Az otthoni, mikro­számító­gépes világban talál­kozhattunk már pár ilyenfajta képtelen­séggel, amikre nincsen magyarázat: de ha valaki megkérdezi, miért volt jó egy ilyen 8-bites kisgép tulaj­donosának lenni, akkor azt mondom, hogy az ilyen jelenségek miatt. Mivel a játék futását simán meg lehetett állítani, az átírt karak­tereket megtalálva ki tudtam rajzolni a képernyőre az Enterprise űrhajót, sok-sok ellenséges klingon hajóval körülvéve. Azt hiszem, ezt hívják úgy, hogy játék a számító­géppel.

A szabályok megismerése után már egészen izgalmas mérkőzéseket ját­szot­tunk, látványosnak és élethűnek találtuk a fizikát, de ez inkább annak volt betudható, hogy a C64 spritejainak sima mozgásai elkápráztattak minket a C16 után - úgyhogy az akkor (1990) viszonylag friss játék hamar berántott minket, jó kis darts estéket okozva nekünk.

Miután megtesszük a szükséges lépéseket a beállí­tások terén (például választ­hatunk szereplőt), azonnal a kocsmában talál­hatjuk magunkat, és ezt nem sok C64-es játéknál mondhatjuk el! A hangulat egyébként nagyon ott van, egy műsor­vezető is közvetíti a mérkő­zéseket, miután dobtunk háromszor, a gép egy külső nézetes animációban mutatja be a saját játékosainak dobásait (a kommentátor bemondja az értékeket), közben pedig békésen iszogató drukkerek élik szombat estéjüket.

Most visszanézve persze rájöttem, hogy a játék rohadt nehéz volt, és főleg az irányítás miatt: mintha a készítők a normális iránymegadás összezavarásával akarták volna nekünk szimulálni egy ló szakértelmet igénylő irányítását (emlékem szerint a joystick elfordításával megnöveltük az esélyeinket). A véletlenszerű pálya során gúlák, ugróakadályok, hidak nehezítik az előrehaladást, amelyek elkerülése / átugrása néha igen nagy pixelharc, de a 3 animációs fázisú lóról leesést mindig viccesnek találtuk. Nem mondom, hogy a legjobb lovas játék a gépen, de azért kellemes emlék - ha már játszani annyira nem is jó vele.

Mint azt már említettem itt a honlapon, a C16-os sportjátékok enyhén szólva nem a játszható és élvezhető kategoriában mozogtak, így aztán kellemes meglepetés volt ez a kifinomult animációjú - és ha még oly joy­gyilkos módon is, de eredményesen irányítható - erőpróba. Szinte érezhető a fizika, a sportágak virtuális lemodellezése igen jól sikerült, a grafika és az animációk is szépek - a zenék és a közönséghangok tovább fokozzák a nagy versenyhangulatot.

Igaz, hogy autóverseny, de tulajdonképpen egy autós tematikájú arcade játék, ugyanis nagy szerep jut a különféle bónuszok begyűjtésének, amellett, hogy időben és lehetőleg ütközés nélkül teljesítsük a pályákat. A bónuszok sokfélék lehetnek, kapuk, felvehető zászlók, elpöckölhető focilabda, az akadályok pedig még többfélék: elképesztő, mennyi tartalmat sikerült belezsúfolni a játékba. Az úton lévő fákon, kerítéseken, falakon kívűl még egy kavics is képes megváltoztatni a játékmenetet, hiszen az autónk két keréken halad tovább egy ideig, de vannak dobbantó "pocsolyák", ezek segítségével a sebesség mértékében ugorhatunk jó nagyokat, de vannak hidak is, vagy éppen lejtős kanyarok, alagutak, amelyekből kifelé egy zseniális C64-es real-time árnyékolási trükkel is találkozhatunk - és mindezek több földrész jellegzetes grafikai stílusában, több pályán keresztül!

Azok kedvéért, akik nem élték meg ezt a korszakot, el kell mondani, hogy a címben szereplő Samantha Fox nevű hölgy a '80-as évek egy ikonikus (énekes) sztárja volt, bár nem túl hosszú ideig, csak éppen addig, hogy az egész világ megismerje az amúgy naturálisan esztétikus, másodlagos nemi jellegpárjáról és egyébként szép arcáról. Így aztán nem csodálkozhatunk azon, hogy művészetére éhes, szorgalmas emberek megalkottak egy pókerjátékot az ő főszereplésével, amelynek - annak ellenére, hogy liszenszelt játéknak írják - erősen trash beütése van, a képek digitalizáltsága is hagy némi kívánnivalót (...) maga után, sőt, talán egy remastered verzióért is kiált...

A Led Storm egyébként egy - valószínűleg nem hivatalos - arcade átirat, ugyanis egy teljesen ilyen játékmenettel és hasonló grafikával bíró arcade játékkal találkoztam már romolásaim lomolásaim során. Nagyjából úgy lehetne összefoglalni, hogy egy lövöldözős és autó­versenyes száguldós játék-hibrid, amelyben a shmup műfajra jellemző bónuszok és extrák segítenek minket, ugyanakkor egy kötött, high-tech stílusú pályán zajlik a megszokott "autóverseny". (Kivéve persze néhány szabadabb pályát, például a sivatagot, ahol nagyobb a mozgásterünk.)

A 100+1 Játék... könyv­sorozat vala­melyi­kében láttam először a Plus 4 verziót 1988 tájékán, de ugye a pattogó golyót akció közben nem láthattam, csak egy álló­képet a játékról - sebaj, ez is eléggé jól felcsigázott, sejtettem, hogy ez egy jó játék lehet. Nem teljesen flipper, mert inkább full gravitáció van, mint döntött asztal (a labda elég nehéznek tűnik).

Amikor C64-em lett, hamar eljutott hozzám, és nagyon jól elvoltam vele, a gyűjthető bónuszok, a kiszabadított labdák - nagy élmény volt, de valami hiányzott. A baráti társaság! A középiskola első éveiben megismertem új arcokat, akik szintén kedvelték ezt a játékot, és amikor feljöttek péntekenként, az élmény kiegészült egymás anyázásával is, ez pedig a helyére tette ezt a játékot. Egy magányos hétköznap délutánon gyakorlás gyanánt - hogy a következő pénteken jól képébe röhöghessek a haveroknak - megközelítettem az elérhető maximális pontszámot, mégpedig valami 970,000 körüli értékkel - és nem volt elég, hogy a játék lemezre menti a rekordot: tanút is kellett hívnom a családból, mert sejtettem, hogy a haverok nem hiszik majd el... És igazam lett, azzal vádoltak, hogy meghekkeltem lemez-editorban az értékeket, vagy valamilyen módon csaltam! Ma, a modern (magyar, és ráadásul hihetetlenül jó) flipper-szimulátorok özönében nem akkora élmény vele játszani, de vitathatatlan, hogy a Pinball Power című másik klasszikussal együtt a két legjobb flipper játék 1MHz-en.

Egyszerű, de nagyszerű ötlet: célunk, hogy hősünkkel felmásszunk ezen a fura mászó­alkal­matos­ságon, és elérjük az épület tetején lévő uzsonnás-táskát (ki minek látja, ugye). Ez a létrafal persze tele van mindenféle lényekkel, akik hátráltatnak minket ebben, de őket rövid időre össze tudunk taposni, ám várakozni sem tudunk a végtelenségig, ugyanis felülről folyamatos fenyegetésnek vagyunk kitéve lezuhanó tárgyak által. Személy szerint beválogattam a kedvenc 100 játékom listájába is, mert bár szinte egyáltalán nem használja ki a C64 azóta ismert lehetőségeit (jó, ezt nem is várjuk el, de tény), viszont ahhoz képest, hogy 40 éve, a C64 megjelenésének hajnalán érkezett, ma is teljesen szórakoztató, jól játszható, hibátlan 8-bites játék.