Igen, a játékok listáját látva egy rutinos, korszakot ismerő számára feltűnhet, hogy még mindíg ugyanabból az
Nem titok, hogy az első pár magazinomban található sok játék (képe) jelentette az egyetlen kapcsolatot a modern játékok aktuális főhullámával - legalábbis az Amiga játékok esetében ez biztosan így volt. A gép ekkor még bőven menőnek számított (az év számítógépe volt 1991-ben), és egyúttal elérhetetlennek is. Való igaz, hogy ebben a sorozatban nem a nekem legjobban tetsző Amiga játékok szerepelnek (egyelőre), vagy nem az objektíve "legjobbak", hanem a "találkozások" - ezért is kihívás ezekről írni, valamint egyfajta gémer-terápia is, úgyhogy lássuk is a második "lemezt"!
Space Quest IIIThe Pirates of pestulon
Akkortájt még nem tudtam, hogy C64-re is léteznek point 'n' click kalandjátékok (sőt, még azt sem, hogy ez a műfaj létezik és így hívják), a két első magazinom még nem nagyon utalt feltűnően erre a tényre (igaz, azóta az egyik News rovatban azért felfedeztem említéseket), viszont szerepelt benne két ilyen játék végigjátszása, és az egyik a
Sajnos csak egyetlen kép árválkodott benne, az is fekete-fehér, de még így is úgy tűnt, hogy az Amiga grafikai képességei elképesztőek. Ma már persze tudom, hogy ezeket a játékokat egyébként C64-re is meg lehetett volna csinálni, de nem láttak benne üzletet már - akkor viszont teljesen úgy tűnt, hogy a sokszínű Amiga képes csak az ilyesmire. Ez a játék (mint ahogy a címéből is lehet következtetni) egy sorozat harmadik epizódja volt, így aztán esélyem se volt arra, hogy megértsem, mi a történet - és egyébként a játék is már legalább 1 éves volt, mire az újságban írtak róla. Nahát!
És hogy ne örüljünk annyira, ezekben a "korai" SIERRA játékokban be kellett gépelni az igéket, azaz a sétálgatásnál bonyolultabb cselekvéseket írnunk kellett, mert még nem volt szabványosítva a Lucasarts által kifejlesztett, ikonizált igekészlet. Szóval így már annyira nem tűnik kényelmesnek, de azért a régi idők (és a 10 éves gyermeki énem) kedvéért megnéztem, mégis hogy nézett ki élőben. A cikk írója arra nem tér ki, (és a két oldalas leírás sem sejteti, bár az kizárólag a végigjátszásra koncentrál), hogy a játék egyébként 4 lemezen terpeszkedik: ez elég megdöbbentő, figyelembe véve, hogy egyébként 1989-es játékról van szó, terjedelme miatt is izgatottan töltöttem be.
fekete-fehérben
Pár perc játék után azonban csalódnom kellett - és ez talán a mai megszokások miatt történt, ugyanis a játékleírást követve sem jutottam tovább az első bekezdésnél. A főhőssel egyszerűen nem volt egyértelmű, hogyan halad, merre kell kattintani, sok a holt tér, amire semmit nem reagál az egér... Na sebaj, felmásztam a liftre, amely kidobott a futószalagra. A játék közben szinte folyamatosan tölt a lemezről, ezért elég nehéz real-time reagálni az eseményekre - így fordulhatott elő, hogy a futószalag végén lévő darálóba pottyantam bele. Képzeljük el, hogy egy alapvetően akciójátékban gyorsan le kell ütnünk a SPACE billentyűt, és beírni, hogy JUMP (de aztán kiderült, hogy előtte még egy STAND igére is szükség van...) Miután másodjára is belezuhantam a darálóba, úgy éreztem, végre sikerült ezt a játékot elengednem...
Amúgy a 4 lemezes játék, amely tényleg filmszerű, tartogat még sok meglepetést - például lila sivatagban bolyongást, gyorséttermet az űrben, lávabolygón szaladgálást, űrutazást, fejvadászt a nyomunkban, ellenséges bázisra betörést és barátok kiszabadítását - úgyhogy nagyon nehéz nem párhuzamokat huzalozni a
Hammerfist
Az a bizonyos (nekem) első
álmodtam, vagy igaz talán
Vagy nem játszhatatlan, hanem csak úgy simán semmi értelme nincs. Persze a szépen megrajzolt címképernyő, az szép pályák, a színes ellenfelek, a főszereplők arcképének aprólékos rajza láttán osztálytársaim is elismeréssel csettintettek, hogy bizony, ez a világ legjobb játéka lehet, és mennyire szerencsés vagyok, hogy nekem legalább egy fényképem van erről a biztosan csodálatos játékról.
Én pedig büszkén bólogattam ennek a felvetésnek, aztán most 30 évvel később alaposabban megnéztem az Amiga verziót (a C64-est már sikerült beletaposnom a sárba, lásd ott). Mint ahogy sejtettem, semmi extra, a két főszereplő között FEL iránnyal válthatunk, a csaj ütni és ugrálni tud, a faszi ütni és lőni is, ha van energiája (?) hozzá. Kettejükkel kell átjutni a pályákon, a folyamatosan támadó ellenfelekkel végezve - hát nem tudom, annak idején ha csak ez a játék van, biztos jó szórakozás lett volna, így már csak szenvedés volt (az irányítás főleg). Jó volt szétverni a röpködő tévéket (?), percekig tényleg fura érzés volt működésben látni azokat a dolgokat, amiket kisiskolás koromban bámultam az 1 db screenshoton - mert azért a grafikája elég szép, csak hát a játéknak - mint ahogy már írtam - úgy simán semmi értelme nincs.
Xenomorph
Én a (már sokadjára említett) két első játékos újságomból tudtam meg, hogy létezik olyan, hogy RPG műfaj (egyébként meg a dungeon crawler kategória, de ezt még akkor csak úgy hívtam hogy „labirintusos”), többek között a
Az persze szinte magától értetődő, hogy a műfaj első képviselőjét (
Pedig nincs túl sok szín a játékban (talán a 16-os alap paletta, ha tippelnem kéne), de a hangulat azért így is megvan ebben a szorgalmasan nyomasztónak látszani akaró sci-fi játékban - amelyről aztán pár perc játék után kiderül, hogy nem is igazán RPG (illetve akarom mondani dungeon crawler), hanem inkább akció! Sajnos abból sem a legpörgősebb, a játék első negyed órájában ellenféllel nem is nagyon lehet találkozni, azután is főleg csak pár animációs fázist előadó massza-, plazma-, gyökér-, pasztaszerű szörnyedvények szambáznak elénk.
a fűtési ellenáramú vezetékhez
Jó, tudom hogy ha ezt a játékot a géppel együtt elém teszik 1991-ben, akkor bokán fosom magam nem ilyen véleményem lett volna róla - azóta azonban már sok víz lefolt a Dűnén, a szép grafikai megoldások iránti csodálkozásom ha nem is hagyott alább, némileg már fenntartásokkal kezel egy - már akkor is - klónnak nevezett játékot, amely csak az utánzási alap ismerete nélkül tengődők számára lehetett figyelemfelkeltő.
A
Grand National
A
Aztán eltelt 30 év, és most megnéztem jobban: amit fehér zokniknak véltem, valójában nem volt más, mint a lovas, aki épp elhasalt, mert az ároknál ledobta a ló. A játéktér fenti kis képernyője oldalnézetben is mutatja az eseményeket, de akkor nekem ez nagyon egybefolyt... A játék egyébként érdekes hibridje a sportfogadásnak és az ügyességi műfajnak, igazából egyikben sem jeleskedik, és nem is értem, ki lehetett a célközönség, hiszen valószínű, hogy mondjuk az idősebb lóverseny- sportfogadást napi szinten űzők ÉS Amiga tulajdonosok nem igazán lehettek sokan annak idején - és ha voltak is, nem gondolom, hogy a játék ügyességi részével nekiálltak volna bohóckodni. A fiatalabb géptulajdonosok számára meg nem lehetett túl izgalmas egy csomó bonyolult ODDS-al teli sportfogadási táblázat kattintgatása azért, hogy kapjanak egy sivár ügyességi játékot pár percre.
Erre a kérdésre úgy érzem, nem fogok választ kapni, mint ahogy arra sem, hogy ez a játék miért vett el egy teljes oldalnyi helyet mindenféle sokkal izgalmasabb akciójáték elől, dehát mindegy mostmár, csak szólok, hogy a nagyon megrögzött lóverseny ÉS retrójáték rajongók próbálják csak ki, bár azt is valószínűnek tartom, hogy e két halmaz metszetében igen kevesen vannak, ha vannak egyáltalán.
Future wars
(*bevezető ismétlés következik) Akkortájt még nem tudtam, hogy C64-re is léteznek point 'n' click kalandjátékok (sőt, még azt sem, hogy ez a műfaj létezik és így hívják), a két első magazinom még nem nagyon utalt feltűnően erre a tényre (igaz, azóta az egyik News rovatban azért felfedeztem említéseket), viszont szerepelt benne két ilyen játék végigjátszása, a (*bevezető ismétlés vége) MÁSIK a
Ez az Amiga játék felhívta a figyelmemet két tényre: a kalandjátékok ilyen grafikával hatalmas élményt nyújthatnak, és hogy ez egy szuperképességű számítógép. Ez a kettő megállapítás persze csak részben igaz, de az teljesen, hogy a
Igaz, abban már nem vagyok biztos, hogy ez a játék a legjobb szórakozást jelentette volna egy 11 éves srác számára, hiszen azért mégiscsak "komoly" története van (földönkívüli időutazók stb), valamint humorban sem bővelkedik, az akció részek elég nehezek, és elég könnyen elhunyhatunk, ha nem vagyunk résen (mentésen) - de erre amúgy az újság is felhívja a figyelmet.
A játék kezelése amúgy sokkal könnyebb, mint a már tárgyalt
Ja nem, ennyi idő van hátra...!
Egyébiránt a játék története, és a már említett komolysága miatt nem éppen gyermekeknek való, bár valóban nincs benne olyan véres, vagy brutális jelenet, de nem könnyű megtalálni, mit kell csinálni, merre kell menni. Kalandjaink során egy komplett filmet kell végigjátszanunk, ezzel nincs gond, a történet mindenféle álruhás, bújkálós, fejtörős helyzetet tartalmaz, még akciójelenetekkel is találkozhatunk ebben a nagyon szép, de nehéz (és nehézkes irányítású) játékban. Nem tudom eldönteni, mennyire lett volna valóban szórakoztató akkor (pláne az egész családnak), de akkor is megcsodáltam volna, mint ahogy azt tettem most is (addig míg valahol a játék elején meg nem haltam). Bár végigjátszani nem fogom, de nem is beszélnék le róla senkit, és remélem, a képek árulkodnak a játék legfőbb erényéről.
