Folytatván a múltkori emléközön-rendszerezést, magam is meglepődtem, micsoda régen elfeledett rejtekhelyek pókhálósodtak, tekeredtek agyam elrejtett járataiban. Ezek felidézésekor (majd azokat bejárva) rájöttem, hogy nem fog olyan hamar véget érni ezt a sorozat, ugyanis az első körben (1-2 éve) összegyűjtött játékokon kívül találtam még vagy harmincat (és valószínű, hogy fogok még). Tényleg hihetetlen, hogy pár év játékemlékeit pár évig tart leírni is, ami ráadásul ugyanolyan szórakoztató tud lenni. Remélem, nem csak nekem. Nézzük!
Auto zone
Kicsit elfogult lennék, ha nem venném direkt észre, hogy már akkor se volt új a nap alatt, ugyanakkor ha egy játék megfogja az embert, akkor mindegy, hogy már volt ilyen - igen, a
Egy fura autóval kell nyomulnunk, mint ahogy említettem, ráadásul balra, ami azért nem túl gyakori az ügyességi játékok esetében. Végülis egy egyszerű reflexgyakorlatról van szó, a sebesség növelésével nagyobbat tudunk ugrani, lassítva kisebbett, ahogy kell - de jól van megcsinálva az egész, nem olyan veszettül darabos, mint sok némelyik játék a géptípuson. Jó kis "körbejár a joystick" játék volt, ezzel pedig mindent elért, amit játék elérhet - és nem is a legjobbak közül való. (Azt viszont nem értem, a programozóbácsiknak hogy volt pofájuk olyan helyekre berakni az extra pontot jelentő virágokat, ahonnan nem lehet összeszedni őket, de azok már ott is maradnak...)
Harbour Attack
Ebben a kedvesen borzalmas,
A program figyeli, hogy milyen mélyre merülünk alája, hiszen a nyomást nem bírja a végtelenségig a tengeralatti jármű (szóval van realisztikus fizika is). Aki nagyon ügyes, az eljuthat a tengeri csata részhez is, de szerintem ez édeskevés jutalom a pixeles szenvedésért cserébe. A sok másik játék mellé téve csak annyit lehet felhozni mentségére, hogy a tengert legalább megcsinálták úgy, mint a
Gyémántbányász
Amikor az iskolai tanév közben sikerült kisírnom a szülőknél, hogy unokatesóméknál tölthessem a hétvégét: persze azzal a céllal, hogy az ébrenléti időnket számítógépezéssel töltsük. Szerencsés voltam, mert ugye a régi Commodore 16-omat ők vették meg, így nem kellett teljesen elbúcsúzni a régi játékoktól - ám mivel unokatesóm,
Aki gépelt már be komplett játékot nyomtatott papírból, az tudja, milyen nagyon időigényes önszivatás ez, ugyanakkor egy fegyelemre és türelemre tanító feladat - ráadásul a gépelésből adódó hibák miatt sűrűn kell elmenteni és javítani a bepötyögött programot, ami az egész művelet időtartamát a többszörösére is növelheti.
Úgy terveztük, hogy a gépelés el fogja vinni a délelőttöt, ha nagyon jól akarjuk csinálni, minimális hibával - aztán ebéd után indulhat a javítás, és előreláthatólag a játék készen lesz kora délutánig, onnantól pedig játszhatunk vele estig. (Meg egész vasárnap is, akár!) A DATA sorokat mindig diktálva vittük be, úgy hatékonyabbnak tűnt, az egyikünk olvasta, de a dolgot nehezítette, hogy keresztanyám néha belekiabált fals számokat is a konyhából, mert viccesnek gondolta a megzavarásunkat. Persze emiatt komplett sorokat kellett újra meg újra átnézni, de így is készen lettünk időben. Ebéd közben is arról volt szó, vajon milyen lesz a végső játék, a program kódjából kikövetkeztettünk néhány dolgot előre, mindketten rendelkeztünk már rutinnal ezen a téren - de a kész játék az mindig egészen más, tudtuk ezt is. Ebéd után befejeztük, és néhány durva programösszezuhanás után megkaptuk a címképernyőt, és hogy az 1-es JOY-ra lesz szükség a játékhoz.
A képernyőn pedig megjelent előttünk a játék (egyetlen) pályája. A cél az volt, hogy bányászunkkal lemenjünk a mélybe, és felhozzuk onnan a talált gyémántokat. A ház előtt (ahova a gyémántokat kellett visszahordanunk) két mély árok is nehezítette a közlekedést, így minden egyes feljövetelkor át kellett ugrálnunk azokat. A lifttel hatalmas poén volt lemenni, főleg, hogy lehet tovább is menni a bánya bejáratánál, de mondjuk feleslegesen, csak az időt húzzuk vele.
Ezt a játékot az tette emlékezetessé, hogy mi gépeltük be, azaz a számítógépbe történő adatbevitel azon változata valósult meg, amikor a papír az adathordozó. Azt hiszem, hogy akik ezt nem élhették meg, nem sejthetik a képek alapján, micsoda játékélmény volt ez nekünk aznap estig - aztán még vasárnap reggel is - hiszen a beletett munkától igencsak lecsökkentek az igényeink és elvárásaink vele szemben, a magunkénak éreztük egy kicsit. Úgyhogy hiába is írok bármit, ezt nem lehet átadni. Ezt csak az ilyen "gyémántbányászok" tudják, akik nem lusták "ásni" a gyémántokért.
booty 16
Fura, hogyha egy mászkálós játékban nem lehet ugrani, talán ezen mi is csodálkoztunk annak idején - hiszen, a
Talán úgy is felfoghatnánk, hogy egy tolvajt alakítunk, aki kirabolja a kalózok hajóját (dupla csavar a történetben), és nem akar feltűnést kelteni a fegyverhasználattal, illetve ugrálással. Főhősünk célja, hogy a lehető legtöbb kincset összegyűjtse a szinteken, melyek között létrával lehet haladni - ja és persze valamilyen sorrendben a színes kulcsokat, mert színes cellaajtókból is van bőségesen. (Na ezért ezt nem lehetett fekete-fehér tévén játszani.)
A nagy sárga ajtó arra szolgál, amire az ajtók szoktak, át lehet velük menni egy másik "terembe" (már amennyire egy hajófenékben azok vannak), folytatva a portyázást. Erre egyébként sűrűn szükség lesz, hiszen mint már mondtam, ez az egyetlen módja annak, hogy a karddal ellátott, vérszomjas pixelkalózokkal szemben védekezni tudjunk.
Grafikailag nem lehet nagyon belekötni, amolyan diszkréten Commodore 16-os, a főhős karakter azonosíthatatlanságát ellensúlyozza a félelmetes, kardos kalózok rajza, valamint a kicsi, kör alakú hajóablakra felcsapódó tenger hullámainak animációja, ez utóbbi azért megdobja az alaphangulatot. Amire lehet panasz, az a géptípusra jellemző irányítási nehézség: a karakteres képernyő miatt sajnos a létrák csak úgy használhatóak, ha PONT felettük / alattuk állunk, a kulcsokat is úgy tudjuk felvenni, ha teljesen "kitakartuk" őket (a program hangjelzést is ad, ha sikerült felvenni a kulcsot).
Itt érdemes megjegyezni, hogy a kulcsok felvételi sorrendjét mi választhatjuk meg, hiszen tűzgombbal vehetjük fel őket, amikor akarjuk, a kincseket viszont automatikusan összeszedi emberünk. Így lehet taktikázni, melyik útvonalon menjünk tovább - átnézni másik termekbe is, hogy hatékonyabb legyen a kincsvadászat. Az ellenséges kalózok meg bárhol felbukkanhatnak, úgyhogy csak óvatosan! Tudom, az egyképernyős platformokból kozmikus gigászbrutyó mennyiségű létezik Commodore gépekre (is), ugyanakkor ez az egyetlen olyan műfaj, amiből végülis olyan nagyon rosszat nem lehet csinálni, mert valamiért alapból működik, és jól el lehet velük lenni. Ez is ilyen.
Back to nature
Na jó, ezt a játékot nem érheti kritika. Kevés játékra mondható és én is csak indokolt esetben szoktam, de a
A ronngyá forgatott C16 játékkönyvben a játékkal kapcsolatban szerepelt egy tréfás és egyben nagyon bölcs történet.
A légyiskolában a tanárnő felelteti a légy-diákot.
TANÁR: - Mondj három vérengző vadállatot!
DIÁK: - Fecske, béka, sirály!
TANÁR: - Helyes, most mondj három ártatlan jószágot!
DIÁK: - Tigris, párduc, oroszlán!
Az egyik "vérengző fenevadot" kell tehát irányítanunk, azaz a legyeket kell elkapnunk, hogy jóllakassuk virtuális avatárunkat, a békát. Ezt a számbillentyűkkel tehetjük meg, melyek lenyomására a béka különböző távolságokra tudja kinyújtani hosszú nyelvét, illetve hosszú lábaival nyújtózni tehát még joystick sem kell a játékhoz. Nehézségi szintek is vannak, a gyorsabb legyeket még nehezebb elkapni, ráadásul hármasával is vadászhatjuk őket, szóval panasz nem lehet a játékmenet változatosságára sem. Kicsit lassan készült ez a cikk, mert viszonylag sokat játszottam vele közben ahhoz képest, hogy rövidke ismertetőt akartam csak írni róla.
A játék grafikája verhetetlenül hangulatos. Ezt ennél jobban nemhogy nem lehet, nem is kell. Az arányok pontossága, az animáció fázisai, a bogár elkapás effektje - és ezekhez hozzá az esti tópart képe a három ASCII nádszállal (Krissz jelezte: ez GYÉKÉNY, javítsd!) rengeteg más játék részletes, nagyfelbontású hangulatkeltő megoldásait teszi kicsit feleslegessé, hiszen minek erőlködni, ha ilyen ötletesen is meg lehet oldani, minimális erőforrásokból? A játék egy páratlan bizonyítéka annak, hogy az ötlet mindenek előtt a legfontosabb, ha az nincs, akármilyen teljesítménye lehet a hardvernek, akármekkora költségvetéssel dolgozhatnak, nem lesz belőle jó játék. Még arra is futotta a készítőtől, hogy az egyébként szinte teljesen egyértelmű kezelést a játékos kérésére részletesen ismertesse egy külön oldalon.
Számomra még a jövő kérdése, hogy képes leszek-e arra a kegyetlen műveletre, hogy kiválasszak 10 ikonikus, soha-meg-nem-ismételhető, kiváló Commodore 16 játékot ebből a hatalmas óceánnyi kínálatból, ami a géptípusra hömpölyög, de ha megteszem, ez a játék 100%, hogy helyet kap benne. Ha talán a PC-k egyszer valaha apokaliptikusan bedöglenek, a 8-bites gépek még mindig működni fognak, és ha tönkremennek a joystick portcsatlakozók is, akkor ez a játék még mindíg simán játszható lesz. Ezzel nem lehet versenyre kelni.. A játékot egyébként egy Bob Carr nevű ember írta,
Robin to the rescue
A
Az ügyességi játékok közül két dologban emelkedik ki. Az egyik, hogy a mozgás egészen kifinomult, egész sima, mintha nem is Commodore 16-on játszanánk (bár a színpaletta lebuktatja azért). A másik, meg hogy baromi nehéz. Nyilakkal lőnek ránk, dárdákkal szúrnak felénk, mindezek tetejébe később még kövek is hullanak a fejünkre, miközben árkokat kell átugranunk, kulcsokat is kell gyűjteni (mindet össze kell szedni), hogy megmenthessük a hercegnőt. Akcióból tehát nincs hiány, a játék a műfaj szinte minden elemét beveti szenvedésünk érdekében. Emlékszem, a szomszéd srác is nagyon bírta, úgyhogy kapott is a joystick rendesen, mikor átjött.
Kane
A
A szöget állíthatjuk, a madarak pedig a levegőben haladva mintegy "beleszaladnak" a nyílba, de tulajdonképpen a végébe is akár, mintha valamiféle "ragasztós" nyíl lenne. Jó, ez nyilván egy technikai bakiféleség, de ettől még nagyon élvezhető ez a rész, főleg, hogy elég realisztikusan lehet mondjuk nyakon is lőni szerencsétleneket. Sikerülhet még úgy is lenyilazni egy példányt, hogy lezuhanásával magával rántja az alatta lévő(ke)t - ezeket is beszámítja a program, még érmet is kapunk, ha jól ritkítjuk a szárnyasállományt.
A második pályán eljutunk a folyón túli faluba, ahol végre a rosszarcú gengsztereket is lelőhetjük pisztollyal (bár a program bad guys-nak nevezi őket, lehet hogy csak sima lakosok). Amikor C64-ünk lett, akkor is megszereztük a játékot, de már nem volt akkora élmény, pedig sokkal kifinomultabb, mint ez a változat: hiába, ha valami elmúlt, akkor elmúlt. Amikor betöltöttem, magam is meglepődtem egyébként, hogy a C16 suta butaságaihoz képest milyen jól meg van csinálva a repülő nyílvessző - a játék azon ritka példányokhoz tartozik, amikben a realisztikus fizika egy picit csak, de legalább ott van. Na nem mintha ez elengedhetetlen lenne, csak ismerve a C16-ot, inkább egy óriási csoda.
pogo pete
A
Most, hogy kipróbáltam, csak meghalni tudtam benne, fogalmam sincs, mit kell benne csinálni. Ez egy érdekes emlék maradt, aminek a címe is hülyén hangzik, nem csak magyarul, eredetiben is, és akkor maradjunk ennyiben.
A sárkány odúja
A
Egyetlen óriási nehezítés van a játékban, ez pedig az irányzék, ugyanis a program érdekes módon azt mutatja meg, hogy merre van Észak, tehát a helyszínek nem abból a perspektívából látszanak, ahonnan odaérkezünk. Én személy szerint ezt félelmetesebbnek találom magánál a Sárkánynál is.
Még szerencse, hogy van térkép, bár hogy mennyit segít, az más kérdés - a játék keményen igénybe veszi a tájékozódási képességünket, de nyilvánvalónak tartom, hogy nem gonoszságból, hanem valami helyspórolási szándékkal így oldották meg a dolgot (más, ésszerű magyarázatot nem találok).
Emiatt az irányítási mód miatt elég nehéz vele játszani, de nem lehetetlen, csak megszállottaknak - én megelégszem a képek nosztalgikus nézegetésével is.
telex
A végére hagytam egy nagyon jó játékot, és lehet hogy meglepetést okozok azzal, hogy játéknak nevezem a
A
Örültünk neki, hogy van számítógép és ilyen játék: most pedig örülök, hogy megnéztem - mert kiderült, annak idején kiadták franciául, angolul, németül is 1000 szavas adatbázissal és nehézségi szintek állításának lehetőségével, ráadásul ez a magyar változat 2000 szót tud, ami azért a C16 memóriáját ismerve gigantikusnak tűnik... A francia változatban pedig mindjárt letellik az időm, úgyhogy mindenkinek további jó szórakozást!
