Commodore 64 játékok
Gute spielen, schlechte spielen
A következő válogatásnál nem volt koncepció, akár így is következhetnének a játékok a kazetta egyik oldalán. Egyébként meg lehet, hogy így is történt, csak már elfelejtettem, és amire azt hiszem random, lehet hogy valaha valódi sorrend volt. A németért elnézést, de tény, hogy voltak német nyelvű játékok, ha most koncepció nem is volt, mégis, ebbe a válogatásba azért bekerült pár német nyelvű játék.
American 3D pool
Ez az 1991-ben kiadott pool biliárd egy olyan technikai trükköt használ, amely már jól bevált C64-en: a három dimenziós hatást úgy kívánja elérni, hogy egy biznyos szögben megdöntött pályán a közelebbi helyzetű golyókat nagyobbra, míg a távolabbiakat kisebbre rajzolja. Ehhez még hozzájön egy kiváló algoritmus a golyók pályáinak kiszámításához, és máris készen van egy élethű biliárd szimuláció.
A lövés beállítása 2D-ben történik, a látványos, 3D-s megjelenítést pedig az akceptálás után, a lövés végrehajtásakor használja a program. Kétféle játékból válogathatunk, a három golyós biliárd és a pool, lehet egymás ellen, gép ellen, nyomhatunk Tournamentet, kieséses versenyt, tehát a játék minden igényre figyel, igazi többjátékos, házibulin / klubdélutánon bevethető móka.
Amikor a mai, 5D realisztikusság -mániában vonagló, rángatózó trendek milliós PC konfigurációkra jelentetnek meg valóságszimulátorokat, érdemes elgondolkodni, hogy mondjuk 1992 tájékán még bőven elég volt 1 MHz a majdnem kocsmai biliárd élményhez, ráadásul még a (biliárdozni elég jól tudó) szomszéd is átjött néha becsatlakozni a játékba, és nem volt kifogásai a játék realisztikussága ellen. Hát kérem, a játék az játék, a valóság lemásolása meg egy sok pénzbe kerülő rögeszme, lehet választani.
Autotest
Azt mindig elmondom, hogy sose rajongtam az autókért, az autózásért, sosem voltak matchboxaim, de hozzáteszem mindig, hogy már C64-en is szívesen játszottam autós témájú játékokkal, sőt, egyik saját tervezésű C64-es játékom is gokartverseny!
A C64 mindig is tudott izgalmas versenyhelyzeteket produkálni, számtalan játékban megmutatkozott ez, de itt erről szó sincs! Az
Az 1990-es megjelenésű játék grafikailag is teljesen rendben van, érdekes belegondolni, hogy a 4 évvel későbbi konzol / PC / Amiga siker, a
Betrayal
A betrajál valamiféle stratégiai játék, de a nagy játékdömpingben nem akartuk az időt pazarolni azzal, hogy leírás hiányában magunk jöjjünk rá minden szabályra. A csatákat oldalnézetből, 3 sávban mutatja a gép, be lehet szállni a csatatérre (tűzgombbal vált sávot, amit a mutatóujj mutat, majd le-fel irányokkal lehet püfölni), ahol van minden, bárd, kard, félmesztelen barbár és néha be lehet küldeni egy hegyi trollt, vagy valami óriást, aki egy ütéssel végez az előtte állóval, akár néha megfordítva a csata állását.
Amikor megtaláltuk a játékban ezt a csata részt, remekül elszórakoztunk vele, de úgy adódott, hogy apámnak el kell mennie valami hivatalos dolgot elintézni a helyi vízműveknél. Én elkísértem őt, a buszon ülve is végig ezen röhögtünk, hogy ezek a hegyi trollok egy ütéssel hogy lecsapják szegény harcosokat. Mikor hazaértünk, bekapcsoltuk a gépet, és újra betöltöttük a játékot (akkor még nem volt divat a gép bekapcsolva hagyása mondjuk a torrent miatt), és hát ugye aminél egy nap kétszer is megvárja az ember, míg a magnó lomhán bekajálja a kilométeres adatsorozatokat, az biztosan csak jó játék lehet, még ha nem is tudjuk, mit kell benne csinálni.
ghettoblaster
A játékélmény tekintetében még az sem fontos, hogy egy játékban mit kell csinálni - és hogy ez mennyire így van, a C64 esetében lehetne egy külön tanulmányt írni. Mert oké, hogy a tervezők kitalálták a történetet, oké, hogy vannak feladatok, de kit érdekel, ha csak úgy járkálni, hülyülni is simán jó szórakozás a 8-bites virtuális térben? A
Egy fiatal sráccal kell járkálni az utcán, ami irtó hangulatosra sikerült - ráadásul hősünk egy vállára vett magnóval nyomul, komolyan állítom, hogy ha nem lenne C64-re
Azt viszont meg kell jegyezni, hogy ilyen játék mégegy nincs, a magnóval sétálás a '80-as évek egyik utcai jellegzetessége volt (főleg külföldön) - egyedül ez a játék dolgozta fel ezt az ikonikus mozzanatot, zenéivel, poénjaival pedig hozta a gépre jellemző szinvonalat. Mégegyszer mondom, fogalmam sincs, mit kell benne csinálni, de ez a 8-bites rockandroll, a kötekedős fiatalok, az utcák, a park, a lemezbolt, a hétköznapi járókelők táncra perdülése megidézik a korabeli videóklip hangulatot - és ezért mi többször is betöltöttük, pedig volt vagy 300 játékunk, szóval oda neki a különdíjat!
BurgenkÄmpf
Ismét egy gute idee, amelyből egy gute spiele született, de miért is lennénk meglepve, mikor a C64-re nem igazán voltak jellemzőek a schlehten spielthemen. Újdonsült osztálytársaim mutatták meg, egymás ellen játszották, és egyből megfogott az egyszerűsége, ugyanakkor komplexitása is: egy
Katonákat tudunk venni, van lehetőség pótolni a szétlőtt ágyúkat, mondanom se kell, hogy a puskaport és ágyúgolyót folyamatosan pótolni KELL, ha lőni is akarunk az ellenséges várra... És persze vigyáznunk kell a kincstárra, mert ha szétlövik, jelentősen lecsökkennek az esélyeink - azt pedig gondolom, mindenki kitalálja, hogy mi történik akkor, ha a lőszerraktárba csapódik egy ágyugolyó.
Tipikus példája annak, hogy a remek játékélményhez grafikailag bőven elég a karakteres képernyő is, mindenféle extra nélkül - a sprite-ok használatában sem történik korszakalkotó áttörés - mégis minden a helyén van, izgalom, animáció, taktika, egyszóval az egymás elleni stratégiai-akció játékok egyik királyát köszönthetjük benne - ajánlom mindenkinek, aki rajong a műfajért, Für Gott, Kaiser und Vaterland!
green beret
Újdonsült osztálytársaimnál találkoztam vele, de valószínűnek tartom, hogy már nekem is megvolt (csak nem érdekelt), ez valójában egy elég nagy sláger volt C64-re. 1985-ben jelent meg, kazettán is, kommandós is, tehát tényleg minden adott volt, ami egy fiatal srácnak kellhet a C64-hez a '80-as és '90-es évek eleje tájékán. Mindezen felsorolt, beteljesített vágyak ellenére nekem nem tetszett ez az oldalra scrollozódós, darabos mozgású, elnagyolt dzsiájdzsó sprite-okkal teli gyalulás - de nem a műfaj, hanem a megvalósítás miatt. Hozzá kell tenni, hogy arcade konverzió (akar lenni), és hát ott ugye a játék unalmas menetét a grafika látványa általában megdobja, itt viszont (az arcade-hoz képest) értelemszerűen elmarad ez a vizuális pótlék, így hát a végeredmény olyan, amilyen.
Való igaz, hogy a kommandós téma általában garancia volt a sikerre, és hát nem érheti szó a ház elejét, mert itt aztán tényleg minden van, bázis, repülőgép, sok ellenséges katona, szóval tisztességes iparosmunka egy olyan célközönségnek, aki nem igazán ásta bele magát a C64 világába sokkal jobb játékokért. Tarkoncsapó szándékkal megemlíteném itt a
Piracy
A piráci (így) egy óriási játék. Bővebben egy rettentő ötletesen kidolgozott kalózos társasjáték, tökéletesen animált sprite-okkal és egy fodrozódó végtelen tenger-háttéranimációval, amelyet különdíjazni kellene a Minden Idők Legjobb 4 Pixelcsík Animációja kategóriában, mert ennél minimalistábbat és ugyanakkor hangulatosabbat aligha csináltak 8-bites számítógépre. (Azt már nem is merem említeni, hogy a két hajó közé kifeszített lánc is árnyékolva lett a commodore-os éjszakai tájon, azaz tényleg mindenre figyeltek.)
Még bővebben, a játék leginkább a dámajátékra hasonlít, mert mindegyik bábunk egyenértékű. A játék célja, hogy embereinkkel átjussunk a másik hajóra, ezt pedig egy kifeszített lánchálón keresztül tudjuk megtenni, ez a tulajdonképpeni tábla, amelyről még annyit érdemes tudni, ami amúgy is látható: 4 helyen el van szakadva, azaz ha egy bábu odalép, az nemsokára a halálát leli a habokban.
A hajó 5 csapóajtajából küldhetünk ki embereket, lépni pedig egy iránytű segítségével tudunk, mégpedig három irányba. A parancs kiadása után minden pályán lévő bábunk lép egyet a megadott irányba, lekaszálva az ellent, ha ott van éppen egy. Az alsó és a felső sorban tartózkodó bábuk a keresztirányú mozgást szintén elvégzik, a felsők alulra kerülnek, az alsók felülre másznak.
A két kapitány nagyon izgatott állapotban szaladgálja végig a meccset, a hangeffektek kiválóak, és a játék kezelése, szabályrendszere is szög egyszerű, a taktikázás viszont elengedhetetlen, mint minden jófajta táblás játékkal, ez pedig egy kiváló 8-bites társasjáték. Vannak még ilyenek C64-en, tulajdonképpen teherautónyi jófajta egyedi(!) logikai, táblás játék létezik a gépre, ezek csillogó halmának tetején foglal helyet valahol a piráci (igen, így), szóval mindenkinek sok szeretettel, aki szereti a táblás játékokat! (A végére még egy poén: sokszor szórakoztunk azzal, hogy ki-be nyitogattuk az ajtókat, mert az ajtó becsapódásának hangja hasonlított az ágyúdörgéshez...)
Last Ninja
Az ember ne fogjon billentyűzetet, ha nem vállalja az esetleges életmegszűntető jellegű kövezéses következményt az olvasók részéről. Amikor elkezdtem gyűjteni a játékcímeket ehhez a sorozathoz, szívtam a fogam némelyikhez érve, mert tudtam, olyan ingoványos vizekre fogok evezni velük, amiben hamar kiszúródik ez a vicceskedő gumicsónak, amiből írok, és a lápos talaj mélyén nem vár más rám, mint egy csomó tűéles kő, ami a maradékaimat is felnyársalja.
Az utolsó szó jogán, Bíró Úr, szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy blaszfémiát fogok elkövetni, most (aki esetleg nem tudná mi az, az most megtudja). Először is. A '80-as évek popkultúrájában, főleg a filmekkel kapcsolatban szinte minden a
Ezek a tények, és azért tartottam ezeket fontosnak leírni, mert tiszteletben tartom mások izlését és véleményét, márpedig egy igazi C64 tulajdonosnak muszáj, hogy legyen ízlése, hiszen régen is 60ezer játék létezett már a géptípusra, és a drága adathordozó / drága betöltési idő megtanította az igaz 64'ert erre a nagyon fontos dologra. Így tehát nem tudok és nem is akarok vitába szállni azokkal, akik fél lemezoldalakat (vagy egészeket) költöttek erre a játékra - elismerhetően nagy durranás volt 3D-s megjelenítésével, akciódusságával, nindzsaisztikusos stílusával.
És most akkor jöhet a blaszfémia, a schwärtze-suppe, azaz a személyes véleményem. Annak ellenére, hogy én is rajongtam a nindzsákért (amit életkori sajátosságnak tudok be), az akciójátékokért, és a remek grafikáért, nekem nem nyerte el tetszésemet, az első 10 perc játék után kiderült, hogy nem kell. Pedig hát, láttam itt-ott, hallottam róla, a C64-el kapcsolatban nagyon sokan említették, C16-os korszakomban is már hallottam felőle, láttam is futni apám munkatársánál demonstratíve, és ugye ráadásul magyarok is fejlesztették - de mégse. Van az úgy, hogy valami nem jön be, és szerintem sorolhatnám napestig azokat a játékokat, amik sokkal jobbak nála. Ha kicsit leszűkítem a pályát neki, akkor a nagyon favorizált nindzsás témában is bőven akad jobb, de ha nem vagyok ilyen kegyes, szerintem akciójátékként sem túl nagy durranás.
A kezelését sem értem, az oké, hogy axonometrikus, de a lent elvezető utaknál elég idegesítő, míg a látható fejünkkel is kigyaloglunk a tájból - közben persze verekedni a látható mezőkön kívül is lehet, vakon, ami azért C64-en is elég ritka szar, és szerencsére tényleg ritka. Biztos története is van (mind a három résznek), biztos sokan szerették is, de ha már elmondhatom, hát kimondom, hogy ez nem egy túl jó játék - bár kétségtelen, hogy a grafikája szép - de ez kevés, mert a C64-ből ennél jobbat is lehet, és csináltak is, sőt, ma is csinálnak - a nindzsák (és a felesleges hype-ok) ideje leáldozott.
Olé
Mea Culpa, de a haverokkal az ezredforduló tájékán néztük a bikaviadalok élő közvetítését a spanyolon. Ezeket mára már betiltották, de tény, hogy több száz éves hagyomány volt, és ennek a hagyománynak állított emléket az
A játék persze nem szimulátor, leginkább csak egy rajzfilmszerű, vicces feldolgozásról van szó, mint egy véres drámáról - úgyhogy inkább a portugál módihoz hasonlítanám, ahol nem volt szokás megölni a bikát (mármint az arénában, mert amúgy utána a vágóhídon igen). A játék célja, hogy minnél jobban felhergeljük a bikát a piros lepellel. Miután felvettünk egy jó távolságú pozíciót, megrázogatjuk a leplet, a pedig bika nekünkront. Megfelelő időben a leplet elrántjuk, a bika csalódottan elszalad mellettünk, mi pedig pontot kapunk. Sem banderillákat nem kell szúrkálnunk, se descabello kivégzés nincs, szóval a vér kihagyva, amikor nagyon ügyesek voltunk a bikahergelésben, csak egy korongon lógó lepelt kapunk a magasból, amit aztán egy mozdulattal a bika szarvaira kell akasztani, és Olé!
A fizika, az irányítás egészen jól el van találva, a futásnál nehéz irányt változtatni, a torreádornak lendületet kell vennie, aztán pedig nagyon nehéz megállnia a futásban - szóval minden, ami a békés keretek között lehetőséget ad a témában, ügyességi játékként lett összegyúrva, megcukrozva sok képi humorral: így korhatár nélküli mulatságként is kiváló. Meg a virtuális bika is túléli.
Tapper
Én életem során alighanem csapos szerettem volna lenni a legkevésbé, főleg nem a vadnyugaton, és még kevésbé egy ilyen sűrű bajszú, kopaszodó fazonként, de a C64 segítségével sikerült ezt az amúgy nem kívánt tapasztalatot is virtuálisan megszerezni a
A korai, kazettás években volt nálunk sláger, de egyedi stílusa miatt még ma is megállja a helyét. A
A játék célja az alkoholista vevőkör minél hatékonyabb továbbzüllesztése. Ennek sikeressége abból mérhetjük le, hogy minnél kevesebbszer törlik fel velünk az asztalt a kiszolgálás során. Hogy a játék teljesen kiérdemelje az erkölcsi fertő kategóriát, pénzért táncosnőket is fogadhatunk, akik a vevőközönség néhány tagjának elterelik a figyelmét az alkoholról - hogy időt nyerjünk, de persze a női vendégek ellen ez mit sem ér... Erőszak, ital, nők, vadnyugat, a
