Commodore 16 játékok

2.

Pressz pláj on tápe

Igen, a fenti képrészleten jól látható, hogy a Commodore 16 alapállapotában 12277 byte volt elérhető, tehát ebbe kellett belepasszírozni a játékot. Mostanában nagy divat Commodore 64-re különböző 4K-s versenyeket indítani, amiből kiváló alkotások születnek, de ne felejtsük el, hogy ami ott egy szándékosan felállított, kreativitást segítő korlát, az a Commodore 16 esetében egy teljesen átlagos tényező - a géptípus játékai nem is lehetnek 12K-nál nagyobbak. Ezt persze nem panaszkodásképpen említem, hanem abból a célból, hogy még jobban értékeljük a jó játékokat, amelyek 30 évvel ezelőtti délutánokon át szórakoztattak minket, a rosszakat pedig még jobban megértsük, hogy miért lettek ilyen rosszak: nem (biztos, hogy) a gép képességei miatt. Jó szórakozást!

LOCOMOTION

Fura, de nem csak gyerekek, hanem felnőttek körében is világszerte kedvelt hobbi a vasútmodellezés. Ez már így volt a '80-as években is (és előtte jóval), nekünk is volt PIKO modellvasút készlet, amiből egész jó kis pályákat lehetett építeni. Mivel hely és időigényes elfoglaltság volt (komolyabb esetben pedig már nagyon drága), ezért csak ritkán vettük elő, később, amikor már lett számítógépünk, nagy örömmel ültünk le a Locomotion című játék elé.

Még integetnek is nekünk!

Nem tudom, kiben milyen hatást keltenek a mellékelt képek, talán lehet, kissé sivárnak és egyszerűnek tűnhet a játéktér, nekem viszont egy hatalmas, bejárható sinhálózattal rendelkező, hangulatos terepasztalt jelentett: látszólagos egyszerűsége már elsőre magával ragadott, valódi vonatvezetőnek képzeltem magam.

Egy vagon textil 6 váltókezelésnyire...

Hogy a szimuláció komolyabb legyen, billentyűzetes irányításra volt szükség, ami még tovább növelte a szimuláció hangulatát. Mivel gőzmozdonyhoz szükség van vízre és fára, ezek elfogynak, pótolni kell őket: szerintem egy általános iskolás elsősnek ideális játék volt, semmi erőszak, csak a móka és tanulás. Sok mindenre kell figyelni, váltókezelés, szembejövő expressz vonatok, ütközőkkel való találkozási sebesség, vagonok fel- és lekapcsolása, útvonaltervezés, az arany bankba szállítása (rablók figyelése!), a textil és különböző ásványok megfelelő helyre történő szállítmányozása - mindez egyszerű, de hatásos grafikai megoldásokkal körítve, remek hangeffektekkel, egyszóval minden tekintetben egy kiváló hangulatú játékkal lesz dolga annak, aki betölti, így 40 év után.

Térkép nélkül esélytelen

Az 1001 könyvben térkép is volt hozzá, azóta is csak ámulok, hogyan fért ez el a Commodore 16 memóriájában... Külön emlék, hogy 1987-ben Kylie Minogue első debütáló slágerének is ugyanez a címe (ami valójában egy hatvanas évekbeli dal feldolgozása), és akkoriban szénné játszotta a tévé és rádió, a kettő együtt egy szinkronos élményt ad, amelyre szívesen emlékezem vissza. Lehet hogy egyszer tényleg végigjátszom a játékot, és készítek egy hosszú leírást is...

TOWER OF EVIL

"Evil"-nek hívtuk, mivel szimplán ezzel a címmel volt meg nekünk. A Tower Of Evil-ben az a feladatunk, hogy megmentsük a Hercegnőt, akit a Gonosz Boszorkány tart fogságban (egy Toronyban) - ez persze eléggé sablonos sztorinak hangozhat manapság (akkor is az volt), viszont valljuk be, akkortájt elég kevés ilyen játék volt még (meg úgy egyáltalán játék számítógépre, meg úgy egyáltalán számítógép), mi nagyon örültünk neki, hogy addig csak a mesében megélhető lovag virtuális bőrébe is belebújhatunk.

Igen, ezt a tojásfejet irányítjuk

A játék akciódús, hangulata kiváló, a teleportokban utazás pedig remek ötlet: a hekkelt verzióban (ami nekünk megvolt) ha nem volt kulcsunk, csak simán besétáltunk a teleportba, és lehet, hogy későbbi pályára jutottunk, de az is lehet, hogy vissza legelsőre...

Ennyi rombusz a matekkönyvbe sincs

Az ellenfeleknél mindenképpen gyorsabban tudunk közlekedni, ez a lovag tulajdonképpeni fő szuperképessége. A tűzgomb lefixálja a főhőst, ezután a kívánt nyolc irány valamelyikébe tudunk lőni egy színuszgörbét, hogy a halálba küldjük a csúnya ellenséges élőlényeket. Ők egyébként egyre intelligensebbek (valójában csak egyre kevésbé tahók, de mindegy) és agresszívebbek, úgyhogy nem könnyű annak, aki a Toronyba merészkedik. (Ami egyébként inkább barlangrendszer, de lelkük rajta.)

A legrosszarcúbb 8-bites félszemű békák (?)

A villogó kincsek csábítóan csillogva hívnak minket kis kitérőkre, más termekbe, amelyek nem éppen a Hercegnő felé vezetnek... Amit elmondtam a Fire Ant vagy a Manic Miner ismertetőjében, a Tower Of Evil esetében is igaz: ha valaki kérdez, hogy Feri, mondjál már egy emlékezetes komodortizenhat játékot, meglepődök, mert nem vagyok Feri, de ez a játék biztos eszembe jutna hamar.

MR. PUNIVERSE

A Punchy mellett a második leghülyébben hangzó nevű C16 játék, szegény angolok nem is sejtették, hogy magyarul micsoda dimenziókat nyitnak meg ezzel a címmel, a férfiak túlnyomó többsége biztos szívesen töltené az idejét egy ilyen univerzumban, testének egy kisebb százalékával (egyébként meg Big Mac néven is futott).

Hanggal az igazi...

Sima egyképernyős ugrálós játék, az összes idegesítő hibával együtt. Elég csak annyit mondani róla, hogy örökélet nélkül és örökélettel egyaránt (végig)játszhatatlan, az előbbi azért, mert idióta módon nehéz, az utóbbinál meg előfordul, hogy olyan helyekre zuhanunk be, ahonnan csak egy jó respawn emelhet(ne) ki minket, de elhunyás hiányában beragadunk. Több mutációja is létezik, valószínű, már ő is áldozatul esett egy rajongói túlkapásnak, ha jól emlékszem, még nekünk is volt belőle több verzió (de ezt lehet hogy már csak a játék okozta poszttraumatikus sokk hiteti el velem.)

PAPERBOY

A Paperboy egy vitathatatlan klasszikus, jó nehéz, ugyanakkor vicces újságkihordófiú - szimulátor. Igazi családi játék, mindannyian játszottunk vele a családtagok közül, és nagy sikernek számított két, esetleg három újság célba juttatása.

Hétfő

Ügyességi, néha igazi pixelharc, és hát valljuk be, sikerült bevonzania egyébként rendszeresen nem számítógépező embereket is a játékba, ami elég jó teljesítmény, de nyilván ehhez hozzájárul a téma hétköznapi jellege is, ami persze hazánkban egyáltalán nem volt divatban, legalábbis ebben a formában nem. A Commodore 16 verzió eléggé nehéz az irányítás miatt, az arcade változat játszhatóbb, de hát nekünk ez volt, úgyhogy marad is.

KIKSTART

A Kikstart vidám bevezető dallamai egyenesen az általános iskola elejére repítenek vissza. Sosem rajongtam a motorokért és az autókért, nem gyűjtöttem matchboxokat, autómodelleket, így az ilyen sportágak sem érdekeltek. Mégis, számítógépen az egyik első ilyen játékok egyike ez, a 'motoros' volt.

A pályákon gödrök, bokrok, lépcsők, magaslatok, buszok, na meg az idő akadályoznak minket, dobbantók viszont segítenek, sőt sokszor csak velük oldható meg a pálya.

Lufikat kell elkapni, a szvasztikákat elkerülni (szerintem a Wolfenstein 3D-n kívül az egyetlen játék az egész játéktörténelemben, amibe a szvasztika belekerült). A játszhatóság és a játékmenet a gép szűkös lehetőségeihez mérten meglepően jó, a hangeffektek is korrektek, ráadásul Plus4-re valaki hegesztett hozzá pályaszerkesztőt, ezzel örökéletűvé tette ezt a motorszimulátornak azért nem igazán mondható, de azért igen jó és szórakoztató játékot.

AARDVARK

A' Aardvark egy hangyászsün (tehát hangyás zsün) munkájába enged bepillantást oldalnézetből. A hangyász hosszú orrmányát irányítva kell a hangyabolyban fellelhető csemegéket elfogyasztanunk, úgy mint hangyatojás és a hangya.

A tűzgomb megnyomására a hangyász visszahúzza ormányát, így nem tudják megharapni szorgos kis hangyák. Ez a játék sok mindenre megtanítja az embert, de ezt mindenki hámozza ki magának, hogy mire gondoltam itt a sorok között. Egyébként el lehet vele szórakozni, sőt, létezik olajfúrós változata is, meg esetleg egy kevésbé pixelérzékeny (és ezáltal játszhatóbb) Commmodore 64-es konverzió is, azt hiszem, ez is egy olyan játékstílus, ami sose megy ki a divatból.

VEGAS JACKPOT

Azt hiszem, nem csak a játékélmények miatt köszönhetek sokat a Commodore 16-nak, hanem azért is, mert egy generációmat igencsak komolyan veszélyeztető problémától is sikerült megmentenie a Vegas Jackpot című játék segítségével. Az elektronikus szórakoztatóipar árnyoldalának nevezem a nyerőgépek világát, amely sok bevételt szerzett gazdáiknak, ezzel együtt emberek tömegét tette tönkre és szerencsejáték-­függővé.

Nem lehet tagadni, hogy a függés kialakulásában jelentős szerepe volt a csillogás + csilingelés + jutalmazás jól kialakult hármasának, mert a pénznyerő (pénznyelő) automaták is lényegében a videójátékok által kikísérletezett effekt-­eszközöket használták fel - nem csoda hát, hogy olyan emberek, akik soha nem találkoztak videójátékkal, az effekt halmaznak nem tudtak ellenállni, onnantól pedig egy lépés volt már csak az út a pokolba, a pénz bedobálásába, a vesztésbe. Mondhatom, hogy szerencsémre, én kisgyermekként a Vegas Jackpot-tal való találkozásomnak köszönhetően nem dőltem be a szerencsejátékoknak, már idejekorán logikusnak tűnt, hogyha egy programot meg lehet írni úgy, hogy egyre kevesebbet hibázik a gépi ellenfél, akkor ezt meglehet csinálni úgy egy olyan automatában, ahol a pénz elszedése a legfőbb cél...

Ezután a kis elmélkedés után a játékot kellene bemutatni, de aki találkozott már ilyesmivel, az semmi újat nem fog benne találni. Cél, hogy minél nagyobb értékű kombinációt kipörgessünk, ezáltal megnyerjünk nagyon sok virtujális érmét. Persze előtte virtujálisan be kell dobálnunk ezeket, hogy teljes legyen a hatás. A program persze csal, vannak előre beépített állások is, ezek egy idő után kiismerhetők, és ezek már gyerekkoromban is feltűntek.

Bejött a körte, Marcsi, még egy féldeci körtét!

A villogós bónuszokat nagyon nehéz megnyerni, főleg ha a gép nem is engedi, néha viszont enged nagyokat kaszálni. Ha igazságos akarok lenni, akkor a Commodore 64-es Cash'n'Grab sokkal jobb a műfajban, de a nosztalgiafaktor miatt előfordul, hogy előszedem, és pörgetek egyet, de azért nem piálok mellé (egyébként ha jól láttam, van Commodore 64-es konverzió is).

FINGERS MALONE

A Kompjúter Otthon sorozatomban írtam már róla, életem első eredeti játékkazettájáról, a Fingers Malone-ról, amit a MASTERTRONIC adott ki.

A játék címét sose értettük (ki az a Malone, miért az ujjai, milyen hőstettek!?), mi úgy néztük, hogy ezek a téglalapok ilyen táska-formájú lények, akikkel az összes talajt be kell színezni és ki kell nyitni a páncél­szekrényeket. Megvolt a hekkelt verzió is, sokáig jutottunk el benne, örökélet kóddal... Játszhatósága nem éppen a legjobb, hiszen a darabos mozgatás miatt zéró tolerancia, úgyhogy közvetlenül a létra alá/fölé/elé kell állni, ha használni akarjuk (külön van a fel, és lefelé működő létra).

A kapcsolóknál is így reagál, ha nem közvetlenül állunk mögötte, akkor nem tudjuk átváltani (kinyitni a páncélszekrényt). Ezeket leszámítva viszonylag sokat nyúztuk, hangulata remek, grafikája is kellemes, nekem valamiért az egyik ikonikus, Commodore 16-ot jelentő játékká vált az évtizedek alatt. Külön hálás vagyok annak a magyar srácnak, aki Windows verziót is csinált belőle, viszont már alig tudtam megszerezni, mert valamiért leszedte a netről (de megvan, ha kell valakinek) - nagyon jó játszhatósággal, modern grafikával sikerült újraéleszteni ezt a Top 10-es játékot - amely valami oknál kifolyólag nem készült el Commodore 64-re, de miért is? Pedig tarolt volna, az biztos!

skramble

A lövöldözős (magyarul sotemup) játékok egyik első képviselője volt Skramble arcade verziója, az oldalra szkrollozós játékok közül azonban egyáltalán nem emelkedik ki semmivel.

Ha kíméletlen akarnék lenni, akkor elintézném annyival, hogy a Timeslip simán megveri minden szempontból. A lövöldözős játékok szeretete életkori sajátosság (VIC bácsit idézve, de amúgy nem), és akkor nagyjából mindegy volt, csak lűdözni lehessen valamire, ami mozog, ha má' van számítógépe az embernek.

Hát azt itt lehet, bár a mozgás elég karakteresnek tűnik.

spiky harold

A Spiky Harold nevű sün egy kultikus Commodore 16 /Plus4 hős, valójában a szegény ember Sonic-ja, mondhatnánk, ha a Sonic nem lenne későbbi. A játék annak ellenére nagy sikernek örvend(ett), hogy irányításilag bődület nagy szopatás. Persze ez, mint tudjuk, nem tántorítja el a fanatikus rajongókat, akik még térképeket is gyártottak hozzá.

Egyébként a játék hangulata remek, a HI-RES grafika teljesen jó, megegyezik a Spectrum verzióval. A játék célja a gyűjtögetés, különböző ellenfelek elkerülése, akik egyébként nagyon bájosak, de érintésük halálos. Süninkkel föld felett, alatt kell barangolni, vízvezetékes, tócsás pályákon is, mire hazajutunk. Egy kedves emlékem a klubhoz kapcsolódik, úgy rémlik, amikor másolni megnézni mentünk C16-os játékokat, az egyik számítógépen valaki éppen ezt a játékot nyúzta. Jó hír, hogy van C64-re, ahol talán az irányítás kifinomultabb, de egyébként 100%-os konverziónak tűnik.

Baseball

A játék eredetileg World Baseball Series címmel jelent meg, és vicc, nem vicc, az egyik első csapatsportág, amivel számítógépen találkoztam - akkor maximum az amerikai filmekben láthattunk baseball mérkőzést. A szabályokat nem tárgyalnám, bár akkor magunknak kellett rájönnünk, de valljuk be, nem a világ legbonyolultabb sportágáról van szó, meg egyébként nem is a legizgalmasabbról.

Nagyon látványos a labda elhajításának óriáskivetítős közvetítése, egyébként a játékmenetre sem lehet panasz, Commodore 16-os szinten jó, és még játszottunk is vele két játékos módban, tisztességes, pálcikaemberkés megoldásos, de játszható. Szerintem ezzel ki is merült a baseballal történő kapcsolatom az életben, de ha ezen a játékon múlt volna, még meg is szeretem akár.