Dr. Mario
(Gameboy játékismertető)
Ébredés a nagyszülőknél. Álmosan kóválygunk a lakásban, aztán a nagyszobában gyülekezünk, egymást lökdösve a kanapén, a csapat másik fele pedig a földön és a fotelben foglal helyet, de mindenki a tévé miatt jött ide. A legidősebb közülűnk a tévé kapcsolótábláján matat, beállítja a hangerőt, majd a bekiabálásokra reagálva ide-oda kapcsolgat a hat választható csatorna közül. Végül elhallgatunk egyszerre egy német adón, amikor elkezdődik a Super Mario Bros Super Show. Ezt csendben nézzük, de a műsort megszakítja egy reklám.
Az előbbi bevezetőből nyilvánvalóan látszik, hogy ez a játék már vagy 30 éve kitartóan üldöz engem. Később - nagy szerencsétlenségre - valahol kaptam egy kis, kétoldalas reklámprospektust, amelyben bennevolt néhány színes kép a játékból. Ezt pedig évekig őrizgettem és arról ábrándoztam, hogy egyszer lesz Gameboy gépem és hát akkor a
A '90-es évek további részében is találkoztam vele itt-ott, újságokban főleg, és nem hagyta magát elfelejteni. Az 576 KByte rendszeres olvasója lettem, megismertem száz meg száz újabb játékot, de sosem feledtem az orvosi ruhába öltöztetett Mario-t, aki éppen a fura arcú baktériumokat próbálja likvidálni. Szerencsére az 2000-es évtizedforduló tájékán már az internet segítségével beszerezhetőek voltak a régi konzoljátékok - persze csak virtuálisan, szigorúan kipróbálásra - de legalább meg lehetett nézni, mi is tartott minket lázban úgy is, hogy szinte semmit nem tudtunk róla... Az egyik első játék lehetett amit futtattam, és nem okozott csalódást, bár az akkori, elég kezdetleges emulátorok nem adták vissza a gémbojozás élményét (és a PC hordozhatónak se nagyon volt mondható, ugye) mégis jó volt végre játszani vele.
volna ki 1990-ben
Amikor először szereztem Gameboy Color-t, sajnos erre a kazettára épp nem akadtam sehol - a gépet is eladtam egy idő után (a PSP miatt, hiba volt, de már írtam erről). A sors persze akkor sem hagyott békén, onnantól is folyton összetalálkoztam a
címképernyők egyike
Aki esetleg nem ismerné a játékot és éppen szakdolgozatot kíván írni belőle, annak segítek: a
Az immár valódi kazetta behelyezése, és elinditása után - legnagyobb meglepetésemre - mindössze egy szimpla csippanás jelezte, hogy a játék készen áll: a utóbbi időszak, a GBA játékok rászoktattak arra, hogy minden nagy dirrel, durral, csinnadrattával történik, nem az a lényeg, mint 1990-ben, hogy EGYÁLTALÁN LÉTEZIK ilyen, hanem hosszas animációk és villogó effektek kellenek az alaphangulathoz, pedig még csak a cég logója úszott be a képernyőre. Pedig ezek nem kellenek. Az egyjátékos mód kiválasztása után már lehet is pakolni a kapszulákat! A játékélmény pedig szinte ugyanaz, mint a testvérjáték, a
Arról már csak futólag teszek említést, hogy a Gameboy képességeit szinte csak súrolja a játék, gyakorlatilag a
A játékkal egyidőben jelent meg a színes verzió is a korszak színes tévére köthető NES gépére. Színes ugyan, de játékmenetben semmi különbség nincs (csak azt ugye nem lehet hordozni), és ugye akármilyen színesek és animáltak a későbbi verziók, teljesen feleslegesek, mert ez a változat tartalmaz mindent, ami jó a játékban, nem lehet többet kihozni belőle. A színezést remekül megoldották fekete, fehér, szürke vírusokkal (a szürke pixel-pepita, ugye), a Gameboy Color, illetve az Advance gépek pedig úgyis tudják állítani a palettát, tehát a játékhoz minden feltétel megvan, és megvolt ez már 1990-ben is: csak nekünk nem volt Gameboy...
A játék bebizonyította az utóbbi 30 évre visszatekintve: egy jó ötlet örökké tart! Nemrégiben adták ki a mobilos verziót szegény öreg Nintendóék, mert látták, hogy hát van rá igény - meg jól néz ki az új 7D-s konzol folyton lebilincselő, bombasztikus, magával ragadó vizuálorgiában fröcskölő képe a fali óriáskivetítőn igen igen... de az emberek amúgy csak játékélményre vágynak, esetleg bekapcsolják a tévét, és hallgatják azt, közben meg fekve nyomkodják a Gameboy gombjait és minden csillogás nélkül úgy érzik, hogy játszottak egy jót és gyógyultabban térnek aludni - nem pedig túlzott vizuális ingerek által felzaklatva pislognak ágyukban éjfélig, mire megkegyelmez nekik a tobozmirigyük...
kap (remélem érthető)
A
