A kompjúter otthon
A számítógépek háziasítása, azaz
az első szelidített személyi számítógépem
Elnézést kérek a címért, igyekeztem olyan bénát kitalálni, amely akár a '80-as években is viríthatott volna valamelyik ujság tartalomjegyzékében. Mint az már megszokott lehet az oldalon, nem tudok, és nem is szeretnék objektív, unalmas, szakértői elemzést közreadni a témában, hasonlóan a többi íráshoz, most is az emlékekkel felpakolt nosztalgia-teherautóval fogunk utazni, ahol a sofőr az Érzelem lesz, a Logika pedig ijedt arccal, kapaszkodva ül majd az anyósülésen.
❋
A címre mégegyszer kitérve, nyilvánvaló, hogy ennek a mondatnak már nincs értelme, hiszen a "kompjúter" szó rég nincs használatban (J betűvel leírva talán nem is volt sose), valamint azóta már háztartási kelléké is vált, anyukák lisztes kézzel kattintgatnak receptoldalak és a facebook között, kisgyerekek orrukat túrva tableteznek, az apai szerephez tartozó feladatok (az ezermestereskedésen túl) kibővültek a rendszergazdai feladatkörrel is.
(wikipédia kép)
Nem volt ez mindig így. A számítógép, mint használati eszköz olyannyira ritkának számított akkoriban, hogy cégek sem minden esetben engedhették meg maguknak, az iskolai oktatásnak nem volt része, a tévében elvétve foglalkoztak csak vele, otthon is csak költséges hobbi szintjén jöhetett szóba (de leginkább nem jött, nem volt rá nagyon pénz igény). Nem tudok pontos számokat mondani, csak néhány emléket: egy vidéki (viszonylag) nagyvárosban, az általános iskolai osztályban, 1987-ben nekem volt (C16) számítógépem és még egy fiúnak Plus4-ese, mert apja építészmérnök volt (valószínű a tervezést megkönnyítette a gép), anyukája pedig tanárnő. (Amikor pedig a középiskolát kezdtem 1995-ben, akkor 286-os gépek álltak a tantermekben, a tanár megjegyezte, hogy egy éve még Commodore-ok voltak...) A korszakra ez volt a jellemző, valószínű, horrorfilmet hamarabb tudtam volna szerezni, mint játékot számítógéphez.
Számtalan cikk, interjú foglalkozik ezzel a korszakkal, mégis hogy sikerült akkor számítógépezni, nekünk mindenesetre úgy sikerült, hogy apám szintén vágyott egy számítógépre, ezért mikor kollégája eladta a C16-ost, egyből "lecsapott" rá (16.000 Ft volt a lecsapás). Mint kiderült, a kolléga 64-est vásárol, és a fejlesztés anyagilag megkívánta a régi géptől való megválást. Igen, jól olvasta mindenki, fejlesztést, ugyanis mi azt hittük, hogy a C16-os gép régebbi, mint a 64-es, holott nem erről volt szó (erre most nem térnék ki, a lényeg, hogy a C16 egy olcsósított gép volt). Én ebben a tudatban nőttem viszont fel, hogy első számítógépem a Commodore sorozat első számítógépe volt, honnan tudtam volna még akár a VIC-20-ról is... A lényeg, hogy apám hazahozta a gépet, és egyből a tévére is kötötte, de én semmit nem tudtam még arról, éppen mi zajlik a nagyszobában. Az első játék, amelyre emlékszem, a SQUIRM volt, de megkérdeztem, apám azt mondja, hogy a Xargon Wars volt az első, amit betöltöttünk, miután a gépet hazahozta (egy hétköznapi napon).
Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a számítógép alapesetben TV képernyőhöz csatlakozott, ami azt jelentette, hogy amíg a tévé képernyőjét használja, addig semmilyen műsor nem nézhető a tévében. Tehát mint időtöltés, otthon is csak addig jöhetett szóba, amíg el nem kezdődött egy olyan műsor, amelyet a család többi tagja nézni szeretett volna.
A tévéfoglalás ténye mellett a számítógép a hétköznapi élet szempontjából teljesen nélkülözhető dolog volt, semmit nem könnyített meg, tulajdonképp nem volt jó úgy semmire, azon kívül, hogy játsszunk vele. Mivel amit beleírtunk, nem maradt meg, ezért más feladatokra alkalmatlan volt, játékon kívül. Azért nem teljesen, mert én számoltattam ki vele matekfeladatokat, így szüleim már korán etikai dilemmába kerültek, hogy most büntessék-e a csalási kísérletet, vagy pedig örüljenek a gyerek feladatmegoldó kreativitásának. A végkimenetelre nem emlékszem, arra viszont igen, hogy volt egy, tengerparton, rákokkal, csigákkal játszódó játék is, amelyben matematika példákat kellett megoldani gyorsan, és azzal játszanom kellett... (Utánanéztem: a Sandcastles című játék volt az.)
A számítógéphez szerencsére egyidejűleg játékprogramokat is adott a kedves kolléga, pár könyvet, amelyek tele voltak hasznos örökéletkódokkal, vagy ott voltak a felhasználói kézikönyvek, amelyek hasznossága csak később mutatkozott meg. A könyveken, játékkazettákon felül még kaptunk néhány számot a Mikro magazin és a Mikrovilág ujságokból is, amelyeket később egy mappába fűztünk. Sok játékot sikerült begépelni belőle, ráadásul többféle számítógéppel is foglalkoztak, ezért a későbbi C64-hez is nagy hasznát tudtuk venni.
A játékokról nem ebben a cikkben lesz szó, csak egyet emelnék ki, mégpedig egy eredeti játékot, amelyet apám megvásárolt a Centrum áruház kínálatából (bár lehet hogy teljesen rosszul emlékszem), a lényeg, hogy egy eredeti játékkazetta tulajdonosai is lettünk, és ez nem volt más, mint amúgy a C16-os korszakom egyik legjobb játéka, a Fingers Malone. (C64 verzió nincs, pedig milyen jó lenne.)
A két lila, 1001 játék könyvben található információmennyiséggel elvoltam évekig. A játékok körülbelül ötöde volt meg nekünk, persze mindig azok voltak az érdekesebbek, amelyek nem... Sok esetben teljes leírást nem is adott a könyv, de legalább tippeket igen, vagy ami a legfontosabb, az örökélet POKE kódokat, amelyeket a játék betöltése után kellett beírni. (Ilyenkor gyerekként kicsit átéltük, micsoda hatalom van a kezünkben.) A könyv túlexponált képeiből elég nehéz volt kitalálni, milyen lehet a játék valójában az, amelyik nincs meg, így sokszor a fantáziánkra hagyatkoztunk, és beleköltöttünk a játékokba olyan elemeket is, amelyek biztos nem voltak benne.
Az új játékok beszerzésére tett első kísérletem a már fennt említett osztálytárssal történő kazettacsere volt, de mivel hogy a C16 felfelé nem kompatibilis a Plus4-el, ezért ennek előnyét leginkább ők élvezhették, miközben mi a töltés közben lefagyó számítógép képernyőjét. Emlékezetem szerint az egyik különösen fájdalmas volt, hiszen a játékból egy képet is láthattam, ami igen jól nézett ki, ezt még valahogy betöltötte a 16-os (Némi kutakodás után kiderítettem, ez a Championship Wrestling volt). A második kísérlet már sikeresebb volt, erről a klubos cikkben sikerült írnom, a történet lényege, hogy hála az egyetlen működő városi klubnak, alkalmunk nyílt játékokat beszerezni a C16-oshoz, és ezáltal még több kellemes délutánt átélni.
A teljes visszaemlékezés csakis úgy lehetséges, ha a korszak főszereplőiről, a játékokról is szó esik, ezt viszont egy külön cikksorozattal szeretném megvalósítani. A klubdélutános cikkben történtek utalások, hogy C16 tulajdonosi korszakomban találkoztam a C64-essel többször is, ezek a találkozások már előrevetítették a jövőt, ami várt rám. De nem csak a C64-el találkoztam, az alattunk lakó szomszéd, háromgyerekes apuka hivatalnokként dolgozott a közeli tanácsnál (akkor még így hívták), és az ott használt IBM PC-t hazahozta, hogy tudjon otthon is dolgozgatni vele. Ekkor láttam életemben először PC-t működni, amelyen az Alley Cat című játékot indította el, utána meg a Digger futott - ahogy emlékszem, a négyszínű CGA módban, és mintha még 5,25-ös floppy lemezt is tett volna a meghajtóba játék előtt. (Tilos volt hivatali gépen játék, vagy nem fért el rajta?)
Szerencsésnek mondhatom magam, mert az általános iskola elkezdésének szinte első perceitől már volt számítógépem, és a '80-as évek végén megélhettem azt a korai multimédia élményt, hogy miközben zenét hall(gat)ok a nagyszobai tévéből (a '80-as évek zenéi másik cikk), addig a nagyszoba oldalában található hallban pedig a számítógéppel játszom. Mint az kikövetkeztethető, ezt csak két darab tévé esetén volt megoldható, s majdnem biztos, hogy a számítógép kapta a fekete-fehér tévét. Mellékesen jegyzem meg, a C16 színregisztere 121 színt tudott, ez az egyetlen, ami a C64-el szemben előnyére vált, ugyanakkor összességében sokkal több hátránya volt (sprite-ok hiánya), így ezt a képességét nem tudta kibontakoztatni igazán. A fekete-fehér tévén viszont jól néztek ki a C16-os játékok, talán pont a sok árnyalat miatt?
A C16 tulajdonosi korszakom valamikor 1990 tájékán ért véget, mi is eladtuk, de a gép nem ment messzire (unokatesóm, Z. szülei vették meg, így láthattam még olyan alkalmakkor, amikor hozzájuk mentünk látogatóba.) Azalatt az idő alatt, amíg viszont tartott, rengeteg, felejthetetlen játékkal találkoztam, izlésemet a játékok terén óriási mértékben befolyásolta. A számítógéptulajdonosi időszak viszont nem ért véget, a folytatásban ez fog következni.
