Commodore 64 játékok
Rajzfilmes játékok
A következő válogatás témájából arra következtethetnénk, hogy a C64 történetében nagy szerepe volt a különböző rajzfilmek adaptációinak. Pedig nem, véleményem szerint a gép nem kifejezetten tudott megfelelni ennek a piaci elvárásnak (pedig akart), hiszen ebben a témában pont a grafikai hűség (lenne) az egyik fő húzótényező - sajnos a C64 képességei maximum a címképernyő azonosságában tudtak egyezőséget mutatni az eredeti témákkal (tisztelet a bevételnek kivételnek). Ennek ellenére viszont a szoftvercégek nem voltak félősek, és bevállaltak mindenféle játékot, amibe sikerült legalább a főhőst belerajzolni. Csak ismételni tudom: a C64 sikereit inkább az egyszerű, kötetlen játékötleteknek köszönheti, amelyek kifejezetten a gép képességeihez vannak igazítva. És mivel a konverzió készítés egy üzleti vállalkozás, ahol a cél a brand belepasszírozása egy akármelyik, jó piaci státuszban lévő gépbe, így megállapíthatjuk, hogy ez egyáltalán nem a C64-ről szólt akkoriban, és talán azért nem is emlékszünk olyan kiemelkedően jó rajzfilm / film játékváltozatra. Na de nézzük, hátha! (Esetleg annyit megjegyeznék zárójelben, hogy a sorozat még mindig rólam szól, azaz itt csak azok a játékok szerepelnek, amikkel én is találkoztam régebben!)
Asterix
And The Magic Cauldron
A grafikája viszonylag jó is, bár a kirajzoló rutin lassú, a nagyfelbontású grafikát több fázisban kapjuk meg - én ehhez hasonló megoldást nem láttam más játékban, és egyébként kissé töredezetté is teszi a játékélményt. Valószínűleg ennek a grafikai megoldásnak köszönhető, hogy a sprite-ok is letörlésre kerülnek, és a római katonák nem jönnek utánunk a következő képernyőre, azaz üldözés sincs... A verekedés amúgy nagyon ötletesen, kinagyítva zajlik le - a vaddisznót is hasonló módon csaphatjuk agyon, ha éhesek vagyunk. Kalandozásaim során egyszer börtönbe is kerültem, meg eljutottam Rómába is (ami könnyű volt, mert minden út oda vezet, ugye), egyébként sok mindent nem sikerült csinálni benne.
A zene egy külön érdekessége a játéknak, ugyanis ha jól emlékszem, egyik rajzfilmzenével sem egyezik meg, a képregény zenéjével meg ugye alapból nem, hiszen az egy elég csendes, kora esti műfaj. Szóval nem rossz, csak nem tesz hozzá semmit, de legalább nem idegesítő. A munkáról tehát annyit elmondhatok, hogy szegény készítők, grafikusok, kóderek, zenészek mindent megtettek, hogy egy jó játék legyen belőle, de összevetve nem egy hatalmas, sokszor előkerülő alkotás.
Ráadásul van egy külön kellemetlenség, ami engem ért a játékkal, egy régi délutánon a '90-es évek elején. Amikor friss C64 tulaj voltam és új arcokat ismertem meg az iskolában, vittem nekik játékot, de kiderült, hogy joystickjük nincs (éppen tönkre ment, vagy mi), én pedig meg akartam nekik mutatni ezt a játékot, mert ismerték Asterixet.
A program természetesen működik billentyűzettel is, de emlékezetem szerint eléggé furcsa módon voltak szétpakolva a billentyűzeten (vagy csak véletlenül), ezért kiosztottuk a szerepeket: te még jobbra és le, én balra és fel, te meg nyomod a tűzgomb billentyűjét. Természetesen mondanom se kell, hogy így esélytelenek voltunk, viszont a kooperáció mindig jó móka, eredménytől függetlenül. Másnap kérdeztem az új barátokat (testvérek voltak), hogy mikor játszunk legközelebb, erre ők azt mondták, hogy az anyukájuk azt mondta, hogy nem játszhatunk azzal a játékkal, mert elrontjuk vele a gépet. Ez a mondat ékes megnyilvánulása volt annak az egész országra (túlnyomóan) jellemző felfogásnak, hogy egy gépet közvetlen nyomkodással el lehet rontani, és hát a számítógép
Brave Starr
Ez az a rajzfilmsorozat, amelyet tudtommal egyáltalán nem játszottak a magyar tévék, mi is csak a német csatornákon láttuk szombat reggelente - leginkább, mikor a nagyszülőknél aludtunk. Egy ún. space-western sorozat volt, de a történetből semmire nem emlékszem, ráadásul a német tudás hiányában csak kitalálni tudtuk, vajon mi a rosszagú Teremtő genitáliájáról szólhat. (De biztos nem sima western-panelekből felépülő történet volt, valószínű, haha.)
Amikor nővéremmel megpillantottuk a játékot egy kazettaoldal listájában, örültünk neki, de azt nem mondhatnám, hogy nagyon nagy játékélményt nyújtott: a rajzfilm hangulatát talán visszaadta, vagy csak mi éreztük ezt (?). Egy egyszerű, lövöldözős cucc, a grafika elnagyolt, a játékmenet egysíkú, de azért nem merem megkockáztatni a megállapítást, hogy '87-ben ez nagy bukás lehetett - a piac valószínűleg nagykanállal ehette, mer' pisztolyos, lövök, ugrok, szóval a műfaji követelményeknek megfelel, csak hát nem jó...
Donald Duck's Playground
Egy igazi korhatármentes játék, amelyben nem a vérengzés a lényeg, és senkit nem kell eltenni láb alól a cél elérése érdekében. A főszereplő a címből kitalálható Donald Kacsa, aki dolgozni megy annak érdekében, hogy játszóteret építhessen unokaöccseinek (máig nem tudjuk, kinek a gyerekei ők, de ez mindegy is).
Egyik első kazettánkon volt, szívesen dolgoztunk mi is a célért, ráadásul a játék bővelkedik izgalmakban és idillben, hiszen a reptéri rakodómunka, vagy a zöldségpakolás igazi akció, a vasútirányítás igen komoly felelősséget igénylő, jól fizető munka (ha jól végezzük!), a játékbolt feltöltés pedig nyugodt - tehát lehetőségekből nincs hiány.
A pénzt elkölthetjük az utca túloldalán lévő boltokban különböző játszótéri felszerelésekre. Nem ragozom tovább, a kezelése nagyon egyszerű, ez végülis egy oktató jellegű játék, főleg gyerekeknek, de szavatosságáról annyit azért el lehet árulnom, hogy így, majd 30 év után is jó móka volt szülőként bemutatni ezt a játékot a gyereknek - aki nagyon élvezte, hogy a jól megérdemelt munka után lehetett vásárolni, és aztán játszóteret építeni, és lecsúszni a harmadik emeletről...
Most talán fel lehetne hozni azt, hogy ez nem is rajzfilm adaptáció - azaz nem egy konkrét film átültetése a gépre, hanem inkább egy rajzfilm tematikájú játék, és végülis nem kockáztatott a kiadó nagyon ezzel a projekttel - ettől függetlenül szerintem nyugodtan idesorolhatjuk, hogy a sok, egyébként ipari gyártásban létrejött brand-terméket ellensúlyozza - kérem, lehet azért jól is csinálni, vagy legalább nem túl szarul, szóval jár a pont érte, az előző bekezdésben meg már elmondtam mindent, amiért ennek a játéknak meg kellett születnie!
Garfield:
Big, Fat, Hairy Deal
A
Nem titok, hogy ez a játék volt az, amiért tulajdonképpen magnófejállító cartridge-t kellett szereznünk (lásd Kompjúter Otthon 2. része). A (kalóz)kazettás válogatást egy trafikban láttuk meg, a játékok listájában valahol a B oldalon terpeszkedett a sokat ígérő
A játék története röviden annyi, hogy meg kell találnunk Arlene-t (akit a magyar képregény Helenának nevez). Persze ez a cél sosem izgatott minket igazán, inkább csak a képregényszerű világban barangolás okozta élvezet miatt nyúztuk, meglehetősen sokat. Volt benne csalás (örök energia), így sose hunytunk el. Kedvenc macskáknak azonban a leginkább elviselhetetlen szenvedés az éhség - így bármit megeszik, ami esetleg a küldetés teljesítésének szempontjából szükséges lehetne - de ez minket nem érdekelt, jókat röhögtünk ezen. Kedvenc tevékenységünk volt még
A hangulat - talán a (kiváló) zene miatt - kissé borongós, illik is Garfield hétfő-utálatához. A lakásban járkálva összetalálkozhatunk Odie-val (magyar nevén: Ubul), akit jól s★ggbe lehet rúgni, és ezzel a képregény azonnal életre kel - Ubul pedig kirepül a képernyőből a bánatba - ez a mozzanat egyébként mint kiderült, szükséges is a játék során, ugyanis Ubul egyfajta tárgycipelő segítőként üzemel, aki a lerakott tárgyat felveszi, így elkerülhetjük azt, hogy Garfield valami kulcsfontosságú használati eszközt megzabáljon mardosó éhségében.
A játékban kétféle energiacsík is található, az egyik a képen látható pite, amely az éhség szintjét mutatja (FOOD), valamint az alatta lévő alvás buborék (DAY), amely a tulajdonképpeni életenergia. Ha az éhség elfogy,
A fotel szétrúgása, Ubul felrúgása, a csatornarendszerben sétálgatás, a kolbászlopás a boltból, ezek mind képregényesen nagyszerűek, talán ennek is köszönhető, hogy ennyire jól éreztük magunkat játék közben - egy számunkra kedves képregényhőst irányítva - és ezért töltöttük be többször is. Ennél többet elmondani nem tudok róla, mert végigjátszani nem tudtuk, de a felsorolt játékok között talán ez az egyetlen igazán jól megvalósított téma C64-re - és gyanítom, ez azért nem csak a tisztességes szoftverhegesztőknek köszönhető, hanem
Ghostbusters
A Szellemirtókat filmben is szerettük (gyerekként), szánalmas humora ellenére, de egyébként jobb hangulata volt a rajzfilmsorozatnak, amit szombat reggelenként néztünk a nagymamáéknál, természetesen német nyelven. A számítógépes feldolgozás szinte adta magát, mi pedig a címre persze hogy ugrottunk, mint drágaköves tojó az orrváladékra gyöngytyúk a takonyra.
A játék zenéje megegyezik a (rajz)filmével, ez meg is adja az alaphangulatot. Ezen felül azonban semmi különleges nem történik, a játékban szellemeket kell elfogni.
Nem mondom, hogy nem volt szórakoztató belebújni egy szellemirtó szerepébe - emiatt volt jó a C64-el játszani, és azt hiszem, ezt még sokszor el fogom mondani - de ez inkább a rajzfilmsorozatnak szólt, itt sajnos a poénokról magunknak kellett gondoskodnunk játék közben, emlékeim szerint ezt tartottuk is. Az emlékek miatt nem bántanám tovább, de azért azt megjegyezném, hogy második rész is született, de az sem tartozik a legendás C64-es alkotások közé, én viszont tartoztam annyival neki, hogy beraktam a képeket.
He-Man
and The Masters Of the Universe
A
A játékról meg annyit, hogy sose játszottam volna vele, ha újdonsült osztálytársaim nem extatikus átéléssel mutatják be nekem, ahogy a pályákat teljesítik. Ők persze heeeemann-nak mondták, és én akkor ugyan friss C64-es voltam és hát láttam én má' szart, felismertem, az volt. Sima ugrálós, ráadásul a darabosabb fajtából, és nem is találtam túl érdekesnek - pedig talán a rajzfilm világa több tartalmat is kívánt volna talán bele, de mégse tette. Így most tényleg bánom, hogy nem vágólapoztam a
Yogi Bear
Maci Laci 1961-től nyomta az ipart, tehát még apáink gyerekkora óta. Természetes, hogy mi is ismertük, de azért a '80-as évekre már igencsak széles volt a kínálat rajzfilmből, úgyhogy nem voltunk fanatikus rajongói a kedves, de kissé bugyuta medvepárosnak.
A
Yogi's Great Escape
...hanem ez is, sőt, ki tudja még mennyi (majd egyszer végzek kutatást a Hanna-Barbera játékokról). Amíg az előző játéknál próbáltam udvariasan kerülni a konfliktust, itt már nem tudom. Ez a játék 1990-es, amikor már eléggé telített volt a piac, és nem is értem, hogy a Hanna-Barbera cég ilyen produkcióval akarta volna kiharapni a szeletet a tortából? Egy ilyen alacsony szinvonalú játékot tényleg csak a neve ad el, ha elad(ott) egyáltalán, és az előző (még akár el is fogadható) 1987-es játékuk óta ez még inkább érthetetlennek tűnik, vagy nagyon is érthetőnek: kellett egy játék, és mindegy, milyen lesz, csak menjen a piacra.
Az elfogadható címképernyő után kapunk egy scrollozódó platformot, de a silányabb fajtából: animáció nincs, a medvének látszó főhős alap sprite állapotában imitálja az ugrást a tűzgomb megnyomására. A grafika egyébként amúgy is borzalmas, fura, de a '87-es játék legalább valamennyire hasonlított, és valamennyire commodore-osan hangulatos volt. Ez pedig egyáltalán nem jó, szinte játszhatatlan - vagy legalábbis én nem gondolom azt, hogy egy játék attól kell, hogy nehéz legyen, mert az irányítás pocsék. Lehetne nehéz is, ha minden rendben lenne, de itt így az alapokkal is gond van, nagyon összecsapott terméknek tűnik (szándékosan használtam a termék szót).
Személyes véleményem szerint szintén egy ékes példája annak, ami a bevezetőm egyik fő gondolata akart lenni: nem biztos, hogy működnek azok a projektek, ahol nem a Commodore 64 és az ő képességei tekintendők elsődleges szempontnak, hanem egy komplett brand szempontjai, mert ugyan egy Macilaci fanatikus gyüjtő honlapján jól mutat a fénykép egy eredeti Yogi Bear dobozos C64 játékról a díszpárna mellett, jelezve, hogy kedvenc témája még a 8-bites számítógép világába is betört - de ha mindezt a C64-esek oldaláról nézzük, akkor csak egy újabb értéktelen tákolmányt látunk, ami csak a virtuális hulladék mennyiségét növeli kedvenc gépünk végtelen univerzumának egy félreeső szeméttelepén.
Batman:
The Caped Crusader
A denevérférfi újkori virágzását, és az én találkozásomat Tim Burton tevékenységének köszönheti, de hogy egyébként miért pont a Michael Keaton játszotta el főszerepet, az mai napig akkora rejtély nekem, mint hogy miért Val Kilmer jött utána.
De ezután a kis filmes kitérő után térjünk gyorsan rá arra, hogy ez a játék gyakorlatilag nem közösködik a mozifilmekkel, hiszen még az újkori batmányok előtt jelent meg, körülbelül '88 tájékán. Tehát ez a játék képregényfeldolgozás, és megjelenésében is inkább a '60-as évekbeli (egyébként szerintem is a legjobb) változatra hasonlít.
Mondhatom, hogy a képregényes megoldás itt tényleg bevált: az animációk hibátlanok, a pályák képe egy keretben ráfestődik az előzőre, ezzel azt a hatást keltve, mintha lapoznánk, az akció jól működik, a tárgyak felvételénél a denevérlogó b*szódik az arcunkba, akár a régi sorozatban, csak éppen hiányzik a
Flintstones:
Yabba-Dabba-Dooo!
Aki bántani meri a Frédi és Béni világát, az megérdemel egy pohár forró csokoládét az arcába öntve, mert Romhányi József zsenialitása nemzeti kinccsé tette az eredetileg amúgy lapos koncepciót azzal, hogy bravúros, verses szöveget írt hozzá. Imádtuk, és szerintem sokan vannak még ezzel így, egyébként még a németen is néztük a Familie Fajerstájn-t, úgy, hogy úgy meg rossz volt.
Előre leszögezem, tudomásom szerint két, azaz 2 darab Kőkorszaki Szaki játék volt C64-re, a helyzet pedig majdnem ugyanaz, mint a Macilaci esetében, csak itt az egyik játékkal azért többször elszórakoztunk. Azért hozzáteszem, nem töltöttük be túl sokszor, de egy időben sokat nyomtuk, emlékezetem szerint ez is egy ilyen kalózválogatás egyik darabja lehetett, amit megvettünk.
A cél valószínűleg az, hogy kövekből fel kell építeni a házunkat, és ennek megakadályozása érdekében különböző kedves állatok állják az utunkat. Nagyjából ennyi, mondom, elszórakoztunk vele, játéknak elment, de teljesíteni sosem sikerült.
Flash Gordon
Nos, bevallom, a válogatás során ezt a játékot nem tudtam hova tenni igazán, ugyanis tudható, hogy volt belőle rajzfilm, de hogy azt most én láttam-e legalább részletében annak idején, nem tudom - ugyanakkor a játék megvolt, és azt akkor is tudtuk, hogy van egy film, aminek a
Gyanítom, hogy az akkor divatos házi buherálás eredményeképpen volt nekem egy kazettás verzió, én ugyanis a neten leginkább lemezes verziókkal találkoztam, amelyek ráadásul két oldalas teljes játékról árulkodtak. Mindegy, a játék egyébként több részből áll, van itt erdős kujtorgás (amolyan Another World-ös), arénás küzdelem, és egy 3D szerű űrmotoros rész. Én csak az erdőben kujtorgásra emlékszem, nem tudom, hogy a kazettás verzió tartalmazta-e a többit - ez viszont így nem nyerte el tetszésemet. Gyanítom, ha a többi részről is tudok, az sem nyert volna, hiszen külön-külön sok ilyen játék volt már akkor, a
Utólag rájöttem, hogy ha saját szemszögű visszaemlékezéseket írok, akkor nem tudok megfelelni a játékok kategorizálási szempontjainak, hiszen például ide is befért volna az
