L'Abbaye Des Morts
(Commodore 64)
Szerencsére évről évre (olykor hónapról hónapra is) az történik, hogy megjelenik egy újabb platform játék C64-re, és azt mondom rá, hogy bakker, ez minden idők legjobb C64 platformere, aztán ez eltart egészen a következő platform játék megjelenéséig. Ha azonban igazságos akarok lenni, akkor figyelembe kell vennem, hogy melyik játék lett commodore-os is a klasszikus értelemben: hiszen a
A
A játék a régi időket idézi, nemcsak történetével, hanem hangulatában is: való igaz, hogy nem volt ennyire kifinomult mozgáskultúra és animáció a régi C64-es ugráldákban, de az embernek olyan érzése támad, mintha ez egy régi-régi világsiker lenne! Ebből kifolyólag olyan hatást kelt, mintha a gyerekszobában a tévé előtt ülnék - nálam pedig ez a hiteles C64 játék fokmérője.
A játék a 13. században játszódik, amelyben egy szerzetest alakítunk. Az intró egyben az első próbatétel is, in medias res egyből menekülnünk kell egy csapat katona elől, és a katedrális erős faajtaját bevágva szusszanhatunk csak fel. A játék során feladatunk összeszedni a 12 kathar keresztet a katedrális alatti barlangrendszerben, amely különféle kapcsolókat, titkos alagutakat, teleport kapukat, fura élőlényeket rejt, és persze üzeneteket a játékosnak, a könnyebb tájékozódás kedvéért.
Mivel a játékban az instant death alapelv működik, ezért érdemes az életet jelentő szívecskéket is gyűjteni, bár sok esetben ez kontraproduktívvá is válhat (vagy csak én vagyok a béndzsa platformer 30 év után), mert a fura helyekre felkapaszkodások során sokszor többször hunytam el, ami ugye már egyszeri bekövetkeztével is deficites végeredményt mutat. A játék nehézsége egyébként joysticktörő bájossággal varázsolja elénk a '80-as, '90-es évek szenvedéseit, némelyik termen átverekedni magunkat aligha sikerülhet trágár szavak használatát (+életvesztést) kerülve - és akkor még vissza is kell rajtuk jönni...
Az állványos, körben elhelyezett keresztek szép magyaros kifejezéssel élve egyfajta respawn target-ként szolgálnak, amelyeket átkapcsolva egyértelműsíthetjük, ide szeretnénk targetálni a következő elhunyás utáni respawnunkat. A fali keresztek is rejtélyes kapcsolók, de találkozhatunk haranggal is, meg még ki tudja mivel - ezekkel minden esetben kell kezdeni valamit, csak még nem jöttem rá mindre, mert a játék - mint már említettem - rohadt nehéz, a sokféle ellenfél elkerülése rendesen igénybe veszi a reflexeket. A játékhoz egyébként - némi internetes keresgélés után - térképet is találhatunk, de hasonlóan a
A grafikáról csak végeláthatatlan hosszúságra ragozott szuperjelzőkkel lehetne beszélni, egyből látható, hogy a művész úr (ismételjük a nevét: Saul Cross) maximálisan érzi a 8-bites grafika mélységeit - még a ma született bárány gamerek számára is demonstrálja a szüleikkel egyidős kisgép grafikai lehetőségeit. (Ugyanez vonatkozik a hangeffektekre is!) A pályák rajzolata, az ellenfelek animációja csillogóan szép, azt hiszem, itt is jogos megemlíteni, hogy ha a C64 első fénykorában jelenik meg, valószínűleg ázsiától európán keresztül amerikáig minden játékmagazin galaxisb*szó lendülettel címlapra préseli, mert ezt mutogatni kell.
A játék érthetően sokban hasonlít a régi C64-es klasszikusokra, például többek között a
Akinek pedig nem lenne világos, hogy művészetnek számít-e a számítógépes játék, az a játék elején menjen fel a katedrális tornyába, és nézzen ki az ablakon....
Mivel értelemszerűen a játék végét nem szeretném elsparheltezni spojlerezni, úgy döntöttem, inkább megosztanék egy titkot a játékkal kapcsolatban, amikről én is csak nemrég értesültem. A Commodore 64 verzióban az introban feltűnő lehet a sok faág, ezeknek bizony van is szerepük. Ha nem a katedrális felé szaladunk a katonák elől, hanem AZONNAL velük szembe, egy jól időzített ugrással felugorhatunk a fára, aztán pedig a további ágakon közlekedve feljuthatunk a fák lombjai fölé: ahol egy titkos szint, egy ún. run 'n jump játékot kapunk. Itt szerzetesünk rohanni kezd, és nekünk annyi a dolgunk, hogy át kell ugrálnunk a gödröket, ellenfeleket. Ennek túl sok értelme nincs persze, és ha leesünk / meghalunk, akkor az intro ott folytatódik, ahol kell, de ennek felfedezését én úgy képzelem ezt el a '90-es évek elejére helyezve, hogy szórakozunk a játékkal egy szombat estén, és valamelyikünk poénból a katonák felé kezd szaladni, aztán mindenki nagyokat néz, amikor felpattan a fára...
A szerző egy ideje már ingyenesen is elérhetővé tette ezt a remekművet, ráadásul van port majdnem minden korai platformra, ami alatt ZX Spectrumot, Sega Megadrive-ot (itt egyébként meg lett toldva még egy scene-nel, ahol az egyik katona bőrébe bújva kell külön úton megkeresnünk a szerzetest - így ez a játék hosszabb, mint a többi változat), NES-t értem, létezik egy korai EGA grafikás PC változat (Windows alatt fut), ráadásul a Megadrive verzióba belekerült a CGA cián-magenta és a Gameboy zöld grafikai opciója is, amivel azt hiszem, a hozzám hasonló kényes, de ilyenekkel kilóra megvehető retro fanatikusoknak szeretett volna a kedvében járni a szerző - ha egyébként előfordulna az a lehetetlenség, hogy az alapjátékkal nem sikerült neki.
De sikerült. Nem tudom, meddig lesz még aktív a C64 szkéna, de titkon bízom benne, hogy fiatalabb programozókat is csábít a 8-bites gép kihívása - és esetleg még hosszú évtizedekig el leszünk látva ilyen remek játékokkal erre a hatalmas csodára, ami a C64. Akár elapad ez a lendület, akár nem, jó érzés, hogy máris felírhatunk néhány újkori klasszikust, többek között ezt a játékot is, amely méltón képviseli a C64 szellemiségét ebben az ingerekkel teli új világban.
