1994-ben, az általános iskola utolsó évében változás állt be, és újra felosztották az osztályokat - ennek köszönhetően új barátaim is lettek, olyan osztálytársak, akiknek valamiféle közük volt különböző számítógépekhez. Egyiküknek IBM PC volt otthon, a másiknak Gameboy-a volt (amit be is hozott!), és egy másik srác, S. pedig számítógépes klubba is járt, haverjával, B.-vel (aki nem a mi osztályunkba járt). Egy kötetlen technika órán voltunk az iskola "L" alakú pinceműhelyében, jó hangulatú szabad barkácsolgatás folyt, közben észrevettem, hogy S. éppen kölcsön ad az IBM PC-s osztálytársnak egy új, színes 576 KByte-ot. Rögtön mondtam neki, hogy velem is cserélhet, hiszen nekem vannak régebbi számok: biztosított, hogy legközelebb nekem hozza el, miután az osztálytárs visszaadta. Nem emlékszem, de biztos kérdezgettem tőle a következő napokban, hogy visszahozta-e már, visszahozta? Végül elhozta.
Több mint egy év telt el azóta, hogy új 576 KByte a kezembe került. Az eltelt időben sok mindenre csordogált el a zsebpénz (nyilván játékkazettákra is), egyéb C64-es kiegészítőkre - meg persze az újság ára közben 168 Ft lett, ami azért drágának számított. Úgy viszont nem volt az, hogy új osztálytársam, S. (apja..) előfizető volt, mint rövid időn belül kiderült e tény - és ez a szám volt életem első kölcsön 576 KByte-ja.
Nem felejtem el, amikor odaadta, betettem a táskámba, és még az iskolában félóránként megnéztem, hogy megvan-e még? Hazafelé szinte égette a hátamat, siettem haza, ahogy tudtam. Otthon az íróasztalom az egyik falnál állt az ablak mellett, a másik falnál a kanapém, ahova letettem az újságot, és nekiálltam megcsinálni a leckét. Hogy ez a művelet mennyire komolytalan volt, még ma is emlékszem: az időtartamot, amelyet a házi feladat elkészítésével illett tölteni, elköltöttem ugyan, de mivel nem ellenőriztek, hátra- hátrafordulva rendszeresen belelapoztam az újságba, izgatottan várva arra, mikor vehetem kezembe. Így a nettó leckekészítési idő nyilván lerövidült, de ennek másnapi negatív hatásaira már nem emlékszem - csak arra, hogy amikor úgy éreztem, készen vagyok a házi feladattal, még talán ki is mentem a szobámból, hogy valahogy jelezzem a feladat elvégzését...
... és mikor a szabadidős tevékenység végzése legálissá vált, átpattantam a kanapéra, és olvasni kezdtem. Ez a lap sem volt teljesen színes oldalakkal zsúfolva, de viszont már csak fényes lapra nyomódott, kemény, súlyos magazint alkotva így, amelyből áradt a színes tinta illata. A borító már önmagában nagyon tetszett (a
Kapásból 3 olyan játék rám is köszönt a tartalomjegyzékben, amikre nagyon kíváncsi voltam már:
A
Az
Ennél, a '94/6-os számnál éreztem azt, hogy sikerült a számítógépes játékok világának jelen állásáról jóllakottan tájékozódnom. Mivel az (általam ismert) előző számok (akár CoV, akár 576, akár CU) rendre kénytelenek voltak belemenni abba a kényszerű helyzetbe, hogy - újak nem lévén - 1-2 éves játékokról is írnak, az információ ellátottságuk pedig nem volt megfelelő hozzá, ezért az embernek lehetett egy olyan érzése, hogy le vagyunk maradva. Egy kicsit csak, de le vagyunk. Ez a szám viszont egyáltalán nem éreztette ezt, minden infója friss volt, és mivel új barátom előfizetéssel bírt, nyugodt szívvel vittem vissza neki napokkal később az újságot - emlékeim szerint előfordult, hogy elkértem tőle még a későbbiekben, annyira megkedveltem.
Mint ahogy egy középiskolai osztálytársunk is 2-3 év múlva, akinek S. jóhiszeműen kölcsönadta, aztán állítólag ő is kölcsönadta valakinek, és az nem adta vissza. Amikor ez kiderült, kicsit fájó veszteségnek éreztem, pedig nem is az enyém volt - hiszen ez szimbolizálta egy nehezen induló, hosszú barátság kezdetét is egyben, meg egy új korszakét is, amilyenre akkor már legalább fél évtizede vártam.
Arról nem beszéltem, hogy bár kölcsönadás történt, de nem csak az ő részéről, hanem én is elhoztam neki az újságokat, és aki figyelt, az észrevehette, hogy ő 1 újságot hozott, én pedig legalább 3-at tudtam neki adni, nem beszélve a többiről, pl. a Commodore Újság évfolyamairól. Ő ezt természetesen nem felejtette el, és bár már nem emlékszem hogy került szóba - elhozta nekem azt a számot, amelyet ő is újságárusnál vett meg azzal a céllal, hogy majd abból kivágja az előfizetési nyomtatványt... Valószínűnek tartom, hogy szüntelenül faggattam, van-e esetlég még valami magazinja, amíg a következő havi szám meg nem érkezik...
És persze volt, a robotzsarus szám.
Ez mivel már nem volt friss, nem bánta, ha hosszabb ideig nálam marad. Kellett is, hasonlóan az előzőhöz, amelynek zsírosan jóllaktatós élményét akkor még ki se hevertem. Itt volt egy újabb tömény infó és képcsomag, sejtem, ugyanúgy jártam el a leckeírásnál, mint az előzőekben.
Akkor még nem tudtam, mit jelent az ECTS logó az újságban, de nemsokára világossá vált: a stáb tagjainak egy különítménye részt vett egy angliai játékkiállításon, ahol a legújabb videójátékokat mutatták be. Ez azt jelentette, hogy minden fontos játékmegjelenésről tudni fogok most, és van időm bőségesen keresztülrágni magam rajta...
A PC-s játékok közül kettő, a
A számomra igazán nagyon izgalmas oldalak csak ezután következtek: 8 oldalnyi tömény hírözön a legújabb konzoljátékokról... Oldalanként átlagban 6-7 kép került a cikkek mellé, amelyek ismét megerősítettek abban, hogy bizony ezek a 16-bites konzolok megérik az árukat. Nagy meglepetésre még Master System játékról is írtak, ami azért lelógott a kategóriából, de még így is elfogadtam volna, ugye. A Super Nintendo játékok közül a
Egy teljes oldalnyi Gameboy játék fekete-fehér volt, de ezt nem bántam, hiszen 1994-et írtunk, a Color változat csak 1998-ban jelent meg, a gépet akkor láthattam is élőben az iskolában, tehát a fekete-fehér képek elegendőek voltak. A
Végre volt egy teljes ismertető az Amiga CD32 nevű konzolról, ami a Commodore cég utolsó leheletének számított (és hát olyan is volt), de legalább megismertem a képességeit is. A
Volt hír egy C64 játékról is, akkor még cím nélkül (egyébként
Ez a magazin ugyanarra a sorsra jutott, a későbbiek során, mikor hosszúra nyúlt a várakozás a következő számra - elkértem, és ugyanolyan lendülettel ástam bele magam a konzoljátékokba, vagy új infógyémánt után bányászva a betűk között, mintha csak a bulderdassban lennék. És persze mindig találtam valami újat: például a hírek rovatban egy képet a
Nem emlékszem pontosan mi történt, de valószínűsítem, hogy hideg lehetett (október), és egy átlagos iskolai napra mentünk be - én pedig rögtön S.-től kérdezgettem, mi van az új öthetvenhattal? Mondta hogy megvan, itt van a táskájában, és aztán meg a teremben odaadta... Az is több, mint lehetséges, hogy azonnal elrejtettem a kíváncsi szemek elől, nehogy valaki megfogja és elpakolja...
Az ujság borítóján az akkor éppen nagyon népszerűvé váló
Jó volt színesben látni, hogy mennyiféle műfaj képviselteti magát: még bőven akadt a ugrálós, platformjáték, egyszerű grafikájú stratégiai játék, ahol a lényeg a gazdasági vagy hadászati szimuláció élethűsége, de már láthatóak voltak a 3D-s próbálkozások, sikerjátékok folytatásai, a szoftvercégek még úgy hitték, egy jó ötlet eladhatja a játékot, nem kell feltétlenül jó grafika, elég egy jó ötletű grafika is, hogy a siker garantált legyen. Igen, volt ilyen időszak...
Ilyen játék volt például mindjárt az egész oldalas ismertetőjű
Fura, de én akkoriban még nem láttam az előbbiekben emlegetett
Szerencsére ebben a számban folytatódott az ECTS hírömleny, oldalanként minimum 5-6 kisebb képpel, némelyik részletében nagyítva, bár ez sokszor a képélesség rovására ment. A hírcsokor után több ismertetőben látott játék is felkerült az érdeklődési listámra. Persze ezekről 6-7 év múlva derült ki, hogy szép grafikájúak ugyan, de animációs fázisokban nem igazán dúskálnak - az állóképből azonban ezt nem tudtam megállapítani akkor. A
Az ujságban még egy játék keltett fel eredeti ötletével figyelmemet: ez pedig a