Commodore 64 játékok

Please taszte eine druecke

2. rész A kezdeti C64-es időszak tárgyai

Artillery Duel

Később tudtam csak meg, hogy ez a remek játék nagyon sok '90-es évekbeli klasszikus játék utánzási alapjaként szolgált. Ennek fényében még inkább kiemelkedőnek tartom, ha díjaznom kellene, akkor biztosan a 'kazettás kétjátékos' kategória TOP 5 listáján foglalna helyet. A katonai dobolás hangja egyből berántja az embert, ezzel kezdődik az a csata, amelyben estébe hajló szombatokat lövöldöztünk el apámmal a gép előtt egymás ellen, random-pályákat szanaszét lyuggatva. A két játékos módhoz is csak egy darab joystickra volt szükség, ez a tény pedig jó ideig megerősítette első helyét a kedvenceink között. Emlékszem, amikor anyám meghallotta a kellemes madárcsiripelős zenét és látta, ahogy táj rajzolódik ki, unott és fájdalmas sóhajtást engedett el, megjegyezve, hogy "már megint" - hiszen tudta, hogy onnantól kezdve csak az ágyúgolyók zuhanásának fütyülését és becsapódásának hangját fogja hallani a kezdődő esti közös tévézés előtti időintervallumban. Ha figyelembe vesszük a tényt, hogy a játék 1983-ban jelent meg, amikor a virtuális fizikai modellezés nemhogy gyerekcipőben nem járt még, hanem bölcsőben sem ringott, akkor elámulhatunk eme remekmű ezen próbálkozásán is, a gravitáció, a ballisztikus röppálya 1 MHz-en történő leképezésén.

Az új barátaimmal is akartam játszani egyszer, de náluk tabu volt, mert egyikük annyira kitapasztalta, hogy a másik már nem akart ellene játszani, hiszen nem lehetett megverni benne. Felfedem hát a titkot: a játék inspirálta a Scorched Tanks című sorozatot, valamint a Worms című megasikert is, amely utóbbivak szintén óriási egymás elleni harcokat vívtunk később PC-n, de a Scorched Tanks képernyője is sűrűn látott jelenség volt a klubok monitorain (még Amigán is.). Egyszer már kitaláltuk Krisszel, hogy kéne csinálni egy listát azokról a kritériumokról, mi alapján számít valami jó játéknak: azt hiszem, a random (vagy szerkeszthető) pályák, az egyszerű és gyors játékmenet, vagy a minél kevesebb hardverszükséglet mind ilyenek, és ezeknek ez a játék is maximálisan megfelel.

Beach Head

A Beach Head tipikusan C64-es akciójáték, gyors és lényegretörő, emellett gyakorlatilag 3D-s is, tehát semmilyen kritika nem érheti. Grafikailag is kiváló, hangeffektjei korrektek, nincs utántöltés!

Háborús témájú, ahol több pályán keresztül kell bizonyítanunk ügyességünket - sok hasonlóságot mutatva a már említett Raid Over Moscow című játékkal, lásd ott. Vagy egy járművet kell irányítanunk keresztül egy veszélyes pályán, vagy pedig egy ágyuval kell lőnünk az ellenfelet saját perspektívából - ezt egy elfektetett 3D-s leképezéssel oldották meg, és nagyon eltalálták a készítők, hiszen nem egy játék készült ezzel a megoldással.

Gyorsan, míg a tank idefordul

A kezdeti időszak kedvelt játéka volt, apám a HUD-on lévő, akkor érthetetlen DEG ELEV feliratot úgy értelmezte, hogy "Degelj meg elevenen", ez a mondat pedig örökre emlékezetes maradt (egyébként valami DEGREE-vel kapcsolatos lehetett, de ki nem sz*rja le). Mindenképpen a legjobbak között van a helye, remélem a lassan készülő toplistámról nem felejtem le...

Robin of the Wood

Nem vagyok egészen biztos melyik kazettánkon tohonyászkodott ez a szép és meglepően tartalmas játék, de valamely korai szerzeményünk lehetett, az már biztos. A fátum fura fordulata folytán történhetett meg vele, hogy ütközött az éppen aktuális év (1991) legnagyobb mozisikerével, amely a baltaarcú Kevin Costner főszereplésével készült "Robin Hood, a tolvajok fejedelme" című sokat nézett, ugyanakkor rohadt unalmas akciófilm volt. Persze szegény, 1985-ös játék nem tehetett erről, sőt a maga idejében elég jó értékeléseket is kapott, és az sem rajta múlt, hogy az erdőben rohangászáson, és a szépen megrajzolt páncélos katonák leverésén kívül nem sokat tudtunk kezdeni vele. A jutyub végigjátszás végén látható kastélynak a közelébe se jutottunk el, de azért nem mondanám, hogy nem volt jó móka hadonászni a bottal.

Andy Capp

Andy Capp, a képregényszereplő története az '50-es években indult Angliában, érhető hát, hogy nekünk fogalmunk se volt úgy 1991 környékén, hogy kicsoda, máig egy nevetséges, de jól megrajzolt C64-es játék főhőseként él bennem. Az az eset állt fenn itt is, amely sok C64-es játéknál: fogalmunk sem volt, mi a szagos bánatot kell benne csinálni, hangulata viszont berántott minket, végső soron egy hétköznapi ember életét lehet benne élni: de csak akkor, ha megszoktuk a bonyolult menürendszert, és ugye ha mindenképpen úgy képzeljük el a hétköznapi embert, hogy egy angolszász alkoholista.

Poénnak jó volt, megtaláltuk a pénztárcát, elittuk a pénz jó részét, pénzszerzési lehetőségnek pedig ott volt a bunyó is, amit ha sikerült megnyerni, ismét volt pénz piára és lóversenyre. Rendőr elgyepálásáért a tárgyalás utáni azonnali gémóver járt... Persze a szerdát, a lóverseny napját sose értük meg, az alcometer általában hamarabb elfogyott, főleg, hogy verekedésért bevarrt minket a rendőr és sittre vágtak minket az említett gyors bírósági tárgyalás után.

Az embereket puszidobással lehetett megállítani, szóba elegyedni velük, volt barátnő is és feleség, akitől jobb volt menekülni (mert ő szedte el a pénzünket), nem mondhatnám, hogy a készítők nem toltak bele elég tartalmat, és nem tudom, mekkora siker volt ez annak idején, nekünk mindenesetre keserédes emlék maradt a képregényszerű grafikával, andalító zenéjével, alpári humorával.

Super Pipeline

A Super Pipeline (ejtsd: szuper pipeline!) egy bizonyíték arra, hogy a C64 mennyire sokoldalú tudott lenni: szűk memóriájába szinte mindenféle, valódi szakma szürrealizált változata megfordult már, többek között a vízvezeték szerelés fantáziadúsabb verziója is. Egy szakemberrel és segítőjével kell az elzáródott csőhálózatot javítani, biztosítva ezzel a víz útját - de persze ez nem olyan egyszerű dolog, mert közben életünkre törnek különböző ellenségek, mini-emberek (?), csótányok, vagy például óriásrákok, amelyek biztosan sokszor fordulnak elő csatornarendszerekben. A rajzfilmszerűség azonban nem engedi komolyan venni, így mondhatom, hogy a játékra egyáltalán nem lehet rosszat mondani, ez egy agressziót nélkülöző, jól megrajzolt, mókás hangokkal és izzasztó játékmenettel rendelkező, történelmi darab.

West Bank

A C64 bővelkedett humoros témájú vadnyugati játékokban, kapásból vagy ötöt is lehetne említeni (de még tizet is). Persze érthető, hiszen első fénykora még a '80-as évekre esett, addigra az olaszok spaghetti westernje nagyon felhozta a műfajt, gondoljunk csak a Bud Spencer - Terence Hill párosra. A játék a gyorstüzelő revolverhős szemszögéből élhető át, feladatunk a különböző ajtók mögül előbukkanó rosszarcúak azonnali likvidálása. Az irányítás teljesen egyszerű, hiszen 3 ajtó van csak a látótérben, így csak a bal / jobb oldali ajtók esetében kell húznunk a kart, középre lövésnél elég a tűzgombot nyomni. Az ellenfelek viselkedése elég változatos, mert némelyik valami fura okból kifolyólag párbajozni kíván velünk - menekülése közben. Az ilyen veszélyesen élő bűnözőket csak akkor lőhetjük le, ha már előkapták a stukkert, tehát csak azért hasbalőni valakit, mert lopott pénzeszsákot tart a kezében, úgy látszik, még nem elegendő indok. Az akciót nehezíti a banki alkalmazott, vagy az úrinő, ráadásul hogy még izzasztóbb legyen a buli, egy alacsony emberke is feltűnik, sok kalappal a fején, és az összes lelövése után derül ki, hogy bomba, vagy pénz lesz a jutalmunk.

Hát bocs Hölgyem

A képernyő tetején húzódó $ jelekkel teli négyzetek mutatják az összes ajtónál elért eredményünket, azaz melyiknél sikerült már legalább egy banditát a másvilágra küldenünk. Egy nagy kör végén pedig pisztolypárbaj is következik, extra bónuszokért. A játék zenéje hatalmas, remekül illik a vidám lövöldözéshez, meg a látványhoz, mikor gyorstüzelésünk közben az előkelő úrihölgy kapja a golyót, és szoknyája alól kikandikál korabeli bugyogója. Ötletes, vicces grafikával kidolgozott játék, amely Wild Gunman című pisztolydzsojsztikos NES játék alternatívája lehet C64-re, ha fénystukker nincs is, az élmény körülbelül ugyanaz.