A kölcsönkapott játékkazettákról a játékokat nem mindig volt idő átnézni és rendszerezgetni, később meg már minek is: csak átmásoltuk, így is megtaláltuk őket. A koncepciót azonban manapság megkerülni olyan merénylet, mintha ma, az internet korában könyvtárba mennénk, és kartotékszekrényekben lapozgatnánk a kívánt olvasnivaló után (már a könyvtáros is furcsán nézne). Úgyhogy én most ezt a koncepciót elhagytam, következzen hányaveti válogatásom, mintha az csak egy régi kazetta B oldala lenne. A turbó betöltését átugrom, nekem az cartridge-en volt, szóval mindenki zárkózzon fel!
A játék népszerűségéből kifolyólag focis játékokból tengernyi mennyiségű létezik C64-re, legalább annyi mint a másik népszerű, világszerte űzött sportág, a háborús témájú játékból (bocsi, de nem bírtam kihagyni). A szerény, reklámot nem tartalmazó című
Mivel az irányítás - gondolom - a C64 egy tűzgombos joystickjának ismeretében egyértelműnek tűnik, így sok mást nem lehet írni a játékról, talán csak annyit, hogy még manapság is néhány fanatikus rajongó rendszeresen átszerkeszti a résztvevő csapatokat a különböző focis világversenyek résztvevőire, és az ilyenekre szoktam mondani, hogy akkor ez már a kultikus státusz. Van teremfoci változata is, de szerintem jobb az, amikor jó sokáig vezeti az ember a labdát, az ellenfél aktivizálódó védői mellett elszökik, majd a kapu bal felébe vágja (mivel felülnézet, ezért ugye nincs felső, meg alsó sarok...). Szóval a foci élmény megvan, de kizárólag csak nosztalgikus használatra.
Régóta tartozom ennek a kedves játéknak. Persze nem tudok elmenni egy olyan tény mellett szó nélkül, hogy a játék először Atari gépre jelent meg, úgyhogy ezek szerint a Commodore 64 egyik legismertebb játéka egy Atari átirat, de ezt hagyjuk is, mert nem von le semmit az értékéből, meg amúgy is 100%-ig megegyezik vele, szóval akkor kezdem elölről.. Tehát régóra tartozom ennek a kedves játéknak egy megemlékezéssel!
A játék célja, hogy főhősünkkel (aki "Rockford"(?!?!!!?) névre hallgat (ezt is 30 év után kellett megtudnom)), összeszedjük az összes gyémántot a barlangban, ahol százféle veszély vár arra, hogy velünk való találkozásban teljesítse be létezésének értelmét. A cél eléréséhez a logikára, ügyességre is legalább akkora szükségünk van, mint a szerencsére, és egy jó joystickra. A játékkal ugyanaz a baj, mint ami jó benne: alattomosan addiktív. Először csak öt percet. Aztán még kipróbálom ezt a pályát. Jó, ezeket még összeszedem. Aztán meghajlik a téridő, és máris órákkal később vagyok! Nem tudom, hogy a bányászos témakör rántott-e engem bele annak idején, mert ez a téma a szívem csücske (Szerencse fel! Szerencse le!), és hát ami bányászos játék, az eleve nem lehet rossz (igen, a
Jelzem, a C64 ennél bőven többet tud, ráadásul a grafikailag sem kapná meg az évezred látványa címet, ugyanakkor jól ki van találva, és működik, tökéletesen illik a játékhoz. Már annak idején is találkoztam különböző változatokkal, házi hegesztésű pályákkal, akárki hozott egy kazettát kölcsönbe, azon mindig volt 1 bulderdass, nahát megvan, de azért betöltöttem, kiderült, hogy nincs meg...
Személyes élményeim egyike, a kérdés, az osztálytárs nekem szegezte: "Neked megvan a Bulder Dász?". Mert hogy ugye németet tanultunk, és hát ami külföldiül van, az minden német kell, hogy legyen. A vicc az egyébként, hogy én két évtizedig ritka rohamokban küldtem csak be emulátorba, míg nem sajnos szerzőtársam, Krissz véletlenül, sok száz munkaórát beleölve megalkotta a böngészőben futó vegytiszta, gyémántként csillogó verziót, amelyet ráadásul sajnos pályaszerkesztővel is kibővített. Remegő kézzel ugyan, de meg lehet állni a kísértést, bár ehhez tényleg sok önuralom kell! A legjobb játékok között a helye.
A játék, amit még ma is ismernek sokan, olyanok is, akiknek nem is volt C64-esük, de egy havernál játszottak, többek között ezzel is. Egy igazi ikonikus játék, amihez zsírosan, vastagon cukrozva hozzájárult
Namost, ha lehetek szemét, szerintem hiába ikonikus játék, nem egy nagy szám, grafikailag elég kezdetleges, mondjuk meg kell jegyezni, hogy azért kivágták a rezet multicolor sprite ügyeskedéssel, de egyébként semmi extra. Akció van benne, bár én már akkor eléggé bénácskának éreztem, és ha karatéjozni támadt kedvem, több és jobb más is akadt nála. Az utóbbi évek egyik nagy durranása volt, hogy egy lelkes kóder, akinek a ahelyett hogy befejezett volna egy régóta fejlesztett szuperprojektet, ami a Pharao's Return munkacímet viseli meghegesztette a második részt a
A talajon rohangászós játékokból elegendő akadt C64-re, ezek közül a legjobbak csak azok lehettek, ami valami extrát tartalmaztak a többihez képest. A
A történet szerint elrabolják valakinket, meg kell menteni stb., lényeg, hogy nagyon furcsa, hülye hajzatú szereplő(k)vel kell nyomnunk az akció során. A tündérszerű főhősnek valami varázspálcája van, amivel meg tudja bénítani a gyilkosságra készülő cuki ellenfeleket, de ugyanezzel a varázspálcával ide-oda is tudja dobálgatni őket, mágnesként megragadva a paralizált szörnyeket, és a padlóhoz verdesni azokat. Ha a többedik, földdel való érintkezés során elhunynak, akkor különféle gyilkolóeszközöket hagynak maguk után, amelyek büdös nagyot robbannak, szanába szerte b*szódnak, alattomos módon irtják ki a saját fajtársaikat.
Eddig persze semmi különleges, viszont van benne instant létra, amely a játékot egyedivé teszi: a tűz + fel mozdulatra egy létra növekszik előttünk, amelyet aztán ugyanígy máshova helyezhetünk. Ezt a létrát a szörnyek is tudják használni, na meg a másik játékos is. Ha ennyi móka nem csigázta volna fel a kedves érdeklődőt, akkor még annyit érdemes elmondani, hogy a pályán heverő összes virág összeszedése után a lények átváltoznak aranyos kotonfejű lényekké (mi koti-knak hívtuk őket), akiket szintén ki lehet iktatni a fennt ismertetett módon - ők pedig az E X T R A szó betűit hagyják hátra, ezeket pedig összegyűjthetjük.
Bajban vagyok, mert a játékot sosem játszottuk végig, úgyhogy be kell vallanom, még sok is volt az a tartalom, amit beleraktak - sosem találkoztunk benne későbbi pályákkal. Valójában az első pár pályán daráltuk az ellent, az is jó mulatság volt, persze szigorúan a mild cartoon violence keretein belül, ahogy azt gyerekeknek szabad.
Amikor normális és használható Amiga emulátor is felkerült a netre, az egyik első játék volt, amit kipróbáltam benne, a
A "szlímejsz májn" (igen, így ejtve) egy rettentően érdekes játék volt nekünk, a kazettás időszakban. Sokat játszottunk vele, de hogy miért, arról fogalmam sincs. Ha mégis belegondolok, akkor talán a "bánya" jelleg fogott meg minket, de az egész játék elképesztően bizarr és szürreális, mind a kinézetben, mind a játékmenetben. És ha ez nem lenne elég, teljesen feleslegesen voltak benne digitalizált szavak, amiket a gép kimondott bizonyos esetekben. (Ezekről később, előbb dolgozzuk fel az elejét.)
A játék főcíme szintén digi hangokból összehányt zene, ami lehetne jó is, csak ez rossz. A kezdeti sokk után egy képernyőre kerülünk, ahol három vizespohár-szerű tartályban zöld békaszerű lények alszanak(?), de mindez az űrben van egyébként... A tűzgomb megnyomására az egyik lénynek kinyílik a szeme, és kirepül a tartályból. Na innen kezdődnek a gondok. Ezután rákerülünk egy olyan térképre, ami szintén az űrben van, valamiféle aszteroida-rács (most kezdem érezni, hogy hülyeség volt belekezdeni az ismertetőbe). Itt némelyik szigetre lépve a játék bead nekünk egy bányát, ahova bemehetünk, és meg is mutatja a térképet, a képernyőkből felépülő bánya alaprajzát.
Ezután hatalmas lövöldözés veszi kezdetét, mindenre (?) lőni kell, ami mozog, és a SPACE billentyű lenyomására egy teleport csóvát is el tudunk húzni a joystick segítségével, ahova az mutat, a lény oda teleportál. Az egyik szobában pedig összeszedhetjük a kicsi zöld békákat, akik ezek szerint elvesztek, vagy mi történt - ezeket az átvezető képsorokban egy hosszú gödörbe köpdösi bele a zöld békaanyakoca. Na most körülbelül ennyi, amire sikerült rájönnünk, akkor jöhet a digitalizált hangok elemzése.
Kezdéskor a program bemondja, hogy "júarhír", és aztán "getredi"-it is kapunk. Vannak mindenféle értelmetlen sikítások (a szétlőtt buborék sikít?), valamint egy olyan szó is elhangzik, hogy a "FRANCBA!". A zöld békák összeszedésekor pedig azt halljuk, hogy "PÁCI", és hát ennyit erről a remek játékról, amely alighanem a legfurcsább és legbizarrabb C64-es cucc, amit valaha láttam. Lehet hogy tévedek, de ez a játék nem tűnik úgy, mintha kultikus státuszba emelkedett volna az évtizedek alatt, ugyanakkor meglehet, hogy de, és most egy csomó régi motoros e-mailben elküld engem a FRANCBA. De ha már valaki billentyűzetet ragad, írja már meg, hogy mi a jó bánat értelme van, ha van neki. Előre is köszi.
Több alkalommal előfordult, hogy - unokatesóm és az én nyomásomra - szüleink megbeszélték, hogy ottalvós számítógépezést rendezhetünk hétvégén, náluk. Nem mintha nem lett volna saját gépem, csak egyedül nem volt ugyanaz a helyzet, mint otthon: Z. ugyanis jelentős játékrutinnal is rendelkezett, valamint vállalkozó kedvű volt, le lehetett vele ülni és begépelni több oldalas programokat. (Éppen kölcsön volt nála egy C64-es.) Az egyik ilyenre programra kifejezetten emlékszem, valami bányászos játék volt - de az igazi mulatság az
Ketten persze nem tudtunk egyszerre játszani (egy joystick volt csak), de még most sem felejtem el a játék átvezető dallamait, a sietséget, a drukkolást, aztán a reggelizés szünetét (ami közben megbeszéltük a pályákat), az ebéd szünetét (ami közben megbeszéltük a pályákat), majd pedig a hazasétálás közbeni elemzéseket. És végül otthon egyedül, amikor alig vártam, hogy betölthessem a játékot, de nem játszott senki velem, és ettől a játék teljesen másmilyen volt. Vannak tehát ilyen játékok, amik egyedül nem akkora mókák, ez is ilyen - a dallamait sosem feledem: nyárvégi délután!
A
Végigjátszani egyszer sem sikerült, mert eléggé nehéz, ráadásul egy 1986-os játékról van szó, tehát minden tekintetben igazi, vérbeli, nyolcbites, komoddoros játékkal van dolgunk, mindenkinek ajánlom.
A
Először Amiga 500-ason találkoztam vele, a klubban játszottuk, mindenképpen ki akartam próbálni - a többiek pedig jó mókának találták. A C64 verzió azért nem teljesen ugyanúgy néz ki (de egyébként viszont jól), és legalább annyira jól játszható volt, és végülis illettek bele az ügyességi részek is.
Nem mondanám, hogy profi képviselője a stílusnak, de mivel stratégiai, ezért okozott pár átháborúzott délutánt, főleg apám ellen, akit persze ebben sem lehetett megverni - de azért a harcmezőn szükség volt az ügyességre is, ott lehetett apróbb győzelmeket aratni.
Na, ez egy egyedi ötlet, amiből szerencsére elég sok található a gépen - talán nem győzöm elégszer mondani, hogy a C64 védjegye ez: jó alapötlet, jó megvalósítás, a hátrányok előnnyé kovácsolása! A játékban egy emberkével kell eljutnunk A pontból B pontba, ezeket pedig kicsi, mozgó szigeteken tehetjük meg, amiket lecsavarozhatunk, hogy tovább ne mozogjanak, de mivel csavarról van szó, fel is oldhatjuk ezt a kötést.
Valószínű, hogy aki játszik vele, hamar rájönne erre, hiszen szög (illetve csavar) egyszerűségű, viszont a annál szórakoztatóbb ügyességi játékról van szó. Egy kicsit Ataris hangulata van, talán az elnagyolt sprite és az effajta 3D megjelenítés miatt, de egyébként szólok, hogy 1984-es, úgyhogy nem kell finnyáskodni, ráadásul nem folyik benne vér, így nincs korhoz kötve!
A Commodore 64 nem pusztán egy könnyen kezelhető otthoni, személyi (családi) számítógép, hanem virtuális inkarnációk megéléséhez szükséges transzdimenzionális átjáró-kapu. Hogy ez mennyire így van, arra bizonyíték a
Ez viszont nem olyan egyszerű munka, mint ahogyan sokan hinnék: nem elég, hogy figyelnünk kell, a plakát melyik darabját ragasztjuk, azt is, hogy a részletek pontosan illeszkedjenek, és a létrát pedig eszerint kell jó helyre állítani. Ez már önmagában elég nagy precizitást igényelne, ráadásul még különféle kis lények is megnehezítik a munkát, akiket festékes ecsetünkkel tudunk egy kis időre kilőni, de olyan hamar újrajönnek, hogy lélegzetvételre se nagyon marad időnk. Az irányítás egyszerű (bár pixelesen szivatós): a sárga csíkra állva tudjuk a létrát megfogni és arrébbvinni, a tűzgombbal (ecsettel) pedig lőhetünk. A képernyő bal vagy jobb oldalán lévő többrekeszes polcon találhatjuk a plakát darabjait, megfelelő sorrendben, ahogy ragasztanunk kell. Későbbi pályákon már a létra magasságát is lehet állítani (az oldalt villogó gombbal), bár a hosszú létrával is elvégezhető az alsó plakátdarabok kiragasztása.
Mint később kiderült, ehhez létezett hivatalosan egy plakát-kiegészítős bővített verzió, talán még 2 bites, meztelen nős art-studio képeket is bele lehetett volna hegeszteni - de ezt már sose tudjuk meg. Akkoriban viszont jó kis családi szórakozás volt ez a játék, hiszen az egyik első kazettán helyezkedett el.
Amikor a Commodore 64-ről beszélgetek olyan emberekkel, akik csak érintettek voltak a témában, általában megemlítik ezt a játékot. Ez azért lehet, mert a sakk mindig is egy híres játék volt, és a számítógépek elterjedésével lehetőség nyílt egy gépi ellenféllel való játékra is! Sok esetben hallottam, hogy valakinek a nagyapja azzal sakkozott (másra nem használta a gépet), és láttam már olyan profi olasz sakkprogramot is C64-re, amely nem rendelkezett grafikai megjelenítéssel(!!!), csak a gép lépéseit írta ki, kellett hozzá egy sakktábla, amin meglépjük a gép és saját lépéseinket!
Az egyik leghíresebb sakkprogram azonban a
Az előző játékhoz hasonlóan itt is erről van szó: egy ezeréves, matekfüzetben is játszható játék számítógépes adaptációja. A
Aki nem járt iskolába, annak elmondom, hogy egy adott méretű táblán különböző alakzatú "hajókat" kell elrejteni, a másik játékos pedig ezekre lőhet egy koordináta megadásával, természetesen véges számú lövedékkel.
Namost ennél nem több a játék, ám nagyon izgalmas akár egyedül is, ha a gép a másik játékos, és ráadásul ilyen grafikával pakolják meg. Persze lehet egymás ellen is játszani, mint ahogy mi is tettük, közben a süllyedő hajók látványa folytán kitörő gonosz kacajok töltötték be a nagyszobát. Meg kell vallani, egy ilyen alapötletből igazi, hamisítatlan tengeri csata hangulatot sikerült varázsolni, körülbelül olyan, mint a
A
Van radar is benne, meg minden, de azért ennél sokkal jobb játékok is vannak, és ha nincs a bevezetőben említett teljes oldalas másolási módszerünk, valószínűleg nem jut át a rostán - így viszont átjutott és foglalta a helyet. Iparos munka, de azért ha meglátom, elfog a nosztalgia, és ezért már megérte írni róla - egyébként meg 1983-as, úgyhogy nem is bántanám inkább.
Rendhagyó módon most két képet külön is megosztok, ezekkel én annak idején nem találkoztam, csak most, amikor újranéztem a játékokat. Ez azért fordulhatott elő, mert annak idején előfordult, hogy kiszedték a címképeket a játékból, hogy kazettán a játék kevesebb helyet foglaljon (vagy eleve az utántöltős, floppys verziót szedték darabokra, és a címkép áldozatul esett). Ezek kellemes meglepetések voltak nekem, így most megosztom ezeket, mert remekül sikerültek: