kiáradna a hardverből, ami egy különleges ízt ad hozzá ehhez a témakörhöz. Valamiért egy sima, fekete háttér, egy rohangáló lézerpuskás főhős, és a SID chip hangeffektjei olyan összhangot adnak, amihez már tényleg csak néhány pályát kell megrajzolni, és kész van a teljes játék. A
A játék egyáltalán nem az a fajta pörgős akció, inkább egy megfontoltabb, életszerűbb ügyességi próba, amiből egészségesen hiányzik az eltúlzott erejű fegyverarzenál és a legyőzhetetlenre hergelt ellenfélhad. Mondhatnám hogy reálisabb, bár ezt a C64 esetében nem érzem adekvát kifejezésnek (sőt, idegen tőle), de meg kell hagyni, hogy az óvatos haladást kívánó játékmenet ténye valóban szembemegy a C64-re jellemző hagyományos, darálós, lövedékbefulladós zúzdákkal. (Ide most elképzelem Krisszt, hogy azt mondja: Impossible Mission, de ezt most hagyjuk.)
(illetve a játékéba)
A játék grafikájáról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, mind a főhős többrétegű HIRES animációja, a szörnyek multicolor ötletessége fenomenális, a pályák igazi high-tech hangulatot árasztanak, mind a barlangos, mind a lilás bázis rajza nagyon jól el van találva. Nem hiába, mára már mondhatjuk, hogy kötelezően jó grafikájú a játék (de jó ezt így kimondani!), hiszen az utóbbi évtizedben szinte teljesen el vagyunk kényeztetve ezen a téren (is). Emellé megállapíthatjuk, a játszhatóság is hasonlóan a mai színvonalon táncol (ezt is milyen jó leírni!), ugyanis a játék teljesen jól reagál a joystickra (kontrollerre, billentyűzetre), a már platformerekben megkívánt módon. A főhősünk lendületet is vesz, földreesés után megtorpan, ugrás közben mozogni tud és lőni is, amelyre egyébként sokszor szükség lesz a szájbertechnó monszterhad ellen.
a labirintus habitusa
A játék indításakor 2 pálya közül választhatunk (összesen 5 van), a zárt csövek kulcsokkal nyithatók (micsoda újítás!), de félretéve a viccet, a sorrend viszont érdekesen is alakulhat, hiszen nincsenek színezve a kulcsok és az ajtók - ráadásul az életerőt adó szíveket sem kötelező felvenni, tehát ezeket az utakat meg is spórolhatjuk. A pályák PDF térképes formában mellékelődtek a játékhoz - ezt viszont nem tartom illúziórombolónak, mert a játék olyan k∷∷∷a nehéz, hogy hiába térkép, a dögök hamar szétkapják a búránkat. (SzPOLYLER: Meg sem említem a leeséses szívatást, amikor egy elszámított ugrás miatt
A játék a háttértörténetért nem fog Oscar díjat kapni, de megteszi: 2230-at írunk, veszélyben az emberiség, mi vagyunk az egyetlen remény stb (ezt amúgy elolvashatjuk a nagyon igényesen megszerkesztett, mellékelt digitális manuál PDF-ben), a lényeg, hogy 5 gyémántot kell megtalálnunk kalandozásaink során. A már említett dolgok mellett lehet valamiféle cipőt is összeszedni, amelynek segítségével képesek vagyunk a levegőbe repülni - ez óriási nagy segítséget jelenthet egyes pályáknál, sőt, gyanítom, enélkül nem is lehet teljesíteni a játékot - ugyanakkor én még nem találkoztam vele, úgyhogy ennek a felfedezését a kitartó játékosra hagyom. Elárulok azonban egy érdekességet: az 5.-ös számú cső alatti barlangban találkozhatunk egy vörös fényű kapuval (lásd térkép), az áthaladás előtt főhősünk leteszi a powerglove pisztoly-kesztyűjét, azaz onnantól kezdve, amíg a pályának ezen a részén tartózkodunk, nem lesz fegyverünk, azaz minden ellenfelet át kell ugranunk. Ezzel is csak alá szerettem volna támasztani a játék nehézségére vonatkozó észrevételemet (a legtalálóbb kifejezés a kib▓▓▓▓tt nehéz).
vörös fényt hány a lift, bázmeg
Ha a játék a '90-es évek elején jelenik meg, akkor ma a legnagyobbak között emlékezünk rá, ez biztos. Én egyébként modern klasszikusnak nevezném máris, ráadásul megjelenésekor meg is mérettetett, hiszen az
Ez itt nem a reklám helye, de ha már tehetek valamit én is a játékért és a fejlesztőért, megírom: 2009 óta létezik az
