A számítógépes klub

és a klubdélutánok

Manapság már a 'klub' szó is érdekesen hangzik, mert a fogalom, amit régen jelölt, azaz a fizikailag is létező helyiséget, ahol társasági összejöveteleket tartanak különböző témákban - a mai virtuális közösségek világában szinte teljesen feleslegesnek tűnik. Persze kérdéses, hogy a mai virtuális közösségeknek mennyi közük van az akkor fizikailag létező klubokhoz, de hangulatukban biztosan meg sem közelíthetik ezeket. Hogy is lehetne virtuálisan pótolni egy egész héten át tartó klubtalálkozó-időpontra várakozást, gyűjtögetést, majd az összegyűjtött cuccokkal útra kelést, lesétálást / buszozást a klubba, és a bejáratnál összetalálkozást az ismerős arcokkal?

Én azon szerencsés embernek tartom magam, akinek még volt lehetősége megtapasztalni a '80-as évek klubélményének egy falatját, amely íz észrevétlenül átlibegett a '90-es évekre is, hogy aztán az otthon-számítógépezés halálra szárítsa és az internet még egy utolsót rúgjon tetemébe.

Aki tehát a '80-as, '90-es években nagyon naprakész akart lenni a saját hobbijában, egyetlen lehetősége volt: csatlakozni egy klubhoz (vagy alapítani azt). Az effajta közösség előnye és lényege, hogy megosztja a javakat, azaz közösbe lehetett dobni az otthoni újságokat, könyveket, tárgyakat, cserélni őket, hasonló érdeklődésű embereket megismerni - és ne kerülgessük a forró kását: számítógép témájának esetében szinte ez jelentette az egyetlen esélyt új programok és játékok beszerzésére, hacsak az ember nem származott piszok gazdag családból, ahol mindent meg tudtak venni (nem származott).

Abban is szerencsésnek mondhatom magam, hogy apám ugyanolyan (ha nem nagyobb) érdeklődéssel vetette bele magát a számítógép világába, mint én, korán felismerve annak hétköznapi jelentőségét és jövőbeli szerepét. A játékok világa ugyanolyan csodálattal töltötte el, mint ma, akkoriban pedig igyekezett minden alkalmat megragadni, hogy játékokat szerezzen, illetve könyveket, újságokat a Commodore 64-eshez. (Elég csak azokat elmondani, hogy BASIC nyelven komplett házi költségvetés készítő programot is írt, több oldalas kiértékelő táblázatokkal, vagy például az orvosi rendelőben történő várakozás közben a sprite-lufi bittérképét áttervezte a saját nevének kezdőbetűjére.) Valahonnan sikerült tudomást szereznie egy klubról, amely 4,5 km-re tőlünk üzemelt, a (mókás nevű) helyi TIT székházban, amit egyik péntek délután meg is látogattunk, nagy örömömre.

A csodabirodalom épülete napjainkban

...nyár van. Hosszas gyaloglás után végre megérkezem apámmal a térhez, ahol egy régi épület áll a szűkös parkoló mellett, magányosan. Belépünk a hűvös, nagy terű lépcsőházba, ahol nem régen mosott fel a takarító néni, így a repedezett kő még kissé vízfoltos. Felsétálunk a félszázéves kőlépcsőkön, én pedig megpillantok egy óriás, félig nyitott faajtót, amely a csodák világát rejti számomra: egy magas mennyezetű termet, ahol asztalok állnak a falig tolva, és az előttük lévő székeken fiatalok ülnek kisebb csoportokban - eléggé szellősen, lehetünk úgy tizen, tizenketten, plusz a klubvezető (aki kicsit túlsúlyos). Az asztalokon különféle számítógépek működnek, általában monitorral, de nem ritka a kistévé sem. Az egyik sarokban szolid játék-másolóüzem rendeződött be, de mivel csak felderítő túrán vagyunk, ez nem érdekel, egyből a monitorokra tapad a figyelmem. Apám befizeti a napidíjat, én máris odalépek az egyik asztalhoz, ahol a C64-esen az Usagi Yojimbo-val játszanak. Egy emeleten vagyunk, de én mégis úgy érzem, mintha a felhők közé érkeztem volna, ahol át lehet lépni más világokba.

Az Usagi Yojimbo C64-en

Az előző rövidke visszaemlékezésből talán érezhető, hogy egy életreszóló élmény részese lehettem, C16 tulajdonosként elámultam az ott működő C64 képességein, azt pedig elképzelni se mertem, milyen lehet egy működő Amiga esetleg? Sajnos pontosan nem emlékszem, hogy a felső szomszédunk külföldről behozott C64-ét láttam működni először életemben (az Internation Soccer-rel), vagy itt a klubban lévő C64-et, az Usagival, de a lényeg, hogy meghatározó élmény volt, és amikor végre C64-esem lett, gyorsan sikerült is beszerezni, a játék azóta az egyik kedvencem C64-en.

Az élményhez hozzájárult még, hogy a klubvezető kihirdette, hogy aki megöli a sárkányt, kap egy ingyen kólát. Mivel akkor már az első nindzsa megölése is problémát jelentett nekem (örültem, hogy a kardot elő tudtam venni), esélyem sem volt a sárkányig eljutni, így csúfos bukással indult a klubkarrierem. Persze ezen a délutánon még láttam működni +4-et is, kipróbáltam a Barbarian című játék valamelyik verzióját (amit azóta sem találok: az egyik szereplő fején egy szarvas sisak volt...). Az egyik sarokban egy C16-os is működött, valaki írt rá egy óraprogramot, úgyhogy a klasszikus falióra és a divatos karórák mellett még ilyen módon is lehetett értesülni az időről.

Az első klubdélután véget ért, legközelebbi alkalommal pedig már magnóval és üres kazettákkal mentünk, a programmásolás ideje alatt pedig játszhattam - bár erre már nem nagyon emlékszem. Kaptunk egy C64-el szerkesztett és nyomtatott szórólapot is, amit sokáig őrizgettem, kiragasztottam az ajtóra, de aztán apám a (matek) tanulmányi eredményeimtől tette függővé a klub látogatását, ami egyet jelentett azzal, hogy többet nem igazán fogok menni a klubba...

Egy iskolai túrázás alkalmával, már nem is tudom milyen épületben láttam újra a klubot működni, és többen körbeálltak egy +4-es gépet, amin a Treasure Island futott. Egy srác nagyon rajtavolt a végigjátszáson, a tanárnéni rá is szólt, hogy engedjen mást is játszani, de inkább mindenki ámulattal nézte, ahogy ő végigtolta - valószínűnek tartottam, hogy otthon megvan neki, és ez már a sokadik, gyakorlott bevetése. Ezen a napon láttam először kiadványszerkesztő programot működni C64-en: a képernyők között kellett lépkedni, mert ugye nem fért el egy A4-es lapnyi tartalom a szűkös képernyőn. A kész terméken rajz és szöveg is volt, nekem nagyon tetszettek ezek a számítógéppel gyártott szórólapok, kiadványok, különösen nagy élmény volt látni, hogyan készülnek.

Pár évvel (?) később a helyi közművelődési házban is láttam újra a klubot, bár az már a '90-es évek elején történt. Bementünk, leültem egy társasághoz, akik egy olivetti PC-vel játszottak, konkrétan a Golden Axe-al, színesben. Commodore 64-en játszottam az Operation Wolf-al, és az Impossible Mission 2-vel, mivel ekkor már volt C64-esem, csak a floppy hiánya tett boldogtalanná, látva a játékok grafikáját (az Operation Wolf egyébként kazettás játék).

Tovább ugrunk az időben, a Művház marad, csak két újdonsült barátommal megyünk a klubba: nyolcadik osztályban sikerült összebarátkozni két hasonló számítógépőrülttel, akik már egy ideje odajártak játszani, nagy kedvencük pedig az X-Wing, amely a Csillagok Háborújának repülőszimulátora és nem mellesleg színes PC csoda is volt egyben. Az iskolai szünetekben állandóan erről beszéltek, így én is nagy várakozással indultam velük útra.

Nagy csalódottság volt mindhármunknak, hogy nem tudtunk PC-vel játszani, ugyanis valaki kibérelte a két törzsvendég (új barátaim) előtt, ezért aztán maradtak az Amigák, amit én annyira nem bántam, hiszen már két-három éve számítógépes magazinok oldalain állandóan a híres amiga játékokról olvastam. Kapva az alkalmon, tippeket adtam, melyik játékot próbáljuk ki, a nap során sorra került a North 'n' South, Cannon Fodder, Superfrog - de közben átültem másokhoz is, akik játszottak a Mortal Kombat 2-vel (és általában mindig jól elvertek). Ekkor jelentette be a klubvezető, hogy újra elköltöznek, ezúttal végleg, méghozzá annak a lakótömbnek az alsó szintjére, ahol a klubvezető is lakott. Ez a dupláját jelentette az eddigi gyaloglásnak, de nem bántuk, amikor lehetett, velük tartottam az új helyre is.

Ezen az új helyen már végre sikerült megnéznem az X-Winget. A játék hangulata teljesen magával ragadott, a Star Wars zenéje, a grafika, a hangeffektek teljesen megrészegítettek - ugyanakkor szívtam a fogam, mikor láttam, milyen bonyolult irányítani a hajót, úgy egyáltalán. Játszottunk a Worms című kiváló játékkal, ahol akár hárman is tudtunk egymás ellen harcolni. Ezen a új helyen lehetőség volt különböző konzolok kipróbálására is, Amiga gépek is megvoltak még, de engem mégis inkább az új PC-s játékok érdekeltek. Egyik alkalommal már kaptam én is egy kicsivel több pénzt, és egész napra kibéreltem egy PC-t. Ahogy emlékszem, főleg az X-Wing-gel játszottam (imádtam, pedig állandóan szétlőttek), és a Warcraft első részével, és olyannyira megszűnt körülöttem a világ, hogy szinte nem is vettem észre, hogy egyszercsak beesteledett.

A szombati klubok főleg azért maradtak emlékezetesek, mert itt hálózatban lehetett játszani egymás ellen, hiszen nem csak 1 gép volt, hanem több, amelyek hálózban össze voltak kötve (ez egyébként azután nagyon hiányzott, hogy géptulajdonos lettem). Amikor a Warcraft 2 már megjelent, óriási csatákat vívtunk, vagy épp békét kötöttünk egy negyedik ellenfél ellen. A Carmageddon hálózati módban hatalmas móka volt egymás autóját összetörve-zúzva , a Blood pedig brutális lövöldözés és egymás robbantgatása, amelyben olyan is előfordult, hogy a spray-dobozt meggyújtva beugrottam a többi játékos közé, ezzel magamat is felrobbantva, de őket is, így megnyertem a játékot.

A klubnak hála, alkalmam nyílt kipróbálni olyan játékokat, amelyekről egy hónappal azelőtt olvastam a kölcsönkapott 576 KByte-okban (egy barátom előfizetésének köszönhetően). Ennél naprakészebb nem is lehettem volna, de ennek is, mint mindennek véget vetett egy új korszak, mégpedig onnantól, hogy a nyári munka alkalmával sikerült egy nagyon gáz PC konfigurációt összehozni (amellyel állandóan gondok voltak). Otthon megvalósult az, ami a klubban csak két-háromhetente, esetleg havonta - egész nap ott lehetett ülni előtte, és nyüstölni - ami sajnos a tanulmányi eredményre is keményen rányomta a bélyegét.

Az élet szempontjából tehát nem okozott különösebb romlást, hiszen barátaim megmaradtak, és a számítógép segítségével tulajdonképpen sok új lehetőség nyílott meg mind grafikai, zenei téren, azaz a régi érdeklődési köreim is új csatornákat találtak. Más szemszögből pedig érthető a sok számítógépezés, hiszen éveket töltöttem 2-3 újság olvasgatásával, ezután pedig ott volt előttem az élő, 100%-os valóságuk, persze, hogy nem tudtam szabadulni belőle, és mindennel akartam játszani, amire addig várnom kellett - mint egy gyerekkori álmomban, amikor véletlenül bezárnak a cukrászdába, és kedvemre ehetek bármilyen süteményt. Ugyanakkor egy valami nagyon hiányzott: a klubélet - onnantól kezdve csak ritka alkalmakkor ültünk össze játszani a Worms-al. A hétvégi összeröffenések megmaradtak, péntek délután annak ellenére a barátokkal ültem, hogy nekem is volt PC-m, de megvárt, inkább a társasági élmény volt a fókuszban, és persze sokszor a kibickedés, míg a többiek játszottak valamelyik aktuális FPS-sel.

Lehet, hogy az országban még most is működnek klubok, vagy még a 2000-es évek elején is működtek, nem tudom, egy biztos, az én klubéletemet elvágta a tény, hogy PC tulajdonos lettem '98-ban. Ezután jutottunk el oda, hogy a valódi közösségek virtuális közösségekké alakuljanak át, a virtuális közösségekből pedig egyéni facebook oldalak lettek, amiket követhetsz. Hogy ez mennyire jó, mindenki döntse el maga, de az valószínű, hogy a szombat reggeli 1 órás séta utáni egész napos gépnyúzás, "a hétvége-életérzés" szinte kitapintható hűvös klublevegője már végleg a múlté.