A régi játékokkal való visszaemlékezés közben mindig rádöbbenek, hogy a Commodore 64 korszaka még egyáltalán nem ért véget, sőt, ahogy mondani szoktam, második fénykorát éli. Már a 2000-es évek is tartogattak itt - ott meglepetéseket, de az igazi buli a 2010-es évektől indult be, és így az évtized végén túlzás nélkül mondhatom, hogy alighanem a Commodore 64 eddigi legjobb évtizedéről beszélünk. Ezalatt az időszak alatt tonnaszám jelentek meg demók, képzőművészeti alkotások (igen, a képekre és a PETSCII grafikákra gondolok), és zenék a gépre, nem beszélve a konténerhajónyi mennyiségű felhasználói programról (zeneszerkesztő, grafikai segédprogram, különböző pályaszerkesztők), a játékok számában pedig valószínűnek tartom, rekord született, felsorolni is képtelenség lenne, mennyi féle, fajta, méretű és persze hihetetlen csodaszámba menő átportolás született, a hivatalosan, fizikai adathordozón is kiadott játékokkal együtt! Kettős célom volt ezen új sorozat indításával. Az egyik, hogy a legjobb (új és régi) játékokról úgyis külön cikkben írok és kisebb játékok ismertetőjéért szeretném megúszni egy külön oldal létrehozását pár sor miatt, valamint amióta az eszemet tudom, mindig is arról álmodtam, hogy én is egyszer játékteszter leszek, így, hogy csomó új játék jött, most már én is írhatok ilyen ismertetőket, talán elsőként egy játékról - mint annak idején, a '80-as, '90-es évek fizetett újságirói (vagy matektanárai, programozói, akik mellékállásként művelték). És volt még egy célom: új kedvencek keresése a meglévők mellé, egyúttal másoknak is, remélem.
#2VABC
A beszédes című játék története hol máshol zajlana, mint a C64 belsejében, ugyanis a képernyőmemóriában elszabadultak a pont karakterek, és az izgatott '2'-es karakter vállalkozik a feladatra, hogy összeszedje őket.
Az izgő-mozgó főhős (hívjuk Kettes-nek) a tűzgomb megnyomására szupergyorsan kezd repülni abba az irányba, amelyikbe húzzuk a joyt, így feljuthatunk vele a hatalmas betűkre, számokra is, elérhetjük a legmagasabbra elszökött, sarokba telepedett pontokat is. A játék fizikai jellemzői teljesen korrektek, abszolút játszható és irányítható, C64-esen élethűséges, és akkor most mindenki kapaszkodjon meg: a
A 7-es szám jelzi a kaput, amely fölött zöld nyíl jelenik meg, ha összegyűjtöttük az összes pontot a pályán. A második pálya olyan nehéz, hogy nem tudtam megcsinálni (9 élettel!), úgyhogy nem tudom, milyen meglepetéseket tartogathat még a 4K, de minden régi motorosnak kötelező kipróbálni!
Alienator
A
A régi arcoknak jutalom, az újaknak házi feladat, mert teljesen hűen visszaadja a 41 évvel ezelőtti játék élményét, egy 39 évvel ezelőtt kiadott 8-bites számítógépen, szóval minden tekintetben autentikus. Ja, és persze, hogy Georg Rottensteiner-től: őróla még természetesen sokat fogunk hallani sorozat közben, mivel nem időrendben terítem ki a játékokat, először itt említeném meg áldásos tevékenységét (a '10-es évek egyik nagy guruja ő).
lemonade stand
Oké, hogy konverzió, de vagy 40 évet kellett várni, mire végre Steve Darnold, egy új-Zélandi srác átírta Plus4-ről C64-re ezt a játékot. Általános iskola első osztályos voltam és C16 tulajdonos, mikor olvastam róla a 100+1 játék könyvben, íme a cikkből egy részlet:
Legjobban a petscii karakterekből megrajzolt limonádés kancsó tetszett, és lehet hogy az első gazdasági szimuláció is ez volt, amit életemben láttam (igen, ez még jóval a tycoon játékok előtt volt). A játék egy nyári limonádé árusítást szimulál BASIC egyszerűséggel. Alaptőkénk 10 dollár, ebből kell majd megvenni az alapanyagokat, a cukrot, a citromot és a poharakat. Ezek ára némileg változik, mint ahogy az időjárás is, így aztán jó üzleti érzék kell ahhoz, hogy növeljük a hozamot.
A játék az egyik bizonyítéka annak, hogy konverzió sosem késik, és mindig sikert arat, főleg, ha extraként a lelkes C64-re fejlesztő 'kollégám' még a
space poker
Apám már korán megtanított pókerezni, talán éppen ezért az utóbbi évtizedek nagy hold'em mániája elkerült engem. A C64 is felvonultatott szórakoztató pókerjátékokat, nemrégiben azonban egy 4K kompóban felbukkant egy sajátos feldolgozás: az űrhajós / scrollozódó akció és a póker fúziójából született egy kiváló játék. A póker szabályaira nem térnék ki külön (aki nem ismerné, annak tessék), az űrhajózásról pedig itt egy cikk, ha valaki nem tudná, mi az. A lényeg, hogy űrhajónkkal a felénk repülő kártyalapokat szedjük össze, persze már amelyiket szeretnénk, ugyanis véletlenszerűen jönnek - akár a hagyományos módon. Itt viszont sűrget minket az idő, elfogy a FUEL csík, és csak akkor kapunk pontot (és üzemanyagot), ha legalább egy párt, azaz két azonos kártyát begyűjtünk az öt közé.
A program természetesen ismeri a variációkat, azaz bármilyen, pókerben ismert kártyakombinációt kirakhatunk, de az izgalom itt nem ugyanaz, mint a körönkénti, eredeti változatban: itt ugyanis időre kell döntenünk, és a helyzettől függően, ráadásul nem elég kitalálni, melyik lapot kapjuk el, hanem még ügyességünket is be kell vetnünk. Ha a lapjárásunk rossz (semmi), akkor megszakad a pontszorzás, így sokkal kevesebb pontot kapunk egy jó lapkombinációért, kvázi kezdhetjük elölről a "sorozatot" - miközben nem vesztettük életünket. A játék később persze begyorsul, így aztán egyre nehezebb a dolog!
A játék grafikájára nem lehet panasz, az űr-háttér kellemesen scrollozódik, a felvett kártyák pedig pörgős animációval jelzik kiválasztottságukat. A kártyalapok csak a legfontosabb infókat tartalmazzák, de ezek méretük miatt azonnal jól beazonosíthatóak, tehát a játék maximálisan jól játszható, irányítható, változatos játékmenetet biztosít. A hangulat is remek, Karol Stasiak úr kiváló játékhibridet hozott létre - én legszívesebben bevinném a játékot kazettán egy mai játékgyártó cég üzleti tervmegbeszélési meetingjére, ott betölteném a nagyjából 1-2 fordulattal a játékot a C64-be (turbó nélkül!), és megmutatnám nekik, hogy tessék Uraim, ez így egy komplett JÁTÉK. A gépigény nem nagy, egy 40 évvel ezelőtti konfiguráción is simán elfut, személy szerint egyik kedvencem, akinek volt már space royal flush, az írjon!
DOG
A C64-et nem kerülte el a trágárság sem a múltban, sem a jelenben, mint az közismert, igen sok lo-fi minőségű pornó, valamint primitív humorzattal kiizzadt baromság született rá, hiszen egy 8-bites számítógép iránti rajongás lehet azonos szintű, de a humorérzék szinvonala esetén már nem ilyen egyértelmű a helyzet... Persze létezik a játékosságnak az a fajtája, ahol csak arról van szó, hogy a témaválasztás kissé kicsúszik a normálistól a vulgaritásba. Éppen ebbe a kategoriába tartozik a
A játék lényege, hogy az általunk irányított kutyával teleszarjuk a dühös szomszéd tiszta, zöld gyepét. Nincs mit szépíteni, a küldetés ez, de a feladat egyáltalán nem is olyan beleszarós: közben a dühös szomszéd válogatott sértéseket a fejünkhöz vágva keményen üldöz minket, mint egy hőkövető rakéta.
A dolgunkat a tűzgomb nyomásával végezhetjük, lehetőleg gyorsan iszkoljunk el a tett helyszínéről, mert a szomszéd a legrövidebb úton közelít meg minket.
A témától eltekintve sem a játékmenetre, sem a grafikára nem lehet panasz, nagyon jól megírt, teljes játék, és mint ötlet is végülis egyedi - de nem kell komolyan venni, ahogy a megvalósítást viszont igen. Ilyen jó minőségben pedig nem mondhatjuk rá azt, amiért viszont a játékban pontot kapunk.
kickstart c16
A játék címe az a kifejezés, amikor a motort "berúgják". Ez az angol szó manapság projektek elindulásához szükséges pénz gyűjtőkampányára is használatos, de nekem örökre az marad, ami általános iskolás koromban: a C16-os játék címét. Ez ugyanis konverzió - ezért kapta a C16 jelzést is a címe mellé. Egyébként már régóta van C64-es verzió, ami természetesen sokkal szebb és pályaszerkesztőt is ácsoltak már hozzá - nekem az viszont kimaradt, helyette ez volt az első oldalnézetes motoros játékom, jóhogy örülök az ilyen portolásoknak. A zenéje annyira kult, hogy ha beküldöm, garantált az időutazás!
Na, a konverzióban ez az egy nem jött át. Sajnos nem 100%-osan tették át a zenét, hanem megcéhatvannégyesítették, ami nagyon jól szól, szép, csak nem az eredeti. A játék egyébként igen, az teljesen az, még a szvasztikákat is belerakták, tehát a zenét leszámítva minden klappol, játszható, és amúgy meg óriási köszönet érte a Cosine Systems csapatnak.
iceblox plus
Tudom, önismétlés, de ilyenkor mindig meg kell említeni, hogy a C64-es játéksikerek mindig egy egyedi ötleten és azok szorgalmas kidolgozásán alapulnak, és ez a jövőben sem lesz másképp. Ezt azért kell mindig elmondani, mert kijár a tisztelet minden olyan alkotónak, akik a jelen meghájposodott trendjeire káposztát hánynak és lelkesen gyártják otthon, munka után az esti sör mellett C64-es játékaikat, és aztán jól megosztják a világgal azokat. Az
A játékban egy pingvint irányítunk, akivel jégkockákat kell összetörni, méghozzá úgy, hogy nekilökjük őket valami keménynek (vagy ha már valami mellett állnak, csak simán összetörjük őket). Persze csak azok a jégkockák fontosak a pálya teljesítéséhez, amelyek tojást is tartalmaznak. A dolgot megnehezítik a különböző ellenfelek, amelyek szellemi szinvonala különböző skálán mozog ugyan, de a jégkockára ugyanúgy elhunyással reagálnak, amiért mi viszont pontokat kapunk.
A grafikai kiemelkedően tetszetős, az animáció is, jól kidolgozott, ötletes, a pályák változatosak, a fény - árnyék hatások pedig nagyon el vannak találva! A zene vicces, egyébként az egész játék egy kicsit Sega Master System-es hatást kelt, de ez nem mint negatívum, sokkal inkább azt jelenti, hogy a C64 helye biztosított a 8-bites gépek élmezőnyében - főleg ha ilyen jó játékok jelennek meg hozzá folyamatosan. (Master System-re meg nem...)
A zenét amúgy ki is kapcsolhatjuk, ha esetleg megunnánk, ami előfordulhat, hiszen a játék hosszú időre képes lekötni az igazi retrógémert!
goblin
A
De mivel a
A grafika eszméletlenül ötletes, animációkkal teli (kedvencem a falrepedésekből csorgó szmötyi), ehhez még kellemes, barlangos zene (igen, az) is passzol - mindezt persze 4, azaz
Conga 4096
Paul Koller, a holland fejlesztőzseni a 2000-es és a 2010-es években olyan játékokat tett le az asztalra, amelyekkel örökre beírta magát a Commodore 64 történelmébe (Hall Of Fame-ben a helye). Szerencsére ezt a tevékenységet nem hagyta abba, általában évente megörvendezteti a géptípus rajongóit egy új játékkal, reméljük, a jövőben is így fog tenni. Az biztos, hogy külön cikkben is érdemes foglalkozni nagyobb játékaival, ez azonban egy minijáték, de ne higyje senki, hogy pár sorral el is lehet intézni ismertetőt!
A játék valójában egy konverzió, az ötletes című Pan Dimensional Conga Combat című
A lézerágyút alapból nem használhatjuk. A bajszos "+" -jel alakú ellenfél elé kell húznunk minnél nagyobb kondenzcsíkot, mivel őrá nem hat a kondenzcsík fegyver, megölni nem tudjuk, - ugyanakkor feltölti nekünk a lézerpuskát. A töltöttséget egy folyamatosan emelkedő hangeffekt jelzi egészen a villogásig, amikor is készen áll a fegyver a bevetésre. A tűzgomb megnyomása és a megfelelő irány kiválasztása után oszthatjuk a halált három másodpercig, ez a fegyver ugyanis mindenkivel végez, aki az útjában áll.
A játék irányítása tökéletes, annyira finoman kimért, amennyire kell, a C64 egy szál tűzgombos lehetőségeit maximálisan jól kihasználja. A grafika csúcs, a 8-bites minimalizmus maximuma, ötletes, színes, minden tekintetben el van találva. A zene, mert az is van, mindössze egy dobütemből áll, de nem emlékszem arra, hogy játékhoz ennyire passzolt volna egy nyers szekvencia - a hangeffektek pedig szintén jól el vannak találva: egy mértani pontossággal kimért, tökéletes játékról beszélünk, amely
Biztos vagyok benne, ha ez a játék a '80-as években jelenik meg, akkor Mexikótól Tanzániáig az összes számítógépes újságban az egekig magasztalják, örök klasszikus lett volna, de még a '90-es években is óriási jobbegyenes lett volna annak a szoftverpiacnak, ami már akkor is a profitéhséges hasfájás közben öklendezte ki a mindig új és drága PC konfigurációkon futó trendeket, brandeket - közben meg elfeledkezett az egyáltalán számítógéppel történő játék tiszta öröméről. Szóval irány a Conga, húzd a csíkot!
Assembloids
Az első válogatás végére egy olyan játékot választottam, amely már 2013-ban megjelent, és rögtön (egy újkori) kedvencem lett. Az egyik élő bizonyítéka volt annak, hogy a kvantumprocesszoron futó játékok divatáramlatában érdemes kitartani kedvenc 8-bites gépem mellett, még ha csak emulátorban is. Ez a játék az első pillanattól kezdve olyan magával ragadó élmény volt, mintha csak hetedikes koromban kaptam volna egy kazettán, hogy aztán órákra a monitor elé szegezzen. Igaz, 2003-ban már nem volt annyi szabadidőm, mint hetedikes koromban, de az
A játék (valószínűleg) egy robotgyárban játszódik: feladatunk 4 részletből összerakni robotfejeket 4 irányban - a középen megjelenő darabot a joy megfelelő irányba húzásával tehetjük bele a 4 irányban kihelyezett négyzetek valamelyikébe. Leginkább arra kell törekedni, hogy azonos mintájú részletből rakjunk ki egy arcot - ezért kapjuk a legtöbb pontot (és ilyenkor üressé válik a négyzet, helyet adva új arcnak), de természetesen minden arcminta passzol mindegyikhez, tehát ezért is kapunk pontot. Életet akkor vesztünk, ha olyan helyre teszünk bele egy darabot, ahol előzőleg már volt egy ugyanolyan alakzat. Ha sikerül mindegyik négyzetet kiüríteni, bónusz életet kapunk.
(Kraftwerk)
Az
A játék akkora "siker" lett, hogy elirigyelték az Amigások és az Atarisok a Spectrumosokkal együtt, már elkészítették saját konverzióikat is azóta. Én pedig kipirult arccal játszom vele, mint annak idején hetedikben: a jó játék bizonyítéka, hogy belefeledkezik az ember, a szuper játéké pedig az, hogy bármelyik múltbéli énje feledkezik bele...
