Micsoda jó dolog, hogy ma már pár kattintással elérhető bármi, értem ez alatt például a játéktermi játékok rom-jait is, és végre kipróbálásra kerülhetnek azok a nagy játékcímek, amikről jó esetben csak hallottunk, rosszabb esetben meg nem is tudtunk róluk. Vagy szerencsénkre?
Már pár helyen előfordult a honlapomon korábban is a
...ami egyébként körülbelül tökre ugyanaz, mint a konzolos, és Amiga / PC társai, de persze kicsit több animációs fázissal rendelkezik (talán), és amúgy is ez volt előbb. Amiben talán új volt, hogy a klasszikus fantasy-s, a 'partis' szerepjátékos témát ezúttal nem dungeonos, belső nézetes módon, hanem egy friss, oldalnézetes - verekedős játékstílusban, a beat'em up-ban oldotta fel, így született meg a műfaj első ilyen képviselője. És egyébként mondhatjuk is, hogy talán a legjobbja.
Három választható, különböző stílusban küzdő karakterrel játszhatunk, ráadásul kétjátékos módban is nyomhatjuk, sőt, női karakterrel, ami azért nem volt túlságosan gyakori akkoriban! A játék még abban is újító volt, hogy immár felpattanhattunk különböző lények hátára is, például sárkányéra, és az ő tűzerejével vághattunk oda a ránk rontó ellenfelek hadának. Aki tehát szeretne egy igazán jó fantasy bunyós kirándulást, annak csak annyit mondhatok, válassza ezt, nem fog csalódni. Bár akadnak nála szebbek (például a második része), de jobbak nem nagyon, ez egy időtálló klasszikus.
Van az úgy, hogy olyan országokba születünk, ahová nem ér el minden, csak a mindenből egy kicsi valami, csak épphogy kóstolónak. Jó, ez most talán - ismerve a harmadik világ problémáit - elég cinikus beszólás is lehetne, hiszen mi itt úsztunk a 'jóban'! De nem áll szándékomban ilyesmi, és elégedetlennek sem szeretnék tűnni.
Sőt, örülök, hogy még egy branddel többet ismerhettem meg gyerekkoromban az aktuális nyugati rajzfilmekből! Arról van szó, hogy egy zabpelyhes dobozon találkoztunk
Amiknek persze rohadtul semmi közük nem volt a most már Youtube-on is látható rajzfilmhez, és végülis ehhez a játékhoz se, éppen ezért érdekes élmény volt itt is 2D-s figurákkal játszani. A játékmenetben ugyanakkor nem csalódtam: a beat'em up műfaj egyik korai képviselője, ami valójában lehetne shot'em up is, merthogy az ütés csak másodlagos fegyverünk, elsőként a végtelen töltényű űrpisztollyal küldhetjük a másvilágra a kevésbé békás békés békaharcosokat. Ha túl közel jönnek, akkor bizony jól pofán is lehet őket öklözni!
A játék során előfordul, hogy nem csak oldalirányban kell haladni a pályákon, hanem egyes esetekben keresztirányban is, valamint levegőben lefelé leereszkedve - tehát a változatosságra nem lehet panasz, de ami még feltűnt, hogy a játék használ (gyaníthatólag) digitalizált képernyőelemeket is, például a homokszikla esetében, amely eléggé elüt a viszonylag kevés színt használó vonalrajzos, rajzfilmes stílustól. Nem mondhatnám egyébként, hogy kiemelkedik a mezőnyből, ráadásul nálunk nem ment a rajzfilm, így nem valószínű hogy sokan ismerik a brandet - de ha egy csapatban játszható, nem komoly űrlövöldözésre vágyunk, jó mulatság tud lenni - akár négy embernek is. Aki szereti a retro rajzfilmeket és a gyepálást, annak érdemes végigtolni.
Mint az előző részben kitértem erre, már gémerkedésem hajnalán találkoztam a játékkal, igaz, csak Commodore 16 verzióban. Persze beszartunk tőle, hiszen horror volt a javából! A Commodore 64 verzió még inkább, jó grafikával, játszhatósággal, és emellé rohadt nehéz is volt. És szinte évtizedekig izgatott, hogy vajon az eredeti játéktermi mégis milyen lehetett?
1985-ben grafikailag, akkori szinvonalon csúcsminőségű játéknak számíthatott a
A sokféle ellenfél, a hatalmas boss-ok, felvehető fegyverek (egyszerre csak egy), a változatos tematikájú pályák tették korának egyik nagy sikerévé, végigjátszása még ma is brutális teljesítménynek számít - mert nem elég, hogy egyébként is nehéz, a játék első végigjátszása után gyakorlatilag újraindul sokkal nehezebb változatban, hogy aztán újra végigmenjünk a pályákon vért izzadva és végre meg tudjuk menteni a királylányt, megint. Hát ez az, ami nekem nem sikerült (még) - bár az emulátor már végtelen kreditet kínál a játékhoz, de amikor meghalunk, ELÖLRŐL kell kezdenünk minden esetben az adott pályát. Oké, hogy legendás, oké, hogy szép, de azért ami sok, az sok, na.
Nagy hitvitákat tudna generálni egy olyan kérdés, hogy vajon a shmup kategóriában tényleg vannak-e kiemelkedően jók, vagy mindegyik körülbelül ugyanolyan, és csak választás, vagy izlés kérdése, hogy melyik a kedvencünk.
Persze elismerem, hogy vannak jók, amellett tény, hogy ha egy ebben a műfajban induló játék megüt egy bizonyos szinvonalat, akkor már nagyon rossz nem tud lenni, hiszen a játékmenet már önmagában biztosítja a jó szórakozást (igen, az agyatlan lövöldözésről van szó.) Ezt a filozofálgatást most csak azért vetettem ide, mert a
Még azzal sem tudnám mentegetni, hogy témájában különleges - mert lényegében az
Kevés felvehető bónusz, ugyanakkor számtalan szárazföldi, vizi és légi ellenfél, hatalmas BOSS-ok, illetve vannak jó nagy pályaközi ellenfelek is, ráadásul ketten is nyomhatjuk (a másik repülőgép is nagyon pofás!). Játékélményben tökéletesen működik, és ami fontos, nem játszhatatlanul nehéz, nem véletlen, hogy az évek során az egyik kedvencem lett, pedig hát, mint mondtam, szinte semmi extra (sőt, pofátlan klón), de üzembiztosan jó.
Még a '90-es évek második felében egy osztálytársunk is csatlakozott alkalmilag a péntek délutánunkhoz, ahol leginkább C64-essel játszottunk és játékmagazinokat olvastunk. A srácnak PC-je volt, és mondta, hogy hallott a
Mi pedig mindössze egy intróban készült képet tudtunk neki mutatni az egyik újság hír-rovatában, és persze hozzátettük, hogy PC tulajdonosként nem ilyen semmitmondó című játékokkal kellene foglalkoznia, hanem például egy új RTS-sel, vagy egy FPS-sel, csak akkor még stratégiai és dúmos játékoknak mondtuk ezeket. Nem tudom, hogy neki sikerült-e később játszania ezzel, nekem is csak nemrégiben akadt a horgomra, amikor egy MAME válogatásban megtaláltam az ismerős címet. A játékról amellett, hogy lényegében egy beat em up, nem sokat lehet elmondani, bár állítólag egy komoly képregénysorozaton alapszik - de azért egy verekedős játéknál a sztori nem feltétlenül a legfontosabb (és ezért a kijelentésért lehet hogy én is kapok majd a fejemre beat'em upot).
A grafikai részletgazdagság mellett a balanszra is nagyon ügyeltek, az első két pályán a gyakorlottabb játékosok azért hamar át tudnak jutni - nem tudom, hogy mennyire érte ez meg egy játéktermi gép esetében, de nem hajtépően nehéz (legalábbis az eleje). A műfaj minden érdekessége megjelenik, változatos pályák, felvehető lőfegyverek, igazi sci-fi hangulat - mindez ráadásul a
Ha esetleg többen ugrunk neki, bőséggel van választható karakter (csaj is, lásd kép), nem fogunk csalódni - ezt egy szép grafikájú, jól megcsinált bunyós játék, ami után nagyon jóllaktunk volna a már említett '90-es években. Most utánanéztem: a játékmagazinban egy Sega Mega CD-s verzió volt látható, amelynek ehhez csak történetileg van köze, az egy kísérleti autós lövöldözős játék - úgyhogy fény derült erre is, kedves régi osztálytárs, inkább valami RTS-sel játssz, vagy ezzel.
Mi a
Célunk, hogy malacrambóanyukával megmentsük a kismalacokat a gonosz farkasoktól, ezt pedig egy liftben le-fel irányba mozogva tudjuk megtenni egy íjjal. A farkasok - mint azt a nacionálgeografika adásaiból is ismerhetjük - LUFIK segítségével közlekednek, hogy aztán a létrákon felmásszanak malacmama mögé, és jól kilökjék őt a liftből. A pályák közötti bónusz kihívásokon pedig tovább fejleszthetjük célzási képességeinket.
Természetesen felhívnám a figyelmet az egyik, számomra legkedvesebb tényezőre: a játék egyszerű- és nagyszerűségéhez remekül illik a pofás, vicces grafika. Nincs túl sok szín (a hardver amúgy valszeg bírta volna), de így is remekül szolgálja a játékélményt, egészen jól kivehető minden a képernyőn. Az ügyességi arcade játékok között mindenképpen egyedi, és nem túlzok, hogyha Legjobb Nyilazós Játék különdíjra jelölöm, mert bár nincs sok a kategóriában, de azok között biztos, hogy a legjobb.
Hát igen, ez egy retró oldal, és nyilvánvaló, hogy olyan játékok fordulnak elő sűrűn itt, mint az
Ha valaki unja már, hogy kétszázadjára is ugyanolyan játékokat veszek elő, az lapozzon tovább, a többieknek pedig csak annyit tudok mondani, hogy mindezt a rácsodálkozás miatt teszem, hiszen az arcade gépek az adott korszak legjobb grafikai képességeivel bírtak, hiszen gyors anyagi hasznot hozott minden, a játékos 'berántása' érdekében befektetett fejlesztés.
Az
Hogy fullba nyomjuk a retrót, igazságot szeretnék szolgáltatni egy másik régi játékstílusnak is, a kvikszezés-nek.
Mert a
Meg persze lényegében BOSS-okkal, hiszen minden pályán más képességű, viselkedésű főellenféllel küzdünk, ráadásul azok segítői sem ugyanazok. Ne feledkezzünk meg a pályákról sem, hiszen minden esetben más hátterű tájakon haraphatjuk a téglalapokat kis űrhajónkkal - amely pajzzsal is rendelkezik, így egy bizonyos ideig védettek vagyunk nyugalmi helyzetben, persze a lezáratlan útvonalon értelemszerűen nem. Az extrák biztosítanak kellemes előnyöket, de azért ne gondolja senki, hogy a szupergyors ellenfelek ellen nagyon sokat érnek: itt mégis a mi pályaelkerítős ügyességünkön, taktikánkon múlik a siker, és persze a folyamatos mentésen, mert irdatlan nehéz tud lenni néhány pálya után - hiszen ez arcade játékról van szó.
Az
Lövöldözős játékok amúgy is óriási mennyiségben fordulnak elő az arcade világban, és mint már írtam errefelé, nehéz kiemelkedőt találni közöttük. Akár a zenék esetében, itt is előfordulnak nálam olyan 'kedvencek', akiket csak azért hallgatok, mert nagyon jól szólnak: ebben az esetben a kib***ott gyönyörű, sci-fi technocyberpunk stílusú grafika az, ami miatt sűrűn megfordul a játék a (rom)lejátszómban. A játékmenet elvileg a
A
A válasz: nem kell, de ez a játék azon ritka kivételek egyike, ami az eredetihez méltó módon került "felújításra". A másik, meg hogy a cég is be lehetett kicsit tojva, úgyhogy különálló kabinetként nem is jelentették meg, hanem a Namco Classic Collection Vol 2 című játékgép egyik választható játékává tették - közvetlenül amúgy az eredeti
Természetesen itt sem lesz szükség a 4 irányon kívül más gombokra, viszont a mozgás maga szokatlanul fluid, kedvenc sárga gömbőcünk jobban 'csúszik' a kanyarokban, sokkal pörgősebb az akció! A szerintem egészen elbaltázott
A játékmenet lényegében nem változott, csak jóval több extrával támogatták meg az amúgy kiváló alapötletet: nemcsak a gyümölcsbónuszok fajtái bővültek, hanem már felvehető, játékmódosító extrák is megjelentek, ilyen például az a kék-fehér kapszula, ami a pálya merőleges felezővonalán tükrözi alakunkat, így gyorsabban leehetjük a pontokat a pályáról - és a szellemeket is, ugyanakkor tükörképünket nem tudják megsebezni! Vagy az a kapszula, amely mindegyik szellemet visszahajítja a fészekbe, és egy kicsit félelembe tartja őket, hogy ne jöjjenek ki még másodpercekig. Persze nem lenne teljes az összkép, ha nem szólnék egy újabb típusú szellemről is: ő egy fekete szemüveges állandóan kék állapotban sétálgató szellem, akit ha megeszünk, lényegében ugyanazt a hatást érjük el vele, mint a power pellett megkajálása után, azazhogy minden szellem a pályán megkajálható kékké változik. Ugyanakkor ha ez a szemüveges kék szellem megkívánja valamelyik szellemet, kuszpitálásuk után egy fura típusú szellem születik, példul egy óriás sárga, egy pályát átugrani képes rószaszín nyúl, vagy egy rohangáló, szarvakkal rendelkező bokszoló.
A későbbi pályákon nagy segítségünkre lehet a dash arrow, amelyre rásétálva nagy sebességre gyorsulunk, közben kiosztva egy pofont az arra császkáló szellemeknek (ezt egyébként a játék elején, a sörkortyolásnyi időtartalmú rövidfilmben bemutatják). Különösen jó hatásfokú a dash arrow, hogyha még jól be is power pelleteztünk előtte, sőt, még kanyarodni is lehet lendületből, vagy az "ugrókapukat" is használhatjuk, amelyek a pálya ugyanolyan színű másik ugrópontjára dobnak minket, szóval tényleg pörgős az akció. A pályák eleinte a jól ismert klasszikus formájúak, aztán már mindenféle témában és elrendezésben kapunk újakat, a szellemek száma pedig növekszik, némelyik labirintusban már 6-7 szellem is császkálgat minket cseszegetve. Néhány pályán pulzálva változik a kajálható pöttyök mérete - ilyenkor több pontszámot érnek. A játékban végig bulihangulat uralkodik, meglepően változatos, ráadásul a végén főellenség is jön, kétjátékos módban is lehet b*szatni - tehát ez tényleg egy tisztelettel, jó arányérzékkel felújított klasszikus, mindenkinek ajánlom.