Igen, a fenti képrészleten jól látható, hogy a Commodore 16 alapállapotában 12277 byte volt elérhető, tehát ebbe kellett belepasszírozni a játékot. Mostanában nagy divat Commodore 64-re különböző 4K-s versenyeket indítani, amiből kiváló alkotások születnek, de ne felejtsük el, hogy ami ott egy szándékosan felállított, kreativitást segítő korlát, az a Commodore 16 esetében egy teljesen átlagos tényező - a géptípus játékai nem is lehetnek 12K-nál nagyobbak. Ezt persze nem panaszkodásképpen említem, hanem abból a célból, hogy még jobban értékeljük a jó játékokat, amelyek 30 évvel ezelőtti délutánokon át szórakoztattak minket, a rosszakat pedig még jobban megértsük, hogy miért lettek ilyen rosszak: nem (biztos, hogy) a gép képességei miatt. Jó szórakozást!
Fura, de nem csak gyerekek, hanem felnőttek körében is világszerte kedvelt hobbi a vasútmodellezés. Ez már így volt a '80-as években is (és előtte jóval), nekünk is volt PIKO modellvasút készlet, amiből egész jó kis pályákat lehetett építeni. Mivel hely és időigényes elfoglaltság volt (komolyabb esetben pedig már nagyon drága), ezért csak ritkán vettük elő, később, amikor már lett számítógépünk, nagy örömmel ültünk le a
Nem tudom, kiben milyen hatást keltenek a mellékelt képek, talán lehet, kissé sivárnak és egyszerűnek tűnhet a játéktér, nekem viszont egy hatalmas, bejárható sinhálózattal rendelkező, hangulatos terepasztalt jelentett: látszólagos egyszerűsége már elsőre magával ragadott, valódi vonatvezetőnek képzeltem magam.
Hogy a szimuláció komolyabb legyen, billentyűzetes irányításra volt szükség, ami még tovább növelte a szimuláció hangulatát. Mivel gőzmozdonyhoz szükség van vízre és fára, ezek elfogynak, pótolni kell őket: szerintem egy általános iskolás elsősnek ideális játék volt, semmi erőszak, csak a móka és tanulás. Sok mindenre kell figyelni, váltókezelés, szembejövő expressz vonatok, ütközőkkel való találkozási sebesség, vagonok fel- és lekapcsolása, útvonaltervezés, az arany bankba szállítása (rablók figyelése!), a textil és különböző ásványok megfelelő helyre történő szállítmányozása - mindez egyszerű, de hatásos grafikai megoldásokkal körítve, remek hangeffektekkel, egyszóval minden tekintetben egy kiváló hangulatú játékkal lesz dolga annak, aki betölti, így 40 év után.
Az 1001 könyvben térkép is volt hozzá, azóta is csak ámulok, hogyan fért ez el a Commodore 16 memóriájában... Külön emlék, hogy 1987-ben Kylie Minogue első debütáló slágerének is ugyanez a címe (ami valójában egy hatvanas évekbeli dal feldolgozása), és akkoriban szénné játszotta a tévé és rádió, a kettő együtt egy szinkronos élményt ad, amelyre szívesen emlékezem vissza. Lehet hogy egyszer tényleg végigjátszom a játékot, és készítek egy hosszú leírást is...
"Evil"-nek hívtuk, mivel szimplán ezzel a címmel volt meg nekünk. A
A játék akciódús, hangulata kiváló, a teleportokban utazás pedig remek ötlet: a hekkelt verzióban (ami nekünk megvolt) ha nem volt kulcsunk, csak simán besétáltunk a teleportba, és lehet, hogy későbbi pályára jutottunk, de az is lehet, hogy vissza legelsőre...
Az ellenfeleknél mindenképpen gyorsabban tudunk közlekedni, ez a lovag tulajdonképpeni fő szuperképessége. A tűzgomb lefixálja a főhőst, ezután a kívánt nyolc irány valamelyikébe tudunk lőni egy színuszgörbét, hogy a halálba küldjük a csúnya ellenséges élőlényeket. Ők egyébként egyre intelligensebbek (valójában csak egyre kevésbé tahók, de mindegy) és agresszívebbek, úgyhogy nem könnyű annak, aki a Toronyba merészkedik. (Ami egyébként inkább barlangrendszer, de lelkük rajta.)
A villogó kincsek csábítóan csillogva hívnak minket kis kitérőkre, más termekbe, amelyek nem éppen a Hercegnő felé vezetnek... Amit elmondtam a
A
Sima egyképernyős ugrálós játék, az összes idegesítő hibával együtt. Elég csak annyit mondani róla, hogy örökélet nélkül és örökélettel egyaránt (végig)játszhatatlan, az előbbi azért, mert idióta módon nehéz, az utóbbinál meg előfordul, hogy olyan helyekre zuhanunk be, ahonnan csak egy jó respawn emelhet(ne) ki minket, de elhunyás hiányában beragadunk. Több mutációja is létezik, valószínű, már ő is áldozatul esett egy rajongói túlkapásnak, ha jól emlékszem, még nekünk is volt belőle több verzió (de ezt lehet hogy már csak a játék okozta poszttraumatikus sokk hiteti el velem.)
A
Ügyességi, néha igazi pixelharc, és hát valljuk be, sikerült bevonzania egyébként rendszeresen nem számítógépező embereket is a játékba, ami elég jó teljesítmény, de nyilván ehhez hozzájárul a téma hétköznapi jellege is, ami persze hazánkban egyáltalán nem volt divatban, legalábbis ebben a formában nem. A Commodore 16 verzió eléggé nehéz az irányítás miatt, az arcade változat játszhatóbb, de hát nekünk ez volt, úgyhogy marad is.
A
A pályákon gödrök, bokrok, lépcsők, magaslatok, buszok, na meg az idő akadályoznak minket, dobbantók viszont segítenek, sőt sokszor csak velük oldható meg a pálya.
Lufikat kell elkapni, a szvasztikákat elkerülni (szerintem a
A'
A tűzgomb megnyomására a hangyász visszahúzza ormányát, így nem tudják megharapni szorgos kis hangyák. Ez a játék sok mindenre megtanítja az embert, de ezt mindenki hámozza ki magának, hogy mire gondoltam itt a sorok között. Egyébként el lehet vele szórakozni, sőt, létezik olajfúrós változata is, meg esetleg egy kevésbé pixelérzékeny (és ezáltal játszhatóbb) Commmodore 64-es konverzió is, azt hiszem, ez is egy olyan játékstílus, ami sose megy ki a divatból.
Azt hiszem, nem csak a játékélmények miatt köszönhetek sokat a Commodore 16-nak, hanem azért is, mert egy generációmat igencsak komolyan veszélyeztető problémától is sikerült megmentenie a
Nem lehet tagadni, hogy a függés kialakulásában jelentős szerepe volt a csillogás + csilingelés + jutalmazás jól kialakult hármasának, mert a pénznyerő (pénznyelő) automaták is lényegében a videójátékok által kikísérletezett effekt-eszközöket használták fel - nem csoda hát, hogy olyan emberek, akik soha nem találkoztak videójátékkal, az effekt halmaznak nem tudtak ellenállni, onnantól pedig egy lépés volt már csak az út a pokolba, a pénz bedobálásába, a vesztésbe. Mondhatom, hogy szerencsémre, én kisgyermekként a
Ezután a kis elmélkedés után a játékot kellene bemutatni, de aki találkozott már ilyesmivel, az semmi újat nem fog benne találni. Cél, hogy minél nagyobb értékű kombinációt kipörgessünk, ezáltal megnyerjünk nagyon sok virtujális érmét. Persze előtte virtujálisan be kell dobálnunk ezeket, hogy teljes legyen a hatás. A program persze csal, vannak előre beépített állások is, ezek egy idő után kiismerhetők, és ezek már gyerekkoromban is feltűntek.
A villogós bónuszokat nagyon nehéz megnyerni, főleg ha a gép nem is engedi, néha viszont enged nagyokat kaszálni. Ha igazságos akarok lenni, akkor a Commodore 64-es
A Kompjúter Otthon sorozatomban írtam már róla, életem első eredeti játékkazettájáról, a
A játék címét sose értettük (ki az a Malone, miért az ujjai, milyen hőstettek!?), mi úgy néztük, hogy ezek a téglalapok ilyen táska-formájú lények, akikkel az összes talajt be kell színezni és ki kell nyitni a páncélszekrényeket. Megvolt a hekkelt verzió is, sokáig jutottunk el benne, örökélet kóddal... Játszhatósága nem éppen a legjobb, hiszen a darabos mozgatás miatt zéró tolerancia, úgyhogy közvetlenül a létra alá/fölé/elé kell állni, ha használni akarjuk (külön van a fel, és lefelé működő létra).
A kapcsolóknál is így reagál, ha nem közvetlenül állunk mögötte, akkor nem tudjuk átváltani (kinyitni a páncélszekrényt). Ezeket leszámítva viszonylag sokat nyúztuk, hangulata remek, grafikája is kellemes, nekem valamiért az egyik ikonikus, Commodore 16-ot jelentő játékká vált az évtizedek alatt. Külön hálás vagyok annak a magyar srácnak, aki Windows verziót is csinált belőle, viszont már alig tudtam megszerezni, mert valamiért leszedte a netről (de megvan, ha kell valakinek) - nagyon jó játszhatósággal, modern grafikával sikerült újraéleszteni ezt a Top 10-es játékot - amely valami oknál kifolyólag nem készült el Commodore 64-re, de miért is? Pedig tarolt volna, az biztos!
A lövöldözős (magyarul sotemup) játékok egyik első képviselője volt
Ha kíméletlen akarnék lenni, akkor elintézném annyival, hogy a
Hát azt itt lehet, bár a mozgás elég karakteresnek tűnik.
A
Egyébként a játék hangulata remek, a HI-RES grafika teljesen jó, megegyezik a Spectrum verzióval. A játék célja a gyűjtögetés, különböző ellenfelek elkerülése, akik egyébként nagyon bájosak, de érintésük halálos. Süninkkel föld felett, alatt kell barangolni, vízvezetékes, tócsás pályákon is, mire hazajutunk. Egy kedves emlékem a klubhoz kapcsolódik, úgy rémlik, amikor másolni megnézni mentünk C16-os játékokat, az egyik számítógépen valaki éppen ezt a játékot nyúzta. Jó hír, hogy van C64-re, ahol talán az irányítás kifinomultabb, de egyébként 100%-os konverziónak tűnik.
A játék eredetileg
Nagyon látványos a labda elhajításának óriáskivetítős közvetítése, egyébként a játékmenetre sem lehet panasz, Commodore 16-os szinten jó, és még játszottunk is vele két játékos módban, tisztességes, pálcikaemberkés megoldásos, de játszható. Szerintem ezzel ki is merült a baseballal történő kapcsolatom az életben, de ha ezen a játékon múlt volna, még meg is szeretem akár.