[1. rész]

Internetszerte látom, milyen sokan írnak, vagy készítenek (esetleg több órás) videókat kedvenc PC-DOS játékaikból válogatva (is). Úgy gondoltam, én is összedobok egyet, de mivel nekem viszonylag későn lett PC-m (1998-ban), így egy ilyen válogatás össze­állítása számomra több szempontból sem állt kézre. Nem szeretem az "általánosan jó" listákat, például a legjobb 100 játék felsorolásának semmi értelmét nem látom, úgy sincsen annyi. Másodszor: én legtöbb esetben csak ámultam a PC-s játékokon, a '90-es évek elején magazinok képein láttam csak őket - és mivel nem játszottam akkor velük, nem éltem át őket, nem váltam részévé a korszaknak, amelyet ők határoztak meg.

Sokszor tehát csak az én fantáziám és virtuális étvágyam tette különlegessé az újságban látott játékot, sok mindent beleláttam és beleképzeltem, így a játékélményt is. Mindenképpen kihívásnak tekintek egy ilyen válogatást, és ha már készítek, két kritériumnak kívánnék benne megfeleltetni a játékokat: 1.) DOS alatt fusson, és a 2.) többihez képest több időt játszottam (és játszom vele, esetleg még a mai napig). Tehát azok a játékok, melyeket csak láttam / kipróbáltam / mesélték, de nem töltöttem vele több időt, azok nem kapnak itt helyet, így senki se csodálkozzon, ha kimarad egy-két (négy-hét) agyonmajmolt klasszikus.

Ja, hogy félreértés ne essék, Windows környezetben futó PC játékokból is akadt kedvenc, tehát ez nem valamiféle platformpatrióta kirohanás, inkább csak megint egy ki- kitörő nosztalgiavulkán csontig hatoló lávájában történő tematikus fürdőzés - jó szórakozást kívánok (és kellemes puffogást az arra rászorulóknak).

C:\Games\Simfarm

Ezt a játékot először unokatesómnál láttam, de előtte szpojlerezett róla többször, amikor összefutottunk a nagyszülőknél. Bár akkor nem nagyon értettem, hogy mi lehet olyan izgalmas a farmerkedésben, ráadásul az amerikai módiban (főleg, mikor annyi sok jó más játékról mesélhetne) - de ő lelkesen ismertette, hogy mit mivel kell benne permetőni' (asszem így kell írni). Akkor még egy játékot sem láttam a Maxis cég híres sorozatából - csak annyit tudtam, hogy a Sim City egy elég sikeres városépítősdi, és az sokkal érdekesebbnek is tűnt, mint a farmon traktoroz(tat)ás.

Szóval '93-as, tehát akkor még friss volt, amikor először láthattam

De persze ahogy lenni szokott, megláttam a játékot, és a miniatűr pixel-art képek miatt egyből megszerettem: igaz, ahhoz hogy bele tudjak mélyedni, több idő kellett volna, nem csak 1-2 órás villámlátogatás az unokatesóhoz. Ez tehát egy amerikai körülmények között játszódó farmer menedzser program - és mint ilyen, az első a számítógépeken (asszem).

Micsoda izgalmak kezdődnek

Akkoriban még nem volt szokás letörölni egy hét után egy játékot, úgyhogy ez a játék még évekig megvolt Z.-nek is, és ahogy írtam az 1995 nyár cikkben, akkor már volt idő többet is szórakozni vele. Persze azért nem vetekedhetett egy lövöldözős vagy akciójátékkal, de jó poén volt lezabáltatni a birkákkal a termést.

Az igazán fanatikus farmer az ablakban is ültet, nem csak a földeken

Tulajdonképpen minden megvan benne, ami a témához kell: állatokat is tarthatunk, ültethetünk sokféle növényt, bővítgethetjük a gépparkot, vízvezeték, dózerolás, minden van. Az árfolyamokat nem mentette, azaz visszatöltve a játékot átlagos áron lehetett túladni a termékeken - bár ez sokszor nem volt szükséges, mert az árak felfelé is mentek. A Z. által a leginkább favorizált növény az eper volt, kétségkívűl ennek hozama volt a legjobb, bár fogta a fejét, amikor 5 képernyőnyit ültettem belőle az ő játékállásában - de legalább kiderült, hogy nem félek a nagy beruházásoktól.

A mogyoróval nagy tételben vigyázzunk, mert a végén még mi leszünk amerika elnöke

Nem tudom, hogy annyira bejött-e a játék, és azért játszottam még vele 1998-ban is, amikor PC-m lett, vagy már akkor is csak azért, mert örültem, hogy megvan nekem is, nem tudom, de ettől függetlenül jó szórakozást nyújtott, végeláthatatlan narancs­ültetvényemen sokszor scrolloztam végig, remélve a jó nagy bevételeket. Még a szülőktől is megkaptuk, hogy megint "parasztkodunk", mikor ezzel játszottunk - aztán lecsengett a dolog, és szívemben kellemes érzéssel gondolok vissza erre a játékra. Főleg, hogy ezután eltelt kábé 10 év, és megjelent a Farmville, és akkor mindenki (szüleim is) online nyomta a játékot, de én már kijátszottam magam a témával a '90-es években, és az onlineból meg nem kértem (csak aztán szépen visszamondtam a szüleimnek, hogy onlájn­parasztok). Szóval vállalom, a DOS alatt futó Sim játékok közül ezzel játszottam a legtöbbet.

C:\Games\Warcraft

Aki gyerekkorában játékkatonázott, az tudja, hogy az élettelen figurák is mekkora csatákat tudnak vívni - hát még a virtuálisan "élők"! Érthető, hogy a Warcraft már izgalmasnak tűnt nekem egy 576 KByte-ban látott screenshot alapján is, a cikk pedig beigazolta a sejtést: itt valami óriási nagy hadjáratra lehet számítani. A valódi játék sem okozott csalódást, pedig azért 1-2 év eltelt, mire találkoztam vele - addigra bőven összekép­zeleg­hettem volna róla mindenfélét...

Így kezdődött egy egész nap a klubban

A játék valójában a második real-time strategy valaha, de lehet hogy tévedek, mindenesetre az első RTS, a Dune 2 játékmenetét és teljes irányítási rendszerét gyúrták át - és kimondottan jól. A játék grafikája VGA, igazi pixel-art, minden szépen meg van benne rajzolva, a hangeffektek pedig nem csak az akkori fülnek, hanem a mainak is meglepően jól szólnak. Amikor először láttam élőben, az nem tetszett, hogy némelyik pályán meghatározott számú csapattaggal kell kiszabadítani valakit egy barlangrendszerben - én teljesen idegennek éreztem ezeket az RPG pályákat egy igazi jó stratégiai játéktól.

Azokon a pályákon, ahol viszont építeni kellett a falut, és fejleszteni az eszközöket, teljesen lenyűgözött egy olyan jelenet, amikor váratlanul betörnek az ork hordák egy sötét erdős részekről - és a játékkal játszó haverok megbeszélik, hogy legközelebb hol kell megerősített védelmet alkalmazni. Aztán kiderült, hogy létezik CUSTOM GAME, amelyben lehetőség nyílik egy korlátlan játékra, azaz egy választható pályatípusra pakolhatóak be egységek, beállítható a pénz és a többi kellék, aztán lehet is háborúzni! Erre a lehetőségre már én is dörzsöltem a tenyerem, és egy legközelebbi klub­látogatáson ki is használtam az alkalmat: a pénz cheat-et használva egy szinte naphosszat tartó "katonázás" indult. A cheat miatt nem magyarázkodok,

A játék pályáit nem szerettem, mert nem feladatokat akartam teljesítgetni, hanem játszani, és erre a CUSTOM GAME mód kiválóan alkalmassá tette, bár az is igaz, a gép irtó keményen viselkedett, szerintem csalás nélkül csak ritkán sikerült az ilyen egyedi pályákat végigjátszani - amelyek célja minden esetben az ellenséges falvak földdel egyenlővé tétele volt. Mivel az építkezés lassan halad a játék elején (de csak az elején), általában használtam a sebezhetetlenség cheat-et, ugyanis a gép igen gyorsan képes paplovagokkal támadni, mikor nekem még csak parasztjaim vannak...

Osztálytársunk fekete-fehér SVGA monitorral rendelkezett csak, de így is nagyon irigyeltük, hiszen ő a játék megjelenése után 2-3 évvel otthon is játszhatott vele, és ez azért elég friss dolognak számított (főleg, hogy mi még mindig a C64-et nyomkodtuk). Igaz, mindig mesélte, hogy az ork varázslók által elküldött lila gyilkos ködöket nem látja, mert olyan sötét árnyalatúak, ezért katonáival mindig belegyalogol a halálfelhőbe - de még így is elfogadtam volna a számítógépet a játékkal együtt.

Az irányítás és a játékmenet végülis teljesen a Dune 2, bár itt nem szükséges betonlapokat letenni az építkezéshez, és többféle nyersanyagot kell gyűjtenünk: nem csak aranyat, hanem fát is kell vágni. Így elég nagy tumultusok alakulhatnak ki a kitermelési munkálatok során, mikor a bányászok és a favágók tömege állja el egymás útját. A bányák általában kötött helyen vannak, fát pedig bárhol láthatunk, csak vigyázni kell, nehogy a védelmet jelentő erdőt olyan helyen vágjuk át, ahol az életünkre törő ellenségek könnyen átférnek. Ráadásul a parasztok eléggé primitívek, képesek a leghosszabb úton kerülni, simán belegyalogolnak egy közelben állomásozó ellenséges egység kardjába. Szerintem nem véletlen, hogy a játék nagy siker volt, bár nem eredeti az ötlet, de azért tovább­lépett szellemi elődjénél (például akár 4 egységet is kijelölhetünk, így nagyobb volumenű hadműveletek végezhetőek, mint a Dune 2 esetében).

Természetesen itt is van fejlesztés, először csak gyalogos katonák, aztán a fűrészüzem felépítésével íjászok, az istálló felépítésével lovagok is "gyárthatók". Katapultok is, varázslók is hadba foghatók - ez akkor eléggé széles hadászati lehetőségeket jelentett, de én személy szerint nem szerettem a varázshasználókat, de sajnos a játék CAMPAIGN végigjátszása során ezek használatát nem lehet megkerülni. Mindent összevetve egy nagyon izgalmas és jó stratégiai játék, én többször előszedtem az évtizedek alatt, egyrészt a kellemes nosztalgia végett, másrészt pedig a játékélmény miatt: kevés játékkal lehet ilyen jól "elkatonázgatni". Építgetjük a falut, vágjuk a fát, aztán egy napon hatalmasra növekszik a hadseregünk, a felderítők visszatértek: látták az ork város falait! És akkor megindulunk az óriási sereggel, a lassabb egységeket bevárva, tábor verünk valahol az erdőben, ahol rendezzük sorainkat a támadáshoz... Ez volt az első játék, amivel ezt olyan igazán jól meg lehetett csinálni, hála érte.

C:\Games\War2

Amekkora siker volt az első része a Warcraft-nak, akkora áradatot indított el az RTS játékok terén, és a második részt még nagyobb várakozás előzte meg. Erről is sokat lehetne beszélni, mert sok újítás került bele az előző részhez képest, amely ráadásul nem rontotta, hanem érdekesebbé tette a játékmenetet (igen, akkoriban még nem volt annyira divat "fejlesztés" címén túltolni, elcseszni egy játékot), úgyhogy érdemesnek tartottam a listába kerülésre.

Hát, a Warcraft 1 címkép jobb volt

A grafikája - szemben az előző résszel, rajzfilmesen pixel-art, hangeffektjei még viccesebbek, már 9 egységet lehet irányítani benne egyszerre, és Windows 95 alatt pedig van hozzá egy pályaszerkesztő program is, amiért nagyon hálásak voltunk.

Pergamenü

Gondolom, nem kell ecsetelnem az okát: egymás szivatására gyártottunk küldetést, vagy éppen a magunk szórakoztatására tettünk ki hatalmas mennyiségű ellenséges hadseregeket, sőt, én még fel is találtam egy új játékot a játékban, amelyet kritterelés-nek neveztem el: egy téglalap alakú, fallal körbevett pályán 5-5 szereplővel kellett a középre kitett bárányt beterelni a másik játékos célvonalán túlra. (Nem működött az ötlet úgy, ahogy képzeltem, de attól még jó móka volt.)

Téli idill ez is

Ezt a stratégiai játékot játszottam először hálózatban a haverok ellen, és mondanom sem kell, fergeteges élmény volt. Na nem az, amikor a klubban az egész nap ezzel játszó srácok ellen álltunk ki: mikor odanéztem a haverok monitorára, éppen egy szakasz paplovag kaszálta le parasztjaikat és gyújtotta fel a házakat. Az egyik pajti nekem szólt, hogy küldjem oda a seregemet, mert rátámadtak! A másikuk megjegyezte neki, látván az én monitoromat, hogy nincs neki, hiszen én is csak a pár farmot kerülgettem még a parasztokkal, tervezgetvén az első barakk megépítését...

Épületes látvány

De barátok ellen egészen más volt játszani, be lehetett pipálni a "barátságos módot", ilyenkor az egységek nem támadtak a szövetségesek csapatok egymásra. Persze ezek a szövetségek felbonthatóak voltak, előfordulhatott, hogy ha valaki berágott a másikra, visszapipálta, ilyenkor az együtt állomásozó, harcra váró egységek nekiálltak legyilkolni egymást. Azaz teljesen életszerű helyzeteket volt képes produkálni a program.

Orkok támadtak az olajfinomítóra!

Más kérdés, hogy a játék szerkezete nem sokat változott, keményebb lett a gépi ellenfél, ráadásul kellett olajat is bányászni a tengerből, amire azt kell mondjam, a fantasy műfaj ilyen irányban történő legdurvább kiszélesítése - de valahogy nekik még belefért...

Falunapok

Persze erre azért volt szükség, mert a játék harctere kiterjedt a tengerre is, tengeri csatákat lehetett vívni különböző fantasy (steampunk) csatahajókkal, és ami a legfontosabb: lehetett partraszállásokat is csinálni! És akkor nem beszéltünk a légtérben történő harcról, repülő felderítőket is használhatunk, vagy akár sárkányokkal, griffekkel tizedelhetjük az ellenséges csapatokat.

"Mivan mivan mivan?"

A '90-es évekre végig jellemző volt, hogy ha egy játék kiválónak találtatott, akkor nem volt ciki hallani akár 5-6 év múlva sem azt, hogy valaki játszik vele, pedig már újabbak is megjelentek - nekem még mindig van olyan emlékem, hogy 2001 környékén egy kollégával a játékról beszélgettem, tehát bőven az iskolai évek után. És hát most is, mikor leültem írni egy hosszú visszaemlékezést róla, játszottam vele egyet...

C:\Games\Worms

Ebben a remekműben a local multiplayer játékok királyát tisztelhetjük (legalábbis ez így volt, amíg meg nem szaporodtak a számítógépes játékok az elmúlt 20 évben, köztük a local multiplayer játékok száma is).

Jó reggelt, Vietnám!

Mi már megtapasztalhattuk ezen játékmód örömét a C64 előtt ülve, valamint az Artillery Duel gyilkos csatáit is, érthető, hogy amikor megláttuk a Worms cikkét az 576 KByte hasábjain, egyből tudtuk kipróbálás nélkül is, hogy a játék a kedvencünk lesz.

Mindjárt befűtünk bazookával

És így is lett, a klubos időkben akár 4-en is leülhettünk egy gép elé, és darálhattuk egymást, karcos beszólások kíséretében. A játék a már említett C64-es előd élményét tolta a maximumra, de ha valaki mégsem ismerné, összefoglalom pár oldalban a játék lényegét. A játék egy véletlenszám generálta pályán játszódik, amelyek tematikájukban eltérhetnek (pontosan nem tudom, de legalább 6-7 pályatípus van), ezekből néhány tartalmazhat hidat (ilyenkor két nagyobb földrészt köt össze a pályagenerátor). A pálya természetesen ki van téve környezeti hatásoknak, mint például a szél, amely befolyásolja a lövedékek röppályáját, de néha "természeti" kincs gyanánt különféle extra fegyverek is potyognak az égből, ejtőernyős láda formájában (de ezt ki lehet kapcsolni).

Ásatás kezdődik

A játékban minimum két, 4 fős csapat vesz részt, mégpedig körönként egy-egy csapattag léphet. Egy cselekvés addig tart, amíg le nem telik az erre beállított idő (de végtelen is lehet), vagy addig, amíg kukacunk bele nem gyalogol a tűzbe / aknába / mély gödörbe, de általában addig, amíg elsüti fegyverét - avagy használja a kiválasztott eszközt. Ez utóbbinál is elég széles repertoár áll rendelkezésünkre, hidat is építhetünk nagy vasgerendákból, használhatunk kétirányú fúrót, nindzsa-kötelet - nem véletlenül írta egy korabeli játékkritika, hogy a Worms lényegében az Artillery Duel alapötlete, felfejlesztve a Scorched Tanks fegyverrendszerével, és megkeverve a Lemmings játékmenetével. A bevethető fegyverarzenál egyébként szintén korlátozható annak érdekében, hogy izgalmas mérkőzéseket is tudjunk játszani egymás ellen, hiszen szőnyegbombázással és banánbombával érthetően hamar halomra tudjuk gyilkoljuk egymást - a gép pedig a gyengébb fegyvereket is brutális pontossággal használja ki, hát még az erősebbeket, érdemes kibalanszolni a használható fegyvereket.

Eléggé forró a talaj

A játékban saját neveket adhatunk a csapattagoknak, a csapatnak, akár bajnokságokat is játszhatunk, a fegyverek száma, a pályák végtelen száma pedig nagyon hosszú szórakozást biztosít. Annyira, hogy a későbbi (Windows) részek csak grafikailag jobbak, egy két vicces új fegyvertől (és szinkrontól) eltekintve gyakorlatilag teljesen ugyanazt az élményt nyújtják. Kevés olyan játékra lehet mondani, hogy tökéletesre sikerült, de minden elfogultság nélkül állítom, hogy a Worms ilyen játék, a '90-es évek Top 10-ben a helye.

C:\Games\Wolf3D

Hát, ha van ikonikus DOS játék, akkor ez az. Amikor megjelent, éppen nem találkoztam vele egy újságban sem, és hát más értesülési forrás nemigen akadt. Maximum talán egy-két osztálytárs, akik 1994-ben meséltek róla, bár akkor már a Doom-ról is hallottam valamit. Aztán megtört a jég, és egy 1995 márciusi 576 KByte cheat rovatában végre megláttam egy screenshotot a játékból - és bár addigra már nagyon sok infóval rendelkeztem az aktuális játékokról is, mégis vágyni kezdtem ennek a sokak által jónak mondott játék élményére.

A hangulat tökéletes

Mit hoz az élet, nemsokára (hónapokkal később) már unokatesóm is megszerezte a játékot (erről részletesen írtam az 1995 nyár cikkemben), és mivel saját gépem 1998-ig nem volt, ezért azzal az egy-két hétnyi adaggal kellett beérnem.

Micsoda élmények kezdődtek ezzel

Úgy sejtem, a Wolfenstein 3D-t valószínűleg senkinek nem kell bemutatnom, hiszen a ma is nagy népszerűségnek örvendő FPS műfaj legelső képviselőjét tisztelhetjük benne (ez nem teljesen fedi a valóságot, de ez most mindegy). Kezdetleges, nagy pixeles, majdnem rajzfilmes jellegű grafikájával mégis komolyan lehetett venni a benne történő eseményeket, talán már egyszer leírtam, hogy azelőtt még sosem találkoztam ennyire véres és (urambocsá) realisztikus játékkal, pedig már a C64 is tartogatott igen meglepő vérengzéseket.

Az első screenshot

Érdekes ezt így megállapítani, de a játék gyakorlatilag semmi újdonságot nem tartalmazott a korszakhoz képest, ugyanúgy felvehető fegyverek és lelőhető ellenfelek voltak benne, mint a többi akciójátékban, emellett pedig kincseket gyűjtve növelhettük a pontszámainkat... de hogy mindez saját szemszögből játszható, az annyira verhetetlen tényező volt, hogy minden más akciójáték unalmasnak tűnt mellette.

Bár a játék FLOOR-nak nevezi pályáit az epizódok egymásutániságában, lépcsők és liftek egyáltalán nincsenek benne, és a kétféle (arany és ezüst) kulccsal nyitható ajtón kívűl nincs is nagyon más akadály, ami utunkat állná ezek teljesítésében. Igaz, próbálkoztak az engine határainak (és a játékosok tűrőképességének) feszegetésével, hiszen akad olyan pálya(rész), ahol a szobák 1 négyzet nagyságúak és minden fal egy ajtó, vagy a Pac-Man-ból átlopott titkos pályával, ahol a szellemeket nem lehet lelőni, csak menekülni előlük (az egész játékban egyedül őket nem lehet kinyírni). Ezek inkább tényleg csak bosszantóak, de egy kísérleti - és mégis teljes - játéknak el lehet nézni ezeket.

Csend és nyugalom

A játék kapott hideget-meleget a közvéleménytől, amikor megjelent, mi is tudtunk néhány ilyen infót - valami olyasmiről volt szó, hogy a németeknél betiltották - de egyébként sem érdekelt senkit, hogy most az mennyire legális és korrekt hogy német katonákat kell lelőni benne. Persze ezek az etikai problémák akkor még nem éltek a videojátékok világában, sőt, talán a Wolfenstein 3D volt az egyik első aki miatt ilyeneken el kellett gondolkodni.

Jegyezzük meg a titkos átjárókat, lépjünk ki, indítsuk a játékot és mehet a titkos helyek felkutatása!

Ezeken túllépve viszont meg kell állapítanom, hogy hatalmas móka volt az a két hét, amikor kitombolhattam magam a játékkal. A már ismert csalás segítségével sikerült bekapcsolni a végtelen energiát, pályákat átlépni, és persze - legnehezebb szinten - a nagy tömegben ránktörő katonákat legolyószórózni. Nyilván akkor nem lett volna türelmem végigjátszani úgy az epizódokat, hogy az összes élet elvesztése után újból elölről kezdjem az egészet - de ha unokatesómmal a végtelen energiát bekapcsoltuk is, a kulcsokat mindig felkutattuk, hogy végig kelljen menni a pályákon, megmaradjon a felfedezés öröme. Az első epizódjához térképek is voltak .txt formátumban, de mivel nyomtató és multitask nem akadt, ezért kénytelenek voltunk jól megnézni azokat, és aztán belépni a játékba, és kábé emlékezetből felkeresni a titkos átjárókat...

Szép 8-bites, megnyugtató táj

Lehet hogy furcsa, amit mondok, de azóta engem így egyetlen FPS sem tudott megfogni. Jó, akkor én még bőven C64-et nyúztam otthon (és még ezután 4 évig!) - és ezt a játékot én egy csodának éltem meg. A zenéje, a hangeffektjei, az editorral szórakozás, a sok megijedés, a titkos ajtók kinyitása - ezek mind feledhetetlenné teszik, és amúgy játékká, mert egyáltalán nem akar több lenni, mint ami. A végére, ennek alátámasztására pedig idetenném unokatesóm, Z. megállapítását, melyszerint a Wolfenstein 3D gyakorlatilag sokkal reálisabb a Doom-nál is, hiszen 1 kést és három lőfegyvert még el lehet cipelni gyalogosan, de a Doom-ban található fegyverarzenált már lehetetlen. És azt hiszem - ismerve az azóta megjelent játékokat - ezzel nem is nagyon lehet vitába szállni.

A Wolf háromdé (igen, így) tehát már általános iskolás korom óta kísér, tisztában vagyok vele, erre rálapátol a tizenéves korom lelkesedésének emléke a PC-s játékok iránt, de ezzel együtt egy igazi játéknak tartom, amelyet nem tudok megunni (főleg, hogy pár éve egy lelkes programozó átszerkesztette WASD + egér kiosztásra, így már a mai megszokott irányítással is játszható!).