Nintendo
Game & Watch Gallery
4

(Gameboy Advance)

Távol álljon tőlem, hogy "bezzeg az én koromban"-szerű sablonbekezdéssel indítsak, mikor nosztalgikus hangvételű írásra készülök, de mégis, az én gyerekkoromban minden elektronikai kütyü nagy csodának számított még, ha az nem a rádió volt.

Aki körülbelül elmúlt 30-35 éves, az biztosan találkozott kvarcjátékokkal, (sőt talán volt is neki egy-kettő) s amivel lehetséges, hogy fél napokig is képes volt játszani, annak ellenére, hogy ezen pittyegős ketyerék játékmenete még a mai, egyszerűbb böngészős flash játékoknál is jóval egyszerűbbek voltak. Természetesen nekem is volt kettő darab, sokszor én is kora délutánokból játszottam át magam az esti sötétedésbe, de ha a nyári szünetekre gondolok, mennyit nyomkodtuk testvéreimmel, unokatestvérekkel a Bécsbe sűrűn utazó Nagymamánk által unokák közhasználatára szerzett sokféle kvarcjátékot (csempészet, azaz szép szóval magánimport) - vagy visszaemlékszem az osztálytársak iskolába behozott csodáira, például a kamionos apukával rendelkező osztálytárs kinyitható CASIO kvarcjátékára, amely fölé zsúfolódtunk az órák közötti szünetekben - kijelenthetem, hogy ezek az osztrák-, magyar-, lengyelpiacokon vásárolt gépek a 80-as évek elektronikai szórakoztatóiparának komoly, meghatározó tényezői voltak.

Egy ilyet hozott be az osztálytárs, a CASIO kvarcjáték

Az én klasszikus kvarcjátékos korszakomnak egy kedves, esős nyáritábori nap és egy mohó táborozó-társ vetett véget, mikor mind a piros hajós, mind a piros-fekete bokszolós kvarcjátékomat ellopta (ez utóbbiről képem sincs). Persze nem sírtam annyira utánuk, mert volt már Commodore 16-osom - viszont nagyon örültem, mikor a '90-es évek elején sikerült Tetrist venni (több is volt), azt pedig az egész család szerette. Amikor már az internet lehetőséget adott, sikerült találni különféle emulációkat, amelyek a kvarcjátékok élményét akarták volna visszaadni PC-n, de sajnos a legfontosabbat, a hordozhatóságot eleve lehetetlen emulálni / szimulálni / virtuálni, így a valódi élmény mindig elmaradt. (Aki szeretne gép előtt játszani, annak bőven ajánlom a pica-pic.com oldalt, zseniális.)

A piros hajós

Mióta Gameboy létezik, a Nintendo igyekezett kiadni a kvarcjátékok Gameboy változatait, a Game & Watch sorozat kábé 3 része megjelent az első eredeti gépre 4 színű verzióban, később Gameboy Color verzióban színesben, meglepetésre és nagy örömre az Advance verzió a 4-es sorszámot kapva az eddigi majdnem összes játékot tartalmazza egy régi és felújított változatban. Ezek a kártyák mindig is sikert arattak, ma is, ugyanis Nintendo DS változatuk is megjelent már azóta (lehet hogy már Switch-re is és csipkés térelválasztóra is). Nekem sem véletlen, hogy az azóta már eladott, amúgy az előző tulajdonos által meghekkelt PSP-men is a Gameboy emulátort futattam a Game & Watch sorozat valamelyik részével, viszont amióta Gameboy Advance tulajdonos lettem, azóta vadásztam egy eredeti kazettára, hogy a régi kvarcjátékos élményeket sikerüljön újra átélni. Amikor sikerült, a kazetta benn is maradt a gépben egy jó időre.

Sajnos gyerekkoromban nem rendelkeztem egyetlen eredeti Nintendo kvarcjátékkal sem (még csak nem is hallottam arról, hogy gyártottak ilyet, nemrég egy kollégám mesélte, hogy osztálytársának megvolt a Mario Bros!), a nyugati világot az évtized végén az akkor megjelenő Gameboy tartotta lázban, a (KGST) piacokon ránk, magyarokra csak a színes burkolatú, gombelemmel működő, csipogó hangú kisgép mosolygott - különféle variációkban. A játékok azonban ismerősek lehetnek, leginkább a stílusuk miatt, általában ügyességi játékokról van szó - különböző nehézségi szintekkel. A klasszikus LCD mód azonban nem minden, a játékok felújított, modern változata is választható, mégpedig Super Nintendo minőségű minijátékok formájában, amelyek nagyon jól néznek ki, és a lehetőségekhez képest meg is vannak tunningolva, így eltérnek az alapjátékoktól - némelyik több képernyőből is áll. Hogy a pontvadászat még izgalmasabb legyen, csillagot kapunk minden 200 pont után, megfelelő számú csillag után újabb játékok feloldását nyerjük, ugyanis eleinte nem választható az összes játék!

A címképernyő (emulátorból lőve)

Nem akarok elfogult lenni, úgyhogy 1 hibáról is szót kell ejtsek. A Gameboy kis kijelzője miatt az eredetileg kinyitható Donkey Kong 2 képernyős verziója képernyőváltogatással lett megoldva, amit manuálisan kell megtennünk, miután felmásztunk a felső képernyő pályájára. Emiatt nehézkes vele játszani. A modern verzió viszont scrollozódik, tehát mégsem maradunk le a nagy klasszikusról. Ezzel gyakorlatilag fel is soroltam az összes hibát... Folytatni csak a pozitívumokkal tudom: a Gallery menüpont tartogat még meglepetéseket, mert megfelelő számú pont elérése után a csillagok segítségével egészen pontosan 10, azaz tíz új játék válik játszhatóvá, például a klasszikus Zelda kvarcjáték is (igaz, ezeknek már nincs modern változatuk, de sebaj), ráadásul kapunk egy komplett zenei gyűjteményt is szépen lassan, és egy igényes felsorolást a valaha megjelent Nintendo kvarcjátékokról - így biztosan állíthatom, hogy a játék megunhatatlan, ötletes, jól kivitelezett, és tökéletes. Szerintem nem sok játékra mondtam ezt eddig életemben, és nem tudom, hogy a Nintendo DS verzió mennyivel jobb ennél: de ki kell hogy jelentsem még egyszer, ez a játék tökéletes.

A tökéletes konverziók egyike
(Mario's Cement Factory)

A pozitívumok felsorolását nem tudom abbahagyni, ugyanis a játékok ismertetése előtt meg kell jegyeznem, hogy az állásmentés remekül sikerült. Az rendben van, hogy a START gomb megnyomásakor automatikus mentést csinál a gép - ezután akár ki is kapcsolhatjuk, bekapcsolás után pedig a bejelentkező képernyő fogad minket, és egy gombnyomásra folytathatjuk, ahol abbahagytuk. Ezzel már maximálisan elégedett lennék, a gép viszont valami okból szerintem egyfolytában mentést csinál, mert egyszer lemerült a Gameboy játék közben (a klasszikus zitty - slatty - csirulupp hang és a kijelző LCD-sen elhamvad), mégis ugyanonnan tudtam folytatni. Hozzáteszem, hogy az egyébként szintén fenomenális Yoshi's Island mentése ehhez képest borzalmas, mint málnalekvár a pörköltben.

Biztos vagyok benne, hogy senkinek nem kell bemutatni egy ilyen játékmenetet, rövid játék után rá lehet jönni, mit érdemes csinálni a legtöbb pont megszerzésének érdekében. Nem is célom ezek ismertetése, bár tény, hogy a 'balra-jobbra ugrok a lezuhanó kövek elől' egyszerűségét jóval meghaladja némelyik Game & Watch játék! Ezt sikerült megfejelni azzal, hogy jópárat extrákkal megtoldva modern verziónak neveztek el, amely itt végre nem a pejoratív értelemben szerepel, hiszen egyiket sem sikerült elrontani, túltolni, túlcifrázni, a kornak megfelelően (...). Arra gondoltam mégis, hogy kedvenc játékaimat ismertetném az alábbiakban, felidézve a régi játszótéri, iskolai beszélgetések hangulatát, amikor el kellett mesélnem, hogy a nagymama milyen új kvarcjátékot hozott, amivel játszhattam hétvégén.

Következzenek a kedvenceim!

Donkey Kong JR.

Classic: Nem túlzok talán, ha azt mondom, hogy a Game & Watch sorozatból az egyik legsikeresebb darab. Találkoztam vele böngészős flash feldolgozásban, számos windows verzióban, a Nintendo újrakiadott mini-kvarcjáték sorozatában is megjelent, és persze innen sem hagyhatták ki. A játékban egy pálya van, a lényeg, hogy kiszabadítsuk az öreg Donkey Kong-ot a bal felső sarokban lógó ketrecből. A ketrec 4 részből áll, ezt pedig a himbálózó kulcsot elkapva tudjuk kinyitni. Ha sikerrel jártunk, a ketrec 1/4 része eltűnik. A ketrechez azonban nem olyan könnyű feljutni: a ketrec alól indulunk, utunk során harapós krokodilokkal találkozunk, a madarak pedig folyamatosan üldöznek minket, és el is kapnak, ha éppen akkor ugrunk fel. Az alsó szint végén a dupla liánra felugorva védettséget kapunk a krokodiloktól, a madaraktól viszont nem. A pályának egyik legbiztonságosabb helye a fenti kanyar utáni lián, amely azonban csak bizonyos ideig áll rendelkezésünkre. A felső szinten már madarak nem jönnek, csak krokodilok. A faág vége előtt még lóg egy gyümölcs is, amelyet ha lefejelünk, lepottyan, és jól agyoncsapja a krokodilt, aki éppen alatta áll, ha pedig kombót akarunk: megvárjuk míg két krokodil is lesz egymás alatt, plusz egy madár is, arra jár. A kulcsért pedig a és a gombok egyszerre történő lenyomásával ugorhatunk a megfelelő pillanatban. Ha nem sikerül elkapni a kulcsot, akkor bezuhanunk a ketrec alatti bokorba. Nagyon jó és hálás ötlet volt a készítőktől, hogy ha életünket megőrizzük, azaz nem rontjuk el 300 pontig, onnantól kezdve duplán számolja a pontokat egészen az első életvesztésig. Ez igazán jól tudja pörgetni a számlálót, főleg, ha a gyümölcsös kombóról van szó! Egy taktikai tipp: 100 pontonként az ellenfelek 'lenyugszanak', azaz sokkal kevesebben lesznek mint mondjuk 80 pontnál, tehát ha éppen 487 pontunk van, érdemes addig ugrálgatni a krokodilok felett a felső emeleten, amíg el nem érjük a kerek értékű 500 pontot, akkor megritkulnak az ellenfelek és könnyebben tudunk újra feljutni, a ketrechez.

Classic verzió

Modern: Ha lett volna hiányérzetem a játék klasszikus változatával, akkor az eltűnt volna a modern verzióval való találkozáskor. Igazából egy teljesen új játékot kaptunk, csak az alapötlet ugyanaz. A pályák is változnak, összesen háromféle lehetséges, ellenfélből pedig több is akad: repülő rakéta, sétáló izé, ugráló zöld békaszerű lény, madár, aztán van itt még eltűnő platform, lián, gyümölcs - és némelyik ellenfél fejére ugorva is kapunk pontot. Érdekes és változatos játék, így, modern verzióban kicsit talán hasonlít a Donkey Kong felújított változatára, de az is jól sikerült (lásd később).

Modern verzió (emulátorban)

Mario's Cement Factory

Classic: alighanem ez a legjobb mind közül, persze ez az én véleményem. A játék lényege, hogy egy kétszintes cementgyárban töltögessük fentről lefelé a cementet tartályokon keresztül a legalsó részen várakozó autókba. A keleti és nyugati szárny között egy liftrendszerrel közlekedhetünk, amelyek egymás mellett helyezkednek el, ellenkező irányban mozogva. Életet kétféleképpen veszíthetünk: ha az egyik teli cementtárolóba még egy adagot ráengedünk (vagy a csilléből ráöntik). A felső emeleti cementtárolók kiürítéséért 1 pontot, míg a földszintiekért 2 pontot kapunk. Motiváció itt is van, ha életvesztés nélkül eljutunk 300 pontig, onnantól duplán kapjuk a pontokat. Hard szinten gyorsabban jönnek a csillék és ritkulnak a középső liftek. A bal oldali szárny földszintje alatt található egy kis beugró, ahova a liftről léphetünk be, ha esetleg ütemet tévesztettünk.

A fegyelmezett technikai ismertető után következzen az ömlengés. Ez a játék az egyik kedvencem, így nehéz nem elfogult véleményt mondanom róla. A kvarcjátékok között játékmenetével tűnik ki, és persze a hangulatával. Nem tudom elmondani, miért, de tényleg gyár hangulata van, még így LCD verzióban is, és nem mellesleg az advance verzió is hozza a majdnem 100%-os konverziót, a klasszikus kvarcjáték formájú advance-al a hatás szerintem tökéletes (valószinűleg Gameboy Micro-val is az.)

Még a MINI sorozatban is kiadásra került

Modern: mivel az alapjáték ötlete zseniális, itt sem nagyon lehetett elrontani, ugyanakkor a lehetőség, hogy a liftekre le is lehet esni, egy teljesen más irányba viszi a játékmenetet. Ebben a verzióban süteménytésztát kell adagolni, amelyet Yoshi szorgosan meg is eszik becsomagolás helyett, egy szellem pedig akadályozva a munkát, be tud bújni a tartályokba, hogy elvegyen egy helyet a süteményadag elől. A játék sebessége és stílusa így jóval pörgősebb, mint a liftvárakozós classic verzióban, de ettől függetlenül szintén hangulatos. Főleg a VERY HARD fokozat, ahol aztán van sebesség, liftritkulás (mostantól van ilyen magyar szó, rendben?). Arról nem tettem említést, hogy a classic verzió is csak 3 jegyű pontszámot képes kiírni, azaz onnan tudjuk meg, mennyi pontunk van 1000 felett, ha START gombbal pauzálunk néha játék közben. Ez valószínűleg azért van, mert az eredeti kvarcjáték egyben óraként is funkciónált, és ott a 4, időjelző karakter első számjegye vagy 1, vagy 2 lehetett (vagy semmi, ha 10 óra előtti időtartamot kell mutatni). A játék azonban bármeddig játszható, így jó eséllyel az történt, hogy ezt az említett első számjegyet szándékosan nem használta pontszámjelzésre a kvarcjáték (hülyén nézett volna ki). Éppen ezért a modern verzióban már 4 számjegyű a kijelző, de CSAK 4, tehát 9999 pontnál többet nem tudunk elérni - és akkor most mindenki kapaszkodjon meg: emulátorban, sok sok szabadidő árán, de kipróbáltam, nem is számlál tovább (gondoltam, hogy írok is a Nintendo-nak, hogy gondolták ezt...). Nem hiszem, hogy ez amúgy hiányossága lenne a játéknak, hiszen valószínű, egy átlag játékos el sem jut idáig élete során - csak engem elgondolkodtatott a jövőbeli célokat illetően, mivel a classic verzió HARD módjában 7730 pont a rekordom...

Modern változat

Chef

Classic: A legesélyesebb, hogy eme klasszikussal találkoztunk is gyerekkorunkban, én nekem dereng valami, mintha valakinek lett volna ilyenje, de abban biztos vagyok, ha volt is, mindenképpen a szovjet (Elektronyika) másolat lehetett. A játék egyszerű, ugyanakkor nem egy átlagos kvarcjáték. Főhősünk a szakács, akinek balra-jobbra kell ugrálni, hogy a kezében lévő serpenyőn megpattanjon a levegőben repkedő húsdarab. Ha egy húsdarab leesik, akkor -1 élet. A hús elkapásában segítségre van a macska is, aki a bal szélső húst megfogja, majd egy váratlan pillanatban leejti, bár inkább zavaró tényező, mint segítség.. Könnyebb fokozaton 3, Hardon már 4 húst kell feldobálni.

A szovjet másolat

Modern: Ebben az esetben kijelenthetjük, hogy a modernizált verzió sokkal jobb lett, mint az eredeti és ez nem csak grafikai tuningot, hanem teljesen más játékmenetet is jelent. A főhős(nő) ezúttal a Hercegnő, aki kezében serpenyőt tart, és meg is tud fordulni. Különböző ételféléket kell pattogtatni a forró serpenyőben, némelyik ételféleségnek elég 2 pattintás, valamelyiknek több is kell, bonyolítva az akciót. Ha valamelyiket túlsütjük, megég! Amelyik kellemes, sült színűre változik, el kell engednünk hogy a képernyő alján folyamatosan ételt tarháló Yoshi jóllakhasson vele. Az érdekesség az, hogy yoshi tulajdonképp megeszi ugyanúgy a nyers kaját is, és az égettet is, bár az utóbbitól kicsit rosszul lesz (villogni kezd), és nem követ minket, ami miatt le is ejthetjük a repülő ételeket. Ha Yoshi elegendőt evett, tojik egy tojást maga helyett, majd elmegy, és helyette az utódot kell etetnünk. Az ételek egy vonalban pattognak, ám HARD fokozaton átpattanhatnak a szomszédos sávba, így a játék még nehezebbé válik. A VERY HARD meg már majdnem azt kell hogy mondjam, fizikailag realisztikus..!

"Sül a hús, enyhítse étvágyad..." (József Attila)

Mario Bros

Classic: nem is értem, miért nem Mario süteményküldő szolgálat lett a címe, hiszen a feladatunk ez: futószalagon felfelé pakolni a tortákat, míg azokon egyre több gyertya lesz, aztán mehetnek a teherautóra. A rém egyszerű játékmenet valójában igen komoly kihívást jelent: két szereplővel kell egyszerre dolgoznunk, kétfelé osztva magunkat, és reflexeinket. Mindkét szereplő csak le és fel irányban mehet, szerencsére ezt jól sikerült Gameboyra átvinni Mario A és B gombos irányításával. A játéktér egy kicsit be lett zsúfolva 1 képernyőre, de még így is nagyon hasonlít az eredetire (mégegyszer), játékmenetben pedig teljesen azonos. Ha sikerült egy autót 8 csomaggal megpakolni (bónusz), akkor az autó elmegy, és az autószámláló egyel növekszik. Ha összegyűlik 5 autó, további bónuszpontokat kapunk.

Márcsi és a sütigyár

Modern: ennél a játéknál a Gameboy szűkös képernyője miatt talán szükséges volt a grafikai újragondolás, ami igen stílusosra sikeredett, ugyanakkor minden csomag autóra dobásakor a képernyő elscrollozódik (Wario a sofőr, haha). Ez ugye megnehezíti a játékot, mert kevesebb időnk van a dobozok állását megfigyelni, mint a classic verzióban. Emelett a futószalagtorony tetején áldogáló kedves Browser Bowser néha keresztbeb*ssza a műszakot, a futószalagok mozgásiránya változik meg dühöngő mozdulataitól. Ilyenkor rohanni kell valamelyik a közeli kapcsolóhoz, hogy elhárítsuk a hibát. Ezekkel az extrákkal még nehezebb, ugyanakkor izgalmasabb lett ez a jó alapötlet. Természetesen itt is van bónusz élet, ami kell is. Az irányítás ugyanaz.

Donkey Kong

Már megint a Hercegnőt kell megmenteni...

Modern: mivel a classic verzió a kártya egyik legnagyobb gyengesége, és már szóltam róla fentebb, ezért inkább csak a modern verzióról írok. Arról se sokat, mert a Donkey Kong alapverzióját mindenki ismeri, egyike azoknak a legrégibb játékoknak, amik alapján az egyszerű halandók (értsd: nem gamerek) beazonosítják a 'videójáték' fogalmát. (A másik két játék például a Pac-Man és a Galaxian.) A játékmenet nehezebb, de jó értelemben, és nem olyan idegesítően, mint a classic verzióban. Külsőleg a minijáték egyébként nagyon hasonlít a Donkey Kong Jr modern verziójára.

Octupus

Classic: hát elérkeztünk a poliposhoz. Igen, a ruszkik ezt is nyúlták, nálunk ebben a formában lehetett csak látni, és igen, én is láttam valakinél még iskolás koromban. Ez az a játék, amiről nem lehet eldönteni, hogy jó értelemben rossz, vagy csak simán rossz. Ha egy szóban kellene jellemeznem, valószínű, hogy az 'idegesítő' kifejezést aggatnám rá, mert mint ötlet jó, a polip viszont egy rohadék, ráadásul úgy, hogy nagyon unja (az arca erről árulkodik). Valamiért a Nintendo nagyon büszke lehet rá, mert ez a játék is szerepelt korábbi válogatásaikban, már az első Gameboy verzióban is, szintúgy a felújított verzió, és valószínű, hogyha tényleg feltalálják az előbbiekben már említett 3D-s csipkés-kivetítős térelválasztót, akkor ez lesz az egyik első játék, amit a géphez adnak (a másik a Zelda lesz, fogadok).

Megint egy búvár, hjajj...

Modern: ez a változat sokkal tetszetősebb, a polipnak végre van arckifejezése, és nagyon gonosz, követi a búvár Mario lépteit (illetve "úsztait", mert víz alatt van...). A kincsekből itt nagyobb mennyiséget is be tudunk pakolni, és ezáltal Mario sokkal lassabb lesz, a súly miatt. Mindezek mellé a cuccot el is hajíthatjuk, mondjuk pont rá a polip csápjára, ami időszakosan megbénul emiatt. A polip 200 pontonként más színt vesz fel, hogy miért, nem tudjuk, viszont tud még kifújni ilyen fura kis gonosz felhőt, ami eléggé negatívan hat Mario egészségi állapotára. A viccet félretéve egyébként jól kitalált, és grafikailag megtunningolt játékról van szó (nagyon szép a haltömegek úszkálása, igazi pixel-art), és nehézségével ki is emelkedik a többi közül, a viccet elővéve meg egyébként a Mario olasz akar lenni ugye, a La Piovra (polip) pedig a maffia egyik szinonímája, ugye (lásd tévésorozat).

Lefújlak fekete szlötyivel, köcsög

Fire Attack

Classic: Ez a kvarcjáték nem tartozik a legjobbak közé, classic módban nem is túl változatos, szerintem nem üti meg a szintet, amit a többi. Ráadásul az egész a polgárháború idejében játszódik, és az erődön egy polgárháborús, déli zászlóra hasonlító lobogó van kitűzve, amit meg kell védeni. Mindenki döntse el maga, hogy ez tudatos volt-e a készítők részéről, vagy sem.

Már látszik a szobor...

Modern: ebben az esetben azonban az eredeti, kissé unalmas alapötletből sikerült kihozni egy tartalmas, izgalmas játékot. A cél, hogy Wario saját aranyszobrának burkolatát megvédje egy állványon, amelyet rakérák és bombák akarnak lerombolni. Közben almák is repülnek, csirkék is tojnak tojást, mind-mind bónuszpontokat adva. Az L és R gombok keresztirányban hatnak, így egy gombnyomással mehetünk át a keresztlétrán a másik oldal átellenes szögletébe.

Tropical Fish

Az eredeti Tropical Fish

A View The Gallery / Museum menüpont alatt sorakoznak azok a kvarcjátékok, amelyeket megnyerhetünk a csillagokkal. A gyűjteménybe bekerülő játékoknak már nincs modern verziójuk, csak a klasszikus, eredeti. Ezek között is akadnak olyanok, amelyek nem nyerték el a tetszésemet, és bevallom, hiányolom is némelyiket, például a Turtle Bridge címűt, nem is értem, miért nem kapott itt helyet (elvégre ez volt a Game & Watch sorozat utolsó része Gameboyra). A Tropical Fish-t se mondanám egy nagy durranásnak, lényegében a Fire játék egy változata, viszont valamiért sokkal jobb hangulata van, mint az általam nem említett, de a kártyán szereplő játéknak. HARD fokozaton már mindkét oldalról ugrálnak ki halak, és irányt is változtatnak. A játékot lényegében a hangulata teszi megnyerővé, ennyit számít, ha valami jól ki van találva, és ráadásul jól meg van rajzolva (lásd a fenti eredetit).

Azér' jó lett, na

Mario's Bombs Away

Mario a második világháborúban harcolt olasz katonaként A Nintendo békés, 'családi szórakoztatás' imidzse úgy látszik, nem volt mindig 100%-osan családbarát, ebben a mini arcade gépben például konkrétan háborús témát dolgoztak fel. Nem mondom, hogy nem jó, csak nem túl pajkos téma egy kvarcjátéknak. A lényeg, hogy katonánkkal a bombát kell átvinni az erdőn, ahol az ellenségek kezeikkel orvul meggyújthatják, vagy pedig az alsó olajcsík is begyújthatja azokat. Az ügyességet ez is próbára teszi, a fekete képernyő viszont (hiába konverzió) egy kicsit túl kontrasztos hatást kelt, legalábbis advance-on.

Robbanás, halál, bombák (családbarát Nintendo reklám)

Bomb Sweeper

A nintendo bombák utáni rajongásának újabb példánya, itt viszont egy bűnözőt kell elkapni, aki bombákkal szórakozik. Az eredeti kvarcjáték 2 képernyős volt, amit egyáltalán nem érzek indokoltnak, mert csak az intro zajlik a felső képernyőn, így játék alatt lényegében kihasználatlanul marad. Az alsó képernyő viszont annál inkább használatban van, hiszen a játék konkrét labirintusokat dobál nekünk, mozgatható falakkal, scrollozódó útvesztős futással, szóval itt van akció bőven. Nem mondom, hogy grafikailag nem sikerült jól, de a képernyőzsúfolás már a fent említett Donkey Kongnál is rémes végeredményt adott, nem hiszem, hogy kellett volna erőltetni, ez a játék viszont remekül játszható.

Az eredeti

Climber

Amikor a Climbert sikerült egy pénteki napon unlockolnom (még egy magyar ige), a szombati napi üresjáratokba sokszor előkerült. Kijelenthetem, hogy egy ilyen jól kitalált, felépített játékterű képernyővel a Nintendo tulajdonképpen kimaxolta a kvarcjátékot, mint elektronikai szórakoztatási formát. Szerencsére ezt is rádobták a kártyára, így nem maradtunk le teljesen a sikerről. A játékban egy emberkét irányítunk, akinek célja, hogy feljusson a torony tetejére, miközben madarak és tátongó lyukak állják útját. A téglasorokat ki is lehet fejelni, ezáltal utat törni, ráadásul a fura manók visszaépítik azokat rétegenként, ha esetleg szükség volna rájuk (ugyanezen fura manók jól ki is nyírnak minket, amúgy). A torony tetején általában valami főellenség vár minket, amit megfelelő időben történő felugrással lehet likvidálni, és aztán egy sas karmaiban elmenekülni. Az ugrás irányát megadhatjuk, ez már előrevetítette a jövőt is, érezhetőek hát a határok.

Mi a manó

A kártyára még felkerült pár, szerintem felejthető játék, biztos nehéz lehetett a Nintendo-nak kiválogatni, mert ugye tonnaszám adtak ki kvarcjátékokat. Erőfeszítéseinkért a fő jutalom a Zelda kvarcjáték változata, én személy szerint jobban örültem volna a Popeye-nek, de még jobban a Snoopy Tennis-nek inkább. Ez persze ne tűnjön panaszkodásnak, ezek nem hibák, sőt, inkább örülni kell, hogy a Nintendo végülis hűen minőségi hozzáállásához, ilyen sikeresen tudta adaptálni későbbi konzolokra a játéktörténet eme kiváló darabjait (és még nem állt meg vele, ugye). Remélem, egy következő cikkben arról is beszámolhatok, hogy a Nintendo DS verzió is jó...

Azért mégsem állnám meg a szokásos beszólás nélkül, de ez már nem a játéknak (vagy a Nintendonak) szól, hanem neked: ha ezeket a játékokat unalmasnak találod, akkor elméd a meghízott a mai korszellem zsíros-cukros virtuálisvalóság habzsolásától, és menthetetlen vagy - hacsak nem kezdesz el fogyókúrázni, és újra felfedezni a régi játékok adta élményeket, amelyek egyedülállóan egyszerűek, egyediek, és jótékony korlátok közé születtek. Ha pedig volt kvarcjátékod, akkor kötelező egy igazi Gameboy Advance és a Nintendo Game & Watch Gallery 4 beszerzése, nem ám a mobilon nyomkodod az érintőképernyőt a googleplayes utánzatvackokkal!!!