Még én sem gondoltam volna, mikor elkezdtem a Commodore 16 játékokra emlékező sorozatot, hogy 4-5 csillényi válogatás után is okozhat meglepetést a tárna mélysége. A legnagyobb rácsodálkozás akkor jött, amikor játékmenetek jutottak eszembe, pedig az adott screenshot láttán mindössze csak ismerős volt egy játék! Traumákat is felbolygatott lapátom, meg persze rájöttem, hogy bizony ennél a gépnél is voltak számomra kimaradt játékok - szóval tényleg komoly élményanyag ez, látható, hogy súlyos hatással volt gémerkedésemre ez a kis 8-bites háziszámítógép. Jöjjön hát egy újabb szállítmány!
Airwolf-16
A levegőfarkas-16 egy olyan helikopteres játék, amiben a karakteres üzemmódú gravitáció van. Nagyjából ezzel el is mondtam mindent, bár megjegyzendő, hogy a fizikai hűség a mai kor igénye csupán - akkortájt ez bizony nagyon komoly dolognak számított számítógépen, hogy vonzza a repcsit a Föld, és (csak) a filmekben látott helikoptert én irányítom!
Azazhogy irányítanám, mert örökélet nélkül játszhatatlan, akárcsak a
Nem mondom, hogy a géptípus legrosszabb játékához van szerencsénk, de ha nincs az
Skyhawk
A C64 Játékok sorozatban már írtam arról, hogy ezzel a repülős-akció játékkal először C16-on találkoztam, ami viszont érdekes, hogy a C64 verzió volt előbb, úgyhogy ez a konverzió. Ilyettén módon remekül teljesít, mert bár a játék maga nem közösülteti meg erősen a játékost, de mégis mindent sikerült megoldani az amúgy (még) szerényebb képességű C16-on is.
Az akció egy vidéki város közepéről indul, ahová (a vicc kedvéért) katonai légibázist telepítettek, ráadásul az ellenséges gépek is pont ezt támadják meg, miért is ne. A velük lezajló rakétázgatásból az alattunk elfekvő kisvárosi idill is jócskán részesül, de főleg a dombok tetejére kihelyezett leszállóhelyek robbannak fel elsőként, megnehezítve későbbi tankolásainkat. Radar is van, izgalmak is, de azért nem túl változatos, hosszú távon inkább zavaró. A zenéje viszont - még akkor is, ha csak C16 szintű - egészen elfogadható.
Legionnaire
A (ejtsd:) légionárije (jó, ne játsszuk a hülyét, lézsöner) címet viselő mulatság nem éppen egy technikai demonstráció (sőt), sokkal inkább egy ad-hoc kommandós izé, ami kicsit villog is, meg barna is, de az előzőekben említett jelenség miatt természetesen nagy népszerűségnek örvendett ezen a maga fapados módján. (Ugye a "de jó, kommandóst irányítok" jelenségről van szó, '80-as évek, tudjátok.)
A játék célja tehát lőni mindenre, ami mozog, és lehetőleg nem meghalni, bár ennek a veszélynek a behatárolása a gép képességeit ismerve (így utólag is) elég homályosnak tűnhet. A pályák azért elfogadhatóan vannak megrajzolva (és aggasztó, mennyiszer használom az "elfogadható" szót a C16-os visszatekintések során...), a scroll végülis jó, AI nincs, az ellenfelek simán elsétálnak mellettünk, a képernyőn kívülről jövő lövedékek, néhol sorozatok pedig némi kiszámíthatatlanságot tesznek a játékba, de akkor is úgy érzem, hogy nem kellett volna az első pálya végéig eljutnom egyetlen lövés nélkül, azért mégiscsak egy kib. kommandós játékról beszélünk...
De hát persze, hogy van hozzá pályaszerkesztő, miért ne, ha egy engine egyszer beindul! Vicces még, de annak idején még
A korszak általános tájékozottságát jellemzi amúgy, hogy sem a játékok címét nem sikerült rendesen megjegyezni, valamint páran úgy gondolták, hogy egy játékot csak úgy be lehet tölteni, előtte nem kell valamilyen fizikai formában birtokolni, hanem lebeg valahol a térben (egyébként ez a tájékozottsági szinvonal kísértetiesen visszaköszön a maiban is).
One man and his droid
Már C16-on is voltak olyan játékok, amelyek címét izgalmas, misztikus hangulat lengte körül, de az
Hogy mi a szomorú istennyilát kell benne csinálni, az a mai napig olyan misztikusan érthetetlen számomra, mint amilyen hatást kelt a címe, de azt el kell ismerni, hogy így legalább van valami koncepciója... Az egyik játékos könyvünkben írtak róla, de annak hasztalanságát bizonyítja, hogy a mai napig tényleg teljesen homály az egész, a súlyos pedig az, hogy a leírást újraolvasra és youtube gameplay videókat megnézve sem pontosan értem, mi a cél. Lehet hogy én vagyok a hülye, de sebaj, ez már megmarad ilyen digitális misztikumnak, mert ilyen is kell.
Video meanies
És akkor még egy Mastertronic játék, de a
Főhősünkkel, a két karakter magas robottal kell (ki tudja mire való) kulcsokat gyűjtenünk, illetve be- (avagy ki?) -kapcsolgatnunk a tévével ellátott videókat (vagy miket) a különféle kanyargós és bontható, porhanyós falakkal is megtöltött barlangrendszerben. Néhol fali diffúzióskonverterekből kicsapó lézercsápok, hebrencsre szkriptelt ellenséges pixelplazma-entitások is nehezítik a boldog videóbányászatot. Mivel robotunk fejéből tud csak lőni, néhol bonyodalmakat okozhat az áthaladáshoz szükséges alagút vágása - de ez a játékot még izgalmasabbá teszi (de közben kiderült, hogy nem csak onnan tud lőni, de ezzel sem vagyunk kisegítve amúgy).
"Szakmájában" az egyik legjobb produkció, nem sokat tud, de azt üzembiztosan, csak ajánlani tudom annak, aki szeretne robotokkal HI-RESen porló falakat bontogatni, ráadásul mindezt jófajta irányítással együtt, mert a játék nem követi a híresen szar C16-os kontrollálási hagyományokat, hanem játszható!
Super gran
Akinek sikerült úgy időzítve megszületnie Magyarországon, hogy éppen a '80-as években legyen tíz év alatti, annak többek között el kellett szenvednie a
A híres szuperhős-nagymama kalandjaiból merítő játék azonban csak egy kis részletet, egy biciklis- vitorlázószárnyas duel meccset dolgoz fel a maga meghökkentően beteg módján (és ezt a mondatot sem fogom egykönnyen kiheverni). Abban nem vagyok biztos, hogy egymás ellen is lehetett játszani, bár adná magát, mindenesetre az biztos, hogy egyjátékos módban Szupernagyi irányításával kell biciklihajtás közben bombákat dobálnunk főellenségünkre, a Pernahajder Campbell-re, és ezzel már túl sokat mondtam, legalább kicsit megtisztítottam a több évtizedes, felfakadt sebeket, gyógyuljanak csak szépen tovább.
Street Olympics
Nem pazarolnám a tárhelyet ennek a pocsék játéknak ismertetésével, hiába dobja be a mindent ütő grafikai jokert, a commodore téglát, és hiába lehet billentyűzetről is verni neki - a
De legalább ennek ismeretében a
Gullwing Falcon
A számítógép létezésének egyik vitathatatlan érdeme, hogy 2D-ben jól lehetett vele pszeudó 3D-t ábrázolni, már a korai 8-bites gépeken is, és tulajdonképpen úgy tíz évig ez a találmány (tovább fejlesztgetve ugyan), de alapjaiban ugyanúgy érvényes és felhasználható maradt a játékok világában. A
A játékban egy űrhajót irányítunk, amivel ki kell lőni a repülő ellenséges idegeneket (azta!), de persze nem csak, hiszen a kopár szájbertájon befele irányba repülve (valamiért) páros oszlopok csempésznek egyfajta szlalom jelleget is a natúr lézerdurrogtatásba. Ezek között egyébként rohadt nehéz átmanőverezni (igen, karakteres képernyő), az ellenséges rajok meg szanába - szerte tekeregnek a képernyőn, amely szintén nem segít az élvezhetőségén. Az űrhajó egyébként kicsit hasonlít a
Pancho
A
Célunk, hogy a lépcsőzetes pályán ugrálva beszínezzük az összes négyzetet, de ez ugye nem könnyű, ha az ellenséges lények visszaszínezik azokat. A mára már ikonikussá lett, hülye orrú főszereplőt lecserélték mexikói sombrero kalapos valamire (biztos jogi okokból), de legalább áthozták a játéktermi eredeti pörgős akcióját. Szóval egy tisztességesen megszerkesztett konverziószerűség, el lehetett vele szórakázni.
Olympic Skier
Az
Ehhez nem férhet kétség, tessék csak megnézni, bármelyik ezen kétfajta tematikájú játék egyszerűen default hangulatos. Aki pedig nem ismerné a műlesiklást: (nem, nincs belőle eredeti, csak mű) feladatunk az, hogy versenyzőnkkel a havas hegyoldalon lesikoljunk (lesiklassunk, siklathatunk, ez egy igazi magyar ragozhatatlan ige), elkerülve az akadályokat, és lehetőleg a felállított zászlópárok között áthaladva.
Ez a játék akár egy karácsonyi szünet családi összejövetelén is képes sikert aratni, és a megjelenése után több, mint 30 évvel ez hatalmas eredménynek mondható - nem véletlenül születnek egyébként a mai napig mindenféle böngészőben játszható változatok, vagy ne is beszéljünk a C64-es remake-ekről, mert abból is akadnak jófélék. Nem tudom, hogy ez-e az eredeti alapötlet és változat, mi mindenesetre joystickos körbeadogatós versengéseket rendeztünk vele, és mivel erőszak és vérmentes, családi játéknak tökéletesen beillik, jár a pont.
