A játékmagazinok
Magazinok, újságok a számítógépek világából
2. rész
Ha a Cmánia ki is maradt, létezett mellette még más, induló újság, szerencsére apám vásárlási kedve továbbra is megmaradt. Ezért történhetett meg, hogy (nem sokkal a költözés után) 1991 nyarán hazaérkezett munkából, és átnyújtotta a Commodore Világ 19. számát, valamint az 576 KByte magazin 1990/2-es, második számát. A CoV még viszonylag friss volt, az 576 KByte második számát pedig leárazva vette meg, az újságárus kapott az alkalmon, és gyorsan rásózta, nehogy rajtamaradjon...
Ez a két magazin pont egy információaszályos időszakban érkezett hozzám, hirtelen azt se tudtam, melyikhez kapjak. Később persze, amikor a C64-et pihentetni kellett (a tanulmányi eredmények miatt...), akkor ezek az újságok teljesen legálisan elővehetőek voltak, sokat forgattam hát őket. Így volt ez később a kölcsönkapott magazinokkal is, általában kihasználtam minden percet arra, hogy áttanulmányozzam őket, mielőtt vissza kellett vinnem a tulajdonosának.
Commodore világ19. szám
Ebből az újságból értesültem arról a tényről, hogy létezik egy olyan műfaj, hogy point 'n' click adventure, amely akkor éppen óriási sikernek örvendett - később kiderült, már C64-re is jelentek meg ilyenek, csak ugye nekem akkor magnóm volt, és két kazettám... Sejtettem, hogy a játékok képei nem pusztán állóképek, hanem valószínűleg mozognak rajta a szereplők! De amúgy még állóképnek is elmentek volna, olyan szépen voltak megrajzolva.
A hírek rovatban ott bujkált egy fotó az Indiana Jones and the Fate Of Atlantis című játékból, amely a sorozatnak már a sokadik része lehetett - akkor talán már éreztem, hogy sok minden újdonságról lemaradtam az utóbbi években, míg a C16-ot nyúztuk... A játékot évekkel később élőben láttam unokatesómnál, aki C16-ról addigra már PC-re váltott.
A jobbnál jobb grafikájú játékok fekete-fehér fényképeit képes voltam évekig tanulmányozni, a leírásokban mindig találtam valami újat, amit azelőtt nem vettem észre. Olyan volt, mintha egy kirakó darabjai kerülnének lassan a helyükre, a fejemben összeállt egy körülbelüli kép arról, hogy milyen játékok, játékstílusok alakultak ki. Kedvencem az volt, amikor ugyanarról a játékról egy másik ujságban is találtam képet, és beindult a fantáziám, milyen lehet a játékkal igazából játszani?
Egy szinte lehetetlen esemény is megtörtént ekkortájt, amelyet kénytelen vagyok a képzelet teremtőerejének bizonyítékául betudni. Az eset az Eye Of The Beholder című PC, Amiga játékkal esett meg. A játékról, és egyébként az egész RPG műfajról ebben a számban olvastam először, a korábbi Kaland, Játék, Kockázat könyvek szabályrendszerének komplett számítógépes átdolgozásának tűnt, ráadásul a Gyűrűk Ura világában játszódva. (Később megtudtam, hogy fordítva, azaz a papíros AD&D szabályrendszer lekeleteurópaiblokkosítása leegyszerűsítése a KJK könyvsorozat, és ez meg a Forgotten Realms világ, ami mondjuk úgy, bőséggel merített a LOTR-ból.)
A játék annyira tetszett, hogy kockás négyzethálós papíron elkezdtem egy alternatív verziót játszani, dobókockával, így valójában újra megalkottam a papíros RPG-t... A játék leírását sokat olvastam, pedig elég hosszú volt, ráadásul csak az első két szintet tárgyalta ki részletesen! Legalább egy-két évig forgattam a cikket, nem tudom miért, de nagyon tetszett, később meg is tudtam, hogy nem ez volt a műfaj legjobb képviselője - mégis valamiért nagyon megfogott így, fekete-fehér képekkel is. Aztán történt egyszer, hogy a szomszéd fiú, aki akkor olyan 9 éves lehetett, kapott egy (fenetudjahonnan) 286-ost, VGA monitorral, amit volt alkalmam megnézni, és nyomkodhattam egy kicsit. Azt hiszem, a fiú valami autós játékot akart, de nehezen tudtam elmondani neki, hogy az nem úgy megy, hogy hopsz, valahonnan lesz - de azért nekiálltam az általam ismert DOS parancsokkal felkutatni a vinyót. Nem tudom pontosan, ez az eset pontosan mikor történt, de már ismernem kellett a DOS parancsokat (amiket unokatesóm mutatott) - és a könyvtárszerkezetben turkálás közben ráakadtam egy <EOB> elnevezésű könyvtárra.
Beléptem, és az EOB.EXE fájl elindítása után beigazolódott a sejtésem: az éveken keresztül bújt leírásból megismert Eye Of The Beholder című játék színes, PC-s változatát indítottam el... El se hittem, hogy ez történik, hirtelen valóra vált valami, ami nagyon elképzelhetetlennek tűnt, hiszen a közvetlen környezetemben csak unokatesómnak volt PC-je, és ő nem szerette az ilyen RPG játékokat (amikor mutattam neki a cikket, akkor mondta, hogy nem tetszik neki a műfaj). Én pedig akkor ámulva néztem a 256 színű intrót, aztán pedig remegő kézzel csapatépítésbe, karaktergenerálásba kezdtem. Ekkor döbbentem rá, hogy hiába a sok olvasás, gyakorlatilag csak néhány dologra emlékszem, és már az első sarkon lévő goblincsapat leverte a két első emberemet, vagyis a csapat felét. (A friss géptulaj srácot persze nem érdekelte ez a játék.)
Mai napig csak némán állok a megmagyarázhatatlan esemény előtt, kicsit olyan érzésem van, mintha a sors meghallgatta volna a vágyamat, el is küldte a gépet + játékot, csak ugye eltévesztette az emeletet...
Visszatérve a CoV 19.-re: volt egy Tökösmákos rovat, ahol a szövegtengerben feltűnt a Sim City, az Usagi, vagy a Piracy leírása is, amelyek közül az utóbbi kettőhöz nem kellett infó, mert már mindent tudtam róluk. Természetesen itt is említésre került a Zak McKracken, ezekre a tippekre egészen addig nem volt szükségem, amíg a már említett érettségire tanulós szünetben sikerült végigjátszanom a játékot.
Az újság tartogatott még egy kiváló szórakozást, a levelezési rovatot, amely mára már legendává duzzadt, még életében akkora siker lett, hogy különszám is megjelent az olvasói levelekből válogatva! (Középiskolai éveim alatt egy osztálytársnak megvolt ez a különszám). A siker titka a CoVboy által művelt gonzoújságírás volt (tehát gyakorlatilag besörözve írt), a levélírók hadával való viccesen kötekedős harc állandó pedig folyamatos táplálékot adott ehhez. Kis Getto az oldalakat díszítette karikatúráival, rajzaival - ebből szintén jelent meg külön válogatás. Ezek az apró, de igazán nagy dolgok különlegessé tették a CoV magazint, még akkor is, ha egy fekete-fehér betüömlenyről volt szó, szemben mondjuk az 576 KByte-al, amely (eleinte) hivatalos és komolykodó, reklámközpontú stílusában - színes képei ellenére - nem tudott vele ebben versenyre kelni.
576 KByte1990/2
Hát igen. Amikor ezt a sorozatot elkezdtem és megírtam az első részt, rá kellett jönnöm, hogy ha az összes emlékemet (vagy legalább a fontosakat) szeretném lejegyezni, hosszú munkára számíthatok. Ez volt az első szám, amit a kezembe vettem abból, amely az évtized hátralevő részét meghatározta számomra.
Nem tagadhatom, a CoV sokkal viccesebb volt kezdetben, de az 576 KByte óvatos stílusa később szintén humorosba csapott át, és ezért lett szerethetőbb is - hozzá kell tenni, a színes képek tényleg sokat dobtak az összhatáson.
Az belső oldalon mindjárt a készítők arcképét lehetett látni, és egyben kicsit irigykedni is, hogy olyan munkájuk van, amire mindenki vágyik - legalábbis ezt gondoltam még 10 évesen. A nevek egyelőre nem voltak ismerősek, később, mikor szaporodott a játékgyűjtemény C64-re, feltűntek nevek, például Tihor Miklósé, aki szöveges kalandjátékokat is írt. A későbbiekben még Martin és Zolee nevét lehetett megtanulni, hiszen ők maradtak a legtovább a magazinnál, valamint Temesvári Tibor, aki '97-ben vezérigazgató lett a Microsoft nevű, sokak által ismert világcég magyarországi képviseletén.
Akkor persze nagyon nem érdekeltek ezek, a következő oldalon kezdődtek is a játékok, például a hosszú című Escape from the Planet of the Robot Monsters című axonometrikus lövöldözős játék Amiga verziójával, és azon a fotón mindig elképedtem, hogy az Amiga micsoda színes grafikára képes!
Beljebb lapozva az Impossamole című, remek grafikájúnak tűnő C64-es játékról volt szó. Hiába volt fekete-fehér a kép, sokszor elképzeltem, hogy a játékot megszerzem, és az én gépemen is futni fog...
Egy G. nevű évfolyamtárs (93 környékén?) felkapta a fejét ennek az Impossamole játékcímnek hallatára, mikor meséltem róla, hiszen az neki megvan...! A floppy meghajtó éppen kölcsönben volt nálunk, én pedig mindenképpen ki szerettem volna próbálni a játékot, és persze átmásolni, hiszen a kölcsönadó általában üres floppykat is adott, hátha valamit meg tudunk szerezni... Az évfolyamtárssal meg is beszéltem, hogy a nagymamájához látogatóban felugrik hozzám, és odaadja a floppylemezt, ha lehet, többet is hoz.
Az ablakon bámultam a messzeségbe, legalább egy fél órája, azon aggódva, vajon elindult-e már? Nem gondolta meg magát? A látóhatáron végre megjelent az akkori divatos rambósapkában G., kezében fehér műanyag szatyrot lóbálva. Télvíz idején voltunk, jeges-murvás talajon, befagyott pocsolyákon kelt át. Az egyik nagyobb jégtáblán meg is csúszott és piruettezni kezdett, mint a Winter Games jégtáncosa. A távolság miatt nem volt kivehető, hogy a szatyor megsérült-e, de a következő, négykézláb véghezvitt mászó mozdulatsorokból ki lehetett következtetni, hogy bizony a lemezek is kirepültek a szatyorból, mert éppen azokat szedegette össze... Szinte hihetetlen volt, hogy végre egy viszonylag új, régóta vágyott játékot is megnézhetek - ugyanakkor annyira borotvaélen még sose táncolt beszerzési projekt, mint akkor. Mint kiderült, szerencsére a lemezek nem sérültek meg, és kipróbálhatóvá vált a játék, de mivel csütörtök volt, másnapi iskolába menési kötelezettséggel, nem tartott sokáig az élmény...
Ezután egy olyan játék következett az újságban, ami már megint a kattintós kalandjátékok műfajába tartozott, én elképedtem a csúcs PC grafikán, fekete-fehérben is jól nézett ki. A képen kivehető volt egy figura, aki valószínűleg a főhős lehetett, és egy hangár, amely űrbaleset utáni állapotban látszik.
Későbbi oldalakon a Budokan is helyet kapott, a megint baromi jó grafika magával ragadó öröme tovább gerjesztette bennem az olthatatlan vágy lángolását az Amiga irányában. A Die Hard leírását sűrűn mutogattam apámnak, hátha a nagy sikerű film szép és izgalmas adaptációja felkelti benne a késztetést a floppy megvásárlására. Ebben a számban még kapott helyet felhasználói programleírás is, de erről később leszoktak. A magazin végén lévő Future Wars képeihez foghatót nem láttam még előtte, a Commodore 16 színvilágán felnőve annyira megdöbbentően részletes volt a grafika, hogy el se hittem, erre is képes egy Amiga, erre csak egy ájbíem pécé lehet képes, abból is a nagyon drága fajta.
Az újság legvégén pedig több kép is került egy oldalra, színes, jó minőségű, tisztán kivehető fényképek feszültek egymás mellett. Akkor már volt Alfa magazinom is, színes képregényekkel, meg már az említett többi magazin is, de most már végre számítógépes játékokról is voltak nagy részletességű fotóim, ezeknek örültem a legjobban.
Ez a két újság egy kicsit előrevetítette a jövőt, ha nem is leszek egyhamar sok játék tulajdonosa, legalább ilyen módon lehetőségem lesz megnézni őket - és mellesleg ha lesznek olyan időszakok, amikor a C64-et nem lehet bekapcsolni (említett egyéb okok miatt), nyugodt szívvel lapozgathatom őket unalmas délutánokon. Érthető hát, a legközelebbi célom újabb magazinok keresése és megszerzése lett...
