A játék­magazinok

5. rész

Már a novemberi hideg kergetett reggelente, mikor kiléptem az utcára, hátamon a telipakolt iskolatáskával. Felcsengettem a kedves barátomhoz, ő beengedett a lépcsőházba, ne álljak kinnt a hidegben. Felmentem vagy két emeletet, és a sötét hajnal halvány fényeit nézegettem a lépcsőház ablakán kifelé, amíg őt vártam. A legfontosabb kérdés az volt, amit neki fel akartam tenni, vajon megérkezett-e az új 576 KByte, a '94/11-es, azaz a novemberi szám?

A legfontosabb kérdés hajnalban: megérkezett a magazin?

A jó hír, hogy az új magazin megérkezett, a rossz, hogy kedves barátom még napokig tanulmányozza (persze, hiszen az övé). - Addig viszont kérek egy régebbi számot! - Visszafelé feljössz érte. - Jó, akkor visszafelé feljövök.

Az iskolában mi az egész napi téma? Az, hogy mi van a magazinban. - Van valami stratégiai vagy verekedős? - Fú, láttam valami verekedőset. És ilyenkor általában iskola végeztével már megint felmentem a pár emeletet, és ő bement a szobájába, majd 1 perc múlva kijött a kért újságokkal. Ezek nem voltak újak, de legalább a második, harmadik nekifutásra már elolvastam más játékleírásokat is, a következő napokra megvolt a műsor. Így ment ez. Aztán napokon belül megérkezett az új! Akkoriban óriási reklámot kapott az Oroszlánkirály című dízni rajzfilm, a magazin borítójára is ez került fel - sejthető volt, hogy nemsokára megérkezik a videójáték is, a film mellé, kihasználva a nagy felhájptást. (Korabeli vicc: "- Mit csinál az oroszlán a hegyről?" "- Lájön.")

576 kbyte 1994 november

A Wing Commander Armada című űrhajós témájú (stratégia - szimulátor hibrid) játék cikkében lévő kép alatt egy megjegyzés állt: "Néhány éve még állóképnek is megcsodáltuk volna. Mára ez a vektoros valóság!" Hogy őszinte legyek, engem akkor lenyűgöztek még az állóképek is, de ez a mondat már tényleg egy új 3D-s korszak kopogtatását jelezte a számítógépes játékok világának ajtaján. Ami következett, azt ma (2020-ban) bőven tudjuk, eldönthető, hogy jó-e vagy sem, mindenesetre 1994-ben még szenzációsnak számított ez, ellenben sokáig dívott még a pixelesen megrajzolt grafika, elvétve akadt csak olyan, ami 3D-s akart lenni (szerencsére). A játékban ráadásul Mark Hamill is feltűnik, vélhetően húzónév volt a stáblistán - sokan nehezen képzeltük el más szerepben, mint Luke-ként, még szerencse, hogy a játék élőben történő megnézésének esélye távol volt, mint a messzi, messzi galaxis. Meg hogy őszinte legyek, engem nem izgatott fel mégegy űrrepülőszimulátor - akkortájt láttam az X-Wing-et is futni a klubban, úgyhogy elvoltam azzal az élménnyel.

Ebben a számban az ismertetők közül leginkább a Blackthorne volt izgalmas, hiszen úgy hirdették meg, hogy az Impossible Mission, a Choplifter és a Commando című játékok keveredése, és ezek a címek már önmagukban is figyelemre méltóak, nemhogy egy játékká gyúrva. A cikk végén Martin meg is jegyzi, hogy mégsem a 32/64 bité a világ, a cikk során a hőskorszakot emlegeti. Persze mostmár tudjuk, ez az időszak még bőven annak számított... Itt azért illik hozzátenni, hogy a játékot az emulátoros korszakban kipróbáltam, és meg kellett állapítanom, hogy teljesen nem lehet 3 játékot egybetömöríteni, inkább amolyan princeofpersia puskával érzésem volt, amit az Another World-el öntöttek nyakon.

Blackthorne

A Hónap Dumája ezúttal betekintést adott a magazin elkészültének menetébe, ennek kifejezetten örültem, hiszen már akkor is érdekelt, hogyan készül (és később magam is elkezdtem házilag gyártani ujságokat, persze csak digitális formában). Az Armored Fist című cikk miatt pedig egy ideig nem tudtam apám kezéből kiszedni az újságot (tankos játék). A továbbiakban konzolos játékok ismertetője jött, többek között a címlapon tohonyászkodó Lion King című játékból képek, amik azért újdonságot nem, de látványt igen sokat kínáltak. A Beavis and Butthead című MTV rajzfilmsorozatot feldolgozó játék pedig képileg 100%-os megegyezést mutatott a rajzfilmmel, ezért is rajongtam annyira a konzolokért, mert ezt tudták, ennyit, de ezt nagyon. Más kérdés, hogy a játékélményt nem mindig...

A két hülye SNES-en
(Beavis And Butt-head)

A klubos cikkben említettem a Sylvester And Tweety in Crazy Capers játékot, szintén Sega Megadrive-ra, ebben a számban írtak róla, és itt ugyanaz volt a helyzet, mint a többi rajzfilm esetében, a jól kinéző játék egy átlagos ugrálós cuccot rejtett. Ekkorra már nagyon megszerettem a konzolos játékok grafikáját, nézegetni is jó volt őket, és szerencsére több oldalon keresztül kerültek ismertetésre. Volt egy féloldalas cikk egy Dragon című verekedős játékról, itt Bruce Lee-nek akartak emléket állítani, de tulajdonképpen egy street fighter klón volt - klónnak viszont elég szép.

Sylvester And Tweety in Crazy Capers (SNES) Dragon (SNES)

A híres, olvasói levelekkel foglalkozó Csevegő rovat témája ismét a magazin ára volt, aztán a főszerkesztő kifejti a hónapok óta tartó téma lényegét - a gazdasági viszonyokat. Ez persze engem akkor nem érintett nagyon, hiszen kölcsönbe kaptam...

Chaos Engine

A hátrébb levő oldalakon a Chaos Engine című lövöldözős játék PC és Amiga verziója feszült (lásd fenti kép) , és állandóan visszatérő téma volt a két játékos kategoriában. Ó, ha lenne PC, vagy akár Amiga gépünk... Vagy akár Super Nintendo és akkor játszhatnánk kooperatív módban... A Dragonstone című, gyönyörű, pixel-art grafikájú játék látványában is el lehetett órákig merülni, pedig csak egy oldalas ismertető volt róla (és tulajdonképpen a játék Chaos Engine klón volt, de ez akkor még nem tűnt fel vagy leszartuk).

Dragonstone

Ez a szám még visszatért hozzám többször is, és mondhatom, hogy a nyolcadik osztály elviselhetőbb volt ilyen színes infókkal, nézhető képekkel - lassan kezdtem hozzászokni a jóhoz, a folyamatosan csörgedező infókhoz... A dolog másik hozadéka az volt, hogy szinte senki nem lehetett olyan naprakész a környezetünkben, mint mi, tehát az ilyen témájú beszélgetések csak akkor voltak érdekesek, ha valaki rendelkezett egy komolyabb géppel, és tudott mesélni nekünk, milyen a játék a valóságban, nemcsak az újság hasábjain...

576 kbyte 1994 december

Nos, elérkeztünk egy nagyon fontos, új epizódhoz, ami egy sajnálatos (de azért nem olyan szörnyű) eseményhez is kapcsolódik. A karácsony előtti készülődés napjaiban balesetet szenvedtem, és kórházban megfigyelés alatt tartottak, emlékezetem szerint 3 teljes napig. Hogy a kórház elviselhető legyen, szüleim ezzel, a decemberi 576 példánnyal állítottak oda a kórházi ágyhoz, rögtön az első napi látogatási fordulóval. Akkor innentől viszont mindenki kitalálhatja, hogy mi volt az egyetlen szórakozási lehetőség az egész intézményben (leszámítva a várótermi tévét, de hát azt ki nézte).

Már a tartalomjegyzék is bővelkedett izgalmasabbnál izgalmasabb címekben, ha jól lékelem az emlékeket, a Warcraft című, (gondolom, sokak számára ismerősen csengő játék) hírekrovatos, egyetlen képe volt nagyon figyelemfelkeltő. Az Ecstatica című játék három oldalas leírását átugrottam, ugyanolyannak tűnt, mint unokatesóm, Z. nagy kedvence, az Alone in the Dark, amiért annyira rajongtak egy haverjával. A Dr. Radiaki című doom-klónt bár működni nem láttam, de később sok poén forrása volt baráti körben - a cikk írója nagyon lehúzó kritikát írt róla. A Novastorm című lövöldözős játéknál Martin panaszkodott, hogy a korábbi konfigurációját tunningolnia kellett, 512K-s Trident kártyát S3-asra cserélte, és 8MB RAM-ot tett a gépbe (de persze megjegyzi, hogy pofátlanság ez a cégek részéről, hogy az új játékokhoz ilyen gép kelljen). Meg kell jegyezni, hogy ezzel a fejlesztéssel gyakorlatilag még 4-5 évig simán élvezhette az új játékokat, nem csak egy hónapig, mint manapság menne az ilyesmi. (És akkor hol vagyunk még innen 1995 nyarától, amikor két héten át kifulladásig játszottunk 2MB-on futó játékokkal, lásd ott.)

A Nascar című autósverseny szépsége, a Transport Tycoon bonyolultsága is gusztusos volt (ez utóbbira a haverok gerjedtek leginkább), nekem azonban a két rajzfilmsiker, az Aladdin és a Lion King PC változat képei volt üdítő látvány. Amikor végetért a téli szünet, és elkezdtük az iskolát, egy jómódú évfolyamtárstól hallottam, ezt a mondatot mondta egy haverjának: "Hallod, majdnem kivittem az Aladdint örökélet nélkül...".

Ezzel nem azt akarom érzékeltetni, hogy irigykedtem, hanem azt, hogy furcsálltam, mert míg egy Commodore 64-es beszerzése nem volt olyan irreális vágyálom (anyagilag), mégis azért viszonylag drága 'hobbinak' számított, és '94 körül mégis akadtak olyan helyzetben lévők, akiknek tellett több havi fizetésbe kerülő PC-re is...

Ecstatica (PC), háát..

A későbbi oldalakon cheat-ek sorakoztak SEGA MEGADRIVE-hoz, amelyeket mindig nagyon lelkesen bújtam - hátha jól jönnek a későbbiekben (egyet se jegyeztem meg). A Streets Of Rage 3 ismertetője sok képet tartalmazott, bár akkor már azért láttam egy pár üsd-vágd, nem gondviselőd típusú arcade játékot, így sejthettem, milyen is lehet élőben. A Ballz című verekedős, gömbökből rajzolt játékosokkal nagyon mókásnak hatott, igazából akkor elfogadtam volna, ha egy SEGA géppel hozzámvágják, bár nem tűnt akkora durranásnak. A karácsonyi kínálatnak viszont nagyon örültem, ugyanis 2 oldalon keresztül 8 SNES játékot mutattak be, ami olyan volt, mintha kaptam volna egy tálca süteményt! Persze azt akkor nem nagyon értettem, hogy kinek is akarják eladni a játékokat (megint témánál vagyunk) hiszen a levelezési rovatban is hónapról hónapra arról volt szó, milyen drága az újság, nemhogy egy számítógép - nemhogy még egy konzol, amihez nemhogy még a játékok is. De ha ezen túlléptem, nagyon élvezhető volt a sok kis képek halmaza, amiért évek óta rajongtam.

Streets Of Rage 3

A Cannon Fodder 2 ekkor már ismerős lehetett, hiszen az első részt Amigán már játszottuk egy alkalommal a klubban. Nagy igazság, hogy a magazinok csak két dolgot képesek átadni az olvasónak, ez a grafika és a játék kezelése - a hangeffektek, a zene és a játékélmény értelemszerűen közvetlenül átadhatatlan. A Cannon Fodder esetében pedig a hangeffekt nagyon sokat számít, hiszen az idétlenül meghaló ellenfelek miatti röhögés nehezíti a játékot, a véresen komoly harcok megnyerését. Bár a grafika ebben a számítógéptől távoli helyzetben is bőven elég volt, kiéhezve, kórházban... Az Alien Breed: Tower Assault című felülnézetes játék erősen emlékeztetett a Commodore 64-en már látott Into The Eagles Nest-re, de aztán később kiderült, hogy az egy Gauntlet klón, amiből azért addigra már volt szarásig belőle sok, hiszen sikeres műfajról beszélünk. Persze az Amigát is utolérte a végzete: már nem mertek brillírozni új ötletekkel, inkább biztosra mentek az ilyen felmelegített témákkal.

Alien Breed: Tower Assault

Az újság vége felé a Dylan Dog 2: Full Moon Night című, ismeretlen C64-es kalandjáték hosszú leírása terpeszkedett, de volt egy olyan érzésem, hogy a géptípus elhanyagolása miatti bűntudat miatt szedték csak elő, mert előszedték - a cikkíró szerint "idei" játék, holott mindenhol 1988-as megjelenéssel szerepel. Kétségkívűl létezik egy platform játék Dylan Dog címmel ugyanettől a cégtől, ahogy a cikk állítja, az 1992/2-es magazinban írtak is róla. Az üzenet azonban az, hogy sajnos lehetett látni: kedvenc 8 bites számítógépünkre már nem óhajtanak piaci tényezőként tekinteni, új játék szinte egyáltalán nem jelent meg - hivatalosan - a gépre. Én is inkább az Under The Killing Moon című digitalizált kalandjátékkal vígasztaltam magam (bár nem nagyon), és a Lemmings befejező részéről álmodoztam, amelynek grafikája ismét nagyon tetszett, főleg ott, abban az ingerszegény, fehér csempés kórteremben.

Dylan Dog 2

A kis karácsony előtti kiruccanás végetért, ez a decemberi szám azonban még sokáig megvolt, egyetlen "új" és "saját" magazinként. Ha jól emlékszem, innentől kezdve már nem vettem több 576 KByte-ot, inkább úgy döntöttem, hogy - mivel S. barátom révén úgyis hozzájutok havonta a laphoz - inkább másfajta magazinokat szerzek be, tágítani akarván a látóteret, és ezt majd én is kölcsön tudom adni, cserébe.