A játék­magazinok

6. rész

Az 1995-ös év sok tekintetben vízválasztó volt az évtizedben, nem csak az én gamer létezésem szempontjából. Játékmagazinokból szerintem ebben az évben sikerült a legtöbbet olvasnom, és ugye ne feledjük, ez már egy teljesen végig nyomon kísért év volt számomra a játékok világában, a folyamatos kölcsönújságoknak köszönhetően. Annyi élmény fűződik ezekhez, hogy soha nem érnék a végére, ha így folytatnám a mesélést. Úgy döntöttem, megpróbálok rövidíteni, és tényleg csak az emlékezetes pillanatokról írni, vagy csak képeket mutatni azokról a játékokról, amik engem valamiért megfogtak - de még így is sok lesz, szóval jó szórakozást az elkövetkező 26 részhez!

576 kbyte 1995 január

Az év a varkraftos számmal indult a karácsonyi szünet után, melynek borítóján egy ember és egy ork nézett farkasszemet (mint tudjuk, az orkoknak voltak farkaslovasaik, tehát ők ebben jobbak lehetnek). Az utolsó általános iskolai félév kezdődött, és itt már azért kaptuk a fejmosást a szülőktől, hogy jó lenne tanulni, mert ez már nagyon beleszámít a középiskolai felvételibe - persze ez akkor kit érdekelt - természetesen ezeket a számokat is élmény volt lapozgatni tanulás helyett.

A NEWS rovatban viszont mindjárt több olyan játék érdekelt, amikről azóta már tudjuk, óriási sikert értek el - akkor is hivogatóak voltak már külsejükkel is. Például a többjátékos királyság, a Worms, vagy a verekedős játékok megújítója, a brutális Mortal Kombat 2. Természetesen mondanom se kell, ezen két játék sok poénos órát okozott (jóval) később, de azért még 1995 elején járunk, ne felejtsük! Például S. barátom ekkortájt kapott floppy meghajtót a C64-hez...

Worms (PC DOS) Hombár Kombatos 2 (PC DOS)

A legnagyobb érdekesség, hogy PC-re és Amigára is megjelent a Power Drive című rallys játék, de ekkor csak egy szép grafikájú játékot jelentett, nem tudtam, hogy a későbbiekben még végig fogom játszani, és hogy az egyik kedvenc autós játékom is lesz...

Power Drive (SNES és SMD)

A Kings Quest VII. című játék a nagyon sikeres point 'n' click kalandjátéksorozat legújabb képviselője, a végigjátszás elolvasása ismét játékélmény közeli élményt okozott, ezzel kapcsolatban a legnagyobb poén viszont az volt, hogy Windows 3.1 alá írták, tehát nem DOS-ban futott. Akkoriban ez ritkaságszámba ment, viszont innentől kezdve már annyira nem volt ritka, és ma már tudjuk, hogy egy-két év múlva 99%-ban CSAK ilyen játékok jelentek meg, mert az elkövetkező oprendszer nemsokára elfoglalja a PC-ket...

Kings Quest 7, tényleg szép
(PC Win 3.1)

Ennek a hónapnak alighanem a legnagyobb híre a Warcraft című játék megjelenése volt. Szerencsémre tudtam, mi az a Dune 2 (Játékmagazinok 3.), talán az egyik első real time strategy a játéktörténelemben, de a Warcraft már sokkal kiforrottabb volt, még ránézésre is - az irányítás és a gépi ellenfél mindenképpen. A témája, a középkori, fantasy jelleg már önmagában tarolt, na de a katonák, a hadsereg vonulása... Minden, ami egy jó "katonázáshoz" kellett. A játék kipróbálása nem volt már messze (fél év), de a leírás viszont nem tartalmazott annyi infót a játékról, mivel novellaszerű volt (és pocsék) - a képek viszont egy hatalmas játékélményt lengettek be.

Warcraft (PC DOS)

A magazinban bemutatásra került a Sega Saturn gép, ami engem nem izgatott fel annyira, mint a már befutott konzolok, de szerencsére ez nem sokat vett el a SNES játékok bemutatása elől, például a Donkey Kong Country című csoda elől, ekkor még a Nintendo is úgy gondolta, hogy felesleges egy újabb konzolt kiadni, inkább a játékokat kell megreformálni. Ez sikerült, a DKC egy tömény, korszakalkotó ugrálós játék lett. A három oldalas leírásnak én nagyon örültem, a haverok nem annyira, értékes helyet vett el a komoly, PC-s játékok elől...

Donkey Kong Country (SNES)

A felsorolásból nem maradhat ki a Super Bomberman 2 című Super Nintendo játék, amely a gép egyik legjobb sorozatának második része. Egyetlen képpel mutatták be, persze amúgy a játék szinte semmiben nem különbözik az első résztől (aki nem ismerné: ez a bomba-lepakolós játék), de garancia a remek szórakozásra: történet módban is nagy kihívás, és persze lehet egymás (4) ellen is játszani, mindenféle beállítással, ezzel tulajdonképpen megfelel a 'jó játék' kategória szinte összes kritériumának, hosszas szórakozást biztosítva.

Super Bomberman 2 (SNES)

pc guru 1995 február

Ekkortájt megtörtént egy kisebbfajta csoda is, ugyanis valamiért összegyűlt a zsebpénzem, és vettem egy PC GURU-t, a múltkori cikkben már említett okból kifolyólag: egyrészt hogy én is kölcsön tudjak adni valamit, másrészt érdekelt: mit tudnak ők?

Sokmindent! Ebben a hónapban dúskáltam a jóban, mert nemsokára megérkezett a februári 576 is, na de addig is itt volt ez a szám, ami azért jelentős különbségeket mutatott a kedvenccel szemben. Hát ugye volt benne Programozás rovat, grafikai témájú komoly cikkek és zene, könyvbemutatók is. Ettől a magazin még nem vesztette el számítógépes jellegét, csak amolyan korai multimédiás hangulatot teremtett. A Guru magazin tehát inkább "régi motoros hírnökként" integetett lapjaival, azt lehetett érezni, hogy próbálnak valamiféle klubhangulatot, régi fekete-fehér komputerújság jelleget átmenteni a '90-es évek második felére. Mivel az újság nem egyidőben jelent meg az 576-al, ezért infóban voltak átfedések, meglepetések.

Kábé

A cikkek és játékleírások kevésbé voltak távolságtartóak, mint a kimért hangvételű 576 KByte cikkjei, bár a fekete-fehér oldalak viszont nem tudtak versenyezni az ott látott színkavalkáddal. Az Amiga Shareware rovat például teljesen új volt számomra, mikor már CD-n is jelentek meg játékok, akkor levélben rendelni játékot Amiga 500-ra, létezik ilyen? Hát igen. Mint ahogy a zenerovat, különböző Amiga kütyük, vagy az árlisták, amik persze csak a szívemet fájdították - de volt ATARI rovat (Jaguar konzol játék rovattal), felhasználói programok, könyvrovat, demó rovat(!) remek képekkel, mindez 84 oldalon - és ugye volt időm rendesen átböngészni, hiszen ha nem volt új 576, mindig előkerült, és új dolgokat fedeztem fel benne. Tehát bőven megérte!

A játékleírások között a Skeleton Krew, ami tetszett (bár a cikkíró nagyon lehúzta) - én már régóta vártam a megjelenést, mert amolyan commodore-os lövöldözős játéknak tűnt (igaz, itt csak fekete-fehér képek voltak róla). És egyébként commodore-os is, hiszen Amigára is megjelent, szóval...

Skeleton Krew (Amiga)

A Flink pedig egy csoda volt, gyönyörű grafikával, ugrálos stílusban - mint utóbb kiderült, egy nagyon komoly RPG is egyben, remélem, egyszer lesz időm végigjátszani (azóta tervezem, ennek 25 éve). Ezeket a képeket különböző magazinokból gyűjtöttem, ennek a 25 éves csodálkozásnak emlékére:

576 kbyte 1995 feburár

Nem mondanám, hogy ez a magazin nem okozott meglepetéseket, de körülbelül olyan érzésem volt, amikor a kezembe vettem, mint valaki egy háromfogásos ebéd után a desszert után nyúl, de már alig bírja - csak az íze kedvéért.. A hírekben és a cikkekben is visszaköszöntek a GURU-ban már látott játékok.

...többek között a Skeleton Krew című megjelenéséről itt is írtak - ezúttal színes képekkel! Itt már jónéhány PC-s játék nem tetszett, mert túlságosan 3D-s volt, de mondjuk a Descent az még elment, bár nem tudtam eldönteni, hogy ez most repülőszimulátor akar lenni, vagy Doom klón.

Végre színesben!

Ráadásul megérkezett a PlayStation gép első verziója is, ami (hasonlóan a Saturn géphez) engem egyáltalán nem izgatott. A legjobb cikk viszont mindenképpen a Pitfall című klasszikus új, konzolos remakejéről szólt. Martin, akit akkor már a tévében is lehetett hétköznap látni, nosztalgiázott egyet, és elárulta, hogy a játék során gyanús grafikájú skorpiókkal is találkozunk az egyik pályán (a szakavatottak persze egyből felismerhetik benne a jó öreg, eredeti Pitfall skorpióját), és innen pedig egy bónuszpályára léphetünk be az egyik titkos kamrában: visszakerülünk a régi, Ataris (meg egyéb 8-bites) eredeti játékba! Nagy ötlet, mert amúgy a játék enélkül egy natúr, szép grafikájú ugrálós stuff, semmi több.

Gyanús!

Mit tesz a sors, a Flink itt is, ugyanígy az Amiga CD32 verzióról, mint ahogy az előző újság hasábjain: bár ebből a játékból később volt már Sega Megadrive verzió is, egyébként az Amiga CD32 semmivel nem tudott többet egy Amiga 1200-nál (oké, volt benne CD), tehát nem is értettem a létezését (valójában de: az utolsó balfék ötlete a Commodore-nak). A Cyberia című játék intróját a tévében is láttam, de nem győzött meg (valahogy mindig is a pixeles grafika volt a kedvencem), a Noctropolis című játékról pedig hosszú leírás készült ugyanúgy, mint a Guru lapjain. A Sword Of Honour egy eltévedt C64-es, eléggé új, '94-es, és valljuk be, mégcsak nem is rosszul kinéző játék volt, amely egyedüliként képviselte a havi céhatvannégy adagot. Be kell vallanom, hogy ekkor nem igazán a C64 stuffok érdekeltek, de ez érthető talán ennyi színes oldal bűvöletében...

Két tökre ugyanaz a játék...
(Indiana Jones
és Return Of The Jedi
SNES

A konzol rovatban Harrison Ford kétszer is rajta volt egy oldalon, ugyanis szinte egyidőben jelent meg az Indiana Jones és a Return Of The Jedi című filmadaptáció SNES-re (ezek szerintem nem igazán működtek, a rajzfilmek viszont annál inkább). Az Érkezési Oldal egyik fő attrakciója volt a Discworld című kalandjáték, a '90-es évek nagy játékstílusa továbbra is tarolt: a point 'n' click kalandjáték. (Erről viszont később is lesz szó.)

Discworld (PC DOS) Sim City 2000 (PC DOS)

A városépítős Sim City 2000 is nagyon jó elfoglaltságnak ígérkezett (erről egyszer talán később, jól sikerült), és a Shadow Fighter nevű verekedős játék Amigára - már megint egy commodore gépre. Hiába a PC-é volt a világ, nem tudtam lemondani arról, hogy Amiga játékokat is láthassak. Mindenhol azt írták, hogy a lemezcserélgetés meggyilkolja a játékélményt, én mégis úgy voltam vele, hogy megéri, csak láthassam a csodás, 256 színű játékokat! Még akkor is, ha ezeknek a játékoknak már volt PC-s verziója... (A Shadow Fighter-nek egyébként nem.)

Shadow Fighter (Amiga)

A képek minőségéért nem kérek elnézést, szándékosan olyan utómunkával próbáltam őket rondítani, ahogy azok annak idején a magazinokban láthatóak voltak, remélem sikerült!