Press Play On Tape
Azzal kezdeném, hogy ez a cikk nem a szokásos játékismertetők stílusában fogant. Ennek több oka is van, egyrészt mert valamelyik játékról a mai napig nem tudom, mit kell benne csinálni, másrészt csak azért veszem őket elő újra, hogy visszahozzák a régi emlékeket, így ez a felsorolás (és a későbbi részek) is csak ezt a célt szolgálják, no meg talán azt, hogy későbbi születésű emberek valamit megismerjenek abból az időszakból. A játékok hajdani beszerzési esélyeiről már szóltam, akinek volt Commodore gépe, több mint valószínű, hogy gyűjtőszenvedéllyel fordult a játékok felé, nem nagyon találkoztam olyannal, akinek csak 1-2 játéka lett volna. Mint írtam a Klubos cikkben, nekem hogyan sikerült hozzájutnom újabbakhoz, de aztán ez azt is jelentette, hogy onnantól nem volt több lehetőség, azzal kellett játszani, ami volt. Szerencsére sok volt, szerencsére jók is akadtak, bőséggel.
A felsorolás tehát nem ABC sorrendben és nem időrendi sorrendben történik, toplistának meg végképp nem jó. Előfordulhat, hogy valamit nagyon összekevertem valami mással, vagy már nem emlékszem rá, ezért kihagytam - de az emlékek ilyenek. Mivel abban a korszakban is leginkább a feltört játékok terjedtek, a jótékony törők néha átkeresztelték a játékokat, így azokat nem az eredeti nevükön ismertük meg (ez később, a Commodore 64-nél is így volt). Ugyanakkor az olaszoknak mániája volt lefordítani még a legutolsó platform játékot is, ezért van az, hogy adatbázisokban szinte minden játékot megtalálhatunk olasz címmel, olasz menüvel, olasz HUD-dal is. A leginkább ködös emlék azonban a begépelt játékok és a magyar kiadásúak, itt is nagy névváltozások történhettek, én pedig saját emlékeimet követve azt a nevet használtam a felsorolásokban, amelyikkel nekünk megvolt. Ezzel a kis mentegetőzéssel kívánok kellemes játékot, a játékok megtalálásában nagy segítségemre volt: a Plus 4 World oldal, itt minden, sőt még több dolog megtalálható C16-oshoz és C+4-hez egyaránt.
SQUIRM
Mint azt írtam a Kompjúter otthon cikk első részében, nagy valószínűséggel a
Az viszont biztos, hogy az egyik első lehetett, mert nagyon korai emlékem. Gyakorlatilag egy Pac-Man variáció, csak itt kígyók az ellenségek, a szürke tojja a tojásokat, a többiek megeszik, nekünk az a dolgunk, hogy inkább mi együk meg a tojásokat. A bónuszfutásban meg le tudjuk kajálni az egész pályát, és ezért extra pontokat kapunk. Így 30 év után is jó hangulatú akciójáték, meglepően jó animációs ötletekkel. Egy fórumon láttam is, hogy valaki Gameboy Advance-ra is áthegesztette, ez tehát olyan játék, aminek nem járt le a szavatossága, és azt hiszem, nem is fog soha.
XARGON WARS
A
A játék hangulata kiváló, jók a hangeffektek, ráadásul az ágyú túlmelegszik, és meg kell várni, hogy lehüljön, hogy újra tudjuk vele az ellenfelet pörkölni - azaz taktikai érzék is kell hozzá! Irányítani nem egyszerű, de végülis meg lehet szokni, mit reklamáltunk volna, mikor az emberek túlnyomó részének ilyen élmény sem adatott meg? (Persze, nyilván a
FIRE ANT
Fájerönt, ahogy nővérem mondta, tehát a
Hangosan drukkoltunk egymásnak, kiabálva rohantunk a skorpiók elől, izgatottan loptuk a skorpiótojásokat a sötét kis kamrákból. Ámultunk, amikor egy újabb pályára sikerült jutni, aztán még arról beszéltünk másnap is, hogy mit kell vajon csinálni ott, mert ugye az első kis sarokban elvette a maradék 1 életünket a skorpió, és csak másodpercekre láthattuk az új pályát. Ebben a játékban jól használták a színeket, még a később megismert Commodore 64 verziónál is jobban néz ki (más kérdés az animáció...). Körülbelül 25 év elteltével sikerült végigjátszanom, méghozzá a PSP-n, ráhegesztett VICE emulátor segítségével, így aztán kis túlzással és ferdítéssel elmondhatom, hogy minden idők egyik legjobb PSP játékával van dolgunk... Viccet félretéve hatalmas élmény volt a több napig tartó erőfeszítés - sorozat után végre eljutni a végére - kábé 24 év után. PSP kijelzőn sem vesztett bájából és akció jellegéből ennyi idő alatt, a legjobb játékok között érdemel helyet.
PUNCHY
Életem egyik első (ha nem az első) platformere a
Létezik belőle joystickos verzió is (akkor még nem biztos, hogy volt, szerintem valami újkori hekkelés lehet), nekünk mindenesetre a billentyűzettel irányítható változat volt csak meg, de így is sokat "játszottunk" vele (tulajdonképpen csak szívtunk). Az első képernyőn érkező, repülő medúzaszerű (?) ellenfél a "szódatorta" nevet kapta, az azonosítás végett, mindenesetre az elnevezések hamar terjedtek, utánam mindenki így nevezte.
lenti kép: a repülőszőnyeges pálya
A platformer-gaming alapok megszerzéséhez kiváló gyakorlat volt, egyébként meg a gép alacsony (sprite hiányos) animációs képességei ellenére is jól meg van szerkesztve, főleg a repülőszőnyeges résznél.
ROCKMAN
A
(Ady Endre)
A zenéje borzalom, és az egész játék olyan pszihedelikusan rémisztő is, mint a zenéje. A
MANIC MINER
Ha ki kellene választanom, melyik az a Commodore 16-os játék, amelyik a legemlékezetesebb, akkor azt hiszem, a "Mánikhminer"-t mondanám (igen, így ejtettük a
Nem tudom, hogy ezzel játszottunk-e a legtöbbet, arra viszont kifejezetten emlékszem, hogy nyári szünetben még a szomszéd lépcsőházból is átjöttek ketten, és éppen távoli unokatestvéremék is nálunk voltak egy hétig, így aztán a sós főtt krumpli majszolása közben adtuk körbe a joystickot, miután persze betöltöttük a játékot, és beírtuk az örökélet POKE kódot. A játék kiismerhető volt, de mégse sikerült kétszer ugyanúgy a pálya, sokáig el is jutottunk benne és azt hiszem, anyám is örült, hogy nem tíz irányba rohangálunk lenn a betondzsungelben, hanem egy csapatban felügyelhető gyereksereget alkotunk. Sokat nevettünk és bosszankodtunk, a lány-unokatestvérek részéről főleg a kibickedés ment (oda ugorj; ne oda ugorj; most ugorj!), a fiúk szakértői megbeszélést tartottak ebéd közben, hogy a potyogós talaj után rögtön le kell sétálni az alsó padlóra, és nem felugrani... Létezik belőle egy konkrétan hivatalos, grafikailag kicsit túltolt Gameboy Advanceverzió (nekem nem tetszett), ugyanakkor van egy rajongói, 100%-os Gameboy Color konverzió (ami tökéletes) és van Commodore 64-es változat is, amivel pedig valamiért nem játszottam sokat, pedig megvolt - gyanítom, hogy akkor nem akartam nosztalgikus hangulatba kerülni, mert ott voltak az új játékok...
TIMESLIP
Ismét egy olyan játék jön, a
Azt hiszem, azért volt akkora sláger, mert 3 játék volt benne egyszerre és ha az egyik bosszantóan nehéz lett, a másikkal még lehetett sikereket elérni. Oldalra scrollozós, lövöldözős játék, három sávra osztva. A legfelsőben egy rakétaszerű rakétával kellett repülni a hegyek felett, a középső pályán gázbácsi repült a föld alatt, ahol fura szellemek, fagyos-rémes dolgok, és csővezetékek nehezítették az utat, legalul pedig egy tengeralattjáróval kellett nyomulni, víz alatti tankok (!) és óriáspolipok ellen. Kétségtelen, hogy a kedvencünk a középső, föld alatti pálya volt, egészen sokáig elvittük, és hatalmasakat bosszankodtunk, amikor tizedjére vertük be a bokánkat ugyanabba a hordóba. Még arról is dereng valami, amikor lopva játszottunk vele évközben, iskola után, amikor szüleink még nem érkeztek haza... A legfelső pálya vörös ege elég rémisztő, ki tudja miért, én kékre emlékeztem.
GHOST TOWN
A
A szerencsétlen főhőst a félelmetes nevű Belegro tartja rettegésben, állítja őrült feladatok elé. Nem tudtuk, mit kell csinálni benne, és a nagyon bölcs
TRAILBLAZER
A
A Commodore 16 színpalettája remekül ki van használva, és valami ügyeskedés által a többi animáció is remekül fest (nem is értem a pattogó labdát hogyan sikerült megcsinálni, szinte teljes képtelenség). Van itt lassító-, gyorsítómező, ugrasztó, gödör, 5 db ugrási lehetőség (nagyon be kell osztani) tehát minden ami kell, nem hinném, hogy ennél 3D-sebb játékot lehetett írni a géptípusra. Játékélményben egyszerű, de kiváló ötlet, elég sok bosszantó percet okozott, úgyhogy szintén itt a helye az örök élmények gyűjteményében.
SHARK ATTACK
Ritkán adatik meg a lehetőség egy panellakó 8 éves kissrácnak, hogy cápára vadásszon, ha más nem, virtuálisan. A Commodore 16 segítségével - az egyébként nem vágyott - élmény is megvalósult a
Például innen tudtam meg, hogy cápavadászat közben vigyázni kell, hogy időben végezzünk vele, mert elfogy a levegőnk a víz alatt! A játékot tovább nehezíti a későbbi pályákon megjelenő kígyók hada, medúzák csoportja, akik nem csak a szigony útját állják, hanem az életünkre is törnek, fura módon segítve ezzel a cápát... A játék címe némileg ellentmondásos is, hiszen nem derül ki, hogy most a cápa támadott-e, hiszen nincs senki veszélyben a játék szerint, egyedül mi, akinek csak azért fogy a levegője, mert lemerült megölni a cápát... és akkor a játék címe azt jelenti, hogy mi támadtuk meg a cápát, ez a verzió sokkal elfogadhatóbb, csak nem túl állatbarát. Ráadásul a cápára nacionálgeografikát meghazudtoló módon célkereszt is van rajzolva, hogy könnyebben le tudjuk gyilkolni. Egyébként sem egy nagyon nagy durranás a játék, mégis emlékezetes maradt a nagyszoba halljában történő cápavadászat. Egy technikai észrevétel: a képernyő oldalsó keretei el vannak tüntetve, ezért tűnik végtelennek a "tenger".
